Az előző részben említettem, hogy végre keresztbe tettünk Patkányéknak.
Ugyanis az erdőben sétálva rábukkantunk a titkos búvóhelyükre. Ott kicsit
szaglásztunk, majd értesítettük a rendőrséget a dologról. Ők lefoglaltak szinte
mindent, mindössze két dolgot, az ellenségeink fegyverét engedték megtartani.
Nekünk ez pont elég volt, így teljes diadalittassággal tértünk haza aznap. Arra
viszont nem gondoltunk, hogy ezt a férfi és a segédje nem fogják annyiban
hagyni. Ennek most isszuk a levét, mert úgy néz ki, hogy az elmúlt egy hónapban
elkezdtek minket vadászni. Elég nagy iramban...
Az első napokban még nem történt semmi, kibuliztuk magunkat és elkönyveltük,
hogy jó úton haladunk a végső siker felé. A tény, hogy ennyire simán ment
minden, mindössze két embert, Greget és engem hozott zavarba. Mindketten úgy
gondoltuk, hogy tuti forralnak valamit ellenünk, és kis idő elteltével
érzékelni is fogjuk a dolgot. Ezt az elméletet előadtuk Oxánának is, aki
először elgondolkozott, majd közölte, hogy nem baj, egyre erősebbek vagyunk,
simán legyőzzük majd őket. Ez persze nem így történt...
Úgy jó két hét semmittevés után ismét elkezdtünk nyomozni. Képtelenek
voltunk egész nap ülni és lustálkodni. Egyszerűen zavarta a csapatot, hogy
nincs semmi tennivaló, veszély és kockázat. Éppen ezért a kutakodást rögtön a
kis házban kezdtük. Tudtuk, hogy nem fogunk ott találni semmit, de azért
megnéztük. A túrából hazaérve viszont kaptunk egy pofont. Igencsak nagyot
néztünk, amikor a saját lakásunkba lépve megláttuk Davet eszméletlenül, vérben
fürödve a padlón. Először szóhoz sem jutottunk. Kellet jó öt perc mire magához
tért a csapat. (Elég sok mindenre fel vagyunk készülve, de az ilyen típusú,
hirtelen, vad csapásokra nem. Elég rutintalanok vagyunk amúgy is, tehát nem
reagálunk túl jól a meglepetésekre. Ez a csapatunk gyenge pontja. És ezt valaki
nagyon jól kihasználta akkor...) Miután felocsúdtunk megpróbáltunk életet verni
Davbe. Elég nehezen ment. Már éppen kezdtünk pánikba esni, hogy lehet megölték,
mikor feléledt a srác.
Aztán öt perc alatt elhadart mindent. Elmesélte, hogy a férfi és a patkány
jártak nálunk, keresték a fegyvereiket, de nem találták meg egyiket sem. Ezután
elkezdtek faggatni a társunkat a gyilkoló eszközökkel kapcsolatba, ám Dave nem
mondott semmit. Ezen berágtak, eszméletlenre verték a barátunkat, és távoztak.
Ezen események hatására úgy döntöttünk, erősebb védelemre van szükségünk.
Ezért felvetettem, hogy lehet nem ártana, ha mindenki tartana magánál egy kést.
Mindig, még az utcán is. Az ötletem először nem nagyon tetszett Oxánának, de
később beadta a derekát. Mi pedig nekiálltunk kutakodni a konyhakések között.
Már a következő nap folyamán bebizonyosodott, hogy a fegyvertartással
kapcsolatban hozott döntésünk nagyon is jó ötlet volt. Ugyanis olyan történt
velem, mint azelőtt soha. (Na, jó, talán Litvániában egyszer történt velem
hasonló dolog.) Rám támadtak a nyílt utcán. Még szerencse, hogy csak a patkány
volt ott, nálam pedig volt kés, így könnyen hárítottam a támadásait. De akkor
is le voltam döbbenve. Ilyet, sőt, még csak ehhez hasonlót sem csináltak eddig.
Ezelőtt megpróbáltak titokban maradni, úgy elintézni minket. Egész hazaúton
ezen gondolkodtam, hogy mitől lett nekik ennyire sürgős a dolog. A választ a
kérdésemre viszont csak jóval később kaptam meg.
Ugyanis a bázisban kitört a káosz. Még mielőtt betoppantam volna a
lakásunkba, hallottam, hogy kicsit nagy az alapzaj. Ebből sejtettem, hogy
valami nem lesz rendben. De arra nem nagyon számítottam, hogy Ricket is
megtámadják az utcán. Mint kiderült, kettőnk közül ő járt rosszabbul. Míg engem
a patkányképű próbált megölni, rá a férfi támadt. Így azt hiszem nem is kell
folytatnom ezt a dolgot, egyértelmű, hogy ő sokkal súlyosabb sebeket kapott.
Azaz, inkább kis híján meghalt. Azt volt a nagy szerencséje, hogy Cobbler éppen
arra járt és közbeavatkozott és megmentette.
Ez is elég nagy baj volt, de nem a legnagyobb.
Mert ugye mindkét támadónkat nagyon jól ismertük. Elég jó teóriának
bizonyult az, hogy nagyon dühösek lettek ránk, amiért megloptuk őket, ezért
minél hamarabb végezni akarnak velünk. Igen ám, de akkor ki támadt Oxánára a
piacon, mikor patkány és a férfi velem és Rickkel küzdött? Na, ez volt az a
kérdés, melyre egyikőnk sem tudott válaszolni. Viszont egyformán aggasztott mindenkit
a bandából. Egy harmadik ember, aki a halálunkat akarja....
Két óra tanácskozás után sem jutottunk egyről a kettőre, ezért felhívtuk
Jaxt. Ő pedig behívta a beszélgetésbe Schölét. Velük kicsit gyorsabban
haladtunk, ugyanis ők hozzáférnek olyan információs szerverekhez, amikhez mi
nem. A segítségükkel hamar kiderítettük, hogy nem csak ketten vannak a
nyomunkban. Ők csak a vezetői az egésznek. Tulajdonképpen egy egész mozgalom
áll mögöttük. Ami ráadásul egy olyan szervezet, mely abszolút ellenünk irányul.
Magyarul az össze tagja holttan akar látni minket.
Ezek a tények kicsit transzba ejtettek minket. Főleg azért, mert megtudtuk,
hogy igazából mi történt velünk az utcán aznap. A férfi és az emberei
megérkeztek és ránk vadásznak.
Na meg persze ráeszméltünk arra is, hogy nem mi irányítunk. Egyetlenegy
diadalunk volt, a kis háznál. Amúgy pedig örülhetünk, hogy életben vagyunk...
Ezek után azonnal elhatároztuk, hogy nem maradunk Magyarországon. Ebben
mindannyian egyetértettünk. Viszont azt, hogy hová meneküljünk, senki sem
tudta. Mikor megkérdeztük Oxyval a csapatot, csak ültek és néztek ránk. Nem
tudom miért nem mertek ötleteket mondani. Tény, hogy nagyon feszültek voltunk,
de sosem haraptuk le senki fejét.
Végül Daniel törte meg a csendet. Megkérdezte, hogy mi lenne, ha visszatérnénk
valahová a múltamból. Valószínűleg úgy gondolkodnak majd a gyilkosok, hogy úgy
sem megyünk olyan helyre, ahol már voltunk.
Először nem tetszett az ötlet, hogy visszamenjek Litvániába vagy Svédországba,
ugyanis majdnem minden kampóshoz köthető dolog ott játszódott. Aztán eszembe
jutott egy harmadik hely. És egy harmadik személy. Jace Lengyelországból.
Emlékszem, tavaly, mikor átkutattuk a ZK-kat, nála húztuk meg magunkat.
Amint eszembe jutott a dolog, elvigyorodtam és megkértem Schölét, hogy szerezze
meg nekem a telefonszámát. Mondhattam volna azt is, hogy beszéljen vele, de nem
szerettem volna az akarata ellenére belerángatni a dologba a barátom. Úgy
gondoltam, majd én beszélek vele, és ha szeretne segíteni, akkor hálásak leszünk
neki, ha nem, akkor meg keresünk más helyet.
Természetesen egy pillanatig sem képzeltem, hogy nemet fog mondani nekünk,
de azért kiadtam a parancsot, hogy ha úgy alakul a dolog, akkor találjanak egy
másik úti célt.
A svéd nyomozónő elég gyorsan, fél órán belül megtalálta nekem Jace számát,
én pedig azonnal fel is hívtam. A hívásom annyira sikeres volt, hogy egy órán
belül már csomagoltunk az útra. Csupán azt nem tudtuk, mivel, és hogy megyünk
oda. Ezért megkértem a többieket, hogy pakolják össze a cuccaim. Míg ők a
bőröndöm intézték, lecsekkoltam a menetrendeket. Elég rossz volt. Úgy nézett
ki, ha még aznap délután elindulunk, akkor is csak másnap délben érünk oda. Így
tehát bíznunk kellett a meglepetés erejében, abban, hogy titokban tudjuk tartani
a távozásunkat.
A sok kockázat miatt nem is késlekedtünk. Gyorsan összepakoltuk a
dolgainkat, kivonultunk a vasútállomásra, majd felszálltunk az első vonatunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése