Drasztikus változások

A múlt héten történtek után azt hittem, vagy egy hónapig az ágyat fogom nyomni és aludni fogok egész nap. A második pihenéssel töltött napom után viszont rájöttem, hogy ezt az életformát nem nekem találták ki. Majd beleőrültem, hogy nem mozoghatok. A kínlódásom az orvosok is nehezen viselték, így begipszelték a jobb karom, tettek egy védőréteget az arcomra, aztán közölték, hogy hazamehetek. Nem kellett kétszer szólniuk, megköszöntem a segítségüket, majd hálásan távoztam.
Mikor betoppantam a kuckónkba mindenki döbbenten nézett rám. Egyrészt azért, mert nem számítottak az érkezésemre. Másrészt azért, mert vigyorogtam. Egyik sérülésemből sem mosolyogva, jókedvűen épültem föl. Inkább csak folyamatosan szenvedtem, míg teljesen jól nem lettem.

Mikor túlestek az első döbbeneten, ők is elkezdtek vigyorogni rám. Örültek neki, hogy ilyen hamar visszajöttem. Oxána gyorsan elmesélte, hogy beazonosították a két héttel ezelőtti gimnáziumi halottat. Semmilyen kapcsolatban nem állt a múlt heti esettel, így lehetséges, hogy nem ugyanaz az ember volt az elkövető. A mi gyanúnk viszont az, hogy az elmúlt hetek gyilkosságai mögött ugyanaz a személy áll. Méghozzá szerintem egy elég agyafúrt, nem kezdő ember. Ezt onnan gondolom, hogy  legutóbb utánam küldött két srácot is, hogy végezzenek ki. A lányt pedig természetesen nem az általunk megölt személyek akasztották fel, hanem ő. Így az általunk keresett személy csak elvégzi a gyilkosságokat, az utána szimatolókat pedig másokkal intézteti el. Nem rossz.....

A litván rendőrnő beszámolója után elmentünk ebédelni. Ott elmondták a többiek, hogy a délutánt a város szélén lévő tanyán fogjuk tölteni. Mi felügyeljük a május elsejei majális előkészületeit. Az első gondolatom az volt, hogy na, ne már, uncsi. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi két napom után egész izgalmas program is lehet a májusfa díszítés. Ezen jót nevettünk a csapattal, majd átbeszéltünk még egy két dolgot a helyszín felügyeléssel kapcsolatban. Ekkor még egyikőnk fejében sem hitte volna, hogy tényleg izgalmas délutánunk lesz és a bandánk szerkezete meg fog borulni egy csöppet.
De ne szaladjunk ennyire előre...

Ebéd után visszamentünk a panelba. Oxána kiadta az utasítást, hogy egy fél óra múlva indulás és tudja, hogy nem harcolni készülünk, de nyugodtan tegyünk be egy kést vagy valamit, mert akármi lehet. Az elkészülés lassabban ment, mint valaha. De ez valahogy nem lepett meg, ugyanis még sosem próbáltam fél kézzel felkészülni egy küldetésre. Ami meglepett, az az volt, hogy az előzetes elvárásaimmal szemben egész jól teljesítettem. Laza öt perc alatt sikerült ruhát cserélnek és tíz perc alatt találtam egy számomra ideális kést. A legnehezebb feladat a cipőhúzás volt. Az edzőcipőm fűzőjét elég nehéz megkötni, így kénytelen voltam csendben megkérni Greget, hogy kösse be. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, ő meg csak röhögött rajtam.

Mikor kiértünk a tanyára, azonnal megcsapott a tyúkok szaga. Ezt egy kisebb fintorral fogadtam, aztán kirobbant belőlem a nevetés, mert megláttam Jakub reakcióját. A következő öt percben annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk, ugyanis megtörtént a litván srác élete első találkozása a baromfikkal. Először furán méregette őket, majd mikor mondtuk neki, hogy ártalmatlanok, odament egy kakashoz, meg akarta simogatni. A baromfiudvar ura viszont ezt nem értékelte és megcsípte Jakubot. Ő felkiáltott, és ugrott vagy 2 métert helyben. Mi pedig majd megpukkadtunk.

A vidámságnak itt vége is szakadt. Ugyanis elhatároztuk, hogy körbejárjuk a terepet, majd állítunk egy májusfát. A program első részével nem is volt a baj, a gondok akkor kezdődtek, amikor meglátogattuk a fa helyét. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel, mikor még csak közeledtünk a feldíszítendő fához. Ugyanis valaki megelőzött minket. Meg is jegyeztem, hogy most akkor itt mi van, hiszen minket bíztak meg a dologgal, de valaki már elvégezte. Oxána csak annyit mondott erre, hogy menjünk oda és nézzük, mert, nem hiszi, hogy valaki olyan díszítette volna fel a fát, akinek jogosultsága is volt rá.

Mikor megérkeztünk a célunkhoz, hirtelen megdöbbent mindenki, és a csapat fele majdnem elájult. A májusfa teljes pompában várt minket. Ez jó volt. A díszek viszont nem túlzottan tetszettek. Ugyanis hullákkal volt feldíszítve a fa. Mindenhol kezek, lábak, belek voltak.  Első ránézésre megállapítottam, hogy ehhez a díszítéshez, minimum 7 embert meg kellett gyilkolni. Borzalmas látvány volt. Még Oxána is kiakadt teljesen.
Úgy tíz percig döbbenten néztük a fát, nem tudtuk feldolgozni a látvány. Ennyire durva és undorító esetet még életünkben nem láttunk.

Aztán kitört belőlünk a háborgás. Azonnal nekiláttunk eltakarítani a halott részeket. Majd rájöttünk, hogy ez nem jelenti azt, hogy holnap is rendben lesz minden. Így félbehagytuk a munkát és elkezdtünk agyalni, hogy mi tévők legyünk. Az utóbbi hónapban már negyedjére tesznek keresztbe nekünk, ráadásul valószínűleg ugyanaz az ember. Nyilván változtatnunk kell valamit, mert csak idő kérdése egy ötödik pofon. 
Éppen ezért megállapodtunk abban, hogy segítséget kell kérnünk.. Ám nem sodorhatjuk csak úgy veszélybe az embereket, így teljes értékű tagokat nem állhatunk le toborozni. Viszont olyan embereket bátran kereshetünk, akik segítenek az információgyűjtésben, meg néha kisebb munkákban.

Ezt jó ötletnek véltük, így késő délután, míg a többiek letakarították a fát, én gyártottam pár plakátot és nekilódultam a városnak, szétosztani azokat. Nem vártam valami nagy eredményt a hirtelen akciómtól, mivel a sok gyilkosság hatására az emberek kezdtek egyre jobban elzárkózni. És végül is, ki akarná direktbe veszélybe sodorni magát. Ezen merengtem, mikor belefutottam valamibe és estem egy hatalmasat. A plakátok meg szanaszét szóródtak. 
Sóhajtottam egy hatalmasat, majd feltápászkodtam. Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Ugyanis két körülbelül velem egy súlycsoportú gyerekbe rohantam bele. Rögtön rám tört egy fura érzés, így a késem után nyúltam. Ők viszont nem csináltak semmit, csak döbbenten néztek. Ebből a reakcióból arra következtettem, hogy nem akarnak nekem ártani, így visszadugtam a fegyverem.
Ekkor megszólaltak. Teljesen határozottan és érthetően kimondták, hogy szeretnének csatlakozni. Nem sokat agyaltam a dolgon, fiatalnak, erősnek és elszántnak tűntek, így megmondtam nekik, hogy odaviszem őket a csapathoz. De készüljenek fel a látványra, mert volt egy kis baleset. Ők pedig azonnal beleegyeztek.

Az úton volt alkalmam egy kicsit megismerni őket. Dave és Daniel ikrek, külföldről költöztek ide, családi okok miatt. Mindketten rajonganak a krimiért és a gyilkos dolgokért. Tisztában vannak vele, hogy mi folyik a városban, így nagyon megörültek, mikor meglátták a plakátom. Úgy gondolják, végre tehetnek valamit a gyilkos megállítása érdekében. A különbség kettőjük személyiségében van. Dave totális bolond, rengeteget nevet, akármikor képes jól szórakozni. Nagyon könnyen ismerkedik, mindenkivel, akivel megismerkedett, van valami jó emléke. Daniel kissé visszahúzódó, melankolikus srác. Viszont ő is könnyen megtalálja a közös hangot másokkal és nagyon kitartó ember. 

Mire odaértünk a többiekhez, már biztos voltam benne, hogy megfelelő embereket találtam  a feladatra. Oxána kérdezett tőlük pár dolgot, majd rábólintott a dologra. Elsőként megkérdeztük tőlük, hogy szeretnének e segíteni a plakátolásban meg a fa és a rajta lévő gusztustalanságok eltakarításában. Gondolkodás nélkül igent mondtak. Nem jött rosszul a segítségük, ugyanis rengeteg minden volt a májusfán, amit egyedül nem bírtam el. Ilyenek volt például az összekötözött lábak. Mikor eljutottam oda, hogy elvigyem őket a tűzhöz, kicsit megtorpantam. A zavarom Dave észrevette, odajött és közölte velem, hogy "sebaj Bropower, megoldom, azért vagyok". Én néztem egy hatalmasat, mire óriási nevetésben tört ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de visszavigyorogtam, majd hagytam folytatni a dolgát. Ekkor jött Daniel és tájékoztatott, hogy vannak ilyen húzásai a testvérének, ne lepődjek meg tőlük. Tavaly például volt egy magyar osztálytársuk kint, Péter. Egyszer Dave segített neki elintézni egy két dolgot, innentől kezdve az osztályuk szemében ő volt Dave, a Péterkirály. 
Ezen a sztorin jót derültem, és ami még fontosabb rájöttem, hogy náluk jobb segítőket nem is kaphattunk volna. Nem pusztán csak pakolnak, meg dolgoznak velünk, hanem még szórakoztatnak is minket.

Így a nap végén meghívtuk őket egy jégkására és megérdeklődtük, hogy mikben szeretnének majd segíteni nekünk. Nem válogattak, rögtön felsoroltak vagy húsz féle dolgot. Ettől a lelkesedéstől már Oxána is jókedvre derült. Elmondta, hogy ezt akkor majd később megbeszéljük, a legfontosabb az, hogy ne fedjék fel magukat, a bandánkat hirdethetik, de csak olyanoknak, akikben biztosak, hogy csatlakoznának hozzánk. Meg persze a majálison jó lenne, ha kint lennének, tartanánk egy gyors embermegfigyelő kiképzést. Ettől rögtön belelkesültek, és beleegyeztek a dologba. Remélem élvezni fogják....

A lógó hulla

A múlt heti kettős gyilkosság után azt hittük, felébred mindenki és az emberek majd jobban odafigyelnek magukra. Tévedtünk, méghozzá hatalmasat. A héten ismét történt egy megmagyarázhatatlan eset. Szerencsére a helyszín nem a gimnázium volt, de az áldozat tanulókorú volt és valószínűleg az iskolánkba járt. Először nem akartunk foglalkozni a dologgal, mert úgy véltük semmi közünk hozzá. Majd kimentünk a helyszínre és megnéztük a testet. Ezután rögtön világossá vált számunkra, hogy akármennyire is távol áll tőlünk a dolog, a körülmények annyira zavarba ejtőek, hogy ezt az ügyet át kell vennünk.

Mint minden kiakasztó nap, ez is viszonylag jól indult. Aztán szépen lassan elromlott. Nem tudom, de lassacskán elérem azt a szintet, hogy ha egy reggelem jól indul, azonnal elkezdek gyanakodni. Mert mostanában akárhányszor keltem fel jókedvűen, mindig történt valami szörnyűség aznap.
Na, szóval, jó volt minden. A suliban alig csináltunk valamit, ugyanis rengeteg tanár vett ki a héten szabadságot. Ezt pedig mi, diákok kihasználtuk. 

Délelőtt elmentünk jégkását inni, majd visszatérve fociztunk az udvaron, egészen addig, amíg vége nem lett a hetedik órának. Aztán ebéd közben felvetettem, hogy mi lenne, ha a mai megbeszélésünket a parkban tartanánk, mert nagyon szép idő van, és a panelban amúgy is meg lehet fulladni a hőségtől. Ettől az ötlettől beindult mindenki fantáziája. Az étkezés végére megszerveztünk egy komplett pikniket. Nagyon elemünkben voltunk. 
Ezt az idilli hangulatot Oxána tette tönkre, amikor is felhívott, hogy fogjam Greget és Ricket és siessünk haza, mert van valami, amit látnunk kell. Mi pedig azonnal fogtuk magunkat és hazaturbóztunk. El sem tudtuk képzelni, hogy mi az a dolog, ami ennyire sürgős neki. Emellett aggódtunk is rendesen, mert tudjuk mindannyian Oxyról, hogy ő csak akkor hív segítséget, ha nagyon nagy gáz van.

Mire hazaértünk, a rendőrnő már kint várt minket az ajtóban. Szokásától eltérően most a haját összefogta, rövid farmerszoknya volt rajta, mely oldalából egy éles kés kandikált ki. Egyik kezében egy tőrt, a másikban egy pisztolyt szorongatott. Ezt az agyon felfegyverkezést nem tudtuk mire vélni. Már éppen rákérdezett volna Greg, hogy most mi van, de Oxána megelőzte. Kijelentette, hogy most nem hajlandó részletekbe merülni, kapjunk magunkra valami harci göncöt és indulunk a vasúti felüljáróhoz. Nem is kellett többet mondania, rögtön rájöttünk, hogy nagyon durva dologgal állunk szemben. Nem szokott ennyire nyers lenni a főnökasszony.

Öt perc alatt jó pár dolgot sikerült magamra kapni. Úgy voltam vele, hogy akármennyire is megtámadhatnak minket, én biztos, hogy nem veszek fel hosszú ruhát, hisz dög meleg van odakint. Így magamra kaptam egy sortot és egy tiszta pólót. Majd becsúsztattam a zsebembe egy bicskát. Ezután rájöttem, hogy ennyi fegyver nem lesz elég, meg amúgy is, Oxána mennyire harcra öltözött. Ezért hát átértékeltem kicsit a helyzetet, majd nadrágot váltottam. A térdnadrág zsebébe egy egész pofás kést is bele tudtam tenni. Ráadásul ezt a bizonyos kést rendkívül jól tudtam kezelni.
Mikor kiértem az ajtóhoz, már mindenki ott volt. Gyorsan lecsekkoltam a többiek szerelését és elvigyorodtam. Greg ugyanúgy gondolkodott, mint én. Rajta egy fekete póló és egy rövidnadrág volt. A késeit a pólója alá csúsztatta. Rick pedig nem is öltözött át. Felkapott egy tőrt és egy dobókést.

Egy bő fél órával később már a felüljárónál voltunk. Mikor kiszálltam a kocsiból, átfutott az agyamon, hogy itt nem is történt semmi. Majd észrevettem a gondunk forrását. Teljesen elkerülte a figyelmem.
A felüljáró és a vasúti sín között volt kb. 5 méter. Olyan 3 méteres magasságban pedig különböző testrészek lógtak. Középen a fej, mellette a kezek és lábak, majd indaszerűen a belső szervek. Pontosan úgy, hogy a vonatok egyenesen beleszáguldjanak a holttest részeibe.
Először nem akartam elhinni a látványt. Én ilyet még életemben nem pipáltam. Ki az a beteg, aki ilyet tesz és ilyet művel a hullával? Nagyon beteg.

Az első rosszullétből felocsúdva előtört belőlem a profi. Megkérdeztem Oxánát, hogy erről tud e rendőrség, majd mikor azt a választ kaptam, hogy tud róla, de nem tud vele mit kezdeni, összeszedtem a bátorságom és odamentem a lógó testrészek alá. Az elsődleges célom az volt, hogy leszedjem őket, hisz mekkora pánikot keltene a mozdonyvezetők körében a dolog. Pár telefon után szereztem egy létrát és nekiláttam levagdosni a szerveket. A többiek pedig elindultak egy gyors felfedezőútra. 

Már éppen a vagdalás felénél jártam, mikor a létrának lába kélt, én pedig egy hatalmas puffanással földet értem. Fel sem tudtam fogni a dolgot, máris kaptam a vágást az arcomba. Felüvöltöttem. Ez felesleges volt, ugyanis hihetetlen módon nem hatottam meg vele a támadóm. Kaptam is a következő rohamot. Szerencsére ügyes voltam és kitértem előle, majd én is támadásba lendültem. Kiszedtem a késem a zsebemből, majd az ellenfelem nyakának estem vele. Nem érdekelt, ki ő, vagy milyen következménye lesz a dolognak, nagyon feldühített, ezért elhatároztam, hogy megölöm. Így fogtam magam és teljes harci kedvvel rátámadtam. Először a hasába szúrtam, majd mikor feljajdult átdöftem a nyelvét. Itt már teljesen ki volt, de nem hatott meg. Kegyelemdöfésként vicsorogva belevágtam a torkába a konyhakést.

Majd, mint aki jól végezte dolgát, kifeküdtem az árnyékba szusszanni egyet. Éppen a felhőket bámultam, mikor a karomba vágódott valami. Azonnal talpra ugrottam. Valaki rám támadt megint. Elég volt egy másodpercre belegondolni ebbe, és megtörtént a baj. A következő pillanatban egy kard állt a vállamba. A hátam mögött meg egy ismeretlen alak állt és vigyorgott a képembe. Én pedig üvöltöttem egy hatalmasat majd összeestem.
Ekkor érkezett Greg. Gondolkodás nélkül hívta Oxánát és Ricket, majd a dobókéseit sebészi pontossággal a támadóm nyakába hajította.

Később, mikor a kórházban magamhoz tértem, elmesélte, hogy miket csináltak miután elájultam. A hulla részeit sikeresen eltávolították a vasúti pálya fölül, a két újabb halottat azonosították. Kiderült, hogy a szétdarabolt halott a gimibe járt, volt barátnője az egyik támadónak. Azt, hogy a másik ember miért volt ott és miért támadtak ránk, nem tudni. Ezt már nem mi fogjuk kideríteni.
Most a legfontosabb az, hogy rendbe jöjjek. Nagyon csúnyán szétvágta a srác az arcom. A vállam meg totálkáros lett, mozgatni sem tudom. Emellett rengeteg vért veszítettem. Lesz, vagy két-három hét mire jól leszek. A többieknek szerencsére nem esett baja. Csak én voltam ilyen szerencsétlen.....

Kettősgyilkosság a gimnáziumban

Az elmúlt heteket totális nyugalomban töltöttük. Nem zaklatott minket senki, nem történt egyetlenegy baleset sem velünk. A legnagyobb bajunk az volt, hogy majd megölt minket az unalom. Na meg az, hogy Jakub lába nem nagyon akart gyógyulni. Sőt, mintha napról napra rosszabbul lett volna. Ezért az egyik nap elvittük még egyszer az orvoshoz. Ott kiderült, hogy elcseszték a vizsgálatot, és meg kell műteni. Ettől egy kicsit depressziós lett mindenki, mert Jakub focizik is a litván bajnokságban, és nem akarjuk tönkretenni a jövőjét, a harcunkkal. Szerencsére ő nem tört össze. Úgy gondolja, a műtét nem fogja befolyásolni a sporttal kapcsolatos viszonyát. Sőt, lesz végre egy ember, aki a szállásról tudja majd koordinálni a hadjáratainkat, ha sor kerül rájuk. Így megnyugodtunk és folytattuk a lazulós életvitelünket. Egészen mostanáig.

Ugyanis a héten elég vadul beindultak a környékbeli gyilkosok. A héten összesen 13 gyilkosság történt. Ebből a számunkra legfájóbb a gimnáziumi kettős gyilkosság volt. Az elkövetőkről és az indítékáról még most sem tudunk semmit. Sőt, az egyik áldozatról sem tudunk semmit, úgy el lett csúfítva. A legdurvább az volt az egészben, hogy én amúgy nagyon jól bírom a vér és egyéb mocskok látványát, de ettől a dologtól még az én gyomrom is felfordult. Ez történt kedden. Pont arra a napra terveztünk be egy kiruccanást. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy közös mozit délután. De ez sajnos nem jött össze.

Már reggel éreztem, hogy valami nem stimmel. Úgy szimplán idióta volt minden. A suliban egész tűrhetően teljesítettem, majd eljött az infó óra. Ott mindig történik valami. Most viszont nem volt semmilyen rossz előérzetem a tanórával kapcsolatban. Így teljes joggal döbbentem le, amikor a terembe belépve megpillantottam az elosztó mellett két vérben tocsogó hullát. Először azt hittem, rémeket látok és hallucinálok. Ezt a gondolatot rögtön megcáfolták az osztálytársaim, akik hangos káromkodásban és sikoltozásban törtek ki. Majd ennek hatására előrefurakodott hátulról a tanárunk. Az első gondolatom az volt, hogy vagy visítani fog egy hatalmasat vagy pedig helyben összeesik. Legnagyobb meglepetésemre egyik verzió sem következett be.

Az infó tanárom elővette azt a személyiségét, melyet még sosem láttam. Teljes lelki békével odasétált a két testhez, megnézte, hogy van e vérnyomásuk. Természetesen nem volt. Ezután telefonált a mentőknek, majd hívta a rendőrséget. Miután a telefonokat elintézte, kiküldött minket a teremből, és felszaladt értesíteni a fent lévő tanárokat. Mi pedig döbbenten álltunk odakint. Sosem láttuk még ilyen összeszedettnek. 

Mire kiértek a hivatalos szervek, már az egész iskola hangos volt a történtektől. A többiek, (Rick és Greg) sem késlekedtek, szünetben azonnal megkerestek. Azonnal elkezdtünk tanakodni, hogy mi történhetett. Szerencsére elég nagy fantáziánk van, de nem sokra mentünk. Ez az eset felül múlt minden eddigit. Két holttest feküdt az infóteremben, ráadásul nem simán késsel átszúrt, hanem teljesen megcsonkított testek voltak. Halvány fogalmunk sem volt arról, hogy ezt ki tett és miért.

A következő meglepetés akkor ért minket, mikor megérkezett a kórboncnok. Az egyik litván volt. Vélhetően ő is felismert engem, mert amikor meglátott káromkodott egy hatalmasat. Utána elment megvizsgálni a testeket, én pedig hívtak Oxánát, hogy megvan a litván, jöjjön mielőtt késő lesz.
Ezután olyan dolgok történtek, melyekre a mindig mindenre felkészült emberek sem számítottak. A litván fogta a testet, kivitte a kocsijához, majd eltűnt vele és vissza se jött. 
A hatóságok pedig csak néztek, hogy ami a fene történt, előbb még itt volt, most meg nincs sehol. Nagyon durva volt. Állítom, én ilyet még életemben nem láttam. Kijön a kórboncnok, majd fogja magát és meglép a hullával.

Mikor Oxána megékezett, előadtuk neki a történteket, ő pedig csak lesett. Sikerült az életben először ledöbbentenünk a rendőrnőt. Azonban kétpillanatnyi morgás után leesett neki is, hogy a hullarabló csak egy testet vitt el. Azonnal kikövetelte magának, hogy megnézhesse a másikat. A helyi rendőrök nem nagyon akarták engedni neki, de mikor felmutatta az iratait, kénytelenek voltak beengedni. Tehát fölényesen vigyorogva bement a terembe.
Mire kijött a teremből a vigyor eltűnt az arcáról. Csak annyit mondott, hogy a gyilkos valami szekta tag lehet. Csak az olyanok csonkítják meg a testeket ennyire brutálisan. A látványtól viszont még ő is rosszul lett.

Azt, hogy ki vagy miért gyilkolt aznap, még most sem tudjuk. A hatóságok nagy erőkkel keresik a tettest, és az áldozatok kilétét. Rajtuk kívül pedig mi is nyomozunk. csak persze más módszerekkel.
Elsődlegesen megpróbálunk tényeket kideríteni, majd pedig azt, hogy nem függ e össze a gyilkosság valamilyen módon Patkánnyal és a férfivel....

Jakub fekete hete PART 2

Nem telt bele pár pillanat és a vigyor ráfagyott az arcomra. Egyenesen Jakub szemébe néztem. Egy megkötözött, zöld-lila foltokkal teli, majdnem élettelen Jakubéba. Mire a sokkból feleszméltem, már nyílt is az ajtó és az egyik őr közelített felém a hátán valamivel. Pontosabban valakivel. Greggel. Egy totálisan eszméletlen Greggel.... 

Azonnal rájöttem, hogy hatalmas bajban vagyok. Nem elég, hogy nem vették be a cselünket, még a barátaimat is ártalmatlanná tették. Szokásomhoz hűen rögtön pánikba estem. Halványlila gőzöm sem volt arról, hogy mit fogok vagy akarok tenni. Egyszerűen leblokkoltam. 
A következő pillanatban pedig észhez tértem. Azonnal elkezdett kattogni az agyam arról, hogy miként fogok én innen kiszabadulni, hiszen az őr bezárta az ajtót, így itt ragadtam. Ám egy halvány gondolatfoszlány hirtelen felerősödött bennem. El kell bújnom, de most rögtön -gondoltam. Utána pedig végig tudok gondolni mindent.

A helyzet szépséghibája csak annyi volt, hogy a bunkerben elbújni szinte lehetetlen volt. Ugyanis alig volt bent valami. De azért sikerült. Elővettem a kreatív énem és végül beszorítottam magam egy szekrény mögé, és folytattam a gondolatmenetem. Persze ez elég nehézkesen ment, ugyanis nagyon paráztam attól, hogy észrevesznek, de szerencsém volt. Szemmel láthatóan eszükbe sem jutott, hogy beférek a szekrényük mögé. Egy darabig kerestek, de utána úgy döntöttek, hogy biztos meglógtam valahogy. 

Tehát folytattam az agyalást arról, hogy na, most akkor mi van, és mi lesz. Viszonylag rövid idő alatt rájöttem, hogy kijutni harc és verekedés nélkül nem fogok. Mivel ketten voltak és nekem meg kellett még mentenem két eszméletlen barátomat is, így az egyetlen mellettem szóló dolog a meglepetés ereje volt. Az is csak kérdőjelesen. Mivel az előző tervünket is lefülelték, a franc se tudta már, hogy mennyire vannak képben. Na meg azt is be kellett kalkuláljam, hogy esetleg végig tudtak arról, hogy itt rejtőztem a falnak lapulva.

Végül fél óra önmarcangolás, szenvedés és a lehetséges károk felmérése után úgy döntöttem, ideje cselekedni. Első lépésként kitűztem magamnak azt, hogy találjak egy harcra alkalmas fegyvert. Ez nem volt rossz ötlet. A gyakorlatban viszont elég lehetetlen volt. Ugyanis fogalmam sem volt a bunker berendezkedéséről, meg arról, hogy hol miket tartanak ezek az őrök. Ekkor eszembe jutott Greg kése. Tuti elvették tőle és letették valahova. Ugyanis mióta bejöttek és elbújtam nem hallottam semmiféle fiók ki be húzást. Ez a dolog dobott egy kicsit a hangulatomon.

Így egy árnyalatnyi optimizmussal és bátorsággal kikandikáltam a szekrény mögül és meglepetten tapasztaltam, hogy az őrök alszanak. Mind a ketten ott szunyókáltak a foteljukban. Előttük hevert Greg eszméletlenül, mellettük pedig Jakub megkötözve. Ő mintha ébren lett volna, de amilyen állapotban volt, ezt nem tudtam pontosan megállapítani. De akkor nem az ő állapotukon döbbentem le. Hanem az őrökön. Mégis miféle emberek ezek, hogy simán lefülelik a tervem, viszont mindenféle stressz nélkül elalszanak, miközben őrizetlenül hagynak egy foglyot.   

Így hatalmas helyzeti előnyre tettem szert. Ebben nem is reménykedtem. Úgy gondoltam, hogy kaptam egy hatalmas lehetőséget a sorstól, amit nem kellene elszalasztanom. Ezért azonnal elkezdtem keresni Greg kését. Viszont nem nagyon találtam. Már éppen eluralkodott rajtam a kétségbeesés mikor végre megpillantottam a keresett tárgyat. Ott hevert a sarokban, jó távol mindenkitől. Nem is kellett több, azonnal tudtam, mit kell tennem. 

Felkaptam a kést, majd egy pillanat alatt összeraktam a fejemben a következő lépéseim. Úgy véltem, a legjobb az lesz, hogy ha az általam erősebbnek vélt őrt mihamarabb meghal. A másik meg majd elválik. Attól függ, felébred e.
Ezt a tervet meg is valósítottam a következő pár pillanatban. Lazán odasétáltam az őr elé, majd egy laza, de erős mozdulattal egyenesen a szívébe vágtam a kést. 

Ezzel a mesteri, szépségdíjas akcióval csak egy baj volt. Mégpedig az, hogy a tervezettnél hangosabbra sikeredett. Az őr, akit megöltem, mikor leszúrtam, nyögött egy hatalmasat és a vére is kifröccsent. Egyenesen a másik őrzőre. Az pedig tüstént felébredt és gondolkodás nélkül nekem esett. Nekem pedig nem volt más választásom, mint felvenni a harcot vele. Muszáj voltam minden erőm beleadni a küzdelembe, mert tudtam, hogyha ő nyer, akkor valószínűleg mind a hárman holtan végezzük.

A szokásostól eltérően most egész ügyesen harcoltam, ám ez nem volt teljesen elég az őr ellen. Nagyon otthon volt a közelharcban. Olyannyira, hogy nemegyszer sikerült meglepnie. Ez esetekben mindig kaptam egy - egy vágást valamelyik végtagomba. Húsz perccel később még mindig verekedtünk. Akkor viszont már csupa vér voltam, ugyanis egyszer sikerült az arcomat is megvágnia. Ekkor már úgy éreztem, nem bírom tovább, menten összeesek. 
Végül a kitartás győzött, az őr esett össze hamarabb. Egy vágásom után elájult. Én pedig rögtön leszúrtam őt is.  Majd én is összeestem.

Nem tudom mi történt ezután, mert otthon ébredtem fel. Valószínűleg Greg időközben magához tért és sikeresen kijuttatott minket a bunkerből. Annyi biztos, hogy ez után az akció után megérdemlünk egy kis pihenést. Pláne Jakub. Szegénynek a jobb térdét kitörték, nem is tud járni most. Kapott rá gipszet, egy hónapig minimum viselnie kell. Emellett lelkileg is nagyon megviselte a dolog. Miután hazakerültünk nem is szólt egy szót sem, csak remegett meg sírt. Tegnapelőtt szólalt meg először, de akkor sem beszélt sokat. Nagyon aggódunk érte. Remélem, mihamarabb rendbe jön.