A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyomozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyomozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 10., hétfő

Greg

Greg Cube
Rajz : Bérczi MSE
Sziasztok! Sajnos mostanában az iskola miatt elég kevés időm van élni, így írni sem nagyon tudok. Régen még hetente tudtam új bejegyzést közzétenni, aztán már csak havonta, most pedig elég ritkán.. :/ De nem tűntem el! Igyekszem a folytatás legépelésével...

Ez a bejegyzés (gondolom észrevehető) nem a történet része, ám velősen kapcsolódik hozzá. Úgy döntöttem, a főbb szereplők múltjából csinálok egy minisorozatot. Eredetileg adatlapszerűre terveztem (lásd lentebb), de az is lehet, hogy később már történetként írom majd őket.

Az illusztrációkat pedig nagyon szépen köszönöm az osztálytársamnak ^^ <3



Az első epizód Gregé lesz, aki tavalyelőtt került képbe. Azóta a történetbeli (és a valós) énem egyik legjobb barátja lett. Tipikusan az a karakter, akinek a  jelenléte mindenkit megnyugtat. Mindig, minden körülmények között lehet rá számítani.


Jó böngészést hozzá! ;)

Születési adatok:
Név:                                                    Greg Cube
Idő:                                                     1996.01.18.
Hely:                                                   Bern, Svájc, Sonnenhof kórház
Testtömeg:                                          2600 gramm
Anyja neve:                                        Ismeretlen (!)
Megjegyzés:                                       -Nem sírt fel
                                                           -A szokásosnál hidegebb bőr
                                                           -Szokatlan szemszín
                                                           -Rendkívül vézna
                                                         
Hétköznapi adatok:
Testalkat:                                           Sportos
Testtömeg:                                         64 kilogramm
Magasság:                                         183 centiméter

Haj:                                                    Fekete, rövid
Szemszín:                                          Sötét
Bőrszín:                                             Fehér
Kedvenc étel:                                    Rántott csirkemell
Kedvenc ital:                                     Nestea
Hobbik:                                             Rajzolás, dobókés élesítés

Rövid életút:                                    

1996.01.18. - 1999.09.01.                -Szülei lemondanak róla                                                    
                                                         -A Sonnenhof kórház gondját viseli
                                                             egészen 3 éves koráig

1999.09.02. - 2006.12.31.                -A Schämelnemmit  gyermekotthonba kerül
                                                         -Első éveiben ritka tehetséget fedeznek fel benne
                                                         -2006 elején vendégcsoport érkezik az intézetbe, az egyik
                                                            gyermek rászáll, megkeseríti mindennapjait
                                                         - A helyzet elfajul, karácsonykor lerajzolja a zaklatóját tőrrel a
                                                           szívében, vérben úszva
                                                         - Az intézmény vezetése pánikba esik, nem hajlandóak tovább
                                                           maguknál tartani a fiút


2007.01.01 - 2008.08.13.               - Továbbá is véres témájú rajzokat készít, mindegyiken
                                                            bántalmazója halálát, meggyilkolását dolgozza ki
                                                            (akasztás, baltával való vérengzés, dobókések)
                                                        - Nyár elején a fiú áthelyezését kérvényezik

2008.08.14.                                     - Az átköltöztetés közben autóbalesetet szenvednek
                                                        - Greg kivételével mindenki életét veszti

2008.11.20.                                     - Miután felkutatja, hidegvérrel, dobókéseivel kivégzi
                                                          piszkálóját

2008.12.27. - 2009.01.01.               - Elfogják, a Mitnungen nevű fiatalkorúak börtönébe helyezik

2009.01.02. - 2012.01.02.               - A bent töltött évek megváltoztatják
                                                        - Felhagy a vérengző témák rajzolásával, újra hétköznapi
                                                             dolgokat vet a papírra
                                                        - Megtanulja kezelni, visszafojtani dühét, kimértté válik
                                                        - Zárkózott, bizalmatlan ember lesz
                                                   

2012.01.10. - 2012.12.05.              - Állami gondozásba kerül Magyarországon, azzal a feltétellel
                                                           hogy egy bentlakásos gimnáziumba jár, tanul, s él

2012.12.06 -                                   - Egy litván rendőrnő szárnyai alá veszi, gyámjává válik
                                                                                                              

2012.11.25.-                                   - Bandánk tagja, az Egy szövetség alakulóban című résztől
                                                       - Segítségünkre volt a férfi elleni küzdelemben minden
                                                           egyes helyszínen, csatában
                                                       - Folyamatosan tökéletesítette/tökéletesíti harcmodorát,
                                                           technikáját
                                                       - Jelenleg a Mexikói versenyen erősít minket



2014. október 24., péntek

Káosz a Rally világkupán PART2

Aztán este totális pánikba estünk. Kaptunk egy névtelen telefonhívást, melyben egy robot hangjával közölték velünk, hogy ha nem húzunk vissza azonnal Mexikóba, mi leszünk a 8. delegáció, mely ezen a küldetésen vérzik el. Szombatig adtak nekünk haladékot lelépni.
Hajnalig agyaltunk azon, mit lépünk. Végül sok tépelődés után úgy döntöttünk, maradunk és kockára teszünk mindent, szembeszállunk Jürgenékkel, és megpróbáljuk megfékezni őket.


Az éjszakánk természetesen álmatlanul telt el. Egész idő alatt csak forgolódtunk, egyikünk sem bírt aludni. A döntésünk súlyától szenvedtünk mindnyájan, nem voltunk benne biztosak, hogy elbírjuk azt. A legtöbben attól féltünk, mi lesz a többiekkel, ha meghalunk. (A csapat Mexikóban hagyott fele mit fog tenni, miután kiesünk? Képesek lesznek majd felállni és normálisan hazamenni nélkülünk? És még rengeteg ehhez hasonló kérdés cikázott a fejünkben…)
Nem sokkal éjfél után elegem lett a szenvedésből. Körbenéztem, kik vannak még ébren és nem is szándékoznak elaludni, hiszen hirtelen eszembe jutott valami.
Úgy elmélkedtem, hogy ha a sátorban nem találtunk semmit, lehet, a pályával van valami. Így körbeszaglászhatnánk az aszfalton is. Az ötlet hallatán Greg és Johhny szeme azonnal felcsillant. Mind a ketten nagyon gyötrődtek, így megváltás volt nekik is, hogy csinálunk valamit.


Tíz perc sem telt bele, csendben elhagytuk az istállónkat, és ellopóztunk a rajtvonalig az alvó csapatok sátrai mellett. Ott megállapodtunk abban, hogy körbemegyünk a pályán, tüzetesen átvizsgálunk minden kanyart, emelkedőt, alagutat. Nagyon reménykedtünk abban, hogy találni is fogunk valamit. Az első szakaszban nem volt semmi furcsa. Még csak egy rejtett szöget sem láttunk. Azonban később, az utolsó előtti kanyarban lévő alagútnál egy beszélgetésnek voltunk fültanúi...

A pálya háromnegyedéig abszolút semmi szokatlant nem észleltünk. Már éppen kezdtük feladni a dolgot, mikor egyszer csak Greg megtorpant és jelezte, maradjunk csendben. Először nem értettük az aggodalmának okát. Aztán meghallottuk mi is. Alig 5 méterre tőlünk, az alagútban voltak. És szervezkedtek. Ráadásul éppen a mi megölésünket tárgyalták. Nagyon durva volt.

A hangokat sajnos nem ismertük fel, de tudtuk, csak azok lehetnek, akikért jöttünk. Hirtelenjében elgondolkodtunk azon, mi lenne, ha bemennénk, rendet tennénk köztük és mehetnénk haza. Ám valami miatt mégis inkább vártunk és mindössze annyit tettünk, hogy kihallgattuk őket. (Később rájöttünk, ez egy jó döntés volt.)
A tervük leegyszerűsítve annyi volt, hogy a pilótájuk az általuk emlegetett "titkos fegyverrel" végez Jackkel, míg a csapatuk többi tagja az istállónkhoz oson, elektromos rövidzárlatot okoz az összes gépünknek, ránk dob egy füstbombát, és a káoszban egyesével végez velünk. Ezután pedig mindenki visszamegy a helyére, mintha mi sem történt volna. Úgy számoltak, erre van összesen két percük.

Na de már most..... Könyörgöm. Ők úgy gondolták, kettő (!!) perc alatt darabokra tudnak szedni minket?!
Abban a pillanatban jöttem rá arra, hogy nagyon durván lebecsültek minket. Egy pillanatig sem érezték úgy, hogy veszélyt jelentünk rájuk. Lehet, az előző csapatok lemészárolása után megnőtt az önbizalmuk, de azt akkor sem tudom, miért néztek minket madárnak...
Míg ezen merengtem, és dühöngtem magamban, majdnem sikerült észrevenniük. Johhny rángatott odébb, hogy elindultak, ki az alagútból. 


Ezért egy kicsit visszább vonultunk és jól szemügyre vettük őket. Szerencsénkre a pálya rendkívül kanyargós volt, így mindig tudtuk tartani a tisztes távolságot, és sosem láttak meg minket. Amikor bementek a sátrukba, ismét megindultunk. Ekkor célirányosan az alagúthoz mentünk. Azt gondoltuk, ott majd lesz valami a falba rejtve, ami mindent megmagyaráz. Hát nem így történt...
Így rendkívül idegesen és csalódottan visszamentünk sátrunkba és megtárgyaltuk a következő lépést.

Reggel elmeséltük a többieknek az éjszakai kalandunkat. Mindnyájan meg voltunk ijedve, de Jack különösen kiakadt. Ugyanis lövése sem volt, mi lehet Jürgen titkos fegyvere.
És sajnos mi sem tudtuk, így nem sikerült megnyugtatni sem őt, sem magunkat. Ennek örömére az egész péntekünk a rettegésről szólt. Egész nap nem történt semmi, mégis olyanok voltunk, mint akik mindjárt összeesnek a félelemtől.

Estére végre magamhoz tértem és elkezdtem hideg fejjel, higgadtan nézni a tényeket. Egy óra múlva már újult erővel ültem le Greggel beszélgetni. Elmondtam neki, időközben eszembe jutott, mennyire meglepődtünk, hogy az esti akciónkból nem érzékeltek semmit. Lehet, sőt, elég valószínű, hogy tudtak mindenről. És erre hajaztak, hogy fejben megtörnek minket. Utána pedig már tényleg gyerekjáték lenne végezni velünk.
Ezeket a gondolatokat hallván a társam szeme elkerekedett. A legnagyobb mértékben egyetértett velem és meg volt döbbenve, hogy eddig nem gondolt erre.
Ezután vettük a bátorságot és előadtuk a teóriát a csapat többi tagjának is.
A hatás nem maradt el. Kis idő múlva az egész napos pánikhangulatból egy erős, lelkes, élettel teli légkört csináltunk.

Ennek következtében szombaton bár elég kialvatlanul és megviselten, de teljesen magabiztosan álltunk a rajtvonalhoz. Mindannyian tudtuk, mit fogunk tenni. Jakenek hajtania kellet, nem engedhette, hogy megelőzzék. Nekünk pedig piszkosul oda kellett figyelnünk arra, mikor készülnek lecsapni ránk.
Az elmúlt küldetések alatt valahogy mindig a fegyelmezettségünkkel volt baj. Az éles pillanatokban sokszor szétestünk. Ez alkalommal nagyon figyeltünk arra, ez ne történjen meg.

A futam pontban két órakor kezdődött. Már az elején elkezdtük Jürgen kocsiját figyelni. Egyszerűen semmi gyanúsat nem találtunk rajta. Ez nagyon zavart, de tudtam, nem akadhatok fenn egy ilyen apróságon, ha a járgánnyal nincs semmi, másra kell jobban odafigyelnem. Viszonylag hamar, a tízedik kör tájékán sikerült befognunk a rádiójukat, így hallhattuk, ahogy a pilóta a csapattagokkal kommunikál.
A huszadik kör után jött az első szerviz. Új kereket tettünk fel, és feltöltöttük a vízkészletet.
Pár perc múlva a futam alatt először megszólalt Jürgen. "A titkos fegyver beadva. Asszem a 13-as kapta ugye? Figyeljétek, és szóljatok, ha kezd hatni."-mondta.
Mi pedig lefagytunk. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. Egyszerűen semmit sem csinált. És mégis azt mondta a csapatának, hogy a mi pilótánknak beadott valamit. Nagyon gyorsan rá kellett jönnünk, mi folyik körülöttünk. Ám hirtelen semmi sem jutott az eszünkbe.


Ekkor szólalt meg Jakub. Eszünkbe juttatta, hogy a vizet a központi sátortól hoztuk ide. (A versenyzők vizei ki voltak pakolva 1 literes zacskókba, számmal ellátva.) És a mi csapatunk zacskója (13-as) oldalán picit csepegett a víz. A barátunk szerint valaki belefecskendezett valamit a versenyzőnknek szánt italba, mielőtt mi elhoztuk azt.
Azonnal kihívtuk Jacket tankolni. Azalatt a tíz másodperc alatt gyorsan lefogtam a mikrofonját és a fülébe súgtam a dolgokat, ugyanis attól tartottam, minket is lehallgatnak. Nagyon reméltem megértett mindent, mert nem tudtuk, mi fog történni, és azt akartuk, legyen tisztában az eddigi feltevéseinkkel.

Két perc sem telt bele, a sátor hátuljából neszt hallottunk. Tudtuk, eljöttek értünk.
Az események nagyon gyorsan történtek. Időben ábrázolva körülbelül a "tudtuk" d-jénél egy slaggal vizet irányítottak a szervergépünkre, az u-nál pedig már repült is egy füstbomba.
Mi sajnos csak a k-nál kapcsoltunk, így a füsttől mindössze ketten menekültünk meg. Jakub és Johhny sikeresen kijutottak a sátorból, mielőtt minden láthatatlan káosz lett. Greggel pedig bent ragadtunk.

Egészen konkrétan semmit sem láttam. Tipikusan olyan, az orromig sem látok viszony uralkodott odabenn. És sajnos ennél sokkal nagyobb bajaim is voltak. Valahogy éreztem, hogy oldalról fognak megtámadni, így fel is készültem egy esetleges ütésre/rúgásra.
Ám arra nem számítottam, hogy egyszerre hárman rontanak majd nekem.
Már éppen lendítettem jobbra a karom (mert ugye arról hallottam lépteket), mikor valaki balról oldalba kapott, majd jobbról is, végül pedig hátba rúgtak. Nyekkentek egy nagyot, elestem. Azonnal feltápászkodtam, és kiáltottam Gregnek, hogy baj van. Még be sem fejeztem a mondatot, ismét nekem ugrottak.
Az egyikőjük lábát elkaptam, rántottam rajta egy hatalmasat, mire a támadóm elesett. Én vadul előrántottam a késem a zsebemből és elkezdtem hadonászni vele. Sajnos semmi sem láttam, így vakon kellett harcoljak.
A sok döfésből mindössze egy talált célba, az viszont telibe kapta valaki szemét. Tehát egy embert kiiktattam.

A másik kettő viszont ügyesebben boldogult. Hirtelen kaptam pár vágást mind a két oldalról, majd hátulról és kaszaboltak. Ekkor már nem bírtam tovább, feladtam. Összeestem, vártam a kegyelemdöfést. Azt hittem meg fogok halni. De nem így történt. Greg rám talált. A felbukkanása észhez térített, erőt adott. Felkeltem, és küzdöttem tovább.
A lényeg az, hogy húszpercnyi embertelen, eszeveszett szurkálás és hadonászás után csend lett körülöttünk.
A négyes harcunkban valószínűleg egymásnak is rengeteg sérülést okoztunk, hiszen nem láttunk semmit. (De ezt csak később tudtuk meg, ugyanis mi már csak a kórházban ébredtünk fel, ott, a helyszínen eszméletlenül találtak meg minket.)

Míg mi bent szenvedtünk, Johhny és Jakub elkapta az ellenséges istálló többi tagját. Jakub szépen elbánt az ellenfelével, Johhnyt viszont tőrbe csalták. Utólag azt mondta, abban a hitben volt, összesen öten vannak ellenünk, nem számított rá, hogy amíg eggyel harcol, ketten leteperik hátulról.
Szerencsére mielőtt kiütötték volna belőle az összes szuszt, Jack is megérkezett. Nem sokat teketóriázott, átszáguldott a boxutcán, és belevetette magát a csetepatéba.
Együttes erővel levertek mindenkit, majd Jürgent is elkapták a pályát.

Mire vége lett mindennek, a szervezők kihívták a rendőrséget és magyarázatot követeltek mindenért. Szerencsénkre addigra a szervezet helyi képviselői is megérkeztek és tisztáztak minket. Így nem kellett aggódnunk semmilyen következmény miatt. (Azaz a többieknek nem kellett aggódniuk, mert mi kómában voltunk, így nem nagyon izgattuk magunkat a történtek miatt :D )



Ezután rengeteg ideig lábadoztunk, és próbáltuk fejben összetenni, hogy mi a fenét is csináltunk. Szerencsére egy kórteremben voltunk, így el tudtunk beszélgetni a dolgokról.
Az első két hétben csak Greggel, mert Johhny kómában maradt, aztán már vele is.
A kezem sajnos azóta is érzem, de napról napra erősödöm. Greg nemsoká leteheti a mankót, és ismét  küldetésre mehetünk. Addig meg nincs más dolgunk, csak pihennünk kell!




2014. augusztus 29., péntek

Káosz a Rally világkupán PART1

Sziasztok! Ismét jelentkezem. :)
Sajnálatos módon az elmúlt hónapban nem volt lehetőségem életjelet adni a csapatról, ugyanis egy balul elsült küldetés után három hétig fekvésre voltam ítélve, majd még két hétig gipsz volt a kezemen. Aztán végre levették rólam a cuccokat, így már képes vagyok gépelni. 

Még az előző részben ígértem, beszámolok egy köztes megbízásunkról, amit sikeresen elvégeztünk. Ám úgy gondolom, az a misszió tényleg csak hosszú volt, mintsem izgalmas, így inkább a legfrissebb élményeinkről mesélek ebben az epizódban.
(A "hosszú" küldetés után egyébként megint pihenőt kaptunk, majd még egy könnyed akcióban vehettünk részt, melyet Jakub, Drake, Cobbler, Larina és Justas teljesített.)


Az ominózus feladatot pontosan 7 hete kaptuk. Indiába kellett mennünk a Rally világkupa ottani fordulójára, és el kellett kapnunk azt a bizonyos versenyzőt, aki már évek óta eltette láb alól a vetélytársait.
A kiosztott küldetést viszonylag gyorsan, egy hét alatt, bőven a határidő lejárta előtt el is végeztük (köszönhetően annak, hogy a gyilkos személyét nem ott kellett kiderítenünk, hanem biztos forrásból tudtuk már indulás előtt), ám hatalmas árakon. Nagyon veszélyes helyre mentünk, ennek megfelelően nem kíméltük magunkat, rengeteg sérülést szereztünk, többen maradandót.
(Egészen konkrétan Greg mankóval tud csak járni, Johhny két hétig kómában feküdt, nekem pedig most vették le a gipszem.)
Így utólag belegondolva azt kell mondjam, nem biztos, hogy megérte ez nekünk, ugyanis nemsokára kapjuk az újabb megbízást. És már nem engedhetjük meg magunknak, hogy gyengék legyünk, hiszen már csak négy(!) csapat van versenyben. 


Az egész úgy kezdődött, hogy a szokásosnál hamarabb, már reggel hétkor telefonáltak a központból. Nem tudtuk mire vélni a szervezők szokatlan behívóját, de nem elmélkedtünk rajta sokat.
Egy órán belül közölték velünk agyászos tényt. A Kanadai csapat elvérzett, megkapjuk  a küldetésüket.
Szépen elmondták, hová fogunk menni és mennyire sürgős a dolog.
Mikor ezzel megvoltak, puszta kíváncsiságból megkérdeztem, a Kanadaiak bicskája tört -e bele ebbe a feladatba elsőnek. Itt elkomorodtak. Aztán bevallották, az északiak előtt hat(!!) csapat is kudarcot vallott a Rally világkupán.
Ez a szám nem gyengén sokkolt minket, ám úgy éreztük, mivel egyre kevesebben vagyunk esélyesek a díjra, már nem hátrálhatunk meg. Meg hát, Oxána is a folytatás mellett lenne. Úgy voltunk vele, ha eddig már eljutottunk, miatta is végigcsináljuk. Vagy nyerünk, vagy mind meghalunk...


Nem adtak sok időt felkészülni, kénytelenek voltunk egy hét alatt  összeszedni magunkat. (Az összeszedés alatt az öt ember kijelölését és fizikailag fitt állapotba hozását értem.)
Mivel elég veszélyesnek harangozták be az aktuális küldetést, úgy gondoltam, Indiába a legerősebb csapattal megyünk.
Így magam mellé állítottam a lassan már "security" címet érdemlő Greget, a vakmerő Johhnyt, a csapathoz mindig hűséges Jakubot, illetve meghívtam Jacket (ő az a srác, akivel két éve szilvesztereztünk. Azért hívtam, mert eszembe jutott, nagy autóverseny megszállott, illetve régebben versenyzett is, így nagy hasznunkra lehet.)


Az előkészületi hét során végig edzettünk, terveztünk,  illetve pénteken megérkezett Jack. Örömmel vállalta a szerepét a tervünkben. Mely az volt, hogy beszállunk a versenybe. Az eddigi csapatok szponzorként próbálták eladni magukat, minden egyes alkalommal. Ez szerintünk nevetségesen hamar feltűnt a  "mészárosnak" Ezért úgy gondoltuk, hogy ne tűnjünk fel neki, kénytelenek leszünk versenyzőként érkezni. De nem ám újként.
Még a hét során a szervezettel lebeszéltük, hogy az egyik csapat helyére állunk be, így a stáb létszámában nem lesz változás.
Sajnos az szóba sem jöhetett, hogy az adott versenyző csapatának a színében besétálunk, lecsapjuk a fickót és idehozzuk, ugyanis az egész istálló egy bűnszervezetbe tartozott, a pilótájuk csak a végrehajtó volt. Így legkézenfekvőbbnek az a megoldás tűnt, hogy majd menet közben csapunk le.
Kicsit érthetőbben megfogalmazva, csalinak állunk, megvárjuk, míg a gazfickó becserkész minket, aztán kivillantjuk a fogunk fehérjét. Hatalmas mázlink volt, ugyanis a tervünk nagyon hamar bejött.


Kedden érkeztünk a helyszínre, megismerkedtünk a rally világával, a fontosabb elnökökkel, szervizesekkel. Nem volt sok időnk megtanulni a legfontosabb dolgokat, ugyanis szerdán már kezdődtek az időmérő edzések.
Társunk az első futamon közepesen teljesített. Nagyon reméltem, ez nem tűnt fel senkinek, ugyanis a pilóta, aki helyére a barátunk érkezett, éppen vezette a bajnokságot.
Csütörtökön újabb próbatétel következett. Míg Jack egyre jobban tette a dolgát, mi egy kicsit körbeszaglásztunk a gyilkosok háza tájékán.


 A gyanúsított csapat tábora teljesen hétköznapinak tűnt. Mi azonban biztosra vettük, valami emberölésre is alkalmas eszközt rejtegetnek. Ezért aztán észrevétlenül, ám tüzetesen megvizsgáltunk mindent, amit ott láttunk. Egy órán keresztül kutakodtunk, ám eredménytelenül. Őszintén meg kell, mondjam, eléggé le voltunk döbbenve, hogy semmi gyanúsat nem találtunk. Még egy dugi pisztolyt sem. Az idő viszont sürgetett, így elkeseredetten visszamentünk a saját táborunkba és megvártuk, míg barátunk befejezi az edzést.


Ebéd közben elmeséltük a kalandunkat és azon tanakodtunk, hol hibáztunk. Felmerült bennünk az is, tudják, kik vagyunk, és esetleg már fel is készültek ránk. Ebbe belegondolni is rossz volt, de sajnos nem volt alaptalan a felvetés.
Hiszen előttünk pontosan hét csapattal végeztek már. Ez nagyon ordító szám volt. A frászt hozta ránk.
Aztán este totális pánikba estünk. Kaptunk egy névtelen telefonhívást, melyben egy robot hangjával közölték velünk, hogy ha nem húzunk vissza azonnal Mexikóba, mi leszünk a 8. delegáció, mely ezen a küldetésen vérzik el. Szombatig adtak nekünk haladékot lelépni.


Hajnalig agyaltunk azon, mit lépünk. Végül sok tépelődés után úgy döntöttünk, maradunk és kockára teszünk mindent, szembeszállunk Jürgenékkel, és megpróbáljuk megfékezni őket.

2014. április 13., vasárnap

A svéd rémálom kellős közepén / Üdv. köztünk Matt ;)

Legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk ott senkit. Éppen szólni akartam, hogy szerintem tudom, mi a fene folyik körülöttünk, mikor az egyik autót, amivel jöttünk, beindították.

Mire kiértünk az épületből, a járgány már bőven elhúzott, mi pedig ott álltunk ketten, tanácstalanul...




Szerencsére hamar észhez tértünk. Rájöttünk, hogy sürgősen szereznünk kell egy kocsit. Aztán pedig meg kell találnunk a többieket, majd kideríteni, kik ezek az emberek és mit akarnak tőlünk.
Ezt a tervet kb. fél perc alatt vázoltuk fel, így részleteket nem tudtunk kidolgozni. (De nem is volt erre szükségünk, ugyanis valami oknál fogva mindig is sikeresebbek voltak a spontán akcióink, mint azok, melyeket előre elterveztünk.)

Mielőtt nekiindultunk, még visszamentünk a házba egy pár percre, hogy fegyvert vegyünk magunkhoz. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Jakub elrablói nem voltak hülyék. Semmilyen lőfegyvert nem találtunk a házban, így kénytelenek voltunk beérni a konyhában talált késekkel, melyekkel természetesen alaposan felszereltük magunkat
Az előkészületek után pedig elindultunk az út mentén. Abban reménykedtünk, valaki felvesz majd minket a városig, ott pedig bérelhetünk egy járgányt.
Ám ez nem történt meg. A szerencse elhagyott minket. Az főút, amelyen mentünk, teljesen kihalt volt. Egyetlen autózó emberrel sem találkoztunk.
 

Este lett, mire beértünk a városba. Nagyon elfáradtunk, és el voltunk keseredve. Tudtuk, az időnk fogy és egy lépéssel sem lettünk közelebb a célunkhoz. Konkrétan egy egész délutánt elvesztegettünk arra, hogy visszaérjünk a „nullás mezőre” (Már ha ezt az egészet el lehet egy társasjátékként képzelni)
Ez a belső, nyomasztó önmarcangolás teljesen kikészített. Olyannyira, hogy egy idő után képtelen voltam tovább menetelni, úgyhogy egyszer csak betértünk egy KFC-be enni. Ám a csirke nem jött jól, sőt kifejezetten rosszul esett. Folyton csak az járt a fejemben, hogy miközben mi ott falatozunk és elmélkedünk, a többiek túlélési esélyei egyre jobban csökkennek.

Egy idő után meguntuk a kedvtelen falatozást és úgy döntöttünk, nekiindulunk, felfedezzük a várost, hátha találunk valamit. Ordított belőlünk a határozatlanság, viszont valamit mindenképpen tenni szerettünk volna, így ez tűnt a kézenfekvőbb ötletnek.
Nem késlekedtünk, egy gyors mosdó után belevetettük magunkat a kinti, nyüzsgő életbe.
Először csak céltalanul lófráltunk fel s alá, majd eszünkbe jutott, valószínűleg a többiek életével játszunk, úgyhogy csinálnunk kell valami hasznosat is.
Kis szégyenlősködés után megszólítottunk pár embert az utcán és megérdeklődtük, merre található használt autókereskedés a környéken. 

Szerencsére említettek egy csomót, így még szelektálni is tudtunk közülük fejben.
Végül, mivel nem akartuk, hogy bárkinek is feltűnjünk, az elbeszélések alapján a leglepukkantabbnak tűnőt választottuk.
 

Az üzlet neve "Sittiä" volt, úgy este tíz felé találtunk oda. Az érdeklődésünkkel nagyon nagy meglepetést okoztunk az éppen éjszakás alkalmazottnak. Mikor betoppantunk, nem láttunk senkit. Aztán, ahogy kicsit beljebb mentünk, észrevettünk egy körülbelül 17-18 éves srácot egy asztalnál. Úgy gondoltuk, biztos a tulajdonos fia, vagy csak itt segédkezik. De mivel mást nem láttunk, úgy véltük, tőle kell kocsit vennünk. A baj mindössze annyi volt, hogy éppen aludt. Méghozzá nagyon mélyen.
Megszólítottuk egyszer. Aztán még egyszer...
A harmadik köszönésünkre sem ébredt fel, így kénytelenek voltunk kicsit agresszívabb módszerekhez folyamodnunk, hogy életet verjünk belé. A folyamatot nem részletezném, szerintem elég, ha annyit megemlítek ezzel kapcsolatban, hogy a Svédországban eltöltött idő alatt ezt a két percet élveztem a legjobban.
Miután magához tért elkezdett hadarni valamit svédül. Mi pedig jól kinevettük. Aztán közöltük vele, sejtjük mit mondott, de nem beszéljük a nyelvet. 


Mikor megnyugodott egy kicsit előadtuk neki a bajunkat. Eleinte nem nagyon értette, minek nekünk egy használt kocsi ennyire sürgősen, úgyhogy "meggyőző fokozatba kapcsoltam". Ügyelve a titkunkra, óvatosan, de nyomatékosan elmondtam neki, hogy hatalmas bajban vagyunk. Elég jó előadást tarthattam, mert rögtön elkezdett alkudozni velünk. A legjobb ajánlat, amit kicsikartunk belőle, egész megfizethető volt.
Így megállapodtunk vele, hogy amíg bemegy a papírokért, mi kipróbáljuk a járgányt.
Az első ötletünk az volt, hogy szépen lelépünk, szegény gyereket meg majd kárpótoljuk valahogy, ha mindennek vége. De végül nem így tettünk, ugyanis eszünkbe jutott, hogy egyrészt akkor a rendőrséget is magunkra haragítanánk, másrészt pedig az üldözőink tudomást szereznének rólunk.
Ezért megvártuk a srácot.

Elég sokáig szöszmötölt odabent, több mint tíz percet kellett rá várnunk. Miután kijött, azonnal kiderült, miért késlekedett.

Amikor magunkról beszéltem, valószínűleg figyelmetlen voltam, mert rájött arra, hogy kik vagyunk.
Mikor közölte, hogy sejti mi történt velünk és mire kell a kocsi, kicsit megijedtem. És úgy érzékeltem, Greg is lefagyott egy pillanatra.
A pillanatnyi zavarunkat pont oly módon használta ki a fiú, mint ahogy mi az ébredése utáni perceket. Kegyetlenül kiröhögött minket.
Aztán nevetve felajánlotta, hogy papír nélkül, ingyen elvisz minket akárhová.
Ezen én nevettem egyet, majd megkérdeztem tőle, át tudja -e érezni a dolog súlyát, meg egyáltalán azt, amit mi éppen. Azt, hogy itt életek forognak kockán. Mégpedig nem csak a mi csapatunké. Hanem a lakosoké is. Meg amúgy is, mit gondol magáról, hogy csak úgy leleplez minket, aztán, mint aki azt hiszi, ezt az egészet kisujjból csináljuk, beugrik segíteni nekünk... Szóval jól kiosztottam a bolondot.


Meg is lett a hatása, mert visszavett egy kicsit a stílusából. Elnézést kért, bemutatkozott és teljesen komolyan elmondta, mire gondol.
A beszédéből nem sok mindent jegyeztünk meg elsőre, egészen pontosan csak a nevét, a zűrzavarhoz való kötődését, és a helyszínt, ahová vinni akart minket.

Tehát, Mattnek hívták, és a helyi kampóssal szembeni ellenállás egyik aktivistája volt. (Itt megrökönyödtünk egy picit, aztán elmagyarázta, mióta a gazember kitört a börtönből, a mozgalom tagjai minden nap kint vannak az utcán és tippeket adnak az embereknek, hogy védjék meg magukat.)
A nemzetközi versenyt azért ismerte, mert az édesapja pár éve a svéd csapat tagja volt, ám az egyik küldetésben meghalt. A szervezet pedig némi pénzzel segítette a családot.
Azóta az édesanyja is elhagyta, így teljesen egyedül él és vezeti ezt a kis kölcsönzőt.
Rólunk pedig a két évvel ezelőtti csetepatéból értesült. Akkor hallotta a nevünket. Majd most a verseny kapcsán.
Mikor megjelentünk, nagyon ismerős voltam neki, de gyorsan elhessegette a gondolatát annak, hogy csak úgy ide kerültem. Aztán, miután megtudta, mekkora bajban vagyunk, már sejtette, csak a kampós dolog miatt lehetünk itt.

Mialatt a papírokat kereste odabent, átgondolta a helyzetét. Teljesen úgy érezte, nincs vesztenivalója, így eldöntötte, segíteni szeretne nekünk, a városa érdekében. Már ha engedjük neki.

Normális esetben visszautasítottuk volna az ajánlatát, hiszen nem célunk az, hogy ártatlan embereket keverjünk bajba.
Viszont a helyzetünk egy cseppet sem volt normális. Nagyon rá voltunk már szorulva egy löketre, egy erőre, mely reményeink szerint segíthetett a dolgok alakulásában.
Mattben azt a bizonyos löketet láttuk mindketten, így gondolkodás nélkül elfogadtuk a segítségét,
és pár percen belül már úton voltunk.

Miközben vezetett, részletesen elmondta, merre lehet kampós. Sajnos elég sok helyet felsorolt, és a végén csak annyit mondott, válasszunk, hová menjünk elsőnek, mert valószínűleg minden helyszínt be kell majd járnunk, hogy megtaláljuk a társainkat vagy éppen kampóst.
Greggel szélsebesen átgondoltunk mindent, de nem tudtunk logikus érvet mondani egyik elképzelésünk mellett sem. Így fogtam magam, és mint egy igazi vezér (ugyebár, még Mexikóban engem jelöltek ki a küldetés vezetőjének), kimondtam a döntésem. A város, mely mellett voksoltam, Kiruna volt. A hely, ahol két éve nem találtunk semmit. Most úgy éreztem, ott fogunk választ találni mindenre...