A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litvánia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litvánia. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 10., hétfő

Greg

Greg Cube
Rajz : Bérczi MSE
Sziasztok! Sajnos mostanában az iskola miatt elég kevés időm van élni, így írni sem nagyon tudok. Régen még hetente tudtam új bejegyzést közzétenni, aztán már csak havonta, most pedig elég ritkán.. :/ De nem tűntem el! Igyekszem a folytatás legépelésével...

Ez a bejegyzés (gondolom észrevehető) nem a történet része, ám velősen kapcsolódik hozzá. Úgy döntöttem, a főbb szereplők múltjából csinálok egy minisorozatot. Eredetileg adatlapszerűre terveztem (lásd lentebb), de az is lehet, hogy később már történetként írom majd őket.

Az illusztrációkat pedig nagyon szépen köszönöm az osztálytársamnak ^^ <3



Az első epizód Gregé lesz, aki tavalyelőtt került képbe. Azóta a történetbeli (és a valós) énem egyik legjobb barátja lett. Tipikusan az a karakter, akinek a  jelenléte mindenkit megnyugtat. Mindig, minden körülmények között lehet rá számítani.


Jó böngészést hozzá! ;)

Születési adatok:
Név:                                                    Greg Cube
Idő:                                                     1996.01.18.
Hely:                                                   Bern, Svájc, Sonnenhof kórház
Testtömeg:                                          2600 gramm
Anyja neve:                                        Ismeretlen (!)
Megjegyzés:                                       -Nem sírt fel
                                                           -A szokásosnál hidegebb bőr
                                                           -Szokatlan szemszín
                                                           -Rendkívül vézna
                                                         
Hétköznapi adatok:
Testalkat:                                           Sportos
Testtömeg:                                         64 kilogramm
Magasság:                                         183 centiméter

Haj:                                                    Fekete, rövid
Szemszín:                                          Sötét
Bőrszín:                                             Fehér
Kedvenc étel:                                    Rántott csirkemell
Kedvenc ital:                                     Nestea
Hobbik:                                             Rajzolás, dobókés élesítés

Rövid életút:                                    

1996.01.18. - 1999.09.01.                -Szülei lemondanak róla                                                    
                                                         -A Sonnenhof kórház gondját viseli
                                                             egészen 3 éves koráig

1999.09.02. - 2006.12.31.                -A Schämelnemmit  gyermekotthonba kerül
                                                         -Első éveiben ritka tehetséget fedeznek fel benne
                                                         -2006 elején vendégcsoport érkezik az intézetbe, az egyik
                                                            gyermek rászáll, megkeseríti mindennapjait
                                                         - A helyzet elfajul, karácsonykor lerajzolja a zaklatóját tőrrel a
                                                           szívében, vérben úszva
                                                         - Az intézmény vezetése pánikba esik, nem hajlandóak tovább
                                                           maguknál tartani a fiút


2007.01.01 - 2008.08.13.               - Továbbá is véres témájú rajzokat készít, mindegyiken
                                                            bántalmazója halálát, meggyilkolását dolgozza ki
                                                            (akasztás, baltával való vérengzés, dobókések)
                                                        - Nyár elején a fiú áthelyezését kérvényezik

2008.08.14.                                     - Az átköltöztetés közben autóbalesetet szenvednek
                                                        - Greg kivételével mindenki életét veszti

2008.11.20.                                     - Miután felkutatja, hidegvérrel, dobókéseivel kivégzi
                                                          piszkálóját

2008.12.27. - 2009.01.01.               - Elfogják, a Mitnungen nevű fiatalkorúak börtönébe helyezik

2009.01.02. - 2012.01.02.               - A bent töltött évek megváltoztatják
                                                        - Felhagy a vérengző témák rajzolásával, újra hétköznapi
                                                             dolgokat vet a papírra
                                                        - Megtanulja kezelni, visszafojtani dühét, kimértté válik
                                                        - Zárkózott, bizalmatlan ember lesz
                                                   

2012.01.10. - 2012.12.05.              - Állami gondozásba kerül Magyarországon, azzal a feltétellel
                                                           hogy egy bentlakásos gimnáziumba jár, tanul, s él

2012.12.06 -                                   - Egy litván rendőrnő szárnyai alá veszi, gyámjává válik
                                                                                                              

2012.11.25.-                                   - Bandánk tagja, az Egy szövetség alakulóban című résztől
                                                       - Segítségünkre volt a férfi elleni küzdelemben minden
                                                           egyes helyszínen, csatában
                                                       - Folyamatosan tökéletesítette/tökéletesíti harcmodorát,
                                                           technikáját
                                                       - Jelenleg a Mexikói versenyen erősít minket



2013. augusztus 30., péntek

Újra itthon, majdnem rettegésben

Egy hete említettem, hogy sikeresen elintéztük a férfit és Patkányt. A sikerünket a lehető legjobban megünnepeltük, majd rögtön a jövőnkön kezdtünk agyalni. Végül arra jutottunk, amit az előző bejegyzésben írtam. Elég izgalmas évnek nézünk elébe, ebben mindannyian egyetértettünk. Aztán úgy gondoltuk, nincs értelme tovább időznünk Lengyelországban. Pláne úgy, hogy mi vissza akarunk érni iskolakezdésre. Mert milyen dolog már az, hogy ez lenne a harmadik gimnazista évem, de még egyetlen évnyitón sem vettem részt eddig. Most meglehet az első alkalom.

A búcsúzkodással viszont voltak gondjaink. Ennyi közös szenvedés és harc után nagyon nehezen szakadtunk el egymástól. A buli hangulat itt átment depizésbe és tisztára virrasztás feelinge lett mindenkinek. Amin azután nevettünk egyet, mert Johhnyval megnyugtattunk mindenkit, hogy a csapatnak csinálunk egy Ts szobát, sőt, ha akarnak, skypolhatunk is majd egymással. Miután megegyeztünk ebben, fogtuk magunkat és felültünk egy Krakow-Budapest buszra. Amin egyébként nagyon kiakadtam, mert ócska egy járgány volt, de nagyon sokba került. Útközben meg is vitattuk, hogy legközelebb elkötünk egy repülőgépet, vagy Oxána hoz haza minket.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a hazai vasútközlekedés még jobban keresztbe tesz majd nekünk. Ugyanis Budapesttől hazáig a szokásos 2-2,5 óra helyett 5 óra alatt jutottunk el, mert leszakadt a felső vezeték. Tény, hogy kibírtuk, meg már célegyenesben voltunk, de ennyit szerintem életemben nem bosszankodtam még, mint akkor. Eleve is szeretem szidni a MÁV-ot..

Mikor végre hazaértünk, elkeseredetten tapasztaltuk, hogy a házunk ugyanolyan állapotban van, mint ahogy ott hagytuk. Magyarul minden tárva-nyitva, szanaszét, a hűtő üresen. Ezért gyűjtöttünk egy jó nagy adag lelki erőt, majd bevásároltunk kajából. Aznap este elbarikádoztuk az ajtót, bár tudtuk, nem vagyunk veszélyben. De jobb félni, mint megijedni.
A következő délelőtt elmentünk a barkácsboltba. Minden szükséges eszközt beszereztünk az ajtók, ablakok megjavításához. A nap további részében pedig szereltünk. Elég hamar elment az idő. Nagyon élveztük a dolgot. Igaz, nem voltunk kifejezetten ügyesek, de közben beszélgettünk egy hatalmasat és megterveztük a tanévünket előre. Persze tudtuk mindketten, hogy nyilván nem fog minden olyan simán menni, ahogyan mi gondoljuk, de jó volt abban a hitben lenni, hogy ezentúl minden normális lesz.


Ma pedig kiderült, hogy a tökéletes jövőről kialakított képünk totálisan tarthatatlan. Szokás szerint meg kell húznunk magunkat. Ugyanis Oxána telefonált, hogy egy rabot megszöktettek egy lengyel börtönből. Még nem tudni ki, és miért, de nem lepődne meg, ha a férfit hozta volna ki valaki. Ebbe beleborzongtam. Ezt vonalon keresztül is érzékelte, úgyhogy gyorsan megnyugtatott, hogy amint élni hagyják a litvánok, utána jár a dolognak. Reméli, semmi köze nincs a dolognak a férfihoz, de amíg nem tud konkrét dolgokat, arra kér, legyünk óvatosak. Mi pedig nem tehettünk mást, beleegyeztünk.

Most azon agyalunk, hogy mi lesz akkor, ha a férfi az, és mire Oxána megtudja, ő ideér. Nem akarok vele újra találkozni. Egy életre elég volt belőle. De szerintem ezzel Johhny is így van. Csak  a szerencsének köszönheti az életét. Nem lenne boldog, ha ismét összefutna az emberrel, aki majdnem megölte.
Úgyhogy most lehúztuk a rolót. Egy darabig szépen csendben elleszünk és várjuk Oxána hívását. Addig megpróbálunk otthonülős, kocka-filmezős életmódot folytatni...

2013. augusztus 22., csütörtök

Győzelem Part3 (Jövőbe tekintés)

Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam. Elájultam az idegtől.

Aztán, magamhoz képest viszonylag hamar felkeltem. Ugyanis nem hagytak eszméletlenül. Valamelyikük addig pofozott, amíg egy hatalmas sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem és körbenéztem. Már kezdtem volna üvölteni, hogy mit tett a gazember Johhnyval, de nem tettem. Ugyanis ő ébresztett fel. És nem volt semmi baja.
Itt össze is zavarodtam elég rendesen, ugyanis az utolsó pillanatok, melyekre emlékeztem, arról szóltak, hogy a férfi le akarja csapni a barátom egy baltával, aztán valami történik vele, de a szerszám ráesik a társamra. Ezt meg is akartam kérdezni azonnal, hogy akkor mi van, de nem tudtam beszélni. A nagy stressz hatástól elment a hangom. Csak néztem, bámultam bambán, és örültem, hogy életben van a Johhny.

Ő pedig észrevette a pillanatnyi elmezavarom és nevetve előadta, hogy a szerencsétlen momentum végét valószínűleg nem láttam. Ugyanis a gyilkos fegyver nem élével esett rá, hanem a fa nyelével telibe kapta a hátát, de a fém, éles része a földön landolt. Így csak jajdult egy nagyot, meg lett egy seb a hátán, de komolyabb baja nem esett.
A férfit pedig Meda találta telibe egy nyíllal. Miután megbizonyosodott róla, hogy nincs magánál, megkötözte és becipelte a furgonunkba. Majd megvárta, míg Johhnyval kitámolyogtunk.
Mire visszaértünk a bázisra, mindenki ott volt. A csapat összes tagja vigyorgott ránk, örült nekünk.  De ez teljesen érthető volt, hiszen elkaptuk a fő ellenségünket, a férfit, és bezúztuk Patkány fejét. Ezt a sikert meg kellett ünnepelni.

A vacsora alatt teljesen olyan érzésem volt, mit, amikor annak idején elintéztük Kampóst. Mindenki nevetett, élt. Felelevenítettük a küldetésünket a kezdetektől. Megemlékeztünk az üldözés közben elveszített társainkról. És elkezdtünk agyalni azon, hogy mit csinálunk a jövőben.
Mint kiderült, majdnem mindenkinek vannak elképzelései. Jax, Meda és Justas természetesen folytatja a munkáját, Oxána talán visszamegy a litvánokhoz, de még nem tudja. Jakub maradni szeretne Magyarországon, hisz nagyon megszerette a helyet. Rick, Greg és én folytatjuk a gimnáziumot. Johhny, ha minden igaz jön velünk, mint cserediák. Larina pedig elmegy főiskolára designernek tanulni. Azt mondta, mindig is érdekelte a tervezés, most, hogy ennek vége, úgy érzi, belevághat.


Remélem mindenkinek sikeres jövője lesz. De ha nem is, annyi biztos, mindnyájunk számára egy új korszak fog kezdődni. Egy olyan világ, ahol nem vadászik ránk senki.
Jó, kampós elintézése után is ezt mondtam, a fene sem gondolta, hogy majd jön a Patkány. De most biztos vagyok benne, hogy így lesz. Nem létezik, hogy egy harmadik valaki is kipécéz magának minket. Legalábbis nagyon remélem..


A továbbiakban pedig remélem csak a gimis történeteinkről kell, beszámoljak. Biztos izgalmas évünk lesz. Pláne, hogy Johhnyval osztálytársak leszünk. Nagyon sok őrültséget fogunk csinálni, és ami a legfőbb, úgy fogunk élni, mint két teljesen átlagos 17 éves. Elvileg, ha Oxána nem tud visszailleszkedni a rendőrökhöz a hazájában, velünk tart majd és ő lesz a gyámunk. Erre az egy évre. Ugyanis amint betöltöm a tizennyolcat, már nem kell ezzel foglalkoznunk, hiszen felnőtt leszek. És élhetek egyedül. Jelen pillanatban pedig ki merem mondani, hogy megérem azt, hogy nagykorú leszek.


2013. március 17., vasárnap

Jax, Justas és Meda története

Jakub megtalálása óta nem történt semmi. Minden a legnagyobb rendben van. Oly hihetetlen módon. Ezen állapot elérésére vágytam amióta megérkeztem Magyarországra. És most végre sikerült. Eltelt egy hét úgy, hogy senki nem tört az életemre, a csapatból senkit sem raboltak el és kínoztak meg. Sőt, még csak beteg sem lett egyikőnk sem. Emellett az iskolai teljesítményem is fellendült. Egész héten sziporkáztam, rengeteg jó jegyet szereztem.

Még csak stresszelnem sem kellett, mert csütörtökkel bezáróan vége lett a tanításnak, ugyanis ebben az országban március 15-én nemzeti ünnep van. Ennek az egy napnak a hiányát tavaly Litvániában nagyon elkeseredve tapasztaltam. Itt viszont kihasználtuk minden egyes percét. A napot rögtön egy délig alvással indítottuk. Lehet, illet volna elnéznünk a városi ünnepségre, de úgy véltük, hogy az őseink megbocsátják most nekünk ezt, mivel eléggé zaklatott heteink voltak. Délután pedig összegyűltünk és kártyáztunk kifulladásig. Nagyon jól esett ez a fajta kikapcsolódás. Senki sem aggódott senki miatt, és persze nevettünk egész délután.

 Tegnap pedig annyira nyugalmas volt minden, hogy az már fájt. Végül elhatároztam, hogy összehívom a csapat unatkozó részét és skypeolunk egyed Jaxszel, Justassal és Medával. Az ötlet tetszett mindenkinek, Jakubnak különösen. Egyedül az idegenek nem értékelték a dolgot, de csak azért, mert litván srácot elhoztuk. De aztán engedtek.

 Szóval délután négy felé ott ült mindenki a kanapénkon. Azon gondolkodtunk, hogy miket fogunk kérdezni a kommandósoktól. Majd úgy döntöttünk, tök mindegy miről csak beszélgessünk. Jakubot, Oxánát és engem kineveztek hivatalos tolmácsoknak. Azt hittük, a nyelvvel lesznek bajok, de tévedtünk. A litván banda gond nélkül megértett mindenkit. A mi csapatunk pedig szintén remekül megértette őket.

Eleinte azt hittük, csak mi fogunk beszélni, mivel a többiek nem is ismerik őket. De szerencsére ez nem így történt. Sőt, minden elképzelésünket felülmúlta Greg. Ugyanis szinte ő beszélgetett a legtöbbet Medáékkal. Eleinte csak olyan egyszerű dolgokat kérdezett, hogy kik ők, mit csinálnak, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a srác belelendült. Akkor már olyan kérdései voltak, hogy miként találták meg egymást és lettek egy csapat. Na, ez volt az a dolog, amit még én sem tudtam, így csupa fül lettem.

 Gyermekkorát Meda szó szerint az utcán élte. Nem volt se anyja, se apja, a nővére nevelte. Tizenhárom éves volt, mikor kapott egy szép dísztűt. Mindenhová magával horda, egy másodpercre sem volt hajlandó megválni tőle. Egyik este, miközben aludt, az ékszert egy férfi kitépte a hajából. Az első sokk után leesett a lánynak, hogy ez a hajdísz minden vagyona, így nem hajlandó így megválni tőle. A rabló nyomába eredt. Az éjszaka végére meg is találta. Ott horkolt az egyik sikátorban. Több sem kellett Medának, odament a férfihoz és kikapta a kezéből a tűt. Arra nem számított, hogy az fel fog ébredni. A férfi pedig a kislányra nem volt felkészülve. A felnőtt kapcsolt hamarabb, egy hatalmas pofonnal jutalmazta hősünket, ám a lány markában tartotta becses ékszerét továbbra is. Elkezdett futni, ám amint kiért a sikátorból, megbotlott. Az ember pedig ezek után nem csak szimplán el akarta venni tőle a dísztűt. Egy kést rántott elő, melyet valószínűleg Medába akart szúrni. Ám akkor történt valami, ami mind a két személyt meglepte. Egy éles csattanást hallottak balról, majd a következő pillanatban a férfi összeesett és elkezdett dőlni a nyakából a vér. Ennek hatására a lány pedig elájult.

 Egy idegen helyen ébredt. Azonnal elfogta a pánik, ám a következő pillanatban megnyugodott, mert egy számára roppant rokonszenvesnek tűnő fiú lépett elé. Ő volt Justas. Nem várta meg, amíg a lány kérdez, azonnal belekezdett a mondandójába. Elmondta, hogy ez az ember egy gyilkos, nem egy utcagyereket ölt már meg. Régóta követte őt a barátjával, és most végre sikerült végeznie vele. Ezt persze Medának köszönhetik, hogy elterelte a figyelmét. Figyelték a lányt, és azt állapították meg, hogy nagyon higgadtan és elszántan viselkedett végig, így megfordult a fejükben, hogy bevennék a csapatba. Persze csak akkor, ha van kedve hozzá. Meda gondolkodás nélkül igent mondott. Mindig is érdekelte a gyilkolás művészete. Azt pedig nem tartotta rossz dolognak, hogy bűnözőket gyilkolhat. Sőt, még tetszett is neki az ötlet. Régi, beteges álmodozását élheti ki úgy, hogy rossz embereket öl.

Később megismerkedett Jaxszel is, aki már akkor is a banda vezetője volt. Justassal kölyökkoruk óta barátok voltak. A szüleit banditák ölték meg, mert nem voltak hajlandóak fizetni nekik. Ezután határozta el, hogy ha felnő, az embereket fogja védeni. Mégpedig úgy, hogy az olyan bűnözőket, akiket a bíróság igazságtalan módon felment, megöli. Justasnak nem kellett kétszer mondani az ötletet, azonnal beszállt. Meda pedig később csatlakozott. Azóta egyenrangú partner lett ő is. Már harmincas éveikben vannak, de még mindig elszántak. Azt mondják, még rengeteg bűnözőtől fogják megtisztítani a világot.

Ezt történetet hallva beindult az agyunk. Vajon mi is ilyenek leszünk? Össze fogunk kovácsolódni annyira, hogy így egyben maradjunk? Jó kérdés....

2013. február 16., szombat

Dorothy mondandója, Jakub elrablása.



Mikor elkaptuk egymás tekintetét, elvigyorodott. Visszamosolyogtam rá. Tudtam, hogy minket nem lenne képes bántani. Mialatt ez a gondolat átsiklott a fejemben, a padlón megcsörrent valami. Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy az eszköz, amivel elkövette a vérengzést még nála van. Én viszont a szemébe néztem és nem a kezeit figyeltem, egészen idáig. A lány segédeszköze, egy extrán éles pengéjű kard volt. Megítélésem szerint régi darab lehetett. Erre abból következtettem, hogy Dorothy nagyon nem szeretett volna megválni tőle és a fegyverbe volt karcolva egy érdekes jel is. El sem tudtam képzelni, hogy mit jelenthet, de úgy voltam vele, hogy ezt majd később megbeszéljük. Az elsődleges küldetésünk az volt, hogy megtaláljuk a lányt.

Mivel ezt teljesítettük, ki kellett találnunk egy újabb célt magunknak. Az ötlet rögtön meg is született. Hozzuk ki magunkkal az iskolából Dorothyt észrevétlenül. Mert hát, ha észreveszik, azonnal elviszik a rendőrök és bedugják egy intézetbe. Ezt meg nem hagyhatjuk. Egyrészt mert osztálytársam (egy mindenkiért, mindenki egyért elv), másrészt pedig nem egy vérengző vad szegény csaj, hanem egy áldozat. Ott helyben lemertem volna fogadni, hogy valaki zaklatta vagy megtámadta, azért csinált ekkora felfordulást. Tehát időt kellett nyernünk, hogy átbeszéljük vele a történteket. Ehhez azonnal hívtuk Oxánát, ő pedig öt percen belül az iskola előtt volt.

Ezután már csak ki kellett jutnunk az épületből. Szerencsére nem volt egy pokolian nehéz dolog. Ugyanis a főbejárat nincs messze a pince lejárójától. Ennek ellenére nagyon óvatosan mozogtunk. Én személy szerint ugyanolyan intenzitással figyeltem mindenre, mint anno Litvániában vagy Svédországban. Greg pedig megint bizonyított. Élete során kétszer volt éles helyzetben, mindkét alkalommal hatalmasat alakított. Most is volt egy nagy pillanata. Körülbelül félúton jártunk, mikor lépteket hallottunk a bejárat felől. Nagyon megijedtünk, mert ez azt jelentette, hogy vagy hátraarcot csinálunk és felmegyünk az emeletre (még jobban nehezítjük a feladatunkat), vagy pedig belefutunk valakibe, aki legrosszabb esetben tanár. Ezen esetek egyikét sem kockáztathattuk meg, úgyhogy minden különösebb problémázás nélkül Greg fogta magát és kiszaladt a bejárat felé, ahol tényleg egy tanár volt. Ezután eljátszotta a nagy halált, meg hogy mennyire rosszul van. Pár perc múlva teljes csend lett. Hála az égnek meggyőzőt alakított a srác, így a felnőtt felment egy fájdalomcsillapítóért. Pár pillanat múlva már a fiú önelégült vigyorát láttuk és futottunk kifelé Oxánához, aki ott várt ránk már vagy fél órája.

A rendőrnő egyedül jött. Ez volt a szerencsénk. Mert amikor megkérdezte, hogy hova és mi azonnal rávágtuk, hogy haza, Dorothy elkezdett visítani és üvölteni. Ennek hatására szegény Oxy majdnem belehajtott egy teherautóba. Halvény ötletünk sem volt, hogy ezzel most mi baja van a lánynak. Majd megnyugodott és kinyögte, hogy arról az emberről szeretne nekünk mosdani pár dolgot, akit mi Jakubnak hiszünk. Ez a kijelentés nálunk verte ki a biztosítékot. Oxánának elege is lett. Fogta magát és leállította a kocsit az erdő szélén, majd ránk parancsolt, hogy indítsunk kifelé, most beszélgetni fogunk. Mi pedig zokszó nélkül engedelmeskedtünk neki. Vagy két percig dermedten álltunk a kocsi mellet, mikor Ty megtörte a csendet. Megkérdezte, hogy miért nem megyünk sétálni, ha már itt vagyunk. A többiek azonnal bele is egyeztek az ötletbe, hiszen szép idő volt és egy kis séta a természetben pedig sosem árt.

Elindultunk a kis sétánkra. De csak mentünk, és mentünk. Valahogy senki sem akart megszólalni. Végül, amikor már éreztük, hogy Oxána addig nem visz haza minket, amíg nem lesz valami esemény, Dorothy belekezdett a mondandójába. Kicsit bátortalannak tűnt, úgyhogy meg is nyugtattuk, hogy nem lesz semmi baja, csak mondjon el mindent, amit tud. A vigyorgásunk meg barátságos hangnemünk érezhetően nagy hatással volt rá, ugyanis a következőkben már volt ereje a beszédének és nem csak száraz tényeket közölt velünk, hanem mindent, amit csak lehet. Rögtön azzal kezdte, hogy akit mi Jakubnak hiszünk az egy körözött bűnöző és valószínűleg a rendőrség bérelte fel ellenünk.

Ezt az információt nagyon lassan sikerült feldolgoznunk. A rendőrség ránk küld egy bérgyilkost? Elég durván hangzik a dolog. De nem is olyan valószínűtlenül. Ugyanis hónapokkal ezelőtt magunkra haragítottuk őket, azzal, hogy a litván barátaink kimentettek Rick barátjának meggyilkolása vádja alól. Nem voltak hajlandóak elismerni az ártatlanságomat, de kénytelenek voltak szabadon engedni, Azóta, ahány galiba történt, mindig ott voltam a közelben. Lehet, hogy elegük lett a dologból és úgy döntöttek, ideje lesz eltenni engem láb alól. Ez volt a könnyebben megemészthető rész. Ki akarnak nyírni. Oké. Sok sikert.

Viszont mi van az eredeti Jakubbal? Hol van? Meghalt, vagy csak eltették valahová? Egyből ezer kérdéssel bombáztuk Dorothyt. Ő viszont csak annyit tudott, hogy egyszer mikor követte Jakubot, egy négy főből álló csoport leütötte a házunk előtt és egy ugyanúgy kinéző srác ment be hozzánk ezután. Tehát kicserélték, ugyanúgy, ahogy mi Ricket. De miért követte Dorothy a fiút? Ezt a kérdést azonnal megkapta. Válasz helyett csak elpirult, ebből mindenki rájött, hogy semmi rossz szándék nem volt a lányban.


Viszont abban a másik srácban és a bandában annál inkább. Ezt azonnal érzékelte Dor, úgyhogy jól szemügyre vette a négyes tagjait. Ma pedig meglátta az egyikkőjüket az iskolában és gondolkodás nélkül nekiesett. Ugyanis kiskora óta tanul harcművészetet, bolondul a kardokért. Azt mondta, hogy ha a középkorban lennénk, tuti egy bérgyilkos szekta tagja lenne. Ez a világnézet a mai tettét is megmagyarázza.

Végül úgy döntöttünk, hogy bevesszük a csapatba, úgysincs még kardforgatónk. Emellett hatalmas segítséget tud majd nyújtani nekünk, és ha feltűnik valaki a Jakub rabló négyesből, ő azonnal kiszúrja. Most viszont megint küldetésünk van. Ki kell derítenünk, hogy kik és mi célból rabolták el a litván fiút. És természetesen meg is kell találnunk őt. Méghozzá élve. Csak remélni tudom, hogy sikerrel járunk.

2013. január 26., szombat

Greg

Már vagy egy hónapja búskomor, nyomott hangulat uralkodik nálunk. Ennek az állapotnak a héten vége szakadt. Ez lehetne jó dolog is, de most nem az. Ugyanis nem Jakub vagy Rick higgadt le, hanem Gregben borult fel az egyensúly, és emiatt megismertük az agresszív énjét.
Én személy szerint örültem ennek, mert ugyan láttam őt már harcolni, de sosem tiszta dühből, lendületből. Szilveszterkor sec perc alatt elbánt ellenfelével, ráadásul tök flegmán. Most viszont ha nem állítjuk meg, húsz darabra tépte volna Patkányt. Megnyugtatni pedig hatalmas teljesítmény volt. Csak a Greg lehiggasztása fázisban szereztem öt marást és három lila foltot a szemem alá, tőle.

Az eset szerdán történt. Meglehetősen hideg volt odakint, aznap érte el a megyét a hidegfront. Éppen emiatt fájt is a fejem, nem is kicsit. Ennek ellenére bementem az iskolába, mert úgy voltam vele, hogy most bárhol jobb, mint otthon. Előző este rengeteget forgolódtam, így nagyon kialvatlan is voltam. Tehát én aznap totál használhatatlan voltam. Ez már első órában be is bizonyítódott, ugyanis írtunk, de amikor a padtársam kérdezte, hogy mi micsoda, én csak gügyögtem magam elé mindenféle hülyeséget. Aztán óráról órára vonszoltam magam. Ezek után hatalmas sóhaj hagyta el a számat, mikor kicsöngettek a 7. órámról, ami most már ének volt, ugyanis megint változott az órarendünk. Természetesen megint csak rosszabb lett, d ez valahogy nem tud már engem meglepni. 

Leültem ebédelni, tökegyedül, mert aznap nem volt kedvem beszélgetni senkivel sem. De ezt nem mindenki tartotta tiszteletben. Dányi's Son odaült az asztalhoz és elkezdte a napját mesélni. Először kedvem lett volna képébe vágni a tányérom majd otthagyni, de minél tovább hallgattam, annál jobb kedvem lett. Nem mondott semmi különöset vagy vicceset, de amíg hallgattam a beszámolóját, nem a saját bajaimra figyeltem. Ezen felderülve, mikor kérdezte, hogy és mi a helyzet velem, nem mondtam neki, hogy Rick tegnap üvöltve verte az ajtót, mert nem sikerült neki valami bal kézzel, Jakub pedig leüvöltötte emiatt. Inkább csak annyit mondtam, hogy köszönöm megvagyok, csak nincs jó napom. Valószínű, hogy ezt már amúgy is észrevette, azért jött oda felvidítani, meg el is hívott egyet biliárdozni. Örömmel mondtam neki, hogy mehetünk és rettegjen, mert le fogom mosni.

Éppen a lakótelep sikátoros része mellet haladtunk el, mikor hangokat hallottunk, méghozzá Gregét. Olyan  volt, mint aki tipikusan suttogni próbál, de mégis hangos. Egy pillanatra megtorpantunk, majd úgy döntöttünk benézek a sikátorba Son pedig megvár. A következő jelenetre a legkisebb mértékben sem voltam felkészülve. Beléptem a sikátorba, azonnal megpillantottam a végében két alakot. A hozzám közelebbi, háttal álló volt Greg. Előtte volt valaki. Őt nem láttam, mert takarásban volt, ugyanis Greg a falhoz nyomta. Nem vette észre, hogy közeledem, nagyon belemélyedt valamibe. Mikor odaértem hozzájuk és megláttam a másik alakot, meg meghallottam, hogy miket suttog a barátom, egy ütemet kihagyott a szívem. 

Az ismeretlen alakot azért nem ismertem fel, mert Greg cafatokra vagdalta az arcát. A nyöszörgéséből viszont rájöttem, hogy ő Patkány. Halvány fogalmam sem volt, hogy miként került ide, és miért vágták meg, de már nem volt benne sok élet. Greg pedig mindenféle érzelem nélkül, jeges hangon suttogta a fülébe, hogy nyöszörögjön csak még egy kicsit, már csak három karcolás a biztos halálig. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de az rögtön leesett, ha a barátom megöli a tetűt, akkor őt fogják elítélni, így azonnal közbe avatkoztam. De ezzel csak felhúztam Greget, aki meglepetten tántorodott hátra, majd első idegből arcon csapott a késével. Én persze azonnal felüvöltöttem, de ez nem hatotta meg, belém rúgott, majd újból le akart sújtani rám a késével, de akkora Dányi's Son odaért. 

Tizenöt perc kemény küzdelem után sikerült harcképtelenné tennünk Greget, és elkezdtük faggatni, hogy ez mégis mi volt. Első válaszként bevert egyet nekem. Itt eldurrant az én agyam is, visszaadtam neki, sőt megtoldottam még vagy hárommal. Ezek után már végre nem a fogát csikorgatta dühösen, hanem csak meglepetten nézett rám, majd hirtelen kitört belőle minden. Csak úgy dőltek belőle a szavak. Elmesélte, hogy  éppen boltba ment, mikor Patkányt meglátta. A féreg egyenesen hozzá ment és közölte vele, hogy tudják, hogy Rick nincs jól, és ha nem adjuk át nekik, Jakubot meg fogják ölni hamarosan. Erre Greg idegzete is besokallt. Eddig bírt mindent, a sok kiborulást, álmatlanságot, meg mindent, de ezt már nem bírta. Nekiesett Patkánynak, berugdosta a sikátorba, majd a magánál hordott késsel elkezdte szabdalni az arcát. Már a tizedik bőrréteget szabta le róla mire odaértem. Azt mondta, ha nem avatkozok bele, megölte volna. 

Utána pedig menetrendszerűen kitört belőle, hogy ezt nagyon nem így akarta, és sajnálja, hogy átrendezte az arcom. Látszott az arcán, hogy tényleg nagyon bánja. Nekem egyáltalán nem akart ártani. De valószínűleg  a harc hevében fel sem ismert.  Úgyhogy csak rávigyorogtam és megparancsoltam neki, hogy elmegy nálunk zuhanyozni és alszik egy hatalmasat. 
Végül a biliárd partiból nem lett semmi, de hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, Greg harcmodorával kapcsolatban.

2013. január 19., szombat

Egyre rosszabb minden


Az előző heti rossz hangulat után azt vártam, hogy egyszer csak feljavul majd mindenki kedve, és tök jó lesz itt minden. Sajnos ismét csalódnom kellett. Az első két nap után egyértelművé vált, hogy nem fog javulni a helyzet itthon. Szerdán azon gondolkodtam, vajon meddig uralkodik majd ez az állapot. Hát, nem volt túl tartós, inkább amolyan átmeneti komorság volt, mert rögtön meg is változott pár dolog. Csak sajnos a dolgok inkább rosszabbak lettek, nemhogy javultak volna.

Szerencsére azért volt pár ember, aki mindig kimentett otthonról a hét folyamán. Greg még mindig hideg fejjel átlát mindent, és szerencsére nem csüng egész nap Oxánán. Azonban már rajta is kezd látszani a kimerültség, hiszen ő sem tud ott lenni mindig mindenkinek. Persze megpróbálta, ami az alvása rovására ment, így csütörtök körül már úgy nézett ki, mint egy élőhalott. Ki is osztottam, hogy mégis mit hisz és tudom, hogy nagyon szeretne segíteni rajtunk, meg a kedvünkön, de ez nem megoldás. Nem kellene magát tönkretennie, csak mert mi nyűgösek vagyunk. 

Thomas, Dányi's Son és Ty szerencsére jól vannak. Róluk már régen írtam, de nem azért, mert nem beszélünk vagy ilyesmi. Egyszerűen róluk nincs semmi újdonság. Tökéletesen elvannak mindnyájan. Éppen azért most a héten velük lógtam a legtöbbet. Thomas viszonylag sokáig beteg volt, szegénynek a tüdejével vannak gondok. Nagyon ránk ijesztett azzal, hogy másfél hónapot kimarad. Ty minden nap szórakoztat egy kicsit. Számomra ő az ideális padtárs, bár ezt a tanárok tuti nem így gondolják. Ugyanis ha olyan napja van, akkor nagyon troll tud lenni akárkivel és ezeken a napokon általában mindenen nevetünk vagy fél órát. Másrészt, ha valami fontos dolog van, akkor lehet vele beszélgetni komolyan is.

 Dányi's Son pedig elvan, mint a befőtt. Nagyon bolond a szerencsétlen, de én pont ezért bírom a fejét. Szinte semmit sem képes komolyan venni. Ez a tulajdonsága kapóra jött a héten, ugyanis egész nagy hó esett csütörtökön. Mi pedig, mint két hülye gyerek, egészen addig dobáltuk egymást, míg el nem találta a szemüvegem. Ezt nyílt hadüzenetnek vettem, és meg is támadtam a szerencsétlen. Nem számított rá, ezért eldőlt, de magával rántott. Magyarul átmentünk birkózásba. Azaz, inkább fürdetésbe. Addig szenvedtünk és röhögtünk a friss hóban, míg át nem ázott a kabátunk. Később feljött meginni egy forró csokit, meg dumáltunk egy nagyot. Ez volt a hét legjobb 2 órája. Sőt, az egyedüli két jó óra a héten.

Rick még mindig tiszta depressziós a karja miatt. Szerintem teljesen jól halad a bal kézzel való írással, de nem hisz nekem. Ő azt várta, hogy egyik pillanatról a másikra meg fogja tanulni használni a baj kezét. Most pedig csalódott. A másik olyan ember, akivel nem tudok mit kezdeni az Jakub. Még most sem tudom, mi baja van, de egyre jobban zavar a szótlansága. Eddig sosem volt tíz percnél tovább csendben. Most meg alig szól egy szót is. Eszembe jutott, hogy esetleg honvágya van, vagy haza akar menni, csak nem mer szólni. De ezt a gondolatot hamar el is felejtettem, mert ismer annyira, hogy tudja, ha ilyen gondja van, rám mindig számíthat. Meg amúgy is. Kijelentené, hogy haza akar menni, mindenféle kérdezés nélkül kötelességem lenni neki repülőjegyet szerezni azonnal. Tehát nem tudom, mi van vele. De egyszer majdcsak megnyilvánul. Legalábbis most már nagyon remélem. Oxána meg kiszámíthatatlanabb, mint valaha. De őt meg tudom érteni. Ilyenek a lányok, ha friss szerelmesek. Nemsokára úgyis visszaáll a rendes kerékvágásba. 

Én pedig kezdek besokallni. Látni, ahogy az emberek, akikre eddig támaszkodtam, egyre jobban összeomlanak, valami borzalmas érzés. Másrészt furcsa is. Eddig ők segítettek ki mindenből, most nekem kéne őket. De hát azt sem tudom némely esetben, hogy mi a gond. Remélem, mihamarabb rájövök, vagy valaki majd megdob egy váratlan jó tanáccsal.