Aztán este totális pánikba estünk. Kaptunk egy névtelen telefonhívást, melyben
egy robot hangjával közölték velünk, hogy ha nem húzunk vissza azonnal
Mexikóba, mi leszünk a 8. delegáció, mely ezen a küldetésen vérzik el.
Szombatig adtak nekünk haladékot lelépni.
Hajnalig agyaltunk azon, mit lépünk. Végül sok tépelődés után úgy döntöttünk,
maradunk és kockára teszünk mindent, szembeszállunk Jürgenékkel, és
megpróbáljuk megfékezni őket.
Az éjszakánk
természetesen álmatlanul telt el. Egész idő alatt csak forgolódtunk, egyikünk
sem bírt aludni. A döntésünk súlyától szenvedtünk mindnyájan, nem voltunk benne
biztosak, hogy elbírjuk azt. A legtöbben attól féltünk, mi lesz a többiekkel,
ha meghalunk. (A csapat Mexikóban hagyott fele mit fog tenni, miután kiesünk?
Képesek lesznek majd felállni és normálisan hazamenni nélkülünk? És még
rengeteg ehhez hasonló kérdés cikázott a fejünkben…)
Nem sokkal éjfél után elegem lett a szenvedésből. Körbenéztem, kik vannak még
ébren és nem is szándékoznak elaludni, hiszen hirtelen eszembe jutott valami.
Úgy elmélkedtem, hogy ha a sátorban nem találtunk semmit, lehet, a pályával van
valami. Így körbeszaglászhatnánk az aszfalton is. Az ötlet hallatán Greg és
Johhny szeme azonnal felcsillant. Mind a ketten nagyon gyötrődtek, így
megváltás volt nekik is, hogy csinálunk valamit.
Tíz perc sem telt
bele, csendben elhagytuk az istállónkat, és ellopóztunk a rajtvonalig az alvó
csapatok sátrai mellett. Ott megállapodtunk abban, hogy körbemegyünk a pályán,
tüzetesen átvizsgálunk minden kanyart, emelkedőt, alagutat. Nagyon
reménykedtünk abban, hogy találni is fogunk valamit. Az első szakaszban nem
volt semmi furcsa. Még csak egy rejtett szöget sem láttunk. Azonban később, az
utolsó előtti kanyarban lévő alagútnál egy beszélgetésnek voltunk fültanúi...
A pálya háromnegyedéig abszolút semmi szokatlant nem észleltünk. Már éppen
kezdtük feladni a dolgot, mikor egyszer csak Greg megtorpant és jelezte,
maradjunk csendben. Először nem értettük az aggodalmának okát. Aztán
meghallottuk mi is. Alig 5 méterre tőlünk, az alagútban voltak. És
szervezkedtek. Ráadásul éppen a mi megölésünket tárgyalták. Nagyon durva volt.
A hangokat sajnos nem ismertük fel, de tudtuk, csak azok lehetnek, akikért
jöttünk. Hirtelenjében elgondolkodtunk azon, mi lenne, ha bemennénk, rendet
tennénk köztük és mehetnénk haza. Ám valami miatt mégis inkább vártunk és
mindössze annyit tettünk, hogy kihallgattuk őket. (Később rájöttünk, ez egy jó
döntés volt.)
A tervük leegyszerűsítve annyi volt, hogy a pilótájuk az általuk emlegetett
"titkos fegyverrel" végez Jackkel, míg a csapatuk többi tagja az
istállónkhoz oson, elektromos rövidzárlatot okoz az összes gépünknek, ránk dob
egy füstbombát, és a káoszban egyesével végez velünk. Ezután pedig mindenki
visszamegy a helyére, mintha mi sem történt volna. Úgy számoltak, erre van
összesen két percük.
Na de már most..... Könyörgöm. Ők úgy gondolták, kettő (!!) perc alatt
darabokra tudnak szedni minket?!
Abban a pillanatban jöttem rá arra, hogy nagyon durván lebecsültek minket. Egy
pillanatig sem érezték úgy, hogy veszélyt jelentünk rájuk. Lehet, az előző
csapatok lemészárolása után megnőtt az önbizalmuk, de azt akkor sem tudom,
miért néztek minket madárnak...
Míg ezen merengtem, és dühöngtem magamban, majdnem sikerült észrevenniük.
Johhny rángatott odébb, hogy elindultak, ki az alagútból.
Ezért egy kicsit
visszább vonultunk és jól szemügyre vettük őket. Szerencsénkre a pálya
rendkívül kanyargós volt, így mindig tudtuk tartani a tisztes távolságot, és
sosem láttak meg minket. Amikor bementek a sátrukba, ismét megindultunk. Ekkor
célirányosan az alagúthoz mentünk. Azt gondoltuk, ott majd lesz valami a falba
rejtve, ami mindent megmagyaráz. Hát nem így történt...
Így rendkívül idegesen és csalódottan visszamentünk sátrunkba és megtárgyaltuk
a következő lépést.
Reggel elmeséltük a többieknek az éjszakai kalandunkat. Mindnyájan meg voltunk
ijedve, de Jack különösen kiakadt. Ugyanis lövése sem volt, mi lehet Jürgen
titkos fegyvere.
És sajnos mi sem tudtuk, így nem sikerült megnyugtatni sem őt, sem magunkat.
Ennek örömére az egész péntekünk a rettegésről szólt. Egész nap nem történt
semmi, mégis olyanok voltunk, mint akik mindjárt összeesnek a félelemtől.
Estére végre magamhoz tértem és elkezdtem hideg fejjel, higgadtan nézni a
tényeket. Egy óra múlva már újult erővel ültem le Greggel beszélgetni.
Elmondtam neki, időközben eszembe jutott, mennyire meglepődtünk, hogy az esti
akciónkból nem érzékeltek semmit. Lehet, sőt, elég valószínű, hogy tudtak
mindenről. És erre hajaztak, hogy fejben megtörnek minket. Utána pedig már
tényleg gyerekjáték lenne végezni velünk.
Ezeket a gondolatokat hallván a társam szeme elkerekedett. A legnagyobb
mértékben egyetértett velem és meg volt döbbenve, hogy eddig nem gondolt erre.
Ezután vettük a bátorságot és előadtuk a teóriát a csapat többi tagjának is.
A hatás nem maradt el. Kis idő múlva az egész napos pánikhangulatból egy erős,
lelkes, élettel teli légkört csináltunk.
Ennek következtében szombaton bár elég kialvatlanul és megviselten, de teljesen
magabiztosan álltunk a rajtvonalhoz. Mindannyian tudtuk, mit fogunk tenni.
Jakenek hajtania kellet, nem engedhette, hogy megelőzzék. Nekünk pedig
piszkosul oda kellett figyelnünk arra, mikor készülnek lecsapni ránk.
Az elmúlt küldetések alatt valahogy mindig a fegyelmezettségünkkel volt baj. Az
éles pillanatokban sokszor szétestünk. Ez alkalommal nagyon figyeltünk arra, ez
ne történjen meg.
A futam pontban két órakor kezdődött. Már az elején elkezdtük Jürgen kocsiját
figyelni. Egyszerűen semmi gyanúsat nem találtunk rajta. Ez nagyon zavart, de
tudtam, nem akadhatok fenn egy ilyen apróságon, ha a járgánnyal nincs semmi,
másra kell jobban odafigyelnem. Viszonylag hamar, a tízedik kör tájékán
sikerült befognunk a rádiójukat, így hallhattuk, ahogy a pilóta a
csapattagokkal kommunikál.
A huszadik kör után jött az első szerviz. Új kereket tettünk fel, és
feltöltöttük a vízkészletet.
Pár perc múlva a futam alatt először megszólalt Jürgen. "A titkos fegyver
beadva. Asszem a 13-as kapta ugye? Figyeljétek, és szóljatok, ha kezd
hatni."-mondta.
Mi pedig lefagytunk. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. Egyszerűen semmit sem
csinált. És mégis azt mondta a csapatának, hogy a mi pilótánknak beadott
valamit. Nagyon gyorsan rá kellett jönnünk, mi folyik körülöttünk. Ám hirtelen
semmi sem jutott az eszünkbe.
Ekkor szólalt meg
Jakub. Eszünkbe juttatta, hogy a vizet a központi sátortól hoztuk ide. (A
versenyzők vizei ki voltak pakolva 1 literes zacskókba, számmal ellátva.) És a
mi csapatunk zacskója (13-as) oldalán picit csepegett a víz. A barátunk szerint
valaki belefecskendezett valamit a versenyzőnknek szánt italba, mielőtt mi
elhoztuk azt.
Azonnal kihívtuk Jacket tankolni. Azalatt a tíz másodperc alatt gyorsan
lefogtam a mikrofonját és a fülébe súgtam a dolgokat, ugyanis attól tartottam,
minket is lehallgatnak. Nagyon reméltem megértett mindent, mert nem tudtuk, mi
fog történni, és azt akartuk, legyen tisztában az eddigi feltevéseinkkel.
Két perc sem telt bele, a sátor hátuljából neszt hallottunk. Tudtuk, eljöttek
értünk.
Az események nagyon gyorsan történtek. Időben ábrázolva körülbelül a
"tudtuk" d-jénél egy slaggal vizet irányítottak a szervergépünkre, az
u-nál pedig már repült is egy füstbomba.
Mi sajnos csak a k-nál kapcsoltunk, így a füsttől mindössze ketten menekültünk
meg. Jakub és Johhny sikeresen kijutottak a sátorból, mielőtt minden
láthatatlan káosz lett. Greggel pedig bent ragadtunk.
Egészen konkrétan semmit sem láttam. Tipikusan olyan, az orromig sem látok
viszony uralkodott odabenn. És sajnos ennél sokkal nagyobb bajaim is voltak.
Valahogy éreztem, hogy oldalról fognak megtámadni, így fel is készültem egy
esetleges ütésre/rúgásra.
Ám arra nem számítottam, hogy egyszerre hárman rontanak majd nekem.
Már éppen lendítettem jobbra a karom (mert ugye arról hallottam lépteket),
mikor valaki balról oldalba kapott, majd jobbról is, végül pedig hátba rúgtak.
Nyekkentek egy nagyot, elestem. Azonnal feltápászkodtam, és kiáltottam Gregnek,
hogy baj van. Még be sem fejeztem a mondatot, ismét nekem ugrottak.
Az egyikőjük lábát elkaptam, rántottam rajta egy hatalmasat, mire a támadóm
elesett. Én vadul előrántottam a késem a zsebemből és elkezdtem hadonászni
vele. Sajnos semmi sem láttam, így vakon kellett harcoljak.
A sok döfésből mindössze egy talált célba, az viszont telibe kapta valaki
szemét. Tehát egy embert kiiktattam.
A másik kettő viszont ügyesebben boldogult. Hirtelen kaptam pár vágást mind a
két oldalról, majd hátulról és kaszaboltak. Ekkor már nem bírtam tovább,
feladtam. Összeestem, vártam a kegyelemdöfést. Azt hittem meg fogok halni. De
nem így történt. Greg rám talált. A felbukkanása észhez térített, erőt adott.
Felkeltem, és küzdöttem tovább.
A lényeg az, hogy húszpercnyi embertelen, eszeveszett szurkálás és hadonászás
után csend lett körülöttünk.
A négyes harcunkban
valószínűleg egymásnak is rengeteg sérülést okoztunk, hiszen nem láttunk
semmit. (De ezt csak később tudtuk meg, ugyanis mi már csak a kórházban
ébredtünk fel, ott, a helyszínen eszméletlenül találtak meg minket.)
Míg mi bent szenvedtünk, Johhny és Jakub elkapta az ellenséges istálló többi
tagját. Jakub szépen elbánt az ellenfelével, Johhnyt viszont tőrbe csalták.
Utólag azt mondta, abban a hitben volt, összesen öten vannak ellenünk, nem
számított rá, hogy amíg eggyel harcol, ketten leteperik hátulról.
Szerencsére mielőtt kiütötték volna belőle az összes szuszt, Jack is
megérkezett. Nem sokat teketóriázott, átszáguldott a boxutcán, és belevetette
magát a csetepatéba.
Együttes erővel levertek mindenkit, majd Jürgent is elkapták a pályát.
Mire vége lett mindennek, a szervezők kihívták a rendőrséget és magyarázatot
követeltek mindenért. Szerencsénkre addigra a szervezet helyi képviselői is megérkeztek
és tisztáztak minket. Így nem kellett aggódnunk semmilyen következmény miatt.
(Azaz a többieknek nem kellett aggódniuk, mert mi kómában voltunk, így nem
nagyon izgattuk magunkat a történtek miatt :D )
Ezután rengeteg
ideig lábadoztunk, és próbáltuk fejben összetenni, hogy mi a fenét is
csináltunk. Szerencsére egy kórteremben voltunk, így el tudtunk beszélgetni a
dolgokról.
Az első két hétben csak Greggel, mert Johhny kómában maradt, aztán már vele is.
A kezem sajnos azóta is érzem, de napról napra erősödöm. Greg nemsoká leteheti
a mankót, és ismét küldetésre mehetünk. Addig meg nincs más dolgunk, csak
pihennünk kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése