Bevállaljuk! / Az álmok beteljesülnek

Gondolom, a cím elég lényegre törő, rájöttök belőle, hogy végül miként döntöttünk a versennyel kapcsolatban. Az egész mindössze egy szó, de annyi minden rejlik mögötte. Bátorság, belevalóság, csapatmunka, lelki erő,  kockázat, és még rengeteg minden. Na meg persze a sok vita. Ugyanis nem egy tíz perc alatt döntöttünk a dologról. Sőt. Majdnem egy hétre volt szükségünk hozzá.

Greg először hallani sem akart róla. Rengetegszer elmondta nekünk, mennyire örül annak, hogy eddig mindent túléltünk. De ez nem jelenti azt, hogy mostantól direkt kell a bajt keresnünk. Szerinte jobb lenne, csendben meghúznunk magunkat ameddig csak lehet és csak vész esetén harcba szállni. Ezt valamennyire meg is tudom érteni...
Vele ellentétben Jakub viszont jó ötletnek találta a versenyzést. Ő azzal indokolta az álláspontját, hogy ha eddig átvészeltünk mindent, most is boldogulnánk. Ráadásul előnyt is kovácsolhatnánk a dologból. Mert ha megtisztogatnánk pár országot a gyilkosoktól, hatalmas hírnevünk lenne, és valószínűleg a férfi és társai leszállnának rólunk.
A legérdekesebb témához való hozzászólása Larinának volt. Ő azt mondta, egyedül sose vállalná be, viszont így, hogy velünk van, ha szeretnénk, ő benne van. De csak a társaság miatt. Számára a lényeg, hogy együtt lehessünk.

 A többiek javarészt Larinával értettek egyet, így úgy határoztunk, igent mondunk. A döntés után elmentünk egy gyorsétterembe, megünnepelni a leendő kalandokat. Eleinte Greg kicsit morcos volt, de az este végére már ő is belelendült a tervezgetésbe. Erre jó okunk volt. Ugyanis halvány gőzünk sem volt arról, hogy milyen lehet odakint. Tény, hogy helyi viszonylatban világjáróknak minősülünk, de a Mexikói csúcsintézet elképzelése meghaladta a fantáziánkat. Így, mivel időnk volt, mint a tenger, elkezdtünk találgatni. Mindenki felvázolta, hogy szerinte hogy néz ki a tábor, a környék, a városok és végül, de nem utolsó sorban, mekkora bűnözőkkel fogunk majd szemben állni.
A nekem legjobban tetsző ötletözön a Johhnyé volt. Szerinte az épület egy hatalmas irodaház lesz. Alatta viszont kiképzőtábor fog működni. Onnan fogjuk majd kapni a fegyvereket és az ellátmányt. Ott gyakorolhatunk egy-egy küldetés előtt. A város egy tipikus mexikói település lesz, rengeteg barátságos latin emberrel. És persze minden este kimegyünk majd valami utcabálba.
Ezen verzió hallgatása nem csak engem töltött el kellemes érzéssel, hanem a többieket is egytől-egyig. A barátom elképzelése kapcsán több ember is elkezdett pozitív képet kialakítani a jövőnkről. Larinának pedig eszébe jutott rengeteg régi, kedves emléke. Meg is osztotta velünk őket.
Szegény csaj annyira belelendült a mesélésbe, hogy nem érzékelte az idő múlását. Így az egyik történetét meg kellett szakítania, mert a pincér közölte velünk, hogy záróra.

Mikor hazaértünk, nyomban ágyba bújtunk. Mindnyájan tudtuk, nagy napok következnek számunkra. Ki kell majd iratkoznunk a gimnáziumból, és vásárolnunk kell csomó túlélő cuccot. És ami talán a legnehezebb lesz, ez alkalommal nem angolosan fogunk távozni, hanem mielőtt lelépünk, tartani fogunk egy bulit, ahová mindenki elhívja a számára fontos embereket. Ugyanis könnyen lehet, hogy sokak számára ez a búcsúest lesz az utolsó találkozás. Ebbe belegondolni is rossz, de sajnos senki sem tudja majd garantálni azt, hogy épségben hazatérünk. :(
Az alkalom egyébként Kedden lesz. Először szombatra akartuk tenni, de végül úgy döntöttünk, véletlenül sem akarjuk meggondolni magunkat, úgyhogy már pénteken elrepülünk Mexikóba.

Egyébként más érdekes dolog nem történt az utóbbi hetekben. Kivéve talán azt, hogy a Schöle gyógyszerei miatt látott képzelgéseim beigazolódtak. Ezek a látomások egy éve kísértettek pár hétig. Miután elmúltak, el is felejtettem a dolgot, egészen múlt hétig. Akkor viszont nagyon gyorsan visszatértek az emlékeim. Mindössze annyi kellett az előidézésükhöz, hogy meglássam Patkányt a nyílt utcán. Először ledöbbentem, mivel azt hittem, vele már végeztünk. Aztán visszagondoltam a garázsban történő cselekményekre és megállapítottam, hogy lehet, lecsaptuk a gyereket, de nem öltük meg. Valószínűleg valaki megtalálta, mentőt hívott hozzá, ő szépen felépült, megszöktette a férfit és most itt vannak megint...

Mire végigzongoráztam a gondolatmenetem, eljutottam az első álmom színhelyéhez, a sikátorhoz. Mikor kapcsoltam, hogy basszus, ezt a helyet már láttam, -itt fognak majdnem meggyilkolni-, már késő volt. A semmiből termett előttem a két alak. Elkezdtek ütni, rugdosni. Nagy nehezen kiszabadultam a markukból, elkezdtem futni, remélve, hogy sikerül majd elmenekülnöm az álmom elől. Egy darabig tényleg elhittem, hogy képes vagyok rá.
Kis idő után úgy éreztem, nem bírok tovább rohanni, ezért megálltam. Nem kellett volna.
Jött a látomásból jól ismert, bumerángszerű fegyver. Pontosan úgy hasított a torkomba, ahogy azt előre láttam. A fájdalom mértékét viszont elég rosszul saccoltam meg. Úgy véltem, majd egy üvöltéssel elintézem a dolgot és tovább vánszorgok.
Jó naiv voltam... Fogalmam sincs, honnan vettem, hogy majd egy ilyen izével a torkomban tovább tudok menni.

Egész konkrétan mozdulni nem bírtam. Mintha ezer tőrt vágtak volna belém. Nem éreztem semmit, csak magát a nyilalló fájdalmat. Utána pedig elsötétült minden.
A következő dolog, amire emlékszem, az Ty kétségbeesett arckifejezése. Nagyon aggódott értem a srác. Pedig nem is tartozott a csapatunkhoz. Sőt, nem is tudott rólunk. (Legalábbis nagyon reméltem.)
Meg is kérdeztem tőle, hogyan akadt rám. Ő pedig elkezdett mesélni.
Elmondta, hogy Gregékkel lógott, mikor a srác kapott egy hívást, melytől teljesen elsötétült. Greg viszont nem akarta elmondani neki, hogy mi van. Ezért nem erőlködött tovább, hanem vele maradt. Mikor meglátott, totál ledöbben, de nem pánikolt be, hiszen elsősegélyes. Hívta a mentőket és azóta mellettem van.
A történetet hallgatva eszembe jutott, hogy Ty nem csak ez esetben mentett meg. Még minimum kétszer meg fog ez történni.
Ezt természetesen nem árultam el neki, nem akartam, hogy még jobban kétségbeessen. Azt viszont elmondtam neki, hogy a férfi, aki engem üldöz, veszélyes. Sőt. életveszélyes. Így ha ezentúl akármi gyanúsat észlel maga körül, feltéten szóljon majd nekünk, mert nem akarjuk, hogy levadásszák.

Az eset óta kicsit óvatosabban viselkedem. Nem akarom, hogy a héten történjen valami. Annyira közel vagyunk a versenyhez, nem kéne, hogy a Patkány és a férfi megint bekavarjon nekünk.
Azt viszont biztosan tudom, hogy még két ilyen eset lesz. Azoknak viszont nem tudom az időpontját, csak annyit, hogy Ty ott lesz majd a megmentők között...