Ezt persze mondani könnyű volt, teljesíteni már pokoli nehéz. Pláne, hogy azt sem tudtuk, ő mennyit tud rólunk, mennyivel jár előttünk. Ja, és azzal sem voltunk tisztában, hogy egyáltalán ő fenyegetett -e meg minket. Ugyanis a város tele volt rossz fiúkkal, könnyen lehet, hogy valamelyik másik szúrt ki minket. Ezt sürgősen ki akartuk deríteni, úgyhogy a könyvtárból egyenesen a feketepiacra mentünk. Tudtuk, ha ott van Moralez, fel fogjuk ismerni...
A nagy találkozás azonban elmaradt, ugyanis a hely teljesen üres volt. Lehet, számítottak ránk. A rajtaütésünk nem sikerült. Ezért nagyon elkeseredtünk. Olyannyira, hogy Oxána fogta magát és szó nélkül hazament, Greg és Cobbler elmentek sétálni, Meda pedig elindult bevásárolni vacsorára. Én meg ott álltam és néztem ki a fejemből. Éreztem, valami nem stimmel. Lehetetlen, hogy nincs itt senki. Biztos van egy rejtekhelyük, megkeresem -gondoltam.
A város feketepiaca tulajdonképpen úgy nézett ki, mint egy nagy hangár. Egy hatalmas, magas fém épület, melyben valószínűleg mezőgazdasági gépeket tartottak télen. Ebből adódóan belül teljesen tágas volt és nem voltak falak, így aki bement, láthatta az egész belső részt.
Először alaposan körbejártam az épületet, megnéztem, nincsen -e valahol csapóajtó, pince, vagy földalatti bejárat. Egyetlen ehhez hasonló dolgot sem találtam. Ekkor úgy döntöttem, bemegyek és alaposan felderítem a terepet. Végigjártam a sorokat, bekukkantottam a ponyvák alá, de tényleg minden üres volt. Már éppen ott akartam hagyni az épületet mikor az egyik sarokban megpillantottam valamit. Egy biztonsági kamerát, mely pirosan villogott, magyarul felvételt készített. Ebből azonnal rájöttem, hogy biztosan használják még ezt a helyet valamire, hiszen ki csinálna videofelvételt egy teljesen elhagyatott helyről...
Odamentem az eszközhöz, felmásztam egy létrára, amit a hangárban találtam, majd kikapcsoltam. Ha az ellenségünk próbál figyelemmel követni minket, akkor annak véget kell vetnem -okoskodtam.
Pár pillanat után úgy döntöttem, elviszem a kamerát, és megmutatom a többieknek. A létráról nem volt kedvem lemászni, ezért leugrottam. Úgy voltam vele, gyakorolnom kell az ugrásból való földre érést.
Ekkor történt egy váratlan dolog. A padló beszakadt alattam, én meg még vagy három métert zuhantam, mielőtt becsapódtam. Az érkezés fájt, hatalmasat koppantam. Nem számítottam erre.
Miután összeszedtem magam, átértékeltem a helyzetem. Nem akartam visszamenni, hiszen felfedeztem egy titkos valamit. Viszont nem voltam biztos benne, hogy a nyomozásra nézve is hasznos dolgot találtam. Ezért, mielőtt haza indultam, mindenképpen utána akartam járni annak, hová vezet az alagút. Így hát elindultam előre és hagytam, hogy a fejem vigyen. Úgysem volt konkrét célom.
Ezt a határozatlanságot később megbűnhődtem, nem gyengén. Ugyanis körülbelül háromszáz méter séta után egy ajtóba botlottam. Megörültem, hisz végre valami történt.
Gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót, kíváncsi voltam, mi van odabent. (Így utólag belegondolva, ekkora baromságot ritkán követek el, mint itt tettem...)
Mikor beléptem a szobába, még nem számítottam rá, hogy pár másodperccel később majd egy kisebb hadsereggel fogok farkasszemet nézni. Arra meg végképp nem, hogy ez a "sereg" Moralez bandája lesz.
Mikor megpillantottak, néztek egy nagyot, a következő pillanatban pedig már ugrottak is rám. Szerencsére nem fagytam le, így amint észrevettem őket, szaladtam is visszafelé. Az alagút végéig olyan sprintet levágtam, mint még soha. A probléma akkor kezdődött, mikor elértem a helyet, ahol beleestem az alagútba. Halvány fogalmam sem volt, miként másszak ki. Nagyon magasan volt a hangár padlója.
Ezért futottam tovább és reménykedtem abban, majd valahogy belebotlok egy kijáratba.
Közben átfutott a fejemen pár sötét gondolat is (mi lesz, ha nem élem túl és társai...), ezért miközben az életemért rohantam, kiügyeskedtem a telefonom a zsebemből és hívtam Oxánát. Nem vette fel.
Megcsörgettem Cobblert. Ő sem fogadta a hívást. Kezdtem kétségbe esni.
Majd, egy utolsó esélyt adva magamnak, tárcsáztam Greget. Ő szerencsére felvette a telefonját. Azonnal elkezdtem hadarni, hogy mi van, majd egyszer csak azt vettem észre, nem hallok semmit.
Tudomásul kellett vennem, miközben próbáltam átadni a sok információt a társamnak, az a nyomorult "kommunikációs eszköz" lemerült.
Ugyanabban a pillanatban, mikor erre ráeszméltem, meg is botlottam valamiben és gyönyörűen elnyaltam. Mire feltápászkodtam, a banda már a nyakamban volt. Megpróbáltam összeszedni magam, de már késő volt. Elkaptak.
Azt hittem meg fognak kötözni és elhurcolnak majd a vezérük elé. Ehelyett szimplán leütöttek, és kidobtak a hangárból.
Már sötétedett mire magamhoz tértem. Legnagyobb meglepetésemre nem esett bajom. Nem vágták le semmimet, nem varrták össze a szám és nem is vertek össze. Nem tudtam, mit gondoljak a dologról. Megleptek ezzel a húzással. Nyilván jó okuk volt rá, de akkor még elképzelésem sem volt arról, mi a csuda történt.
Annyira zavarodottnak éreztem magam, hogy úgy döntöttem, mára elég az ügyből, majd holnap folytatom a keresgélést. Ezért hazamentem.
Azonban a ház üres volt. Nem volt otthon senki. (Illetve én hittem azt..)
Ledöbbentem. Aztán eszembe jutott, hogy Gregnek hablatyoltam valamit, míg menekültem. Lehet a keresésemre indultak -gondoltam
Úgy véltem, jobb, ha szólok nekik, hogy megvagyok és megnyugtatom a csapatot. Illetve majd felkészítjük magunkat a nyomozásra, mert végre találtam valami használhatót.
Ez a pár gondolat feldobott egy kicsit, így már mosolyogva indultam a házban lévő vezetékes telefonhoz, hogy hívjam Oxánát. A vonal azonban süket volt. Valami történt a masinával.
Hirtelen észbe kaptam, hogy egy hete is volt valami baja, akkor kint meg kellett mozgatni a kábelt. Így kiszaladtam gyorsan, hogy megigazítsam. Ott azonban meglepve tapasztaltam, nem véletlen, hogy nem tudtam telefonálni, hiszen a kábelt valaki elvágta. Ott lógott a szemem előtt.
Több se kellett, beindult a fantáziám. Összeesküvés elméletet kerestem azonnal. Nem ok nélkül. (Most gondoljatok bele.. Ki a fene szórakozna azzal, hogy pont a mi kábelünket vágja el, akkor, amikor felfedem a gyilkosok búvóhelyét és szólni akarok a bandának róla!?)
Két eshetőséget láttam magam előtt. Vagy csupán a véletlen műve volt a dolog, a hülye helyi fiatalok rosszkor szórakoztak, rossz helyen. Vagy pedig Moralez túl sokat tud rólunk. Sajnos az utóbbi igazolódott be.
Amint visszamentem a házba, körülnéztem kicsit alaposabban, mint mikor először beestem az ajtón. Rögtön feltűnt, hogy a konyhapult, ahol a fegyvereinket tároljuk, nyitva van és üres. Nos, ha a keresésemre is indultak a többiek, akkor sem vitték volna magukkal az összes fegyvert. Az meg, hogy tárva nyitva volt hagyva a pult, külön gyanús volt nekem. De nem rettentett el a dolog. Megnéztem az irattárolónkat. Az is üres volt.
Na, erre már megrebbent a szemöldököm. Komolyan kezdett érdekelni, ki érdeklődött ennyire utánunk.
Az utolsó dolog, amit ellenőrizni akartam, mielőtt elindultam volna megkeresni a társaim, a nappaliban lévő, a szervezettől kapott hivatalos "küldetéslap" volt.
Ám mikor befordultam a szobába, szembe találtam magam egy alakkal. Aki fegyvert fogott rám. Aki nem más volt, mint a srác, aki mögöttem sétált az utcán. Aki eltűnése után halt meg a lány mögöttem a nyílt utcán.
Vigyorgott. Nagyon jól szórakozott rajtam. Nem hibáztattam érte. gyönyörűen tőrbe csalt.
Miközben kiszórakozta magát rajtam, kicsit jobban szemügyre vettem. Aránylag magas, sötét hajú és szemű, gonosz tekintetű srác volt. A tekintetén látszódott, hogy örül, valami sikerült neki. Kék farmert és fekete inget viselt, lerítt róla, hogy iskolás, méghozzá nem is a rosszabb fajta. A karján valami spanyol szövegű tetoválás volt, a homlokán meg egy seb. Valószínűleg sokat harcolt.
Még sok más dolgot megállapíthattam volna róla, de nem akartam. A lényegre rájöttem elég hamar. Nagyon át lettünk vágva. Kijátszottak minket. Hülyét csináltak belőlünk. Hisz végig a szemünk előtt volt az ember, akit kerestünk. Mi pedig valami nagy, böhöm állat bűnözőt kerestünk. Pedig Moralez nem olyan volt. Ő csak egy fiatal srác volt, aki ott állt előttem és szórakozottan nézett engem.
Mikor már tudta, hogy rájöttem, megszólított. Nem úgy beszélt, mint egy tipikus bűnöző. Kimért volt, higgadt és udvarias. Egy kicsit sem volt lekezelő vagy bunkó, mint mondjuk a férfi vagy Kampós. Ez meglepett.
Hirtelen jött zavarom észrevette, sóhajtott egyet, majd előadta, hogy tudja, miért kerestük, és mit akartunk tenni vele. Aztán kifejtette, hogy amúgy nincs ezzel semmi baja, hisz az életbemaradásért küzdünk mi is. Ugyanúgy, ahogy ő is. Csak mi gyilkosokat vadászunk, ő pedig gyilkol. És most ütköztünk. Ergo, valamelyikünk meghal, a másik pedig folytathatja harcát a túlélésért.
Ezzel egyet kellett értsek. Kicsit furcsának találtam, hogy ő az első olyan általunk felderített bűnöző, aki nem kedvtelésből gyilkolt. De hát gyilkos volt. És nem a jó cél érdekében, mint mi. (Mondjuk, manapság ki tudja már, hogy éppen mi a jó cél..)
Hagyta, hogy ezt végiggondoljam. Miután mindent megbeszéltem magammal, leeresztette a fegyvert. Leesett az állam. Nem lőtt le. Sőt. Elmondta, hogy ennyire higgadt, értelmes áldozata még sosem volt. Nem szeret ölni, de muszáj lesz velem is végeznie. Ám előtte szeretné, ha innánk egyet és harag nélkül fejezhetné be a dolgot. Beleegyeztem, azzal a feltétellel, hogy a leendő halott választ italt. Erre vigyorogva közölte, hogy válassz.
Fintorogtam egyet, majd elővettem egy üveg Jack Danielst. Azért megkérdeztem tőle, hogy szereti -e. Azt mondta, fordított helyzetben ő is azt választotta volna.
Itt majdnem megjegyeztem hangosan, hogy honnan tudja, hogy nem az következik -e majd be, de türtőztettem magam. Annyira ügyesen játszottam a beletörődöttet, hogy akár Oscart is kaphattam volna érte.
Mielőtt koccintottunk, megkérdeztem, miért tette le a fegyvert, hisz annyira azért nem vagyok gyámoltalan, hogy egy fegyvertelen ember fogságában legyek.
Erre csak nevetett egyet és kijelentette, szerinte ahhoz túl becsületes vagyok, hogy egy fegyvertelent hátba támadjak, bármilyen szituációban is. Úgy pedig mi értelme van a békére inni, hogy közben fegyvert fog rám.
Ebben megint csak igazat kellett adjak a srácnak. Nem is húztam tovább az időt, odamentem hozzá, majd egy félmosoly kíséretében koccintottam vele és lehúztam az adagom.
Olyan nagy lendülettel hajtottam fel az italt, hogy egy kis része a számról a ruhámra és a kezemre csepegett. Erre Moralez röhögve közölte, hogy nem is kell megöljön, majd a pia megteszi. Ehhez nevetve hozzátettem, hogy magyar vagyok, nekem sokkal több alkohol kell ahhoz, hogy bajom legyen. Itt egy pillanatig elgondolkodott, majd felajánlotta, igyunk még egyet. Úgy nem fog annyira fájni, mikor elvágja a torkom, meg hát, részegen úgysem fogok ellenkezni.
Belementem a dologba, mondtam neki öntsön most ő, én addig megtörlöm a kezem.
Lehajoltam, hogy beletöröljem a már ragacsos nedűt a szőnyegbe. Egyszer csak éles fájdalmat éreztem a bokámnál. Majdnem feljajdultam és ugrottam egy hatalmasat. De szerencsére észnél voltam, összeszorítottam a fogaim, és elmosolyodtam. Rájöttem, hogy mikor a hangárnál elkaptak, jól megmotoztak és kidobtak, a zoknimba rejtett kést nem vették észre. Ezzel a baklövéssel hatalmas lehetőséget adtak nekem.
Moralez teljesen magabiztos volt, hátat mert fordítani erre a pár pillanatra, hogy töltsön két pohár italt, hiszen tudta, az emberei megmotoztak engem, tehát biztosan fegyvertelen vagyok.
Én is csak akkor jöttem rá, hogy van egy fegyverem. Egy lehetőségem, hogy véget vessek ennek a komédiának.
Egy másodpercre villant csak be az, hogy miért nem fog rám fegyvert. Hogy mennyire becsületesnek tart. Ennek hatására kicsit elbizonytalanodtam, hogy normális dolog -e, amit tenni készültem, elvégre háttal állt nekem, és fegyvertelen volt. Viszont veszélyes bűnöző hírében állt, rengeteg ember élete száradt a lelkén és én lettem volna a következő áldozata.
Úgyhogy nem hezitáltam. Halkan kihúztam a vágóeszközt a rejtekhelyéről, felegyenesedtem és elkövettem életem leggerinctelenebb tettét. Gondolkodás nélkül hátba szúrtam a fiút. Próbáltam úgy irányítani a kést, hogy nem öljem meg, viszont ne is maradjon eszméleténél a srác, ugyanis a szervezetnek élve kellenek ezek a bűnözők.
Az, hogy ezt mennyire sikerült jól kivitelezni, akkor nem túlzottan érdekelt. Úgy voltam vele, inkább ő haljon meg, mint én. Egyébként a gyilkos mozdulatsort olyan precízen hajtottam végre, hogy Moraleznek nyögni sem maradt ideje. Egyik pillanatban még emeltem a kezem, a másikban már eszméletlenül hevert előttem. Nem voltam büszke magamra, hisz nem fair play módon győztem le, de úgy éreztem, kénytelen vagyok ezt tenni ahhoz, hogy életben maradjak. (Az életem pedig akármilyen módon megvédem. Tisztesség ide vagy oda.)
A következő perceket csendben töltöttem. Az előre kiöntött két pohár whiskyt megittam, majd leültem a fiú mellé a földre. Elmerengtem azon, hogy miért nem húzom csak úgy ki belőle a kést és kímélem meg a további szenvedésektől. Úgy véltem, a korábbi tettem ezzel kicsit jóvátehetném.
Aztán elegem lett a gondolkodásból, kibányásztam a bűnöző zsebéből a mobilját és felhívtam Greget. Gyorsan elmeséltem neki, mi történt, hol vagyok. Azt mondta, ők megtalálták az alagutat, ott vannak, ha mindent megnéznek, hazajönnek. Aztán letette.
Én pedig visszamentem a srác mellé. Úgy öt perce ülhettem mellette, mikor megmozdult. Szenvedett. Nyöszörgött és beszélni próbált. Ám szavait nem hallottam, ugyanis nagyon halk volt. Ezért közelebb hajoltam hozzá.
Így már pár szófoszlányt ki tudtam venni a beszédéből. Valamit a késről magyarázott és arról, hogy ügyes vagyok. Megleptem. Elismerte, hogy legyőztem. Aztán valami olyasmit suttogott, hogy meg akar halni. Nem akar a testület elég kerülni. Öljem meg.
Erre kijelentettem, hogy ne haragudjon meg, de ezt nem tehetem meg, hisz az egyikünk nyerni fog. Ő így is, úgy is meghal, én viszont még szerencsés lehetek, ha élve átadom őt. Ezt a gondolatsort fejtegettem neki, mikor olyat tett, amivel megdöbbentett. A kést kirántotta magából és egy utolsó erőbedobással belém döfte. Na, erre aztán nem voltam rá felkészülve.
Az ijedtségtől elrántottam magam, így a kés nem a szívembe, hanem a hasamba fúródott. Felüvöltöttem, nagyon fájt. Le kellett ülnöm, mert szédültem. Hirtelen hányingerem lett.
Gyorsan gondoltam egyet, kihúztam a kést magamból, és elindultam a fürdőszobába megkeresni az elsősegélydobozt. Nagyon lassan jutottam el odáig, majd összeestem a fájdalomtól, de szerencsére sikeresen megérkeztem. Gyorsan kerestem egy halom fájdalomcsillapítót és egyéb szükséges dolgokat. Ám nem tudtam befejezni a sebem ellátását, mert időközben megérkeztek a többiek és Oxána átvette az orvos szerepét.
Miközben fertőtlenített és kötözött, elmeséltem neki mindent, ami az elmúlt órákban történt velem.
Aztán ő kezdett el beszélni. Bocsánatot kért, hogy otthagyott minket, mikor semmit sem találtunk a hangárnál. Azt mondta, nagyon csalódott volt és megijedt, hogy lassan elküldenek minket a fenébe. Nem is számított rá, hogy ilyen váratlanul megtalálom majd őket. Aztán Greg szólt neki, mi történt. Azonnal összekapták magukat és a keresésemre indultak. Ott megtalálták a bandát, akikkel elbántak. Igazság szerint nem is álltak ellen, csak nevetve közölték a csapatunkkal, hogy a vezérük időközben már régen elintézett engem. Miután végeztek, jött a hívásom. Gyorsan körülnéztek, értesítették a szervezetet, majd hazaszaladtak.
Időközben megérkezett az egyesület csapata is, és elvitték Moralez testét. Először féltünk a reakciójuktól (mert ugye élve kérték), de nem haragudtak ránk. Gratuláltak nekünk, és örömmel közölték, hogy két hét pihenőnk van. Aztán kapni fogunk egy küldetést. Addig szerezzünk be meleg ruházatot, mert hideg vidékre fogunk menni. Ennyit mondtak, majd magunkra hagytak.
Ettől a pár dologtól gyorsan elkezdett kattogni az agyunk, pár lehetséges ország felmerült bennünk. Ám a gondolatainkat csak később fejtettük ki, ugyanis fáradtak voltunk. Kimerültünk. De boldogok voltunk, ugyanis teljesítettük a versenyben az első küldetésünket, így tovább jutottunk és közelebb kerültünk a jutalomhoz.
