A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elhagyatott hely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elhagyatott hely. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 13., vasárnap

A svéd rémálom kellős közepén / Üdv. köztünk Matt ;)

Legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk ott senkit. Éppen szólni akartam, hogy szerintem tudom, mi a fene folyik körülöttünk, mikor az egyik autót, amivel jöttünk, beindították.

Mire kiértünk az épületből, a járgány már bőven elhúzott, mi pedig ott álltunk ketten, tanácstalanul...




Szerencsére hamar észhez tértünk. Rájöttünk, hogy sürgősen szereznünk kell egy kocsit. Aztán pedig meg kell találnunk a többieket, majd kideríteni, kik ezek az emberek és mit akarnak tőlünk.
Ezt a tervet kb. fél perc alatt vázoltuk fel, így részleteket nem tudtunk kidolgozni. (De nem is volt erre szükségünk, ugyanis valami oknál fogva mindig is sikeresebbek voltak a spontán akcióink, mint azok, melyeket előre elterveztünk.)

Mielőtt nekiindultunk, még visszamentünk a házba egy pár percre, hogy fegyvert vegyünk magunkhoz. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Jakub elrablói nem voltak hülyék. Semmilyen lőfegyvert nem találtunk a házban, így kénytelenek voltunk beérni a konyhában talált késekkel, melyekkel természetesen alaposan felszereltük magunkat
Az előkészületek után pedig elindultunk az út mentén. Abban reménykedtünk, valaki felvesz majd minket a városig, ott pedig bérelhetünk egy járgányt.
Ám ez nem történt meg. A szerencse elhagyott minket. Az főút, amelyen mentünk, teljesen kihalt volt. Egyetlen autózó emberrel sem találkoztunk.
 

Este lett, mire beértünk a városba. Nagyon elfáradtunk, és el voltunk keseredve. Tudtuk, az időnk fogy és egy lépéssel sem lettünk közelebb a célunkhoz. Konkrétan egy egész délutánt elvesztegettünk arra, hogy visszaérjünk a „nullás mezőre” (Már ha ezt az egészet el lehet egy társasjátékként képzelni)
Ez a belső, nyomasztó önmarcangolás teljesen kikészített. Olyannyira, hogy egy idő után képtelen voltam tovább menetelni, úgyhogy egyszer csak betértünk egy KFC-be enni. Ám a csirke nem jött jól, sőt kifejezetten rosszul esett. Folyton csak az járt a fejemben, hogy miközben mi ott falatozunk és elmélkedünk, a többiek túlélési esélyei egyre jobban csökkennek.

Egy idő után meguntuk a kedvtelen falatozást és úgy döntöttünk, nekiindulunk, felfedezzük a várost, hátha találunk valamit. Ordított belőlünk a határozatlanság, viszont valamit mindenképpen tenni szerettünk volna, így ez tűnt a kézenfekvőbb ötletnek.
Nem késlekedtünk, egy gyors mosdó után belevetettük magunkat a kinti, nyüzsgő életbe.
Először csak céltalanul lófráltunk fel s alá, majd eszünkbe jutott, valószínűleg a többiek életével játszunk, úgyhogy csinálnunk kell valami hasznosat is.
Kis szégyenlősködés után megszólítottunk pár embert az utcán és megérdeklődtük, merre található használt autókereskedés a környéken. 

Szerencsére említettek egy csomót, így még szelektálni is tudtunk közülük fejben.
Végül, mivel nem akartuk, hogy bárkinek is feltűnjünk, az elbeszélések alapján a leglepukkantabbnak tűnőt választottuk.
 

Az üzlet neve "Sittiä" volt, úgy este tíz felé találtunk oda. Az érdeklődésünkkel nagyon nagy meglepetést okoztunk az éppen éjszakás alkalmazottnak. Mikor betoppantunk, nem láttunk senkit. Aztán, ahogy kicsit beljebb mentünk, észrevettünk egy körülbelül 17-18 éves srácot egy asztalnál. Úgy gondoltuk, biztos a tulajdonos fia, vagy csak itt segédkezik. De mivel mást nem láttunk, úgy véltük, tőle kell kocsit vennünk. A baj mindössze annyi volt, hogy éppen aludt. Méghozzá nagyon mélyen.
Megszólítottuk egyszer. Aztán még egyszer...
A harmadik köszönésünkre sem ébredt fel, így kénytelenek voltunk kicsit agresszívabb módszerekhez folyamodnunk, hogy életet verjünk belé. A folyamatot nem részletezném, szerintem elég, ha annyit megemlítek ezzel kapcsolatban, hogy a Svédországban eltöltött idő alatt ezt a két percet élveztem a legjobban.
Miután magához tért elkezdett hadarni valamit svédül. Mi pedig jól kinevettük. Aztán közöltük vele, sejtjük mit mondott, de nem beszéljük a nyelvet. 


Mikor megnyugodott egy kicsit előadtuk neki a bajunkat. Eleinte nem nagyon értette, minek nekünk egy használt kocsi ennyire sürgősen, úgyhogy "meggyőző fokozatba kapcsoltam". Ügyelve a titkunkra, óvatosan, de nyomatékosan elmondtam neki, hogy hatalmas bajban vagyunk. Elég jó előadást tarthattam, mert rögtön elkezdett alkudozni velünk. A legjobb ajánlat, amit kicsikartunk belőle, egész megfizethető volt.
Így megállapodtunk vele, hogy amíg bemegy a papírokért, mi kipróbáljuk a járgányt.
Az első ötletünk az volt, hogy szépen lelépünk, szegény gyereket meg majd kárpótoljuk valahogy, ha mindennek vége. De végül nem így tettünk, ugyanis eszünkbe jutott, hogy egyrészt akkor a rendőrséget is magunkra haragítanánk, másrészt pedig az üldözőink tudomást szereznének rólunk.
Ezért megvártuk a srácot.

Elég sokáig szöszmötölt odabent, több mint tíz percet kellett rá várnunk. Miután kijött, azonnal kiderült, miért késlekedett.

Amikor magunkról beszéltem, valószínűleg figyelmetlen voltam, mert rájött arra, hogy kik vagyunk.
Mikor közölte, hogy sejti mi történt velünk és mire kell a kocsi, kicsit megijedtem. És úgy érzékeltem, Greg is lefagyott egy pillanatra.
A pillanatnyi zavarunkat pont oly módon használta ki a fiú, mint ahogy mi az ébredése utáni perceket. Kegyetlenül kiröhögött minket.
Aztán nevetve felajánlotta, hogy papír nélkül, ingyen elvisz minket akárhová.
Ezen én nevettem egyet, majd megkérdeztem tőle, át tudja -e érezni a dolog súlyát, meg egyáltalán azt, amit mi éppen. Azt, hogy itt életek forognak kockán. Mégpedig nem csak a mi csapatunké. Hanem a lakosoké is. Meg amúgy is, mit gondol magáról, hogy csak úgy leleplez minket, aztán, mint aki azt hiszi, ezt az egészet kisujjból csináljuk, beugrik segíteni nekünk... Szóval jól kiosztottam a bolondot.


Meg is lett a hatása, mert visszavett egy kicsit a stílusából. Elnézést kért, bemutatkozott és teljesen komolyan elmondta, mire gondol.
A beszédéből nem sok mindent jegyeztünk meg elsőre, egészen pontosan csak a nevét, a zűrzavarhoz való kötődését, és a helyszínt, ahová vinni akart minket.

Tehát, Mattnek hívták, és a helyi kampóssal szembeni ellenállás egyik aktivistája volt. (Itt megrökönyödtünk egy picit, aztán elmagyarázta, mióta a gazember kitört a börtönből, a mozgalom tagjai minden nap kint vannak az utcán és tippeket adnak az embereknek, hogy védjék meg magukat.)
A nemzetközi versenyt azért ismerte, mert az édesapja pár éve a svéd csapat tagja volt, ám az egyik küldetésben meghalt. A szervezet pedig némi pénzzel segítette a családot.
Azóta az édesanyja is elhagyta, így teljesen egyedül él és vezeti ezt a kis kölcsönzőt.
Rólunk pedig a két évvel ezelőtti csetepatéból értesült. Akkor hallotta a nevünket. Majd most a verseny kapcsán.
Mikor megjelentünk, nagyon ismerős voltam neki, de gyorsan elhessegette a gondolatát annak, hogy csak úgy ide kerültem. Aztán, miután megtudta, mekkora bajban vagyunk, már sejtette, csak a kampós dolog miatt lehetünk itt.

Mialatt a papírokat kereste odabent, átgondolta a helyzetét. Teljesen úgy érezte, nincs vesztenivalója, így eldöntötte, segíteni szeretne nekünk, a városa érdekében. Már ha engedjük neki.

Normális esetben visszautasítottuk volna az ajánlatát, hiszen nem célunk az, hogy ártatlan embereket keverjünk bajba.
Viszont a helyzetünk egy cseppet sem volt normális. Nagyon rá voltunk már szorulva egy löketre, egy erőre, mely reményeink szerint segíthetett a dolgok alakulásában.
Mattben azt a bizonyos löketet láttuk mindketten, így gondolkodás nélkül elfogadtuk a segítségét,
és pár percen belül már úton voltunk.

Miközben vezetett, részletesen elmondta, merre lehet kampós. Sajnos elég sok helyet felsorolt, és a végén csak annyit mondott, válasszunk, hová menjünk elsőnek, mert valószínűleg minden helyszínt be kell majd járnunk, hogy megtaláljuk a társainkat vagy éppen kampóst.
Greggel szélsebesen átgondoltunk mindent, de nem tudtunk logikus érvet mondani egyik elképzelésünk mellett sem. Így fogtam magam, és mint egy igazi vezér (ugyebár, még Mexikóban engem jelöltek ki a küldetés vezetőjének), kimondtam a döntésem. A város, mely mellett voksoltam, Kiruna volt. A hely, ahol két éve nem találtunk semmit. Most úgy éreztem, ott fogunk választ találni mindenre...



2013. június 28., péntek

Felfordulások Part 3 (A költözés)

Az előző részben említettem, hogy végre keresztbe tettünk Patkányéknak. Ugyanis az erdőben sétálva rábukkantunk a titkos búvóhelyükre. Ott kicsit szaglásztunk, majd értesítettük a rendőrséget a dologról. Ők lefoglaltak szinte mindent, mindössze két dolgot, az ellenségeink fegyverét engedték megtartani. Nekünk ez pont elég volt, így teljes diadalittassággal tértünk haza aznap. Arra viszont nem gondoltunk, hogy ezt a férfi és a segédje nem fogják annyiban hagyni. Ennek most isszuk a levét, mert úgy néz ki, hogy az elmúlt egy hónapban elkezdtek minket vadászni. Elég nagy iramban...

Az első napokban még nem történt semmi, kibuliztuk magunkat és elkönyveltük, hogy jó úton haladunk a végső siker felé. A tény, hogy ennyire simán ment minden, mindössze két embert, Greget és engem hozott zavarba. Mindketten úgy gondoltuk, hogy tuti forralnak valamit ellenünk, és kis idő elteltével érzékelni is fogjuk a dolgot. Ezt az elméletet előadtuk Oxánának is, aki először elgondolkozott, majd közölte, hogy nem baj, egyre erősebbek vagyunk, simán legyőzzük majd őket.  Ez persze nem így történt...

Úgy jó két hét semmittevés után ismét elkezdtünk nyomozni. Képtelenek voltunk egész nap ülni és lustálkodni. Egyszerűen zavarta a csapatot, hogy nincs semmi tennivaló, veszély és kockázat. Éppen ezért a kutakodást rögtön a kis házban kezdtük. Tudtuk, hogy nem fogunk ott találni semmit, de azért megnéztük. A túrából hazaérve viszont kaptunk egy pofont. Igencsak nagyot néztünk, amikor a saját lakásunkba lépve megláttuk Davet eszméletlenül, vérben fürödve a padlón. Először szóhoz sem jutottunk. Kellet jó öt perc mire magához tért a csapat. (Elég sok mindenre fel vagyunk készülve, de az ilyen típusú, hirtelen, vad csapásokra nem. Elég rutintalanok vagyunk amúgy is, tehát nem reagálunk túl jól a meglepetésekre. Ez a csapatunk gyenge pontja. És ezt valaki nagyon jól kihasználta akkor...) Miután felocsúdtunk megpróbáltunk életet verni Davbe. Elég nehezen ment. Már éppen kezdtünk pánikba esni, hogy lehet megölték, mikor feléledt a srác.
Aztán öt perc alatt elhadart mindent. Elmesélte, hogy a férfi és a patkány jártak nálunk, keresték a fegyvereiket, de nem találták meg egyiket sem. Ezután elkezdtek faggatni a társunkat a gyilkoló eszközökkel kapcsolatba, ám Dave nem mondott semmit. Ezen berágtak, eszméletlenre verték a barátunkat, és távoztak.
Ezen események hatására úgy döntöttünk, erősebb védelemre van szükségünk. Ezért felvetettem, hogy lehet nem ártana, ha mindenki tartana magánál egy kést. Mindig, még az utcán is. Az ötletem először nem nagyon tetszett Oxánának, de később beadta a derekát. Mi pedig nekiálltunk kutakodni a konyhakések között.

Már a következő nap folyamán bebizonyosodott, hogy a fegyvertartással kapcsolatban hozott döntésünk nagyon is jó ötlet volt. Ugyanis olyan történt velem, mint azelőtt soha. (Na, jó, talán Litvániában egyszer történt velem hasonló dolog.) Rám támadtak a nyílt utcán. Még szerencse, hogy csak a patkány volt ott, nálam pedig volt kés, így könnyen hárítottam a támadásait. De akkor is le voltam döbbenve. Ilyet, sőt, még csak ehhez hasonlót sem csináltak eddig. Ezelőtt megpróbáltak titokban maradni, úgy elintézni minket. Egész hazaúton ezen gondolkodtam, hogy mitől lett nekik ennyire sürgős a dolog. A választ a kérdésemre viszont csak jóval később kaptam meg.

Ugyanis a bázisban kitört a káosz. Még mielőtt betoppantam volna a lakásunkba, hallottam, hogy kicsit nagy az alapzaj. Ebből sejtettem, hogy valami nem lesz rendben. De arra nem nagyon számítottam, hogy Ricket is megtámadják az utcán. Mint kiderült, kettőnk közül ő járt rosszabbul. Míg engem a patkányképű próbált megölni, rá a férfi támadt. Így azt hiszem nem is kell folytatnom ezt a dolgot, egyértelmű, hogy ő sokkal súlyosabb sebeket kapott. Azaz, inkább kis híján meghalt. Azt volt a nagy szerencséje, hogy Cobbler éppen arra járt és közbeavatkozott és megmentette.
Ez is elég nagy baj volt, de nem a legnagyobb.
Mert ugye mindkét támadónkat nagyon jól ismertük. Elég jó teóriának bizonyult az, hogy nagyon dühösek lettek ránk, amiért megloptuk őket, ezért minél hamarabb végezni akarnak velünk. Igen ám, de akkor ki támadt Oxánára a piacon, mikor patkány és a férfi velem és Rickkel küzdött? Na, ez volt az a kérdés, melyre egyikőnk sem tudott válaszolni. Viszont egyformán aggasztott mindenkit a bandából. Egy harmadik ember, aki a halálunkat akarja....

Két óra tanácskozás után sem jutottunk egyről a kettőre, ezért felhívtuk Jaxt. Ő pedig behívta a beszélgetésbe Schölét. Velük kicsit gyorsabban haladtunk, ugyanis ők hozzáférnek olyan információs szerverekhez, amikhez mi nem. A segítségükkel hamar kiderítettük, hogy nem csak ketten vannak a nyomunkban. Ők csak a vezetői az egésznek. Tulajdonképpen egy egész mozgalom áll mögöttük. Ami ráadásul egy olyan szervezet, mely abszolút ellenünk irányul. Magyarul az össze tagja holttan akar látni minket.
Ezek a tények kicsit transzba ejtettek minket. Főleg azért, mert megtudtuk, hogy igazából mi történt velünk az utcán aznap. A férfi és az emberei megérkeztek és ránk vadásznak.
Na meg persze ráeszméltünk arra is, hogy nem mi irányítunk. Egyetlenegy diadalunk volt, a kis háznál. Amúgy pedig örülhetünk, hogy életben vagyunk...


Ezek után azonnal elhatároztuk, hogy nem maradunk Magyarországon. Ebben mindannyian egyetértettünk. Viszont azt, hogy hová meneküljünk, senki sem tudta. Mikor megkérdeztük Oxyval a csapatot, csak ültek és néztek ránk. Nem tudom miért nem mertek ötleteket mondani. Tény, hogy nagyon feszültek voltunk, de sosem haraptuk le senki fejét.
Végül Daniel törte meg a csendet. Megkérdezte, hogy mi lenne, ha visszatérnénk valahová a múltamból. Valószínűleg úgy gondolkodnak majd a gyilkosok, hogy úgy sem megyünk olyan helyre, ahol már voltunk.
Először nem tetszett az ötlet, hogy visszamenjek Litvániába vagy Svédországba, ugyanis majdnem minden kampóshoz köthető dolog ott játszódott. Aztán eszembe jutott egy harmadik hely. És egy harmadik személy. Jace Lengyelországból. Emlékszem, tavaly, mikor átkutattuk a ZK-kat, nála húztuk meg magunkat.
Amint eszembe jutott a dolog, elvigyorodtam és megkértem Schölét, hogy szerezze meg nekem a telefonszámát. Mondhattam volna azt is, hogy beszéljen vele, de nem szerettem volna az akarata ellenére belerángatni a dologba a barátom. Úgy gondoltam, majd én beszélek vele, és ha szeretne segíteni, akkor hálásak leszünk neki, ha nem, akkor meg keresünk más helyet.

Természetesen egy pillanatig sem képzeltem, hogy nemet fog mondani nekünk, de azért kiadtam a parancsot, hogy ha úgy alakul a dolog, akkor találjanak egy másik úti célt. 

A svéd nyomozónő elég gyorsan, fél órán belül megtalálta nekem Jace számát, én pedig azonnal fel is hívtam. A hívásom annyira sikeres volt, hogy egy órán belül már csomagoltunk az útra. Csupán azt nem tudtuk, mivel, és hogy megyünk oda. Ezért megkértem a többieket, hogy pakolják össze a cuccaim. Míg ők a bőröndöm intézték, lecsekkoltam a menetrendeket. Elég rossz volt. Úgy nézett ki, ha még aznap délután elindulunk, akkor is csak másnap délben érünk oda. Így tehát bíznunk kellett a meglepetés erejében, abban, hogy titokban tudjuk tartani a távozásunkat.
A sok kockázat miatt nem is késlekedtünk. Gyorsan összepakoltuk a dolgainkat, kivonultunk a vasútállomásra, majd felszálltunk az első vonatunkra.

2013. május 21., kedd

Felfordulások Part 2 (Békés napok, Cobbler csapatvezérré válása)

Az előző részt ott fejeztem be, hogy Cobbler is csatlakozott hozzánk. A következő pár nap alatt többször is bebizonyította, hogy igenis közénk való. Keresett, kutatott, rendkívül sok hasznos információt szerzett nekünk. Emellett összehangolta Daniel és Dave munkáját, így teljes joggal állíthatom, hogy egy profi csapat lett hármójukból.

A hét első felében mi csak lustultunk és relaxáltunk. Büszkék voltunk magunkra, hogy nem történt semmi rossz dolog lassan két hete. Kedden sétáltunk egy hatalmasat a városban. Természetesen nem ok nélkül. Úgy véltünk, attól még, hogy most éppen nem történik semmi, a titkos ellenségünk forral valamit. Mi pedig ezt megakadályozhatjuk, csak kicsit jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre. Ugyanis nem tudjuk, hogy ki ő, így akármikor belé futhatunk. Biztos vagyok benne, azonnal felismernénk.

Nem csak mi kezdtünk el szaglászni a férfi után, az újdonsült tagok is így tettek. Cobbler vezetésével tettek egy kört a városban. Nagyon élvezték a rejtett helyek felkutatását, az egyik ilyet ki is nevezték DCD bunkernak (Dave, Cobbler, Daniel). A rejtélyes alakról viszont ők sem találtak semmit, akkor.

Csütörtökön nagyon untuk magunkat, ezért úgy döntöttünk, megint elmegyünk kirándulni. Ezúttal egy állatkertbe mentünk. Mi, magyarok, elég furának tartottuk a dolgot, mert rengeteg állatot ismerünk, meg állatkertbe általában iskolás csoportok szoktak menni. De tekintettel arra, hogy egy teljes mértékben nemzetközi csapat vagyunk, belementünk a dologba. És nem bántuk meg. Jakubnak megint volt egy kisebb műsora az állatsimogatóban. A tyúkokat persze felismerte, óvakodott is tőlük, de a kecskével nem tudott mit kezdeni. Oxána szintén most járt először ilyen helyen. Neki az oroszlánok tetszettek a legjobban, ezért eléggé elkeseredett, mikor közöltük vele, hogy őket nem lehet megsimogatni. Aznap Dave is velünk tartott. Ő már volt állatok között, de nagyon jól érezte magát köztünk.

A következő napon vagy délig aludtunk. Ez szemmel láthatóan jót tett mindenkinek. Látszódott, hogy visszatért az erő mindenkibe. Ennek örömére délután nekiindultunk túrázni. Ekkor a városszéli erdőket kutattuk át. Végre nem eredménytelenül. Ennyire sikeres missziónk rég volt már. Ugyanis az történt, hogy a déli erdőben találtunk egy kunyhót. Kicsit meg is lepődtünk, hogy mit keres ez itt. Elég jó kedvünk volt, így nem gyanakodtunk, elhatároztuk, hogy benézünk, hiszen kintről nagyon meghittnek tűnt. Amit odabent találtunk, az viszont egy cseppet sem volt az.
Egyenesen patkányék búvóhelyére bukkantunk rá. A kis ház belsejében pedig minden teli volt undorító dolgokkal. Nagyon gyorsan déja vunk lett. Eszünkbe jutott a vasúti "itt egy fej, ott egy láb" kalandunk. Emiatt azonnal megugrott a veszélyérzetünk. De szerencsére nem történt semmi, mert a házigazdák nem tartózkodtak otthon. Mi viszont bravúros módon lefotóztunk mindent, és kihívtuk a rendőrséget.
Ők a helyszínelés alatt megállapítottak egy két dolgot, de az minket nem érdekelt. Nekünk mindössze pár cucc kellett. Egészen pontosan a patkányképű kése, és a férfi bárdja. Ez a két fegyver már régóta izgatott minket. Oxána egy óra huzavona után kiharcolta, hogy megtarthassuk őket. Így teljes büszkeséggel vonultunk haza. Úgy éreztük, ez volt az a nap, amikor minden összejött a férfi és a társa ellen.



2013. április 28., vasárnap

A lógó hulla

A múlt heti kettős gyilkosság után azt hittük, felébred mindenki és az emberek majd jobban odafigyelnek magukra. Tévedtünk, méghozzá hatalmasat. A héten ismét történt egy megmagyarázhatatlan eset. Szerencsére a helyszín nem a gimnázium volt, de az áldozat tanulókorú volt és valószínűleg az iskolánkba járt. Először nem akartunk foglalkozni a dologgal, mert úgy véltük semmi közünk hozzá. Majd kimentünk a helyszínre és megnéztük a testet. Ezután rögtön világossá vált számunkra, hogy akármennyire is távol áll tőlünk a dolog, a körülmények annyira zavarba ejtőek, hogy ezt az ügyet át kell vennünk.

Mint minden kiakasztó nap, ez is viszonylag jól indult. Aztán szépen lassan elromlott. Nem tudom, de lassacskán elérem azt a szintet, hogy ha egy reggelem jól indul, azonnal elkezdek gyanakodni. Mert mostanában akárhányszor keltem fel jókedvűen, mindig történt valami szörnyűség aznap.
Na, szóval, jó volt minden. A suliban alig csináltunk valamit, ugyanis rengeteg tanár vett ki a héten szabadságot. Ezt pedig mi, diákok kihasználtuk. 


Délelőtt elmentünk jégkását inni, majd visszatérve fociztunk az udvaron, egészen addig, amíg vége nem lett a hetedik órának. Aztán ebéd közben felvetettem, hogy mi lenne, ha a mai megbeszélésünket a parkban tartanánk, mert nagyon szép idő van, és a panelban amúgy is meg lehet fulladni a hőségtől. Ettől az ötlettől beindult mindenki fantáziája. Az étkezés végére megszerveztünk egy komplett pikniket. Nagyon elemünkben voltunk. 
Ezt az idilli hangulatot Oxána tette tönkre, amikor is felhívott, hogy fogjam Greget és Ricket és siessünk haza, mert van valami, amit látnunk kell. Mi pedig azonnal fogtuk magunkat és hazaturbóztunk. El sem tudtuk képzelni, hogy mi az a dolog, ami ennyire sürgős neki. Emellett aggódtunk is rendesen, mert tudjuk mindannyian Oxyról, hogy ő csak akkor hív segítséget, ha nagyon nagy gáz van.

Mire hazaértünk, a rendőrnő már kint várt minket az ajtóban. Szokásától eltérően most a haját összefogta, rövid farmerszoknya volt rajta, mely oldalából egy éles kés kandikált ki. Egyik kezében egy tőrt, a másikban egy pisztolyt szorongatott. Ezt az agyon felfegyverkezést nem tudtuk mire vélni. Már éppen rákérdezett volna Greg, hogy most mi van, de Oxána megelőzte. Kijelentette, hogy most nem hajlandó részletekbe merülni, kapjunk magunkra valami harci göncöt és indulunk a vasúti felüljáróhoz. Nem is kellett többet mondania, rögtön rájöttünk, hogy nagyon durva dologgal állunk szemben. Nem szokott ennyire nyers lenni a főnökasszony.

Öt perc alatt jó pár dolgot sikerült magamra kapni. Úgy voltam vele, hogy akármennyire is megtámadhatnak minket, én biztos, hogy nem veszek fel hosszú ruhát, hisz dög meleg van odakint. Így magamra kaptam egy sortot és egy tiszta pólót. Majd becsúsztattam a zsebembe egy bicskát. Ezután rájöttem, hogy ennyi fegyver nem lesz elég, meg amúgy is, Oxána mennyire harcra öltözött. Ezért hát átértékeltem kicsit a helyzetet, majd nadrágot váltottam. A térdnadrág zsebébe egy egész pofás kést is bele tudtam tenni. Ráadásul ezt a bizonyos kést rendkívül jól tudtam kezelni.
Mikor kiértem az ajtóhoz, már mindenki ott volt. Gyorsan lecsekkoltam a többiek szerelését és elvigyorodtam. Greg ugyanúgy gondolkodott, mint én. Rajta egy fekete póló és egy rövidnadrág volt. A késeit a pólója alá csúsztatta. Rick pedig nem is öltözött át. Felkapott egy tőrt és egy dobókést.

Egy bő fél órával később már a felüljárónál voltunk. Mikor kiszálltam a kocsiból, átfutott az agyamon, hogy itt nem is történt semmi. Majd észrevettem a gondunk forrását. Teljesen elkerülte a figyelmem.
A felüljáró és a vasúti sín között volt kb. 5 méter. Olyan 3 méteres magasságban pedig különböző testrészek lógtak. Középen a fej, mellette a kezek és lábak, majd indaszerűen a belső szervek. Pontosan úgy, hogy a vonatok egyenesen beleszáguldjanak a holttest részeibe.
Először nem akartam elhinni a látványt. Én ilyet még életemben nem pipáltam. Ki az a beteg, aki ilyet tesz és ilyet művel a hullával? Nagyon beteg.


Az első rosszullétből felocsúdva előtört belőlem a profi. Megkérdeztem Oxánát, hogy erről tud e rendőrség, majd mikor azt a választ kaptam, hogy tud róla, de nem tud vele mit kezdeni, összeszedtem a bátorságom és odamentem a lógó testrészek alá. Az elsődleges célom az volt, hogy leszedjem őket, hisz mekkora pánikot keltene a mozdonyvezetők körében a dolog. Pár telefon után szereztem egy létrát és nekiláttam levagdosni a szerveket. A többiek pedig elindultak egy gyors felfedezőútra. 

Már éppen a vagdalás felénél jártam, mikor a létrának lába kélt, én pedig egy hatalmas puffanással földet értem. Fel sem tudtam fogni a dolgot, máris kaptam a vágást az arcomba. Felüvöltöttem. Ez felesleges volt, ugyanis hihetetlen módon nem hatottam meg vele a támadóm. Kaptam is a következő rohamot. Szerencsére ügyes voltam és kitértem előle, majd én is támadásba lendültem. Kiszedtem a késem a zsebemből, majd az ellenfelem nyakának estem vele. Nem érdekelt, ki ő, vagy milyen következménye lesz a dolognak, nagyon feldühített, ezért elhatároztam, hogy megölöm. Így fogtam magam és teljes harci kedvvel rátámadtam. Először a hasába szúrtam, majd mikor feljajdult átdöftem a nyelvét. Itt már teljesen ki volt, de nem hatott meg. Kegyelemdöfésként vicsorogva belevágtam a torkába a konyhakést.

Majd, mint aki jól végezte dolgát, kifeküdtem az árnyékba szusszanni egyet. Éppen a felhőket bámultam, mikor a karomba vágódott valami. Azonnal talpra ugrottam. Valaki rám támadt megint. Elég volt egy másodpercre belegondolni ebbe, és megtörtént a baj. A következő pillanatban egy kard állt a vállamba. A hátam mögött meg egy ismeretlen alak állt és vigyorgott a képembe. Én pedig üvöltöttem egy hatalmasat majd összeestem.
Ekkor érkezett Greg. Gondolkodás nélkül hívta Oxánát és Ricket, majd a dobókéseit sebészi pontossággal a támadóm nyakába hajította.

Később, mikor a kórházban magamhoz tértem, elmesélte, hogy miket csináltak miután elájultam. A hulla részeit sikeresen eltávolították a vasúti pálya fölül, a két újabb halottat azonosították. Kiderült, hogy a szétdarabolt halott a gimibe járt, volt barátnője az egyik támadónak. Azt, hogy a másik ember miért volt ott és miért támadtak ránk, nem tudni. Ezt már nem mi fogjuk kideríteni.
Most a legfontosabb az, hogy rendbe jöjjek. Nagyon csúnyán szétvágta a srác az arcom. A vállam meg totálkáros lett, mozgatni sem tudom. Emellett rengeteg vért veszítettem. Lesz, vagy két-három hét mire jól leszek. A többieknek szerencsére nem esett baja. Csak én voltam ilyen szerencsétlen.....