Gondolom, a cím elég lényegre törő, rájöttök belőle, hogy végül miként
döntöttünk a versennyel kapcsolatban. Az egész mindössze egy szó, de annyi
minden rejlik mögötte. Bátorság, belevalóság, csapatmunka, lelki erő,
kockázat, és még rengeteg minden. Na meg persze a sok vita. Ugyanis nem egy tíz
perc alatt döntöttünk a dologról. Sőt. Majdnem egy hétre volt szükségünk hozzá.
Greg először hallani sem akart róla. Rengetegszer elmondta nekünk, mennyire
örül annak, hogy eddig mindent túléltünk. De ez nem jelenti azt, hogy mostantól
direkt kell a bajt keresnünk. Szerinte jobb lenne, csendben meghúznunk magunkat
ameddig csak lehet és csak vész esetén harcba szállni. Ezt valamennyire meg is
tudom érteni...
Vele ellentétben Jakub viszont jó ötletnek találta a versenyzést. Ő azzal
indokolta az álláspontját, hogy ha eddig átvészeltünk mindent, most is
boldogulnánk. Ráadásul előnyt is kovácsolhatnánk a dologból. Mert ha
megtisztogatnánk pár országot a gyilkosoktól, hatalmas hírnevünk lenne, és
valószínűleg a férfi és társai leszállnának rólunk.
A legérdekesebb témához való hozzászólása Larinának volt. Ő azt mondta,
egyedül sose vállalná be, viszont így, hogy velünk van, ha szeretnénk, ő benne
van. De csak a társaság miatt. Számára a lényeg, hogy együtt lehessünk.
A többiek javarészt Larinával értettek egyet, így úgy határoztunk,
igent mondunk. A döntés után elmentünk egy gyorsétterembe, megünnepelni a
leendő kalandokat. Eleinte Greg kicsit morcos volt, de az este végére már ő is
belelendült a tervezgetésbe. Erre jó okunk volt. Ugyanis halvány gőzünk sem
volt arról, hogy milyen lehet odakint. Tény, hogy helyi viszonylatban
világjáróknak minősülünk, de a Mexikói csúcsintézet elképzelése meghaladta a
fantáziánkat. Így, mivel időnk volt, mint a tenger, elkezdtünk találgatni.
Mindenki felvázolta, hogy szerinte hogy néz ki a tábor, a környék, a városok és
végül, de nem utolsó sorban, mekkora bűnözőkkel fogunk majd szemben állni.
A nekem legjobban tetsző ötletözön a Johhnyé volt. Szerinte az épület egy
hatalmas irodaház lesz. Alatta viszont kiképzőtábor fog működni. Onnan fogjuk
majd kapni a fegyvereket és az ellátmányt. Ott gyakorolhatunk egy-egy küldetés
előtt. A város egy tipikus mexikói település lesz, rengeteg barátságos latin emberrel.
És persze minden este kimegyünk majd valami utcabálba.
Ezen verzió hallgatása nem csak engem töltött el kellemes érzéssel, hanem a
többieket is egytől-egyig. A barátom elképzelése kapcsán több ember is
elkezdett pozitív képet kialakítani a jövőnkről. Larinának pedig eszébe jutott
rengeteg régi, kedves emléke. Meg is osztotta velünk őket.
Szegény csaj annyira belelendült a mesélésbe, hogy nem érzékelte az idő
múlását. Így az egyik történetét meg kellett szakítania, mert a pincér közölte
velünk, hogy záróra.
Mikor hazaértünk, nyomban ágyba bújtunk. Mindnyájan tudtuk, nagy napok
következnek számunkra. Ki kell majd iratkoznunk a gimnáziumból, és vásárolnunk
kell csomó túlélő cuccot. És ami talán a legnehezebb lesz, ez alkalommal nem
angolosan fogunk távozni, hanem mielőtt lelépünk, tartani fogunk egy bulit,
ahová mindenki elhívja a számára fontos embereket. Ugyanis könnyen lehet, hogy
sokak számára ez a búcsúest lesz az utolsó találkozás. Ebbe belegondolni is
rossz, de sajnos senki sem tudja majd garantálni azt, hogy épségben hazatérünk.
:(
Az alkalom egyébként Kedden lesz. Először szombatra akartuk tenni, de végül úgy
döntöttünk, véletlenül sem akarjuk meggondolni magunkat, úgyhogy már pénteken
elrepülünk Mexikóba.
Egyébként más érdekes dolog nem történt az utóbbi hetekben. Kivéve talán
azt, hogy a Schöle gyógyszerei miatt látott képzelgéseim beigazolódtak. Ezek a
látomások egy éve kísértettek pár hétig. Miután elmúltak, el is felejtettem a
dolgot, egészen múlt hétig. Akkor viszont nagyon gyorsan visszatértek az
emlékeim. Mindössze annyi kellett az előidézésükhöz, hogy meglássam Patkányt a
nyílt utcán. Először ledöbbentem, mivel azt hittem, vele már végeztünk. Aztán
visszagondoltam a garázsban történő cselekményekre és megállapítottam, hogy
lehet, lecsaptuk a gyereket, de nem öltük meg. Valószínűleg valaki megtalálta,
mentőt hívott hozzá, ő szépen felépült, megszöktette a férfit és most itt
vannak megint...
Mire végigzongoráztam a gondolatmenetem, eljutottam az első álmom
színhelyéhez, a sikátorhoz. Mikor kapcsoltam, hogy basszus, ezt a helyet már
láttam, -itt fognak majdnem meggyilkolni-, már késő volt. A semmiből termett
előttem a két alak. Elkezdtek ütni, rugdosni. Nagy nehezen kiszabadultam a
markukból, elkezdtem futni, remélve, hogy sikerül majd elmenekülnöm az álmom
elől. Egy darabig tényleg elhittem, hogy képes vagyok rá.
Kis idő után úgy éreztem, nem bírok tovább rohanni, ezért megálltam. Nem
kellett volna.
Jött a látomásból jól ismert, bumerángszerű fegyver. Pontosan úgy hasított a
torkomba, ahogy azt előre láttam. A fájdalom mértékét viszont elég rosszul
saccoltam meg. Úgy véltem, majd egy üvöltéssel elintézem a dolgot és tovább
vánszorgok.
Jó naiv voltam... Fogalmam sincs, honnan vettem, hogy majd egy ilyen izével a
torkomban tovább tudok menni.
Egész konkrétan mozdulni nem bírtam. Mintha ezer tőrt vágtak volna belém.
Nem éreztem semmit, csak magát a nyilalló fájdalmat. Utána pedig elsötétült
minden.
A következő dolog, amire emlékszem, az Ty kétségbeesett arckifejezése. Nagyon
aggódott értem a srác. Pedig nem is tartozott a csapatunkhoz. Sőt, nem is
tudott rólunk. (Legalábbis nagyon reméltem.)
Meg is kérdeztem tőle, hogyan akadt rám. Ő pedig elkezdett mesélni.
Elmondta, hogy Gregékkel lógott, mikor a srác kapott egy hívást, melytől
teljesen elsötétült. Greg viszont nem akarta elmondani neki, hogy mi van. Ezért
nem erőlködött tovább, hanem vele maradt. Mikor meglátott, totál ledöbben, de
nem pánikolt be, hiszen elsősegélyes. Hívta a mentőket és azóta mellettem van.
A történetet hallgatva eszembe jutott, hogy Ty nem csak ez esetben mentett meg.
Még minimum kétszer meg fog ez történni.
Ezt természetesen nem árultam el neki, nem akartam, hogy még jobban
kétségbeessen. Azt viszont elmondtam neki, hogy a férfi, aki engem üldöz,
veszélyes. Sőt. életveszélyes. Így ha ezentúl akármi gyanúsat észlel maga
körül, feltéten szóljon majd nekünk, mert nem akarjuk, hogy levadásszák.
Az eset óta kicsit óvatosabban viselkedem. Nem akarom, hogy a héten
történjen valami. Annyira közel vagyunk a versenyhez, nem kéne, hogy a Patkány
és a férfi megint bekavarjon nekünk.
Azt viszont biztosan tudom, hogy még két ilyen eset lesz. Azoknak viszont nem
tudom az időpontját, csak annyit, hogy Ty ott lesz majd a megmentők között...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: patkány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: patkány. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. október 13., vasárnap
2013. augusztus 22., csütörtök
Győzelem Part3 (Jövőbe tekintés)
Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és
lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt
és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a
gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam.
Elájultam az idegtől.
Aztán, magamhoz képest viszonylag hamar felkeltem. Ugyanis nem hagytak eszméletlenül. Valamelyikük addig pofozott, amíg egy hatalmas sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem és körbenéztem. Már kezdtem volna üvölteni, hogy mit tett a gazember Johhnyval, de nem tettem. Ugyanis ő ébresztett fel. És nem volt semmi baja.
Itt össze is zavarodtam elég rendesen, ugyanis az utolsó pillanatok, melyekre emlékeztem, arról szóltak, hogy a férfi le akarja csapni a barátom egy baltával, aztán valami történik vele, de a szerszám ráesik a társamra. Ezt meg is akartam kérdezni azonnal, hogy akkor mi van, de nem tudtam beszélni. A nagy stressz hatástól elment a hangom. Csak néztem, bámultam bambán, és örültem, hogy életben van a Johhny.
Ő pedig észrevette a pillanatnyi elmezavarom és nevetve előadta, hogy a szerencsétlen momentum végét valószínűleg nem láttam. Ugyanis a gyilkos fegyver nem élével esett rá, hanem a fa nyelével telibe kapta a hátát, de a fém, éles része a földön landolt. Így csak jajdult egy nagyot, meg lett egy seb a hátán, de komolyabb baja nem esett.
A férfit pedig Meda találta telibe egy nyíllal. Miután megbizonyosodott róla, hogy nincs magánál, megkötözte és becipelte a furgonunkba. Majd megvárta, míg Johhnyval kitámolyogtunk.
Mire visszaértünk a bázisra, mindenki ott volt. A csapat összes tagja vigyorgott ránk, örült nekünk. De ez teljesen érthető volt, hiszen elkaptuk a fő ellenségünket, a férfit, és bezúztuk Patkány fejét. Ezt a sikert meg kellett ünnepelni.
A vacsora alatt teljesen olyan érzésem volt, mit, amikor annak idején elintéztük Kampóst. Mindenki nevetett, élt. Felelevenítettük a küldetésünket a kezdetektől. Megemlékeztünk az üldözés közben elveszített társainkról. És elkezdtünk agyalni azon, hogy mit csinálunk a jövőben.
Mint kiderült, majdnem mindenkinek vannak elképzelései. Jax, Meda és Justas természetesen folytatja a munkáját, Oxána talán visszamegy a litvánokhoz, de még nem tudja. Jakub maradni szeretne Magyarországon, hisz nagyon megszerette a helyet. Rick, Greg és én folytatjuk a gimnáziumot. Johhny, ha minden igaz jön velünk, mint cserediák. Larina pedig elmegy főiskolára designernek tanulni. Azt mondta, mindig is érdekelte a tervezés, most, hogy ennek vége, úgy érzi, belevághat.
Remélem mindenkinek sikeres jövője lesz. De ha nem is, annyi biztos, mindnyájunk számára egy új korszak fog kezdődni. Egy olyan világ, ahol nem vadászik ránk senki.
Jó, kampós elintézése után is ezt mondtam, a fene sem gondolta, hogy majd jön a Patkány. De most biztos vagyok benne, hogy így lesz. Nem létezik, hogy egy harmadik valaki is kipécéz magának minket. Legalábbis nagyon remélem..
A továbbiakban pedig remélem csak a gimis történeteinkről kell, beszámoljak. Biztos izgalmas évünk lesz. Pláne, hogy Johhnyval osztálytársak leszünk. Nagyon sok őrültséget fogunk csinálni, és ami a legfőbb, úgy fogunk élni, mint két teljesen átlagos 17 éves. Elvileg, ha Oxána nem tud visszailleszkedni a rendőrökhöz a hazájában, velünk tart majd és ő lesz a gyámunk. Erre az egy évre. Ugyanis amint betöltöm a tizennyolcat, már nem kell ezzel foglalkoznunk, hiszen felnőtt leszek. És élhetek egyedül. Jelen pillanatban pedig ki merem mondani, hogy megérem azt, hogy nagykorú leszek.
Aztán, magamhoz képest viszonylag hamar felkeltem. Ugyanis nem hagytak eszméletlenül. Valamelyikük addig pofozott, amíg egy hatalmas sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem és körbenéztem. Már kezdtem volna üvölteni, hogy mit tett a gazember Johhnyval, de nem tettem. Ugyanis ő ébresztett fel. És nem volt semmi baja.
Itt össze is zavarodtam elég rendesen, ugyanis az utolsó pillanatok, melyekre emlékeztem, arról szóltak, hogy a férfi le akarja csapni a barátom egy baltával, aztán valami történik vele, de a szerszám ráesik a társamra. Ezt meg is akartam kérdezni azonnal, hogy akkor mi van, de nem tudtam beszélni. A nagy stressz hatástól elment a hangom. Csak néztem, bámultam bambán, és örültem, hogy életben van a Johhny.
Ő pedig észrevette a pillanatnyi elmezavarom és nevetve előadta, hogy a szerencsétlen momentum végét valószínűleg nem láttam. Ugyanis a gyilkos fegyver nem élével esett rá, hanem a fa nyelével telibe kapta a hátát, de a fém, éles része a földön landolt. Így csak jajdult egy nagyot, meg lett egy seb a hátán, de komolyabb baja nem esett.
A férfit pedig Meda találta telibe egy nyíllal. Miután megbizonyosodott róla, hogy nincs magánál, megkötözte és becipelte a furgonunkba. Majd megvárta, míg Johhnyval kitámolyogtunk.
Mire visszaértünk a bázisra, mindenki ott volt. A csapat összes tagja vigyorgott ránk, örült nekünk. De ez teljesen érthető volt, hiszen elkaptuk a fő ellenségünket, a férfit, és bezúztuk Patkány fejét. Ezt a sikert meg kellett ünnepelni.
A vacsora alatt teljesen olyan érzésem volt, mit, amikor annak idején elintéztük Kampóst. Mindenki nevetett, élt. Felelevenítettük a küldetésünket a kezdetektől. Megemlékeztünk az üldözés közben elveszített társainkról. És elkezdtünk agyalni azon, hogy mit csinálunk a jövőben.
Mint kiderült, majdnem mindenkinek vannak elképzelései. Jax, Meda és Justas természetesen folytatja a munkáját, Oxána talán visszamegy a litvánokhoz, de még nem tudja. Jakub maradni szeretne Magyarországon, hisz nagyon megszerette a helyet. Rick, Greg és én folytatjuk a gimnáziumot. Johhny, ha minden igaz jön velünk, mint cserediák. Larina pedig elmegy főiskolára designernek tanulni. Azt mondta, mindig is érdekelte a tervezés, most, hogy ennek vége, úgy érzi, belevághat.
Remélem mindenkinek sikeres jövője lesz. De ha nem is, annyi biztos, mindnyájunk számára egy új korszak fog kezdődni. Egy olyan világ, ahol nem vadászik ránk senki.
Jó, kampós elintézése után is ezt mondtam, a fene sem gondolta, hogy majd jön a Patkány. De most biztos vagyok benne, hogy így lesz. Nem létezik, hogy egy harmadik valaki is kipécéz magának minket. Legalábbis nagyon remélem..
A továbbiakban pedig remélem csak a gimis történeteinkről kell, beszámoljak. Biztos izgalmas évünk lesz. Pláne, hogy Johhnyval osztálytársak leszünk. Nagyon sok őrültséget fogunk csinálni, és ami a legfőbb, úgy fogunk élni, mint két teljesen átlagos 17 éves. Elvileg, ha Oxána nem tud visszailleszkedni a rendőrökhöz a hazájában, velünk tart majd és ő lesz a gyámunk. Erre az egy évre. Ugyanis amint betöltöm a tizennyolcat, már nem kell ezzel foglalkoznunk, hiszen felnőtt leszek. És élhetek egyedül. Jelen pillanatban pedig ki merem mondani, hogy megérem azt, hogy nagykorú leszek.
Címkék:
banda,
csapat,
Greg,
hazatérés,
horror,
Jax,
kampós,
kommandó,
Lengyelország,
Litvánia,
Magyarország,
patkány,
rémtörténet,
utazás,
vég
2013. augusztus 16., péntek
Győzelem Part 2 (Fogságban)
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb
volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...
Később egy körülbelül 10 négyzetméteres garázsban tértem magamhoz. Fel sem kellett mérjem a helyzetem, anélkül is tudtam, mi történt. Patkány valahogy kiszúrt minket, míg Larinával voltam telefonált a férfinak, aztán tőrbe csaltak minket. Nagyon szépen kifundálták a dolgot. Ez dühített.
Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy elraboljanak, mikor úgy hittem, lépéselőnyöm van. Ahhoz meg pláne nem, hogy többedmagammal toljanak ki és ráadásul miattam.
Egy darabig rágódtam ezen, majd rájöttem, hogy semmit nem érek vele. Amúgy is nagyon szívesen farkasszemet néztem volna a férfivel végre, lett volna hozzá egy-két kérdésem, holott tudtam, nagyon csúnyán meg fognak kínozni utána. A bajom az Johhny volt. Őt is belesodortam a dologba. Neki igazából ez volt az első alkalom, hogy túszul ejtették. Nem tudtam, hogy fogja viselni, aggódtam miatta. Féltem, hogy megölik. Aztán kiderült, elég lett volna magamat félteni, mert, hogy is mondjam, elég nagy meglepetést okozott a gyerek.
Úgy bő három órával utánam ő is magához tért. Először nem tudta hol van, majd megpillantott és káromkodott egy hatalmasat. Erre kitört belőlem a nevetés. Majd belőle is. Gyorsan tisztáztuk a helyzetet. Nem volt bonyolult, mindössze elmondtam, hol vagyunk, és mit kell tennünk sürgősen. Ez elméletben istenien hangzott, csak sajnos kivitelezhetetlen volt. Ugyanis azt mondtam neki, sürgősen meg kell szöknünk innen, mert ki fognak nyírni. A probléma az volt, hogy lekötöztek mindkettőnket. Ezzel pedig nem nagyon tudtunk mit kezdeni. De szerencsére jött a Patkány és ez a gondunk megoldódott.
Máig nem fogom fel, hogy mi is történt pontosan, de a végeredmény a lényeg. Ami nekünk lett kedvező. Mert hát besétált a garázsba a hőn szeretett ellenségünk, majd kérdezgetett Johhnytól, aki próbált mindig a lehető legflegmábban válaszolni. Erre Patkány elvigyorodott, majd megkérdezte a társam, hogy ha lazít a kötelén, szívesebben beszélget e vele. Ezen majdnem felröhögtem, de nem tudtam. Ugyanis a kérdés után olyan dolog történt, amire egyikőnk sem számított.
Nem tudom miért csinálta, de megtette. A rágcsálóképű majdnem teljesen eloldotta Johhny kötelét majd megölelte. Ezen totál lefagytam. Lehet, pont ez volt a célja, hogy eljátssza a jóindulatút, majd ledermeszt minket. Szerencsére nem jött be neki.
Én persze kiakadtam a dolgon rendesen, de hála a magasságosnak a barátom észnél volt. Először elmosolyodott, mint akinek tetszik a dolog, még egy halk nevetést is megeresztett, majd a következő pillanatban lábai közé vette a bűnöző fejét, megragadta és egy nagy lendülettel tekert rajta egy hatalmasat. Olyat roppant Patkány feje, hogy még nekem is fájt. Aztán csak lestem. Nagyon meglepett a dolog. Ezt nem gondoltam volna az újdonsült bandatagról. (Jó, sejtettem, hogy erős, de ennyire?! )
Aztán fél perc alatt kiszabadult a kötélből. Igazság szerint, ez már gyerekjáték volt neki, azután, hogy eljátszotta, mennyire örül Patkány ölelésének.
Miután arrébb vonszolta a dögöt, rohant hozzám. De én közöltem vele, hogy hagyjon ott, siessen vissza a többiekhez és hozza őket, mert ha elég gyors, akár véget is vethetünk az ügynek. Ez feldobta, azonnal el is iszkolt a helyszínről, én pedig ott maradtam egyedül és vártam.
Vártam, hogy ki ér ide előbb. A bandánk vagy a férfi. Volt időm gondolkodni mindkét eshetőségen. Egyikben azonnal meghaltam, a másikban a férfi halt meg. Csak reménykedni tudtam, hogy Oxánáék érkeznek meg hamarabb. Na, meg azon is elmélkedtem, hogy vajon Patkány csak elkábult, vagy meg is halt. A szívem mélyén nagyon reméltem, hogy nem élte túl a támadást. Tény, hogy utána Johhnyt simán meg lehetett volna vádolni gyilkossággal, de ez nem érdekelt. Bíztam a csapatban és a lengyel rendőrség jóindulatában. Tavaly ők sokat segítettek nekünk.
Aztán egyszer csak nyílt az ajtó és mögötte felbukkant Johhny. Nagyon megörültem. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és elmosolyodtam. Ez az állapot tartott körülbelül tíz másodpercig. Aztán a vigyorom azonnal lehervadt, mert megláttam a srác mögött a férfit egy hatalmas baltával a kezében. Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Előre láttam, mi fog történni. Visszaszámoltam magamban. Egészen konkrétan láttam, Johhnynak hány másodperce van hátra.
A férfi rám vigyorgott, aztán Johhny is, de, csak mert nem látta, mi van mögötte. Hirtelen eltorzult az arcom és könnybe lábadt a szemem. Nem akartam elhinni, hogy ennek így kell történnie. Egy új barátot szereztem, körülbelül egy hónapra, ez futott át a fejemen utoljára.
Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam. Elájultam az idegtől.
Később egy körülbelül 10 négyzetméteres garázsban tértem magamhoz. Fel sem kellett mérjem a helyzetem, anélkül is tudtam, mi történt. Patkány valahogy kiszúrt minket, míg Larinával voltam telefonált a férfinak, aztán tőrbe csaltak minket. Nagyon szépen kifundálták a dolgot. Ez dühített.
Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy elraboljanak, mikor úgy hittem, lépéselőnyöm van. Ahhoz meg pláne nem, hogy többedmagammal toljanak ki és ráadásul miattam.
Egy darabig rágódtam ezen, majd rájöttem, hogy semmit nem érek vele. Amúgy is nagyon szívesen farkasszemet néztem volna a férfivel végre, lett volna hozzá egy-két kérdésem, holott tudtam, nagyon csúnyán meg fognak kínozni utána. A bajom az Johhny volt. Őt is belesodortam a dologba. Neki igazából ez volt az első alkalom, hogy túszul ejtették. Nem tudtam, hogy fogja viselni, aggódtam miatta. Féltem, hogy megölik. Aztán kiderült, elég lett volna magamat félteni, mert, hogy is mondjam, elég nagy meglepetést okozott a gyerek.
Úgy bő három órával utánam ő is magához tért. Először nem tudta hol van, majd megpillantott és káromkodott egy hatalmasat. Erre kitört belőlem a nevetés. Majd belőle is. Gyorsan tisztáztuk a helyzetet. Nem volt bonyolult, mindössze elmondtam, hol vagyunk, és mit kell tennünk sürgősen. Ez elméletben istenien hangzott, csak sajnos kivitelezhetetlen volt. Ugyanis azt mondtam neki, sürgősen meg kell szöknünk innen, mert ki fognak nyírni. A probléma az volt, hogy lekötöztek mindkettőnket. Ezzel pedig nem nagyon tudtunk mit kezdeni. De szerencsére jött a Patkány és ez a gondunk megoldódott.
Máig nem fogom fel, hogy mi is történt pontosan, de a végeredmény a lényeg. Ami nekünk lett kedvező. Mert hát besétált a garázsba a hőn szeretett ellenségünk, majd kérdezgetett Johhnytól, aki próbált mindig a lehető legflegmábban válaszolni. Erre Patkány elvigyorodott, majd megkérdezte a társam, hogy ha lazít a kötelén, szívesebben beszélget e vele. Ezen majdnem felröhögtem, de nem tudtam. Ugyanis a kérdés után olyan dolog történt, amire egyikőnk sem számított.
Nem tudom miért csinálta, de megtette. A rágcsálóképű majdnem teljesen eloldotta Johhny kötelét majd megölelte. Ezen totál lefagytam. Lehet, pont ez volt a célja, hogy eljátssza a jóindulatút, majd ledermeszt minket. Szerencsére nem jött be neki.
Én persze kiakadtam a dolgon rendesen, de hála a magasságosnak a barátom észnél volt. Először elmosolyodott, mint akinek tetszik a dolog, még egy halk nevetést is megeresztett, majd a következő pillanatban lábai közé vette a bűnöző fejét, megragadta és egy nagy lendülettel tekert rajta egy hatalmasat. Olyat roppant Patkány feje, hogy még nekem is fájt. Aztán csak lestem. Nagyon meglepett a dolog. Ezt nem gondoltam volna az újdonsült bandatagról. (Jó, sejtettem, hogy erős, de ennyire?! )
Aztán fél perc alatt kiszabadult a kötélből. Igazság szerint, ez már gyerekjáték volt neki, azután, hogy eljátszotta, mennyire örül Patkány ölelésének.
Miután arrébb vonszolta a dögöt, rohant hozzám. De én közöltem vele, hogy hagyjon ott, siessen vissza a többiekhez és hozza őket, mert ha elég gyors, akár véget is vethetünk az ügynek. Ez feldobta, azonnal el is iszkolt a helyszínről, én pedig ott maradtam egyedül és vártam.
Vártam, hogy ki ér ide előbb. A bandánk vagy a férfi. Volt időm gondolkodni mindkét eshetőségen. Egyikben azonnal meghaltam, a másikban a férfi halt meg. Csak reménykedni tudtam, hogy Oxánáék érkeznek meg hamarabb. Na, meg azon is elmélkedtem, hogy vajon Patkány csak elkábult, vagy meg is halt. A szívem mélyén nagyon reméltem, hogy nem élte túl a támadást. Tény, hogy utána Johhnyt simán meg lehetett volna vádolni gyilkossággal, de ez nem érdekelt. Bíztam a csapatban és a lengyel rendőrség jóindulatában. Tavaly ők sokat segítettek nekünk.
Aztán egyszer csak nyílt az ajtó és mögötte felbukkant Johhny. Nagyon megörültem. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és elmosolyodtam. Ez az állapot tartott körülbelül tíz másodpercig. Aztán a vigyorom azonnal lehervadt, mert megláttam a srác mögött a férfit egy hatalmas baltával a kezében. Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Előre láttam, mi fog történni. Visszaszámoltam magamban. Egészen konkrétan láttam, Johhnynak hány másodperce van hátra.
A férfi rám vigyorgott, aztán Johhny is, de, csak mert nem látta, mi van mögötte. Hirtelen eltorzult az arcom és könnybe lábadt a szemem. Nem akartam elhinni, hogy ennek így kell történnie. Egy új barátot szereztem, körülbelül egy hónapra, ez futott át a fejemen utoljára.
Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam. Elájultam az idegtől.
2013. augusztus 15., csütörtök
Győzelem Part 1
Otthon, édes otthon. De rég voltam már itt. Pedig csak durván 2-2,5 hónapig
voltam távol, mégis ezt mondom. Mi ez a tavalyi majd egy évhez?! Úgy néz ki
változik a dolgokhoz való hozzáállásom az idő múlásával. Ami persze nem baj,
csak furcsa. Úgy néz ki, ezt teszi velem a kötődés és a szerelem. Ne essen ki a
szemetek. Sok mindenről lemaradtatok. Mint látom, július végén írtam utóljára a
táborból. Azóta rengeteg dolog történt. De semmi pánik, most már van időm, el
tudok mesélni mindent. Kapaszkodjatok, elég meredek lesz.
Szóval, ott hagytam abba, hogy a festő tábor az idegeimre ment. Semmi bajom nem volt a festőkkel és magával a művészet ezen ágával, csak az oktatókat nem tudtam megérteni, miért gondolták azt, hogy mindenki Picassóként ment oda. De túléltem. Amúgy is a hét vége felé Greget többször kellett csillapítani, mint engem. Aztán hazamentünk és kifejtettük a véleményünket Larinának, aki bocsánatot kért és megfogadta, hogy legközelebb megkérdez minket, hová szeretnénk menni.
De végül nem lett következő tábor. A külső átalakítás megvolt, de más célból. Ugyanis időközben Oxánáék megtalálták patkányékat. És úgy gondolták, ideje kilépni a védekező zónából, lepjük meg őket. Mi pedig ezer örömmel segítettük őket ebben. Úgyhogy vasárnap elindultunk egy számunkra ismeretlen vidékre. Meta azt mondta, hogy ott van a bázisa az ellenségnek és nekik is van egy házuk a városban. Ott fogunk lakni és tartani minden, az üggyel kapcsolatod dolgot.
Nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy járjuk az utcákat, vegyüljünk, de csak párokban vagy hármasával, hogy ne legyen gyanúsan magányos senki. Aztán, ha látunk valamit, jelentsük a kommandónak, ők pedig utánajárnak a dolognak.
Őszintén szólva, először néztem egy kicsit az ötleten, mert ha tudják, hogy ott vannak, akkor minek keresgélni őket az utcán álruhában? De aztán tisztáztak mindent. Úgy gondolják, még nagyobb lépéselőnybe kerülhetnénk, ha megtudnánk, pontosan melyik házban laknak, hányan vannak, stb.
Miután ezt is elmondták, összepakoltunk, majd útnak indultunk.
Amint odaértünk, rögtön az első bolt felé vettük az irányt Johhnyval. Nem tudom, miért vele mentem, hiszen úgy volt, Cobblerral leszek. De nem zavart a dolog, lehet annyira jó párost alkottunk Greg csitításában a sráccal, hogy ragaszkodott hozzám. Aminek persze csak örülni tudtam. Ugyanis patkányék ellen minimum jó duónak kell lennünk, ha túl akarunk élni velük egy találkozást. Hát, még ha el is akarjuk kapni őket.
A boltban inkább inni vettünk, mert nagyon melegünk volt. Meg hát alig volt pénz nálunk. Úgy beszéltük meg, hogy veszünk vizet, kenyeret, felmegyünk a szállásra, és csak utána fedezzük fel a várost. Ám a sors közbeszólt.
Éppen a pénztárnál lévő hatalmas sorban álltunk, mikor Johhny olyan arcot vágott, mint akit szíven szúrtak. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi van, ha epilepsziás, de aztán csak felhúztam a szemöldököm, és körülnéztem. Pillanatokon belül megláttam azt a bizonyos dolgot, ami ezt a reakciót váltotta ki belőle. Vagyis, inkább aki. A másik sorban körülbelül egy-két hellyel mögöttünk volt Patkány. Csak úgy simán. Se testőrök, se kések, se fegyverek. Csak úgy natúrban.
Míg sorra kerültünk, fejben összeállítottam egy tervet. Aztán előadtam a társamnak. Eleinte kicsit ellenezte, mert nem akartam hazamenni, hanem rögtön követni az embert, de végül meggyőztem. Annyit kötött ki, hogy feltétlen hívjam fel előtte Larinát. De erre sem volt szükség, mert a boltból kijövet összefutottunk vele. Gyorsan elhadartam neki, hogy kit láttunk vásárlás közben és mire készülünk. Nagyon csúnyán nézett rám, de nem azért mert csapnivalóan rossz volt az ötletem.
Hanem azért, mert féltett, nagyon. Már az azelőtti tábor előtt is tapasztaltam nála ezt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, először. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg belém van zúgva. Csak hát, én igazából nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mert nagyon szép lány, és féltettem én is őt nagyon. Mindent megtennék annak érdekében, hogy ne essen baja. De ez nevezhető szerelemnek? Fogalmam sincs.
Na, mindegy, ott nem volt időm ezen rágódni, mivel már patkány fizetett. Ekkor követtem el azt a dolgot, aminek így utólag nagyon örülök, de akkor nagyon rizikós volt. Már éppen nyitotta volna a száját Larina, hogy leoltson, vagy megakadályozzon a tervem kivitelezésében, mikor megcsókoltam. Nem tudom, mit gondolt vagy érzett, de szerintem nem esett neki rosszul a dolog, mert belement. Míg smároltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egészen addig, amíg Patkány el nem haladt mellettünk. Ekkor Johhny bokán rúgott, én felszisszentem, Larina pedig sóhajtott egy hatalmasat, majd mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy legyek óvatos, és ha visszamegyek, ezt megbeszéljük.
Nem volt nehéz Patkányt követni, elég hétköznapira vette a figurát. Az elején le mertem volna fogadni, hogy nem gyanít semmit. Aztán mikor egy sikátoros részhez értünk, elbizonytalanodtam. Johhny nem, csak én. Halkan elsutyorogtam neki, hogy ez az őrült élet nekem egy sikátorban kezdődött, mikor görkoriztam otthon. Aztán, amikor sikátor közelében voltam, mindig megsérültem. Ez pedig nem egy jó előjel. De aztán megnyugtatott, hogy semmit sem sejt rólunk, úgyhogy mehetünk tovább. Bár így lett volna.
Úgy a háztömbök belseje felé egyszer csak idegen zaj csapta meg a fülem. Mintha a mögöttem lévő ház sarkánál neszt hallottam volna. Meg is álltam egy pillanatra, ezzel egy halk morgást kiváltva Johhnyból. Úgyhogy azonnal indultam is tovább. Nem akartam felhúzni a barátom. Pedig, lehet jobban jártunk volna. Ugyanis két háztömbbel később Patkány megállt, megfordult és elkezdett röhögni, azon az undorító hangján. Ott már tudtam, hatalmas bajban vagyunk. Rögtön nyúltam is a telefonomért, de nem volt térerő. Biztosra ment a gazember.
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...
To be continue...
Szóval, ott hagytam abba, hogy a festő tábor az idegeimre ment. Semmi bajom nem volt a festőkkel és magával a művészet ezen ágával, csak az oktatókat nem tudtam megérteni, miért gondolták azt, hogy mindenki Picassóként ment oda. De túléltem. Amúgy is a hét vége felé Greget többször kellett csillapítani, mint engem. Aztán hazamentünk és kifejtettük a véleményünket Larinának, aki bocsánatot kért és megfogadta, hogy legközelebb megkérdez minket, hová szeretnénk menni.
De végül nem lett következő tábor. A külső átalakítás megvolt, de más célból. Ugyanis időközben Oxánáék megtalálták patkányékat. És úgy gondolták, ideje kilépni a védekező zónából, lepjük meg őket. Mi pedig ezer örömmel segítettük őket ebben. Úgyhogy vasárnap elindultunk egy számunkra ismeretlen vidékre. Meta azt mondta, hogy ott van a bázisa az ellenségnek és nekik is van egy házuk a városban. Ott fogunk lakni és tartani minden, az üggyel kapcsolatod dolgot.
Nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy járjuk az utcákat, vegyüljünk, de csak párokban vagy hármasával, hogy ne legyen gyanúsan magányos senki. Aztán, ha látunk valamit, jelentsük a kommandónak, ők pedig utánajárnak a dolognak.
Őszintén szólva, először néztem egy kicsit az ötleten, mert ha tudják, hogy ott vannak, akkor minek keresgélni őket az utcán álruhában? De aztán tisztáztak mindent. Úgy gondolják, még nagyobb lépéselőnybe kerülhetnénk, ha megtudnánk, pontosan melyik házban laknak, hányan vannak, stb.
Miután ezt is elmondták, összepakoltunk, majd útnak indultunk.
Amint odaértünk, rögtön az első bolt felé vettük az irányt Johhnyval. Nem tudom, miért vele mentem, hiszen úgy volt, Cobblerral leszek. De nem zavart a dolog, lehet annyira jó párost alkottunk Greg csitításában a sráccal, hogy ragaszkodott hozzám. Aminek persze csak örülni tudtam. Ugyanis patkányék ellen minimum jó duónak kell lennünk, ha túl akarunk élni velük egy találkozást. Hát, még ha el is akarjuk kapni őket.
A boltban inkább inni vettünk, mert nagyon melegünk volt. Meg hát alig volt pénz nálunk. Úgy beszéltük meg, hogy veszünk vizet, kenyeret, felmegyünk a szállásra, és csak utána fedezzük fel a várost. Ám a sors közbeszólt.
Éppen a pénztárnál lévő hatalmas sorban álltunk, mikor Johhny olyan arcot vágott, mint akit szíven szúrtak. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi van, ha epilepsziás, de aztán csak felhúztam a szemöldököm, és körülnéztem. Pillanatokon belül megláttam azt a bizonyos dolgot, ami ezt a reakciót váltotta ki belőle. Vagyis, inkább aki. A másik sorban körülbelül egy-két hellyel mögöttünk volt Patkány. Csak úgy simán. Se testőrök, se kések, se fegyverek. Csak úgy natúrban.
Míg sorra kerültünk, fejben összeállítottam egy tervet. Aztán előadtam a társamnak. Eleinte kicsit ellenezte, mert nem akartam hazamenni, hanem rögtön követni az embert, de végül meggyőztem. Annyit kötött ki, hogy feltétlen hívjam fel előtte Larinát. De erre sem volt szükség, mert a boltból kijövet összefutottunk vele. Gyorsan elhadartam neki, hogy kit láttunk vásárlás közben és mire készülünk. Nagyon csúnyán nézett rám, de nem azért mert csapnivalóan rossz volt az ötletem.
Hanem azért, mert féltett, nagyon. Már az azelőtti tábor előtt is tapasztaltam nála ezt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, először. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg belém van zúgva. Csak hát, én igazából nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mert nagyon szép lány, és féltettem én is őt nagyon. Mindent megtennék annak érdekében, hogy ne essen baja. De ez nevezhető szerelemnek? Fogalmam sincs.
Na, mindegy, ott nem volt időm ezen rágódni, mivel már patkány fizetett. Ekkor követtem el azt a dolgot, aminek így utólag nagyon örülök, de akkor nagyon rizikós volt. Már éppen nyitotta volna a száját Larina, hogy leoltson, vagy megakadályozzon a tervem kivitelezésében, mikor megcsókoltam. Nem tudom, mit gondolt vagy érzett, de szerintem nem esett neki rosszul a dolog, mert belement. Míg smároltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egészen addig, amíg Patkány el nem haladt mellettünk. Ekkor Johhny bokán rúgott, én felszisszentem, Larina pedig sóhajtott egy hatalmasat, majd mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy legyek óvatos, és ha visszamegyek, ezt megbeszéljük.
Nem volt nehéz Patkányt követni, elég hétköznapira vette a figurát. Az elején le mertem volna fogadni, hogy nem gyanít semmit. Aztán mikor egy sikátoros részhez értünk, elbizonytalanodtam. Johhny nem, csak én. Halkan elsutyorogtam neki, hogy ez az őrült élet nekem egy sikátorban kezdődött, mikor görkoriztam otthon. Aztán, amikor sikátor közelében voltam, mindig megsérültem. Ez pedig nem egy jó előjel. De aztán megnyugtatott, hogy semmit sem sejt rólunk, úgyhogy mehetünk tovább. Bár így lett volna.
Úgy a háztömbök belseje felé egyszer csak idegen zaj csapta meg a fülem. Mintha a mögöttem lévő ház sarkánál neszt hallottam volna. Meg is álltam egy pillanatra, ezzel egy halk morgást kiváltva Johhnyból. Úgyhogy azonnal indultam is tovább. Nem akartam felhúzni a barátom. Pedig, lehet jobban jártunk volna. Ugyanis két háztömbbel később Patkány megállt, megfordult és elkezdett röhögni, azon az undorító hangján. Ott már tudtam, hatalmas bajban vagyunk. Rögtön nyúltam is a telefonomért, de nem volt térerő. Biztosra ment a gazember.
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...
To be continue...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)