2013. február 24., vasárnap

Álom a jövőből

Előző beszámolómban említettem, hogy kiderült az igazság Jakubról. Mármint arról az emberről, akit mi a litván srácnak hittünk. Ugyanis Dorothy közölte velünk, hogy pár hete négy maszkos alak elvitte valahová az eredetit. Ezt a hírt elég vegyesen fogadtuk. Oxána totál kiakadt, és a nap hátralevő részében ott puffogott, hogy megmondtam, tudhattam volna, hogy nem ő az. Mi pedig kicsit megkönnyebbültünk, mert mégsem az eredeti Jakub változott meg és lett ilyen bunkó. Az viszont nekünk sem tetszett, hogy valami vadidegennel éltünk az utóbbi két hétben, aki akármikor végezhetett volna velünk. Sőt, még mindig itt van és meg is tehetné, csak most már figyelünk rá. Mert ugye nem mehettünk haza és közölhettük vele, hogy "Sorry, tudom, hogy eltettétek láb alól a barátunkat, most már elhúzhatsz." Úgy gondoltuk, a legjobb, ha titokban tartjuk a dolgot. Ugyanúgy viselkedünk vele, mint eddig, de odafigyelünk arra, hogy miket csinál. Emellett pedig elkezdjük keresni az eredeti Jakubot.

Az ötlettel nem volt gond, a kivitelezésével már annál inkább. Egész héten jártuk a várost, kerestük a barátunkat. Minden zugba benéztünk, de sehol semmi. És ekkor eszembe jutott valami. Az, hogy képes vagyok a jövőbe látni. Csak kell hozzá egy kis segítség, történetesen Shöle gyógyszerei, amiktől Svédországban totál kifeküdtem. Vadabbnál vadabb dolgokat álmodtam a kapszuláktól, de így utólag kiderült, hogy nem hülyeségeket. Ugyanis az álmok a jövőről szóltak. Megálmodtam Ty-t, a bandát, meg mindent. Ez ijesztő, lehet nem is volt túl jó ötlet, de akkor úgy el voltunk keseredve, hogy azonnal mindenki beleegyezett, így Oxána küldött egy rendelést Shöléhez. Pár nap múlva meg is érkeztek a pirulák. Aznap este izgatottan mentem el lefeküdni. Vittem magammal a gyógyszereket. Befeküdtem az ágyamba, majd egy pohár vízzel leküldtem az anyagot. Nem tudtam, hogy sikerül e a tervem. Amikor kint voltam, képtelen irányítani a dolgokat, minden álom csak úgy jött magától. Így tehát annyit tudtam tenni, hogy elsuttogtam a célom "Meg akarom találni Jakubot, meg akarom találni Jakubot." Kb. négyszer sikerült ezt elmondanom, majd hirtelen elsötétült körülöttem minden.

Egy mosdóban tértem magamhoz. Első idegből felnevettem, jó cinikusan, ahogy szoktam, amikor olyan dolog történik velem, amire semmi estben sem számítok. Aztán tudatosult bennem, hogy ez a jövő, és küldetésem van. Azt elképzelni sem tudtam, hogy vajon ennek az álomnak köze van e Jakubhoz, de azért optimistára vettem a dolgot és kimentem körülnézni. Sejtettem, hogy egy pláza a hely, ahol vagyok, de amint kiértem a folyosóra le kellett döbbenjek. Ismerős üzletek vettek körül, régen ebbe a bevásárlóközpontba jártunk enni, inni, vásárolni. A felismerés, hogy visszatérek ide, boldogsággal töltött el.



Nem volt sok időm örömködni, ugyanis a következő pillanatban megpillantottam egy nagyon ismerős alakot a tömegben. Nevezetesen saját magam. A külsőmből rengeteg következtetést le tudtam vonni. Például azt, hogy ez nemsokára meg fog történni, mert majdnem ugyanaz a ruha volt rajtam, amit mostanában hordok. A pulcsim volt új egyedül. Ettől viszont kicsit megijedtem. Ugyanis ha itt valami történik, ami rossz, azt tuti megpróbálom majd elkerülni a jövőben, de ettől fel fog fordulni minden. Nem kellett sok idő, el is vesztem ebben a gondolatmenetben, és majdnem szem elől veszítettem magam.


Kicsit jobban szemügyre vettem a másik figurát is. Rövid idő alatt rájöttem, hogy ő Greg. A kérdés azonnal belém hasított, hogy mégis mi a francot keresek egy plázában, pont Greggel. Nem tudtam mire vélni a dolgot.


Ezen agyaltam, mikor lövéseket hallottam. Azonnal elfintorodtam, mert már tudtam, hogy ennek az álomnak nem lesz jó vége. Csak remélni tudtam, hogy nem kell végignéznem a halálunkat. A reményem hamar szertefoszlott, ugyanis a lövöldöző nem más volt, mint a férfi az álmaimból, vagy ha úgy tetszik a jelenből. Sorra szedte le az embereket, és minket keresett. Ezt tudták a jövőbeliek is. Greg és én pánikba estünk, majd futottunk amerre láttunk. Ám a férfi sem volt rest, tudta, kit is akar igazán.

Szívem szerint üvöltöttem volna az utasításokat, hogy merre menjenek, meg hogyan, de hát egy nyomorult szelem voltam. Ennek ellenére, mint egy izgalmas akciófilmben futottam a szereplők mellett, és biztattam őket, mintha azok hallanának. Jobban pánikba estem, mint ők.
Greg a szokásos higgadtságával állt neki a dolgoknak, kiabálás helyett hirtelen irányt váltott. Jó ötlet! -gondoltam magamban. Ki akart vezetni a parkoló szintre. Ám amikor felért és kinyílt a lift ajtaja egyenesen belebotlottunk a férfiba. Ezt már ő sem bírta hidegvérrel, felüvöltött, bevert egyet a fegyveresnek, majd futásnak eredt a jövőbeli énemmel. Őszintén szólva, én, a szellem, úgy megijedtem, hogy már a fiúk előtt leértem a földszintre, és rohantam volna ki az utcára. Csakhogy egy hangos puffanás visszafordított.

Nem, még nem lőtt le senkit. Csak a jövőbeli énem volt olyan ügyes, hogy elnyalt a folyosón. Mire felkelt, a férfi már egy fegyvert szorított a homlokához. Déja vum lett hirtelen. Hasonló helyzetünk volt, amikor patkány támadt Rickre. De most csak ketten voltunk. Ez hamar leesett mindkettőnknek, mert pár kétségbeesett imát elhadartam, ami egyáltalán nem volt jellemző rám soha. Ilyen kilátástalan helyzetbe még sosem kerültem életem során.

A következő pillanatban viszont összeszedtem magam és tüsszentettem egy hatalmasat. Ez két okból is okoz döntés volt. Tudtam, ha egy picit is megmozdulok, fejbe lő. Így viszont először nem tudta eldönteni, hogy szabadulni akarok e vagy mi, utána meg már túl késő volt. Ugyanis amikor hapciztam, hezitált egy pillanatot, utána lőtt, de akkor már nem találta el csak a fülem. Greg pedig egy, a szökőkútból csórt kő segítségével kiverte a fegyvert a támadónk kezéből. Nem is kellett több nekünk, rohantunk kifelé. Az, hogy a férfi nem követ minket csak későn tűnt fel, mikor már kint voltunk ez épület előtt és örültünk egymásnak és hívtuk a rendőrséget.

Mivel nem nagyon hallottam és figyeltem, így Greg vette észre először, hogy valami nem stimmel. Pár pillanattal később nekem is leesett, hogy az tetőn mozog egy alak. Még az hogy mozog. Egy géppuska van a kezében és ránk célozgat fentről. Mire ráeszméltünk, hogy jó ötlet lenne elfutni, már előttünk állt. Meghúzta a ravaszt. Ám nem történt semmi. Kifogyott a lőszere. Ezt a mázlit. Na meg azt, hogy már jöttek a rendőrök is. Erre a férfi fogta magát és vicsorogva leugrott a tetőről, majd az üzlet zászlótartójára felnyársalódott. Sok ilyen jelenetet láttam már filmekben, de így még sosem. Fel is fordult a gyomrom és szerintem a jövőbeli énemnek is, ugyanis ezután csak ott álltam és nem tudtam mit mondani. Greget is sokkolta az eset. Erre még ő sem számított. Aztán nagy nehezen kinyitottam a szám és


Felébredtem. Körülöttem csupa izzadtság volt minden, az ágy mellett pedig Rick figyelt aggodalmasan. Nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy amit álmodtam, biztosan nem volt jó. Én pedig egyenlőre csak annyit mondtam neki, hogy hozzon inni valamit, aztán majd elmesélek mindent. Erre majd holnap fog sor kerülni. Nagyon kíváncsi vagyok a többiek reakciójára. Pláne Gregére...





2013. február 16., szombat

Dorothy mondandója, Jakub elrablása.



Mikor elkaptuk egymás tekintetét, elvigyorodott. Visszamosolyogtam rá. Tudtam, hogy minket nem lenne képes bántani. Mialatt ez a gondolat átsiklott a fejemben, a padlón megcsörrent valami. Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy az eszköz, amivel elkövette a vérengzést még nála van. Én viszont a szemébe néztem és nem a kezeit figyeltem, egészen idáig. A lány segédeszköze, egy extrán éles pengéjű kard volt. Megítélésem szerint régi darab lehetett. Erre abból következtettem, hogy Dorothy nagyon nem szeretett volna megválni tőle és a fegyverbe volt karcolva egy érdekes jel is. El sem tudtam képzelni, hogy mit jelenthet, de úgy voltam vele, hogy ezt majd később megbeszéljük. Az elsődleges küldetésünk az volt, hogy megtaláljuk a lányt.

Mivel ezt teljesítettük, ki kellett találnunk egy újabb célt magunknak. Az ötlet rögtön meg is született. Hozzuk ki magunkkal az iskolából Dorothyt észrevétlenül. Mert hát, ha észreveszik, azonnal elviszik a rendőrök és bedugják egy intézetbe. Ezt meg nem hagyhatjuk. Egyrészt mert osztálytársam (egy mindenkiért, mindenki egyért elv), másrészt pedig nem egy vérengző vad szegény csaj, hanem egy áldozat. Ott helyben lemertem volna fogadni, hogy valaki zaklatta vagy megtámadta, azért csinált ekkora felfordulást. Tehát időt kellett nyernünk, hogy átbeszéljük vele a történteket. Ehhez azonnal hívtuk Oxánát, ő pedig öt percen belül az iskola előtt volt.

Ezután már csak ki kellett jutnunk az épületből. Szerencsére nem volt egy pokolian nehéz dolog. Ugyanis a főbejárat nincs messze a pince lejárójától. Ennek ellenére nagyon óvatosan mozogtunk. Én személy szerint ugyanolyan intenzitással figyeltem mindenre, mint anno Litvániában vagy Svédországban. Greg pedig megint bizonyított. Élete során kétszer volt éles helyzetben, mindkét alkalommal hatalmasat alakított. Most is volt egy nagy pillanata. Körülbelül félúton jártunk, mikor lépteket hallottunk a bejárat felől. Nagyon megijedtünk, mert ez azt jelentette, hogy vagy hátraarcot csinálunk és felmegyünk az emeletre (még jobban nehezítjük a feladatunkat), vagy pedig belefutunk valakibe, aki legrosszabb esetben tanár. Ezen esetek egyikét sem kockáztathattuk meg, úgyhogy minden különösebb problémázás nélkül Greg fogta magát és kiszaladt a bejárat felé, ahol tényleg egy tanár volt. Ezután eljátszotta a nagy halált, meg hogy mennyire rosszul van. Pár perc múlva teljes csend lett. Hála az égnek meggyőzőt alakított a srác, így a felnőtt felment egy fájdalomcsillapítóért. Pár pillanat múlva már a fiú önelégült vigyorát láttuk és futottunk kifelé Oxánához, aki ott várt ránk már vagy fél órája.

A rendőrnő egyedül jött. Ez volt a szerencsénk. Mert amikor megkérdezte, hogy hova és mi azonnal rávágtuk, hogy haza, Dorothy elkezdett visítani és üvölteni. Ennek hatására szegény Oxy majdnem belehajtott egy teherautóba. Halvény ötletünk sem volt, hogy ezzel most mi baja van a lánynak. Majd megnyugodott és kinyögte, hogy arról az emberről szeretne nekünk mosdani pár dolgot, akit mi Jakubnak hiszünk. Ez a kijelentés nálunk verte ki a biztosítékot. Oxánának elege is lett. Fogta magát és leállította a kocsit az erdő szélén, majd ránk parancsolt, hogy indítsunk kifelé, most beszélgetni fogunk. Mi pedig zokszó nélkül engedelmeskedtünk neki. Vagy két percig dermedten álltunk a kocsi mellet, mikor Ty megtörte a csendet. Megkérdezte, hogy miért nem megyünk sétálni, ha már itt vagyunk. A többiek azonnal bele is egyeztek az ötletbe, hiszen szép idő volt és egy kis séta a természetben pedig sosem árt.

Elindultunk a kis sétánkra. De csak mentünk, és mentünk. Valahogy senki sem akart megszólalni. Végül, amikor már éreztük, hogy Oxána addig nem visz haza minket, amíg nem lesz valami esemény, Dorothy belekezdett a mondandójába. Kicsit bátortalannak tűnt, úgyhogy meg is nyugtattuk, hogy nem lesz semmi baja, csak mondjon el mindent, amit tud. A vigyorgásunk meg barátságos hangnemünk érezhetően nagy hatással volt rá, ugyanis a következőkben már volt ereje a beszédének és nem csak száraz tényeket közölt velünk, hanem mindent, amit csak lehet. Rögtön azzal kezdte, hogy akit mi Jakubnak hiszünk az egy körözött bűnöző és valószínűleg a rendőrség bérelte fel ellenünk.

Ezt az információt nagyon lassan sikerült feldolgoznunk. A rendőrség ránk küld egy bérgyilkost? Elég durván hangzik a dolog. De nem is olyan valószínűtlenül. Ugyanis hónapokkal ezelőtt magunkra haragítottuk őket, azzal, hogy a litván barátaink kimentettek Rick barátjának meggyilkolása vádja alól. Nem voltak hajlandóak elismerni az ártatlanságomat, de kénytelenek voltak szabadon engedni, Azóta, ahány galiba történt, mindig ott voltam a közelben. Lehet, hogy elegük lett a dologból és úgy döntöttek, ideje lesz eltenni engem láb alól. Ez volt a könnyebben megemészthető rész. Ki akarnak nyírni. Oké. Sok sikert.

Viszont mi van az eredeti Jakubbal? Hol van? Meghalt, vagy csak eltették valahová? Egyből ezer kérdéssel bombáztuk Dorothyt. Ő viszont csak annyit tudott, hogy egyszer mikor követte Jakubot, egy négy főből álló csoport leütötte a házunk előtt és egy ugyanúgy kinéző srác ment be hozzánk ezután. Tehát kicserélték, ugyanúgy, ahogy mi Ricket. De miért követte Dorothy a fiút? Ezt a kérdést azonnal megkapta. Válasz helyett csak elpirult, ebből mindenki rájött, hogy semmi rossz szándék nem volt a lányban.


Viszont abban a másik srácban és a bandában annál inkább. Ezt azonnal érzékelte Dor, úgyhogy jól szemügyre vette a négyes tagjait. Ma pedig meglátta az egyikkőjüket az iskolában és gondolkodás nélkül nekiesett. Ugyanis kiskora óta tanul harcművészetet, bolondul a kardokért. Azt mondta, hogy ha a középkorban lennénk, tuti egy bérgyilkos szekta tagja lenne. Ez a világnézet a mai tettét is megmagyarázza.

Végül úgy döntöttünk, hogy bevesszük a csapatba, úgysincs még kardforgatónk. Emellett hatalmas segítséget tud majd nyújtani nekünk, és ha feltűnik valaki a Jakub rabló négyesből, ő azonnal kiszúrja. Most viszont megint küldetésünk van. Ki kell derítenünk, hogy kik és mi célból rabolták el a litván fiút. És természetesen meg is kell találnunk őt. Méghozzá élve. Csak remélni tudom, hogy sikerrel járunk.

2013. február 10., vasárnap

Dorothy, a csendes vérengző

Két hét telt el azóta, hogy Greg megkínozta a Patkányt és ennek hatására elmesélte nekünk a múltját. A meséjétől teljesen ledöbbentünk. Minden részletét megtudtuk az eddigi életének, és ezek után végre megértettük, hogy kicsoda ő. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy az volt a banda egyik leghosszabb délutánja.

A srác teljes megismerését követő héten nem történt semmi fontos. Valahogy, különösebb incidens nélkül eltelt egy hét. Ilyet ritkán tapasztalunk. Jakub megnyugodott, igaz még nem hajlandó beszélni senkivel, de legalább már nem kiabál, hanem csak alszik egész nap. Rick végre megtanult rendesen enni bal kézzel, és az írással is jól halad. Kezdek egyre jobban hinni benne, hogy egy nap teljesen rendbe jön lelkileg is. Persze ahogy telt az idő, kezdett nagyon gyanús lenni, hogy ennyire rendben van minden. Egyre csak arra tudtam gondolni, hogy ez tipikusan a vihar előtti csend, és hogy valami nagy, erős és rossz dolog akar megtörténni. A két napja történtek után meg már csak annyit tudok mondani, hogy bezzeg így lenne ötösöm a lottón...

Mondjuk annyira nem történt durva dolog, legalábbis számomra. Nem halt meg, sőt még csak meg sem sérült senki a bandából. Viszont megismertünk egy új embert. És Oxána szerint még fogunk hallani a csajról. Ugyanis nem minden nap akad ki annyira valaki, hogy szétrombolja a tesi öltözőt és egy jövőbeli képet fessen a falra az áldozata vérével. Tudom, nehezen megemészthető dolog, de tényleg így történt.

Tehát péntek volt. Alapjába vége egész normálisan indult a napunk. A szokásosnál több energiám volt, így kivételesen nem elterültem és bágyadtan jegyzeteltem töri órán, hanem teljes erőbedobással agyaltam az elhangzott dolgokon, aminek meg is lett az eredménye. A szüneteket felváltva, hol fent Gregékkel, hol Ty-jal töltöttem. Éppen Greggel beszélgettünk Rickről, hogy mennyire jó, hogy egyre optimistábban látja a dolgokat és hamarosan minden rendbe jöhet, mikor egy lány visítva rohant el mellettünk a folyosón. Egymásra néztünk és röhögtünk egy hatalmasat, ugyanis pont az a lány szaladt el mellettünk, akiről az járja, hogy idegbeteg. Utána persze meghallottuk, hogy miket üvölt. Annyit sikerült kiértenem a hangzavarban, hogy valami odalent történt a tornaterem tájékán. Ekkor még nem nagyon izgatott a dolog.



Utána persze megváltozott a véleményem, ugyanis óra közben kaptam egy SMS-t Gregtől, hogy állítólag egy csaj az osztályomból nekiment valakinek, majd a vérével kikente az öltözőt. Már éppen vissza akartam írni neki, hogy "hülye vagy? Innen senki nem lenne képes ilyenre..", mikor felfedeztem, hogy nincs itt valaki, aki itt kellene, legyen. Meg is kérdeztem tanárnőt, hogy merre van Dorothy, ő meg csak nézett rám. Ezek szerint én szembesítettem vele, hogy nincs itt mindenki. Úgyhogy meg is kért, hogy keressem meg.


Nem kellett sokat gondolkodnom, rögtön az öltözőhöz mentem. Vagy négy tanár ott volt, de nem törődtek velem, eléggé lesokkolta őket a vérfürdő. A kinézetük alapján egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy tényleg be akarok e menni, de végül erőt vettem magamon és beléptem a helységbe.


Nem akadtam ki a látványon. Láttam már ennél sokkal durvábbat is. A föld csuron vér volt, a falon meg egy vérrel festett kép volt. Szépen fest a csaj, ezt azonnal megállapítottam magamban. Nem tudom, pontosan mit akart ábrázolni, de nekem bejött. Szerintem város volt a képen, melyet hatalmas madarak akartak lerombolni. Ez után úgy gondoltam, hogy ezzel a hellyel végeztem. Felmentem, szóltam tanárnőnek, hogy nincs semmi, valószínű, hogy elkószált Dorothy.

Szünetben Ty-jal azonnal megkerestük Greget. Átbeszéltük az ötleteket, hogy ki szerint hol rejtőzködhet szegény lány. Miután túltárgyaltuk a dolgokat, felhívtak Oxánát, szóltam neki, hogy elképzelhető, hogy majd kelleni fog. Mire becsengettek, már a fél tanári kar Dorothyt kereste, így rengeteg óra elmaradt. A diákok közül viszont csak minket érdekelt a dolog, ezért azt iskola szinte kiürült, így viszonylag gyorsan haladtunk. Ismerve a tinik észjárását, három lehetséges hely merült fel bennünk, amiből kettőt baj nélkül felkereshettünk. Első körben a padlást látogattuk meg, sikertelenül. Utána a pincébe mentünk.

Amint beléptünk, éreztük, hogy valaminek történnie kell itt. De nem bíztuk a dolgot a véletlenre, bementünk a pincerendszer mélyére, amikor meghallottunk valamit. Gyorsan odaszaladtunk, ahonnan jött a hang. És ott megpillantottunk egy lányt. Tudtam, hogy ki ő, hiszen ismertem. Egy osztályba jár velem, de abban az állapotban, amilyenben volt, alig ismertem fel. Közelebb akartam menni hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem, de megelőzött. Erőt vett magán és előrelépett. Hosszú haja csapzott volt, kócos és véres. A kezei és lábai remegtek. De nem sírt, sőt nem is könnyezett. Elszántság látszódott a szemében. Erről ismertem fel. Miután a szemébe néztem, minden kétségem eloszlott. Biztos voltam benne, hogy ő az, Dorothy...


2013. január 31., csütörtök

Greg (bajlós) múltja


A múltkori írásomban beszámoltak Greg Patkány ellen elkövetett, majdnem halálos kimenetelű merényletéről. A történtek után szegény srác nagyon kiborult. Nem igazán értettem, hogy mi miatt, ugyanis ilyen mindenkivel előfordul, hogy elveszti a sulykot és esetleg kárt tesz olyan emberben is, akiben nem akar. Én személy szerint egy vigyorral elintéztem a dolgot, hogy az arcom összevagdosta, de ő teljesen magába roskadt. A következő nap megpróbáltam finoman megkérdezni tőle, hogy ez miért viselte meg ennyire a lelkét. Csak hát nem vagyok a szép puhatolózás mestere. Elég egyenesre sikerült a kérdésem, ugyanis képtelen vagyok mellébeszélni. Ő pedig azonnal vette a lapot és vetett rám egy durcás pillantást. A következő pillanatban szerencsére nem esett nekem, hanem elfintorodott és megkért, hogy hívjam össze a bandát, mert elmeséli a múltját, ami után mindent meg fogunk érteni. Gyorsan hívtam is mindenkit. Pár órán belül össze is gyűltünk. Greg pedig belekezdett a meséjébe.



1996.01.18. Bern, Svájc


Este 22 óra 55 perckor a Sonnenhof kórház szülészeti osztályán 3,6 kilóval világra jött egy baba. Ő volt Greg Cube. Már éjfélkor sejteni lehetett, hogy nem egy hétköznapi jövevényről van szó, ugyanis nem volt hajlandó felsírni. Lélegzett, de akárhogy pofozta a főorvos és locsolta hideg vízzel, nem akart bőgni. Halálra is ijedtek a szülők, azonnal betitulálták szerencsétlen újszülöttet egy nem e világi lénynek. Mert amellett, hogy nem sírt, fekete szeme és jéghideg bőre volt.


Így hát lemondtak róla. Barátunk árvaházba került. (De nehogy azt merjük gondolni, hogy ott szépen fel is nőtt. Vagy, hogy ma is onnan jár iskolába. Még csak véletlenül sem.)


Egészen pici korában nem voltak gondok vele, szépen eljátszogatott, mint az össze többi gyerek. A szeme színe és a bőre hőmérséklete az árvaház alkalmazottait nem zavarta. Hamar kiderült róla, hogy különleges. Jó értelemben. Mindenkinél hamarabb ki tudta rakni a Rubik kockát, gyönyörűen rajzolt, festett. Igaz, meglehetősen szótlan volt, de ezt pótolta rendkívüli kézügyességével. Minden gondolatát képes volt ábrázolni. Ennek következtében karácsonykor nem levelet írt a Jézuskának, hanem lerajzolta, hogy milyen ajándékokat szeretne. A gondok itt kezdődtek.

A tizedik születésnapja tájékán egy vendégcsapat érkezett az intézetbe. A gyerekek kisebb-nagyobb incidensekkel sikeresen megbarátkoztak egymással. Ám volt közöttük egy, a 14 éves Josh, aki nagyon nem kedvelte hősünket. Sőt, egyenesen gyűlölte. Minden különösebb ok nélkül ütötte, verte Greget. Ez a barátunkat nagyon megviselte, a gondolatai szépen lassan átterelődtek a bosszú irányába. Olyannyira, hogy karácsonyra készített egy rajzot, amitől a gondozók ereiben is megfagyott a vér. Az alkotáson ugyanis Josh szerepelt, vérben feküdve, összeszabdalva, tőrrel a szívében.

Ezután az incidens után Greg átkerült egy másik intézetbe. Ám a gondolatai nem változtak. Még mindig bosszút akart állni bántalmazóján. Egyre több gyilkolással kapcsolatos rajzot készített, mindet teljes mértékben kidolgozva. A művei változatosak voltak. Egyiken egy sötét fáról lógott Josh, egy másik rajzon késekkel teli dobálva feküdt a földön, a harmadikon pedig ábrázolta a jelenetet, amin egy baltával fejbe csapja áldozatát. Ezeket gondolatokat megelégelték az intézmény dolgozói, kérvényezték, hogy kerüljön át egy jobban őrzött helyre.



2008. augusztus 14-én el is költöztették. Csakhogy az autó, melyben utazott, karambolozott egy hatalmasat. Szerencsére Greg megmenekült, a sofőr és társa viszont meghaltak. Nem kellett sokat gondolkoznia barátunknak, rögvest megszökött. Az utcán élt, időseket lopott meg. Hónapokig így élt, mikor végre megtalálta azt a dolgot, amire mindig is vágyott. Egy hűvös őszi délután megpillantotta Josht. Nem támadt rá azonnal, hanem elkezdte követni. Szépen kifigyelte a srác napi útvonalait és mozgását.


Egy hónappal később a rendőrség talált egy agyon csonkított holttestet. Csak DNS minták alapját tudták Josht azonosítani. Az árvaházak nem késlekedtek, azonnal jelentették, hogy egy szökött személy állhat a gyilkosság mögött. Emiatt nagyon rövid idő alatt megtalálták Greget. (Valljuk be, túl könnyű dolga volt a hatóságoknak...)


Hősünk egy zárt intézetbe került 4 évig. A bent eltöltött idő hatására teljesen megváltozott. Megtanulta kezelni dühét, bosszúvágyát és újra elkezdett rendes dolgokat rajzolni. Persze rengeteg kínzáson ment keresztül a zárt ajtók mögött. Ennek hatására lett ennyire magába zárkózó és bizalmatlan. Eszméletlenül sok verést kapott odabent, ennek a nyomai máig megvannak a hátán. Végül, tavaly letelt a 4 év büntetése és szabad lett. Nem tudott mit kezdeni magával, kérte, hogy helyezzék ki valahová. Ám a múltját nem tudta letagadni, ezért nem túl meglepő módon nem is nagyon akarták befogadni sehová. Sok keresgélés után egy nevelő otthon befogadta, azzal a feltétellel, hogy elkezd gimnáziumba járni. Greg ezt örömmel vállalta, sőt még azt is, hogy kollégista lesz. A történet folytatását meg már ismerjük....

Miután ezt a hosszú sztorit elmesélte Greg, alig tudtunk megszólalni. Nem is volt rá szükség. Ezek után már megértettem minden vele kapcsolatos dolgot. Őszintén szólva, el is csodálkoztam magamban, hogy ennyi minden után, hogy volt képes megbízni bennem. Lehet észrevette a bennünk lévő rengeteg hasonlóságot, amiket én csak most fedeztem fel? Nem tudom.

Csak ültünk csendben és az arcát fürkésztük. Egy szomorú szempárt, vagy egy könnycseppet vártunk, de hiába. Ezt észrevette ő is, majd megjegyezte, hogyha arra várunk, hogy sírjon, eltévesztettük a házszámot. Felvilágosított minket, hogy először és utoljára láttuk őt kiakadni a múltkor. Nem lesz több ilyen. Majd elvigyorodott és javasolt egy hatalmas pizzázást. Mi pedig nem tiltakoztunk. Úgy voltunk vele, hogy megérdemlünk egy óriási SON-GO-KU pizzát. Így tehát jól is laktunk, és ami még fontosabb megismertük Greget belülről is. Hatalmas kő esett le a szívéről, hogy nem ítéljük el a múltja miatt, mi meg végre megértettük, hogy miért olyan, amilyen....

2013. január 26., szombat

Greg

Már vagy egy hónapja búskomor, nyomott hangulat uralkodik nálunk. Ennek az állapotnak a héten vége szakadt. Ez lehetne jó dolog is, de most nem az. Ugyanis nem Jakub vagy Rick higgadt le, hanem Gregben borult fel az egyensúly, és emiatt megismertük az agresszív énjét.
Én személy szerint örültem ennek, mert ugyan láttam őt már harcolni, de sosem tiszta dühből, lendületből. Szilveszterkor sec perc alatt elbánt ellenfelével, ráadásul tök flegmán. Most viszont ha nem állítjuk meg, húsz darabra tépte volna Patkányt. Megnyugtatni pedig hatalmas teljesítmény volt. Csak a Greg lehiggasztása fázisban szereztem öt marást és három lila foltot a szemem alá, tőle.

Az eset szerdán történt. Meglehetősen hideg volt odakint, aznap érte el a megyét a hidegfront. Éppen emiatt fájt is a fejem, nem is kicsit. Ennek ellenére bementem az iskolába, mert úgy voltam vele, hogy most bárhol jobb, mint otthon. Előző este rengeteget forgolódtam, így nagyon kialvatlan is voltam. Tehát én aznap totál használhatatlan voltam. Ez már első órában be is bizonyítódott, ugyanis írtunk, de amikor a padtársam kérdezte, hogy mi micsoda, én csak gügyögtem magam elé mindenféle hülyeséget. Aztán óráról órára vonszoltam magam. Ezek után hatalmas sóhaj hagyta el a számat, mikor kicsöngettek a 7. órámról, ami most már ének volt, ugyanis megint változott az órarendünk. Természetesen megint csak rosszabb lett, d ez valahogy nem tud már engem meglepni. 

Leültem ebédelni, tökegyedül, mert aznap nem volt kedvem beszélgetni senkivel sem. De ezt nem mindenki tartotta tiszteletben. Dányi's Son odaült az asztalhoz és elkezdte a napját mesélni. Először kedvem lett volna képébe vágni a tányérom majd otthagyni, de minél tovább hallgattam, annál jobb kedvem lett. Nem mondott semmi különöset vagy vicceset, de amíg hallgattam a beszámolóját, nem a saját bajaimra figyeltem. Ezen felderülve, mikor kérdezte, hogy és mi a helyzet velem, nem mondtam neki, hogy Rick tegnap üvöltve verte az ajtót, mert nem sikerült neki valami bal kézzel, Jakub pedig leüvöltötte emiatt. Inkább csak annyit mondtam, hogy köszönöm megvagyok, csak nincs jó napom. Valószínű, hogy ezt már amúgy is észrevette, azért jött oda felvidítani, meg el is hívott egyet biliárdozni. Örömmel mondtam neki, hogy mehetünk és rettegjen, mert le fogom mosni.

Éppen a lakótelep sikátoros része mellet haladtunk el, mikor hangokat hallottunk, méghozzá Gregét. Olyan  volt, mint aki tipikusan suttogni próbál, de mégis hangos. Egy pillanatra megtorpantunk, majd úgy döntöttünk benézek a sikátorba Son pedig megvár. A következő jelenetre a legkisebb mértékben sem voltam felkészülve. Beléptem a sikátorba, azonnal megpillantottam a végében két alakot. A hozzám közelebbi, háttal álló volt Greg. Előtte volt valaki. Őt nem láttam, mert takarásban volt, ugyanis Greg a falhoz nyomta. Nem vette észre, hogy közeledem, nagyon belemélyedt valamibe. Mikor odaértem hozzájuk és megláttam a másik alakot, meg meghallottam, hogy miket suttog a barátom, egy ütemet kihagyott a szívem. 

Az ismeretlen alakot azért nem ismertem fel, mert Greg cafatokra vagdalta az arcát. A nyöszörgéséből viszont rájöttem, hogy ő Patkány. Halvány fogalmam sem volt, hogy miként került ide, és miért vágták meg, de már nem volt benne sok élet. Greg pedig mindenféle érzelem nélkül, jeges hangon suttogta a fülébe, hogy nyöszörögjön csak még egy kicsit, már csak három karcolás a biztos halálig. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de az rögtön leesett, ha a barátom megöli a tetűt, akkor őt fogják elítélni, így azonnal közbe avatkoztam. De ezzel csak felhúztam Greget, aki meglepetten tántorodott hátra, majd első idegből arcon csapott a késével. Én persze azonnal felüvöltöttem, de ez nem hatotta meg, belém rúgott, majd újból le akart sújtani rám a késével, de akkora Dányi's Son odaért. 

Tizenöt perc kemény küzdelem után sikerült harcképtelenné tennünk Greget, és elkezdtük faggatni, hogy ez mégis mi volt. Első válaszként bevert egyet nekem. Itt eldurrant az én agyam is, visszaadtam neki, sőt megtoldottam még vagy hárommal. Ezek után már végre nem a fogát csikorgatta dühösen, hanem csak meglepetten nézett rám, majd hirtelen kitört belőle minden. Csak úgy dőltek belőle a szavak. Elmesélte, hogy  éppen boltba ment, mikor Patkányt meglátta. A féreg egyenesen hozzá ment és közölte vele, hogy tudják, hogy Rick nincs jól, és ha nem adjuk át nekik, Jakubot meg fogják ölni hamarosan. Erre Greg idegzete is besokallt. Eddig bírt mindent, a sok kiborulást, álmatlanságot, meg mindent, de ezt már nem bírta. Nekiesett Patkánynak, berugdosta a sikátorba, majd a magánál hordott késsel elkezdte szabdalni az arcát. Már a tizedik bőrréteget szabta le róla mire odaértem. Azt mondta, ha nem avatkozok bele, megölte volna. 

Utána pedig menetrendszerűen kitört belőle, hogy ezt nagyon nem így akarta, és sajnálja, hogy átrendezte az arcom. Látszott az arcán, hogy tényleg nagyon bánja. Nekem egyáltalán nem akart ártani. De valószínűleg  a harc hevében fel sem ismert.  Úgyhogy csak rávigyorogtam és megparancsoltam neki, hogy elmegy nálunk zuhanyozni és alszik egy hatalmasat. 
Végül a biliárd partiból nem lett semmi, de hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, Greg harcmodorával kapcsolatban.

2013. január 19., szombat

Egyre rosszabb minden


Az előző heti rossz hangulat után azt vártam, hogy egyszer csak feljavul majd mindenki kedve, és tök jó lesz itt minden. Sajnos ismét csalódnom kellett. Az első két nap után egyértelművé vált, hogy nem fog javulni a helyzet itthon. Szerdán azon gondolkodtam, vajon meddig uralkodik majd ez az állapot. Hát, nem volt túl tartós, inkább amolyan átmeneti komorság volt, mert rögtön meg is változott pár dolog. Csak sajnos a dolgok inkább rosszabbak lettek, nemhogy javultak volna.

Szerencsére azért volt pár ember, aki mindig kimentett otthonról a hét folyamán. Greg még mindig hideg fejjel átlát mindent, és szerencsére nem csüng egész nap Oxánán. Azonban már rajta is kezd látszani a kimerültség, hiszen ő sem tud ott lenni mindig mindenkinek. Persze megpróbálta, ami az alvása rovására ment, így csütörtök körül már úgy nézett ki, mint egy élőhalott. Ki is osztottam, hogy mégis mit hisz és tudom, hogy nagyon szeretne segíteni rajtunk, meg a kedvünkön, de ez nem megoldás. Nem kellene magát tönkretennie, csak mert mi nyűgösek vagyunk. 

Thomas, Dányi's Son és Ty szerencsére jól vannak. Róluk már régen írtam, de nem azért, mert nem beszélünk vagy ilyesmi. Egyszerűen róluk nincs semmi újdonság. Tökéletesen elvannak mindnyájan. Éppen azért most a héten velük lógtam a legtöbbet. Thomas viszonylag sokáig beteg volt, szegénynek a tüdejével vannak gondok. Nagyon ránk ijesztett azzal, hogy másfél hónapot kimarad. Ty minden nap szórakoztat egy kicsit. Számomra ő az ideális padtárs, bár ezt a tanárok tuti nem így gondolják. Ugyanis ha olyan napja van, akkor nagyon troll tud lenni akárkivel és ezeken a napokon általában mindenen nevetünk vagy fél órát. Másrészt, ha valami fontos dolog van, akkor lehet vele beszélgetni komolyan is.

 Dányi's Son pedig elvan, mint a befőtt. Nagyon bolond a szerencsétlen, de én pont ezért bírom a fejét. Szinte semmit sem képes komolyan venni. Ez a tulajdonsága kapóra jött a héten, ugyanis egész nagy hó esett csütörtökön. Mi pedig, mint két hülye gyerek, egészen addig dobáltuk egymást, míg el nem találta a szemüvegem. Ezt nyílt hadüzenetnek vettem, és meg is támadtam a szerencsétlen. Nem számított rá, ezért eldőlt, de magával rántott. Magyarul átmentünk birkózásba. Azaz, inkább fürdetésbe. Addig szenvedtünk és röhögtünk a friss hóban, míg át nem ázott a kabátunk. Később feljött meginni egy forró csokit, meg dumáltunk egy nagyot. Ez volt a hét legjobb 2 órája. Sőt, az egyedüli két jó óra a héten.

Rick még mindig tiszta depressziós a karja miatt. Szerintem teljesen jól halad a bal kézzel való írással, de nem hisz nekem. Ő azt várta, hogy egyik pillanatról a másikra meg fogja tanulni használni a baj kezét. Most pedig csalódott. A másik olyan ember, akivel nem tudok mit kezdeni az Jakub. Még most sem tudom, mi baja van, de egyre jobban zavar a szótlansága. Eddig sosem volt tíz percnél tovább csendben. Most meg alig szól egy szót is. Eszembe jutott, hogy esetleg honvágya van, vagy haza akar menni, csak nem mer szólni. De ezt a gondolatot hamar el is felejtettem, mert ismer annyira, hogy tudja, ha ilyen gondja van, rám mindig számíthat. Meg amúgy is. Kijelentené, hogy haza akar menni, mindenféle kérdezés nélkül kötelességem lenni neki repülőjegyet szerezni azonnal. Tehát nem tudom, mi van vele. De egyszer majdcsak megnyilvánul. Legalábbis most már nagyon remélem. Oxána meg kiszámíthatatlanabb, mint valaha. De őt meg tudom érteni. Ilyenek a lányok, ha friss szerelmesek. Nemsokára úgyis visszaáll a rendes kerékvágásba. 

Én pedig kezdek besokallni. Látni, ahogy az emberek, akikre eddig támaszkodtam, egyre jobban összeomlanak, valami borzalmas érzés. Másrészt furcsa is. Eddig ők segítettek ki mindenből, most nekem kéne őket. De hát azt sem tudom némely esetben, hogy mi a gond. Remélem, mihamarabb rájövök, vagy valaki majd megdob egy váratlan jó tanáccsal.

2013. január 12., szombat

Mi van most mindenkivel?

Nagy megkönnyebbüléssel ülök le írni ismét, ugyanis lassan vége a hétnek. Az elmúlt napokban borzalmasan éreztem magam kis menedékünkben, de nem csak én. Valahogy mindenki bekattant az utóbbi időben. Persze, van, aki teljesen érthetően, például Rick helyében én is napi háromszor kiborulnék valamit, pláne azon, hogy fél karral kellene rohangálnom egész nap. De a többiek.... 
Elismerem, a szilveszteri buli nem úgy végződött, ahogy szerettük volna, de az ezelőttinél így is sokkal jobban fejeződött be. Összesen pár deci vért és egy jobb kart veszítettünk el. Ez mi, a három hullához képest?! Ennek ellenére jó páran bekattantak. 

Rick úgy döntött, hogy nem kell neki műkéz, mert nem akar a műtéttel szenvedni. Így viszont drasztikus változásokon megy keresztül. Mivel jobb kezes volt, kénytelen lesz meg tanulni írni, rajzolni, enni és minden kézzel elvégzendő feladatot a bal kezére átruházni. Ez persze pokoli nehéz feladat számára. A héten emiatt számtalanszor ki is akadt, dühöngött egy sort, majd lehiggadt és mindig folytatta tovább. Ezt eljátszotta napi minimum ötször. Persze próbáltam vele mindig türelmes lenni, megnyugtatni, feldobni, de sokszor sikertelenül végződtek az efféle próbálkozásaim. Az a megtisztelő feladat is nekem jutott, hogy tanítsam, mert hát én vagyok a balkezes. Természetesen fogalmam sincs, hogy kellene valakit megtanítani a bal keze használatára, mikor egész életében a másikat használta mindenre. De nem adom fel. Hátha találok valamit, amin keresztül könnyebben fog menni neki...

Oxána a másik teljesen szeszélyes alak mostanában. Van, hogy nem történik semmi, de ő elkezd sírni, aztán órákra elvonul. Aztán hazajön egy kiló csokival, ezerszer bocsánatot kér, majd bealszik. Másrészt szó szerint retteg  a felettesei reakciójától. Mindig azon borítja ki magát a legjobban, hogy mit fognak mondani, ha megtudják Greget. Nekem pedig fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy nem fogják megdicsérni. Ugyanis mégis csak egy profi litván kommandós rendőrkapitány. Tuti nem fognak örülni annak kint, hogy itt felszedett egy tinédzser fiút, aki ráadásul profin bánik néhány gyilkoló eszközzel.

Jakub pedig egyenesen ledöbbentett. Halvány fogalmam nincs, hogy mi baja van, de nagyon ki van most. Volt, hogy Rick szerepébe bújva valamin nagyon felkapta a vizet, tört- zúzott, dühöngött és káromkodott. Így még sosem láttam, nagyon ijesztő volt. Aztán persze lehiggadt és szépen bezárkózott. A nap további részében nem is kívánt velünk találkozni. Azóta sem találtam ki, hogy min húzta föl magát, vagy mi történt vele, de nem is akarok erről beszélni vele. Még a végén engem szed szét.

Az egyetlen ember, aki teljesen összeszedett és hidegfejű maradt, az persze Greg. Őt nem zavarták a többiek kitörései, csak olykor nézett egy nagyot, majd szépen békén is hagyott mindenkit. A héten kb. csak vele tudtam értelmesen beszélgetni. Megegyeztünk, hogy amíg ez a helyzet áll fenn, segít ő is Ricknek alkotni valamit, bár ő sem tud semmit bal kézzel. Oxánát meg tudja nyugtatni, hogy titokban is lehet tartani a dolgot, őt nem zavarná az sem. Jakubbal viszont ő sem tud mit kezdeni. De ne legyünk telhetetlenek, ez is hatalmas segítség. És amúgy is, úgy néz ki, hogy az elkövetkező időszakban ő lesz az egyetlen segítségem.