Otthon, édes otthon. De rég voltam már itt. Pedig csak durván 2-2,5 hónapig
voltam távol, mégis ezt mondom. Mi ez a tavalyi majd egy évhez?! Úgy néz ki
változik a dolgokhoz való hozzáállásom az idő múlásával. Ami persze nem baj,
csak furcsa. Úgy néz ki, ezt teszi velem a kötődés és a szerelem. Ne essen ki a
szemetek. Sok mindenről lemaradtatok. Mint látom, július végén írtam utóljára a
táborból. Azóta rengeteg dolog történt. De semmi pánik, most már van időm, el
tudok mesélni mindent. Kapaszkodjatok, elég meredek lesz.
Szóval, ott hagytam abba, hogy a festő tábor az idegeimre ment. Semmi bajom
nem volt a festőkkel és magával a művészet ezen ágával, csak az oktatókat nem
tudtam megérteni, miért gondolták azt, hogy mindenki Picassóként ment oda. De
túléltem. Amúgy is a hét vége felé Greget többször kellett csillapítani, mint
engem. Aztán hazamentünk és kifejtettük a véleményünket Larinának, aki
bocsánatot kért és megfogadta, hogy legközelebb megkérdez minket, hová
szeretnénk menni.
De végül nem lett következő tábor. A külső átalakítás megvolt, de más
célból. Ugyanis időközben Oxánáék megtalálták patkányékat. És úgy gondolták,
ideje kilépni a védekező zónából, lepjük meg őket. Mi pedig ezer örömmel
segítettük őket ebben. Úgyhogy vasárnap elindultunk egy számunkra ismeretlen
vidékre. Meta azt mondta, hogy ott van a bázisa az ellenségnek és nekik is van
egy házuk a városban. Ott fogunk lakni és tartani minden, az üggyel kapcsolatod
dolgot.
Nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy járjuk az utcákat, vegyüljünk, de
csak párokban vagy hármasával, hogy ne legyen gyanúsan magányos senki.
Aztán, ha látunk valamit, jelentsük a kommandónak, ők pedig utánajárnak a
dolognak.
Őszintén szólva, először néztem egy kicsit az ötleten, mert ha tudják, hogy ott
vannak, akkor minek keresgélni őket az utcán álruhában? De aztán tisztáztak
mindent. Úgy gondolják, még nagyobb lépéselőnybe kerülhetnénk, ha megtudnánk,
pontosan melyik házban laknak, hányan vannak, stb.
Miután ezt is elmondták, összepakoltunk, majd útnak indultunk.
Amint odaértünk, rögtön az első bolt felé vettük az irányt Johhnyval. Nem
tudom, miért vele mentem, hiszen úgy volt, Cobblerral leszek. De nem zavart a
dolog, lehet annyira jó párost alkottunk Greg csitításában a sráccal, hogy
ragaszkodott hozzám. Aminek persze csak örülni tudtam. Ugyanis patkányék ellen
minimum jó duónak kell lennünk, ha túl akarunk élni velük egy találkozást. Hát,
még ha el is akarjuk kapni őket.
A boltban inkább inni vettünk, mert nagyon melegünk volt. Meg hát alig volt pénz
nálunk. Úgy beszéltük meg, hogy veszünk vizet, kenyeret, felmegyünk a
szállásra, és csak utána fedezzük fel a várost. Ám a sors közbeszólt.
Éppen a pénztárnál lévő hatalmas sorban álltunk, mikor Johhny olyan arcot
vágott, mint akit szíven szúrtak. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi van, ha
epilepsziás, de aztán csak felhúztam a szemöldököm, és körülnéztem.
Pillanatokon belül megláttam azt a bizonyos dolgot, ami ezt a reakciót váltotta
ki belőle. Vagyis, inkább aki. A másik sorban körülbelül egy-két hellyel
mögöttünk volt Patkány. Csak úgy simán. Se testőrök, se kések, se fegyverek.
Csak úgy natúrban.
Míg sorra kerültünk, fejben összeállítottam egy tervet. Aztán előadtam a
társamnak. Eleinte kicsit ellenezte, mert nem akartam hazamenni, hanem rögtön követni
az embert, de végül meggyőztem. Annyit kötött ki, hogy feltétlen hívjam fel
előtte Larinát. De erre sem volt szükség, mert a boltból kijövet összefutottunk
vele. Gyorsan elhadartam neki, hogy kit láttunk vásárlás közben és mire
készülünk. Nagyon csúnyán nézett rám, de nem azért mert csapnivalóan rossz volt
az ötletem.
Hanem azért, mert féltett, nagyon. Már az azelőtti tábor előtt is tapasztaltam
nála ezt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, először. Aztán rájöttem, hogy
valószínűleg belém van zúgva. Csak hát, én igazából nem tudtam mit kezdeni a
helyzettel. Mert nagyon szép lány, és féltettem én is őt nagyon. Mindent
megtennék annak érdekében, hogy ne essen baja. De ez nevezhető szerelemnek?
Fogalmam sincs.
Na, mindegy, ott nem volt időm ezen rágódni, mivel már patkány fizetett. Ekkor
követtem el azt a dolgot, aminek így utólag nagyon örülök, de akkor nagyon
rizikós volt. Már éppen nyitotta volna a száját Larina, hogy leoltson, vagy
megakadályozzon a tervem kivitelezésében, mikor megcsókoltam. Nem tudom, mit
gondolt vagy érzett, de szerintem nem esett neki rosszul a dolog, mert
belement. Míg smároltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egészen addig, amíg
Patkány el nem haladt mellettünk. Ekkor Johhny bokán rúgott, én felszisszentem,
Larina pedig sóhajtott egy hatalmasat, majd mosolyogva rám nézett és azt
mondta, hogy legyek óvatos, és ha visszamegyek, ezt megbeszéljük.
Nem volt nehéz Patkányt követni, elég hétköznapira vette a figurát. Az
elején le mertem volna fogadni, hogy nem gyanít semmit. Aztán mikor egy
sikátoros részhez értünk, elbizonytalanodtam. Johhny nem, csak én. Halkan
elsutyorogtam neki, hogy ez az őrült élet nekem egy sikátorban kezdődött, mikor
görkoriztam otthon. Aztán, amikor sikátor közelében voltam, mindig megsérültem.
Ez pedig nem egy jó előjel. De aztán megnyugtatott, hogy semmit sem sejt
rólunk, úgyhogy mehetünk tovább. Bár így lett volna.
Úgy a háztömbök belseje felé egyszer csak idegen zaj csapta meg a fülem. Mintha
a mögöttem lévő ház sarkánál neszt hallottam volna. Meg is álltam egy pillanatra,
ezzel egy halk morgást kiváltva Johhnyból. Úgyhogy azonnal indultam is tovább.
Nem akartam felhúzni a barátom. Pedig, lehet jobban jártunk volna. Ugyanis két
háztömbbel később Patkány megállt, megfordult és elkezdett röhögni, azon az
undorító hangján. Ott már tudtam, hatalmas bajban vagyunk. Rögtön nyúltam is a
telefonomért, de nem volt térerő. Biztosra ment a gazember.
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb
volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...
To be continue...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése