Jakub megtalálása óta nem történt semmi. Minden a legnagyobb rendben van. Oly hihetetlen módon. Ezen állapot elérésére vágytam amióta megérkeztem Magyarországra. És most végre sikerült. Eltelt egy hét úgy, hogy senki nem tört az életemre, a csapatból senkit sem raboltak el és kínoztak meg. Sőt, még csak beteg sem lett egyikőnk sem. Emellett az iskolai teljesítményem is fellendült. Egész héten sziporkáztam, rengeteg jó jegyet szereztem.
Még csak stresszelnem sem kellett, mert csütörtökkel bezáróan vége lett a tanításnak, ugyanis ebben az országban március 15-én nemzeti ünnep van. Ennek az egy napnak a hiányát tavaly Litvániában nagyon elkeseredve tapasztaltam. Itt viszont kihasználtuk minden egyes percét. A napot rögtön egy délig alvással indítottuk. Lehet, illet volna elnéznünk a városi ünnepségre, de úgy véltük, hogy az őseink megbocsátják most nekünk ezt, mivel eléggé zaklatott heteink voltak. Délután pedig összegyűltünk és kártyáztunk kifulladásig. Nagyon jól esett ez a fajta kikapcsolódás. Senki sem aggódott senki miatt, és persze nevettünk egész délután.
Tegnap pedig annyira nyugalmas volt minden, hogy az már fájt. Végül elhatároztam, hogy összehívom a csapat unatkozó részét és skypeolunk egyed Jaxszel, Justassal és Medával. Az ötlet tetszett mindenkinek, Jakubnak különösen. Egyedül az idegenek nem értékelték a dolgot, de csak azért, mert litván srácot elhoztuk. De aztán engedtek.
Szóval délután négy felé ott ült mindenki a kanapénkon. Azon gondolkodtunk, hogy miket fogunk kérdezni a kommandósoktól. Majd úgy döntöttünk, tök mindegy miről csak beszélgessünk. Jakubot, Oxánát és engem kineveztek hivatalos tolmácsoknak. Azt hittük, a nyelvvel lesznek bajok, de tévedtünk. A litván banda gond nélkül megértett mindenkit. A mi csapatunk pedig szintén remekül megértette őket.
Eleinte azt hittük, csak mi fogunk beszélni, mivel a többiek nem is ismerik őket. De szerencsére ez nem így történt. Sőt, minden elképzelésünket felülmúlta Greg. Ugyanis szinte ő beszélgetett a legtöbbet Medáékkal. Eleinte csak olyan egyszerű dolgokat kérdezett, hogy kik ők, mit csinálnak, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a srác belelendült. Akkor már olyan kérdései voltak, hogy miként találták meg egymást és lettek egy csapat. Na, ez volt az a dolog, amit még én sem tudtam, így csupa fül lettem.
Gyermekkorát Meda szó szerint az utcán élte. Nem volt se anyja, se apja, a nővére nevelte. Tizenhárom éves volt, mikor kapott egy szép dísztűt. Mindenhová magával horda, egy másodpercre sem volt hajlandó megválni tőle. Egyik este, miközben aludt, az ékszert egy férfi kitépte a hajából. Az első sokk után leesett a lánynak, hogy ez a hajdísz minden vagyona, így nem hajlandó így megválni tőle. A rabló nyomába eredt. Az éjszaka végére meg is találta. Ott horkolt az egyik sikátorban. Több sem kellett Medának, odament a férfihoz és kikapta a kezéből a tűt. Arra nem számított, hogy az fel fog ébredni. A férfi pedig a kislányra nem volt felkészülve. A felnőtt kapcsolt hamarabb, egy hatalmas pofonnal jutalmazta hősünket, ám a lány markában tartotta becses ékszerét továbbra is. Elkezdett futni, ám amint kiért a sikátorból, megbotlott.
Az ember pedig ezek után nem csak szimplán el akarta venni tőle a dísztűt. Egy kést rántott elő, melyet valószínűleg Medába akart szúrni. Ám akkor történt valami, ami mind a két személyt meglepte. Egy éles csattanást hallottak balról, majd a következő pillanatban a férfi összeesett és elkezdett dőlni a nyakából a vér. Ennek hatására a lány pedig elájult.
Egy idegen helyen ébredt. Azonnal elfogta a pánik, ám a következő pillanatban megnyugodott, mert egy számára roppant rokonszenvesnek tűnő fiú lépett elé. Ő volt Justas. Nem várta meg, amíg a lány kérdez, azonnal belekezdett a mondandójába. Elmondta, hogy ez az ember egy gyilkos, nem egy utcagyereket ölt már meg. Régóta követte őt a barátjával, és most végre sikerült végeznie vele. Ezt persze Medának köszönhetik, hogy elterelte a figyelmét. Figyelték a lányt, és azt állapították meg, hogy nagyon higgadtan és elszántan viselkedett végig, így megfordult a fejükben, hogy bevennék a csapatba. Persze csak akkor, ha van kedve hozzá. Meda gondolkodás nélkül igent mondott. Mindig is érdekelte a gyilkolás művészete. Azt pedig nem tartotta rossz dolognak, hogy bűnözőket gyilkolhat. Sőt, még tetszett is neki az ötlet. Régi, beteges álmodozását élheti ki úgy, hogy rossz embereket öl.
Később megismerkedett Jaxszel is, aki már akkor is a banda vezetője volt. Justassal kölyökkoruk óta barátok voltak. A szüleit banditák ölték meg, mert nem voltak hajlandóak fizetni nekik. Ezután határozta el, hogy ha felnő, az embereket fogja védeni. Mégpedig úgy, hogy az olyan bűnözőket, akiket a bíróság igazságtalan módon felment, megöli. Justasnak nem kellett kétszer mondani az ötletet, azonnal beszállt. Meda pedig később csatlakozott. Azóta egyenrangú partner lett ő is. Már harmincas éveikben vannak, de még mindig elszántak. Azt mondják, még rengeteg bűnözőtől fogják megtisztítani a világot.
Ezt történetet hallva beindult az agyunk. Vajon mi is ilyenek leszünk? Össze fogunk kovácsolódni annyira, hogy így egyben maradjunk? Jó kérdés....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése