Az elmúlt hetekben majd megőrültem. Nem elég, hogy baromira lecsesztek a
történtek miatt, még azt is megtiltották két hétig, hogy két írjak a blogba.
Ugyanis Oxána szerint elképzelhető, hogy az ellenségeink rátaláltak az
irományaimra és az alapján tájékozódnak. Ettől teljesen letörtem. Aztán az
elkeseredettségem düh váltotta fel. Mégis milyen dolog már ez? Szépen vezetem a
túlélésem történetét, erre megtalálják és annak a segítségével akarnak
kinyírni.
Ráadásul valószínű, hogy igaza van Oxynak. Ha nem hagytunk volna semmi
nyomot magunk után, biztosan nem találtak volna ránk ennyire hamar. Azokat a
bizonyos nyomokat pedig én hagytam. Hatalmas öngól rúgtam magunknak.
Nagyon dühít a dolog. Na, mindegy.
Miután ezek a dolgok lejátszódtak, kicsit összetörtem és bűntudatom is lett.
Szerencsére nem vagyok egy rágódós típus, úgyhogy viszonylag hamar összekaptam
magam és elkezdtem ötletelni. Főként azért, mert én akartam kitalálni a legjobb
dolgot, ami kivisz minket a jelenlegi helyzetből. Naphosszat törtem a fejem, de
nem jutott eszembe semmi. Majd az egyik délután volt egy viszonylag mély és
értelmes beszélgetésem, amiből több dolog is megfogott. Egész konkrétan arról
kezdtünk el csevegni az illetővel, aki Jake volt, hogy milyennek lát minket,
hogy érzi magát köztünk. Aztán egyszer csak rákérdezett, hogy amúgy van e
fogalmunk arról, hogy mit fogunk tenni.
Ekkor jött el az a pillanat, amikor őszinteségi rohamot kaptam és elmondtam
mindent. Válaszul kaptam egy tíz perces hümmögést és "mi lenne, ha"
kezdetű befejezetlen mondatokat, majd végül felcsillant a srác szeme. Kitalált
valamit. Azonnal fel is vázolta nekem. Lényegében arról volt szó, hogy ők
maradnának segíteni, plusz Johhnyt idehozzák. Hárman valahogyan tudnának pótolni
minket és akkor nem ránk, hanem rájuk kéne fokozottan figyelnünk. Ezt először
nem nagyon értettem, aztán összeállt a kép.
Valami hasonlót akarhatott az új barátom, mint amit anno megcsináltunk
Jakubbal. A segítőkből legyártjuk a hasonmásainkat, majd elküldjük őket
különböző helyekre, míg mi inkognitóban maradunk, így az ellenség nem fog
gyanítani semmit, és a társainkra fog vadászni, nem pedig ránk. Nekünk meg
majdnem hogy csak a hasonmásainkra kell figyelnünk. Jó, persze magunkra is
vigyázni kell, de így még mindig könnyen lépéselőnybe kerülhetünk velük
szemben.
Ezzel az elképzeléssel meg is kerestem a vezetőnket, aki nem volt túlzottan
elragadtatva az ötletemtől, de fontolóra vette. Majd két óra múlva megjelent
előttem és gratulált. Először azt hittem poénkodik, de aztán kiderült, hogy
tréfáról szó sincs, jónak vélte az alap ideám, csak egy kicsit átalakította.
Ő úgy gondolkodott, hogy Patkányék igazából csak pár tagunkra vadásznak,
mégpedig azokra, akik a legjobban keresztbe tettek nekik. Magyarul Gregre,
Jakubra és rám. Ezért elég lenne a segítőket csak hármunk mintájára
átalakítani. Utána meg elküldeni őket egy-egy táborba. Így ha a férfi le akar
csapni, zavarba jön, mert egyszerre több helyen is felbukkanunk, holott az
eredeti Greg, Jakub és én nem csinálunk majd semmit, csak figyeljük az
eseményeket.
Ez a gondolatmenet nagyon tetszett nekem, szóltam is a többieknek, hogy
vitassuk meg. Hamar meg is beszéltük a dolgot, mindössze annyit módosítottunk,
hogy mi nem figyelni fogunk, hanem becsatlakozunk valamelyik csoportba. Persze
mindannyian másikba, így a három eredeti személyt nem tudják majd megtalálni
együtt. Ez azért jó nekünk, mert így még jobban össze tudjuk zavarni az
ellenségünket. Halvány fogalmuk sem lesz róla, hogy ki az átalakított és ki nem.
Ezután már csak meg kellett választani a hasonmásokat. Ez elég mókásra
sikerült, mert a segítőkre hagytuk a dolgot. Ők pedig elmondták, hogy ki bőrébe
szeretnének bújni és miért. Ebből alakultak ki heves viták, mert többen
szerettek volna Gregek lenni, mint amennyi szabad hely volt. Végül nagy nehezen
megszületett a végső felállás. Jakubbá alakítottuk át Davet és Jaket.
Gregként próbálhatta ki magát Daniel és Cobbler. Az én külsőmet pedig megkapta
Rick és Johhny.
Igen, Johhny. Róla még nem is meséltem, csupán megemlítettem, hogy rendes
volt velem a táborban. Ő nem vett részt az utolsó éjszakai akciónkban.
Szerencsére. Utána viszont rábeszélte Oxánát, hogy had jöhessen vele, mert
hallott már rólunk egyet, s mást, és szeretne nekünk segíteni. Ezen a rendőrnő
kicsit meglepődött, mert természetesen egy pillanatig sem gondolt arra, hogy
esetleg én mondtam volna el a srácnak, hogy kik vagyunk. De akkor meg honnan
tudott rólunk?
Ezt a következő napon elmondta nekem részletesen. Mint kiderült, tavaly, mikor
mi kampósra vadásztunk, osztálykirándulásra mentek volna a ZK ba, ahová
betörtünk. Miattunk elmaradt a kirándulásuk. Akkor még nem tudták miért, ezért
kiderítették. Utána pedig már csak szimplán érdekelte őket az ügy kimenetele.
Most pedig felismert engem. (Nem szólt volna, hogy tudja, ki vagyok…Na,
mindegy.)
Aztán hallotta este Oxánát beszélni a nevelőtanárral, utána pedig elé állt és
közölte vele, hogy ő akkor most szeretne vele tartani és segíteni nekünk. Oxy
pedig úgy döntött, hogy beveszi a csapatba. Így került hozzánk Johhny.
A tervünk nagy próbatétele holnap fog indulni. 3 csoportra oszlunk, és úgy
megyünk három különböző nyári táborba. Én Cobblerral és Jakkel megyek majd
evezni. Már nagyon várom. Tudom, nem szórakozni küldenek el minket, de azért
remélem, jól elleszünk majd.
A másik két csapat pedig majd hétfőn indul útnak. Biztonsági okokból nem
mondtuk el egymásnak, hogy hová megyünk, így őket nem tudom, hol fognak
kikötni. Az egész programot, hogy ki, mikor, hová megy, Larina fogja koordinálni
a bázisról. Míg ő irányít, és néha boldogít minket, Oxy és a kommandó tudnak
nyomozni. Így hatékonyan tudunk majd dolgozni. Legalábbis nagyon remélem.
Szerintem ez életünk terve, ennek végre működnie kell.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ZK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ZK. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 19., péntek
2013. június 28., péntek
Felfordulások Part 3 (A költözés)
Az előző részben említettem, hogy végre keresztbe tettünk Patkányéknak.
Ugyanis az erdőben sétálva rábukkantunk a titkos búvóhelyükre. Ott kicsit
szaglásztunk, majd értesítettük a rendőrséget a dologról. Ők lefoglaltak szinte
mindent, mindössze két dolgot, az ellenségeink fegyverét engedték megtartani.
Nekünk ez pont elég volt, így teljes diadalittassággal tértünk haza aznap. Arra
viszont nem gondoltunk, hogy ezt a férfi és a segédje nem fogják annyiban
hagyni. Ennek most isszuk a levét, mert úgy néz ki, hogy az elmúlt egy hónapban
elkezdtek minket vadászni. Elég nagy iramban...
Az első napokban még nem történt semmi, kibuliztuk magunkat és elkönyveltük, hogy jó úton haladunk a végső siker felé. A tény, hogy ennyire simán ment minden, mindössze két embert, Greget és engem hozott zavarba. Mindketten úgy gondoltuk, hogy tuti forralnak valamit ellenünk, és kis idő elteltével érzékelni is fogjuk a dolgot. Ezt az elméletet előadtuk Oxánának is, aki először elgondolkozott, majd közölte, hogy nem baj, egyre erősebbek vagyunk, simán legyőzzük majd őket. Ez persze nem így történt...
Úgy jó két hét semmittevés után ismét elkezdtünk nyomozni. Képtelenek voltunk egész nap ülni és lustálkodni. Egyszerűen zavarta a csapatot, hogy nincs semmi tennivaló, veszély és kockázat. Éppen ezért a kutakodást rögtön a kis házban kezdtük. Tudtuk, hogy nem fogunk ott találni semmit, de azért megnéztük. A túrából hazaérve viszont kaptunk egy pofont. Igencsak nagyot néztünk, amikor a saját lakásunkba lépve megláttuk Davet eszméletlenül, vérben fürödve a padlón. Először szóhoz sem jutottunk. Kellet jó öt perc mire magához tért a csapat. (Elég sok mindenre fel vagyunk készülve, de az ilyen típusú, hirtelen, vad csapásokra nem. Elég rutintalanok vagyunk amúgy is, tehát nem reagálunk túl jól a meglepetésekre. Ez a csapatunk gyenge pontja. És ezt valaki nagyon jól kihasználta akkor...) Miután felocsúdtunk megpróbáltunk életet verni Davbe. Elég nehezen ment. Már éppen kezdtünk pánikba esni, hogy lehet megölték, mikor feléledt a srác.
Aztán öt perc alatt elhadart mindent. Elmesélte, hogy a férfi és a patkány jártak nálunk, keresték a fegyvereiket, de nem találták meg egyiket sem. Ezután elkezdtek faggatni a társunkat a gyilkoló eszközökkel kapcsolatba, ám Dave nem mondott semmit. Ezen berágtak, eszméletlenre verték a barátunkat, és távoztak.
Ezen események hatására úgy döntöttünk, erősebb védelemre van szükségünk. Ezért felvetettem, hogy lehet nem ártana, ha mindenki tartana magánál egy kést. Mindig, még az utcán is. Az ötletem először nem nagyon tetszett Oxánának, de később beadta a derekát. Mi pedig nekiálltunk kutakodni a konyhakések között.
Már a következő nap folyamán bebizonyosodott, hogy a fegyvertartással kapcsolatban hozott döntésünk nagyon is jó ötlet volt. Ugyanis olyan történt velem, mint azelőtt soha. (Na, jó, talán Litvániában egyszer történt velem hasonló dolog.) Rám támadtak a nyílt utcán. Még szerencse, hogy csak a patkány volt ott, nálam pedig volt kés, így könnyen hárítottam a támadásait. De akkor is le voltam döbbenve. Ilyet, sőt, még csak ehhez hasonlót sem csináltak eddig. Ezelőtt megpróbáltak titokban maradni, úgy elintézni minket. Egész hazaúton ezen gondolkodtam, hogy mitől lett nekik ennyire sürgős a dolog. A választ a kérdésemre viszont csak jóval később kaptam meg.
Ugyanis a bázisban kitört a káosz. Még mielőtt betoppantam volna a lakásunkba, hallottam, hogy kicsit nagy az alapzaj. Ebből sejtettem, hogy valami nem lesz rendben. De arra nem nagyon számítottam, hogy Ricket is megtámadják az utcán. Mint kiderült, kettőnk közül ő járt rosszabbul. Míg engem a patkányképű próbált megölni, rá a férfi támadt. Így azt hiszem nem is kell folytatnom ezt a dolgot, egyértelmű, hogy ő sokkal súlyosabb sebeket kapott. Azaz, inkább kis híján meghalt. Azt volt a nagy szerencséje, hogy Cobbler éppen arra járt és közbeavatkozott és megmentette.
Ez is elég nagy baj volt, de nem a legnagyobb.
Mert ugye mindkét támadónkat nagyon jól ismertük. Elég jó teóriának bizonyult az, hogy nagyon dühösek lettek ránk, amiért megloptuk őket, ezért minél hamarabb végezni akarnak velünk. Igen ám, de akkor ki támadt Oxánára a piacon, mikor patkány és a férfi velem és Rickkel küzdött? Na, ez volt az a kérdés, melyre egyikőnk sem tudott válaszolni. Viszont egyformán aggasztott mindenkit a bandából. Egy harmadik ember, aki a halálunkat akarja....
Két óra tanácskozás után sem jutottunk egyről a kettőre, ezért felhívtuk Jaxt. Ő pedig behívta a beszélgetésbe Schölét. Velük kicsit gyorsabban haladtunk, ugyanis ők hozzáférnek olyan információs szerverekhez, amikhez mi nem. A segítségükkel hamar kiderítettük, hogy nem csak ketten vannak a nyomunkban. Ők csak a vezetői az egésznek. Tulajdonképpen egy egész mozgalom áll mögöttük. Ami ráadásul egy olyan szervezet, mely abszolút ellenünk irányul. Magyarul az össze tagja holttan akar látni minket.
Ezek a tények kicsit transzba ejtettek minket. Főleg azért, mert megtudtuk, hogy igazából mi történt velünk az utcán aznap. A férfi és az emberei megérkeztek és ránk vadásznak.
Na meg persze ráeszméltünk arra is, hogy nem mi irányítunk. Egyetlenegy diadalunk volt, a kis háznál. Amúgy pedig örülhetünk, hogy életben vagyunk...
Ezek után azonnal elhatároztuk, hogy nem maradunk Magyarországon. Ebben mindannyian egyetértettünk. Viszont azt, hogy hová meneküljünk, senki sem tudta. Mikor megkérdeztük Oxyval a csapatot, csak ültek és néztek ránk. Nem tudom miért nem mertek ötleteket mondani. Tény, hogy nagyon feszültek voltunk, de sosem haraptuk le senki fejét.
Végül Daniel törte meg a csendet. Megkérdezte, hogy mi lenne, ha visszatérnénk valahová a múltamból. Valószínűleg úgy gondolkodnak majd a gyilkosok, hogy úgy sem megyünk olyan helyre, ahol már voltunk.
Először nem tetszett az ötlet, hogy visszamenjek Litvániába vagy Svédországba, ugyanis majdnem minden kampóshoz köthető dolog ott játszódott. Aztán eszembe jutott egy harmadik hely. És egy harmadik személy. Jace Lengyelországból. Emlékszem, tavaly, mikor átkutattuk a ZK-kat, nála húztuk meg magunkat.
Amint eszembe jutott a dolog, elvigyorodtam és megkértem Schölét, hogy szerezze meg nekem a telefonszámát. Mondhattam volna azt is, hogy beszéljen vele, de nem szerettem volna az akarata ellenére belerángatni a dologba a barátom. Úgy gondoltam, majd én beszélek vele, és ha szeretne segíteni, akkor hálásak leszünk neki, ha nem, akkor meg keresünk más helyet.
Természetesen egy pillanatig sem képzeltem, hogy nemet fog mondani nekünk, de azért kiadtam a parancsot, hogy ha úgy alakul a dolog, akkor találjanak egy másik úti célt.
A svéd nyomozónő elég gyorsan, fél órán belül megtalálta nekem Jace számát, én pedig azonnal fel is hívtam. A hívásom annyira sikeres volt, hogy egy órán belül már csomagoltunk az útra. Csupán azt nem tudtuk, mivel, és hogy megyünk oda. Ezért megkértem a többieket, hogy pakolják össze a cuccaim. Míg ők a bőröndöm intézték, lecsekkoltam a menetrendeket. Elég rossz volt. Úgy nézett ki, ha még aznap délután elindulunk, akkor is csak másnap délben érünk oda. Így tehát bíznunk kellett a meglepetés erejében, abban, hogy titokban tudjuk tartani a távozásunkat.
A sok kockázat miatt nem is késlekedtünk. Gyorsan összepakoltuk a dolgainkat, kivonultunk a vasútállomásra, majd felszálltunk az első vonatunkra.
Az első napokban még nem történt semmi, kibuliztuk magunkat és elkönyveltük, hogy jó úton haladunk a végső siker felé. A tény, hogy ennyire simán ment minden, mindössze két embert, Greget és engem hozott zavarba. Mindketten úgy gondoltuk, hogy tuti forralnak valamit ellenünk, és kis idő elteltével érzékelni is fogjuk a dolgot. Ezt az elméletet előadtuk Oxánának is, aki először elgondolkozott, majd közölte, hogy nem baj, egyre erősebbek vagyunk, simán legyőzzük majd őket. Ez persze nem így történt...
Úgy jó két hét semmittevés után ismét elkezdtünk nyomozni. Képtelenek voltunk egész nap ülni és lustálkodni. Egyszerűen zavarta a csapatot, hogy nincs semmi tennivaló, veszély és kockázat. Éppen ezért a kutakodást rögtön a kis házban kezdtük. Tudtuk, hogy nem fogunk ott találni semmit, de azért megnéztük. A túrából hazaérve viszont kaptunk egy pofont. Igencsak nagyot néztünk, amikor a saját lakásunkba lépve megláttuk Davet eszméletlenül, vérben fürödve a padlón. Először szóhoz sem jutottunk. Kellet jó öt perc mire magához tért a csapat. (Elég sok mindenre fel vagyunk készülve, de az ilyen típusú, hirtelen, vad csapásokra nem. Elég rutintalanok vagyunk amúgy is, tehát nem reagálunk túl jól a meglepetésekre. Ez a csapatunk gyenge pontja. És ezt valaki nagyon jól kihasználta akkor...) Miután felocsúdtunk megpróbáltunk életet verni Davbe. Elég nehezen ment. Már éppen kezdtünk pánikba esni, hogy lehet megölték, mikor feléledt a srác.
Aztán öt perc alatt elhadart mindent. Elmesélte, hogy a férfi és a patkány jártak nálunk, keresték a fegyvereiket, de nem találták meg egyiket sem. Ezután elkezdtek faggatni a társunkat a gyilkoló eszközökkel kapcsolatba, ám Dave nem mondott semmit. Ezen berágtak, eszméletlenre verték a barátunkat, és távoztak.
Ezen események hatására úgy döntöttünk, erősebb védelemre van szükségünk. Ezért felvetettem, hogy lehet nem ártana, ha mindenki tartana magánál egy kést. Mindig, még az utcán is. Az ötletem először nem nagyon tetszett Oxánának, de később beadta a derekát. Mi pedig nekiálltunk kutakodni a konyhakések között.
Már a következő nap folyamán bebizonyosodott, hogy a fegyvertartással kapcsolatban hozott döntésünk nagyon is jó ötlet volt. Ugyanis olyan történt velem, mint azelőtt soha. (Na, jó, talán Litvániában egyszer történt velem hasonló dolog.) Rám támadtak a nyílt utcán. Még szerencse, hogy csak a patkány volt ott, nálam pedig volt kés, így könnyen hárítottam a támadásait. De akkor is le voltam döbbenve. Ilyet, sőt, még csak ehhez hasonlót sem csináltak eddig. Ezelőtt megpróbáltak titokban maradni, úgy elintézni minket. Egész hazaúton ezen gondolkodtam, hogy mitől lett nekik ennyire sürgős a dolog. A választ a kérdésemre viszont csak jóval később kaptam meg.
Ugyanis a bázisban kitört a káosz. Még mielőtt betoppantam volna a lakásunkba, hallottam, hogy kicsit nagy az alapzaj. Ebből sejtettem, hogy valami nem lesz rendben. De arra nem nagyon számítottam, hogy Ricket is megtámadják az utcán. Mint kiderült, kettőnk közül ő járt rosszabbul. Míg engem a patkányképű próbált megölni, rá a férfi támadt. Így azt hiszem nem is kell folytatnom ezt a dolgot, egyértelmű, hogy ő sokkal súlyosabb sebeket kapott. Azaz, inkább kis híján meghalt. Azt volt a nagy szerencséje, hogy Cobbler éppen arra járt és közbeavatkozott és megmentette.
Ez is elég nagy baj volt, de nem a legnagyobb.
Mert ugye mindkét támadónkat nagyon jól ismertük. Elég jó teóriának bizonyult az, hogy nagyon dühösek lettek ránk, amiért megloptuk őket, ezért minél hamarabb végezni akarnak velünk. Igen ám, de akkor ki támadt Oxánára a piacon, mikor patkány és a férfi velem és Rickkel küzdött? Na, ez volt az a kérdés, melyre egyikőnk sem tudott válaszolni. Viszont egyformán aggasztott mindenkit a bandából. Egy harmadik ember, aki a halálunkat akarja....
Két óra tanácskozás után sem jutottunk egyről a kettőre, ezért felhívtuk Jaxt. Ő pedig behívta a beszélgetésbe Schölét. Velük kicsit gyorsabban haladtunk, ugyanis ők hozzáférnek olyan információs szerverekhez, amikhez mi nem. A segítségükkel hamar kiderítettük, hogy nem csak ketten vannak a nyomunkban. Ők csak a vezetői az egésznek. Tulajdonképpen egy egész mozgalom áll mögöttük. Ami ráadásul egy olyan szervezet, mely abszolút ellenünk irányul. Magyarul az össze tagja holttan akar látni minket.
Ezek a tények kicsit transzba ejtettek minket. Főleg azért, mert megtudtuk, hogy igazából mi történt velünk az utcán aznap. A férfi és az emberei megérkeztek és ránk vadásznak.
Na meg persze ráeszméltünk arra is, hogy nem mi irányítunk. Egyetlenegy diadalunk volt, a kis háznál. Amúgy pedig örülhetünk, hogy életben vagyunk...
Ezek után azonnal elhatároztuk, hogy nem maradunk Magyarországon. Ebben mindannyian egyetértettünk. Viszont azt, hogy hová meneküljünk, senki sem tudta. Mikor megkérdeztük Oxyval a csapatot, csak ültek és néztek ránk. Nem tudom miért nem mertek ötleteket mondani. Tény, hogy nagyon feszültek voltunk, de sosem haraptuk le senki fejét.
Végül Daniel törte meg a csendet. Megkérdezte, hogy mi lenne, ha visszatérnénk valahová a múltamból. Valószínűleg úgy gondolkodnak majd a gyilkosok, hogy úgy sem megyünk olyan helyre, ahol már voltunk.
Először nem tetszett az ötlet, hogy visszamenjek Litvániába vagy Svédországba, ugyanis majdnem minden kampóshoz köthető dolog ott játszódott. Aztán eszembe jutott egy harmadik hely. És egy harmadik személy. Jace Lengyelországból. Emlékszem, tavaly, mikor átkutattuk a ZK-kat, nála húztuk meg magunkat.
Amint eszembe jutott a dolog, elvigyorodtam és megkértem Schölét, hogy szerezze meg nekem a telefonszámát. Mondhattam volna azt is, hogy beszéljen vele, de nem szerettem volna az akarata ellenére belerángatni a dologba a barátom. Úgy gondoltam, majd én beszélek vele, és ha szeretne segíteni, akkor hálásak leszünk neki, ha nem, akkor meg keresünk más helyet.
Természetesen egy pillanatig sem képzeltem, hogy nemet fog mondani nekünk, de azért kiadtam a parancsot, hogy ha úgy alakul a dolog, akkor találjanak egy másik úti célt.
A svéd nyomozónő elég gyorsan, fél órán belül megtalálta nekem Jace számát, én pedig azonnal fel is hívtam. A hívásom annyira sikeres volt, hogy egy órán belül már csomagoltunk az útra. Csupán azt nem tudtuk, mivel, és hogy megyünk oda. Ezért megkértem a többieket, hogy pakolják össze a cuccaim. Míg ők a bőröndöm intézték, lecsekkoltam a menetrendeket. Elég rossz volt. Úgy nézett ki, ha még aznap délután elindulunk, akkor is csak másnap délben érünk oda. Így tehát bíznunk kellett a meglepetés erejében, abban, hogy titokban tudjuk tartani a távozásunkat.
A sok kockázat miatt nem is késlekedtünk. Gyorsan összepakoltuk a dolgainkat, kivonultunk a vasútállomásra, majd felszálltunk az első vonatunkra.
2012. július 17., kedd
Egy pokoli hét kampóssal
Utolsó beszámolóm közvetlen a nagy út előtt írtam. Azóta már Svédországban vagyunk mind és már újra együtt. Sajnos, az utóbbi hét napot eléggé távol töltöttük egymástól, hála Kampós őrült terveinek.
Indulás előtt a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam arra, hogy már az első nap elbukik a tökéletes tervünk. Pedig pontosan ez történt. Rengeteget autóztunk Lengyelországban, totál kifáradtunk mire átértünk a határon. Tiszta tompák voltunk már, úgyhogy egy benzinkútnál kicsit felüdültünk. Mi hárman (Jakub, Jace és én) amíg a többiek kávéztak, kimentünk a mosdóba. Na ez az, amit nem kellett volna. Már az is gyanús volt, hogy az ajtó nem volt bezárva. Tudhattuk volna, hogy van bent valaki. De bementünk, és ráadásul az ajtót is becsuktuk, majd mikor bementünk a WC részbe az ajtó után egy hatalmas emberrel találtuk magunkat szemben. Persze ezzel nem is lett volna baj, csak hát volt a kezében egy hatalmas nagy balta. Meg a másik kezén egy fényes kampó. Még fel sem fogtuk, hogy mi van itt, már csak sötétséget láttunk. Jó ideig...
Én már az autóban magamhoz tértem. Rögtön ráeszméltem, hogy nem Jace kocsijában vagyok. Meg hát, ott miért is lennék megkötözve?! És ekkor előrepillantottam és a kormány mögött megláttam Kampóst. Több se kellett, azonnal pánikba estem, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Meglátta, hogy észrevettem, ezért rám fújt valamit és én bekábultam. Vezetett, gonoszul vigyorogva, én pedig szépen lassan elszenderedtem.
Nem emlékszem mikor tértem ismét magamhoz, de előbb mint a többiek. Egy sötét lyukban voltunk, természetesen megkötözve. Egy rácsozott ablak volt az egész "helységben" meg egy retkes ágy. Egyáltalán nem voltak valami kecsegtető körülmények a túléléshez. Ami utána jött az még a helynél is borzasztóbb volt. KAMPÓS. Hála istennek az ott töltött idő nagy részére nem nagyon emlékszem mert minden nap a számunkra kitalált vegyes kínzó módszerek alkalmazása után kiütött minket. De minden nap máshogyan.
Kedden asszem izzított tőrrel bökdösött minket, majd sósavba mártott késsel karcolta a hátunkat, szerdán felgyújtotta a hajunkat majd egy vödör vizet tett a fejünkre. Beteges volt és rémisztő. A többi napot nem is részletezném, mert újra rosszul leszek. Elég ha annyit mondok, hogy minden nap végig bőgtem amíg magamnál voltam, pedig nem szoktam sírni sosem. És nincs annál szarabb, mikor látod, hogy a barátaid, akik végig melletted álltak ugyanúgy szenvednek mint te, és nem tudsz rajtuk segíteni. Szegény Jace. Ő érdemelte meg ezt a kínzást a legkevésbé. Szinte csak pár napja volt velünk, máris bűnhődött, úgy hogy majd belehalt.
De kiszabadultunk hála Jaxnek és a kommandónak. De azt majd elmesélem később, most jön egy újabb műtét...
Indulás előtt a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam arra, hogy már az első nap elbukik a tökéletes tervünk. Pedig pontosan ez történt. Rengeteget autóztunk Lengyelországban, totál kifáradtunk mire átértünk a határon. Tiszta tompák voltunk már, úgyhogy egy benzinkútnál kicsit felüdültünk. Mi hárman (Jakub, Jace és én) amíg a többiek kávéztak, kimentünk a mosdóba. Na ez az, amit nem kellett volna. Már az is gyanús volt, hogy az ajtó nem volt bezárva. Tudhattuk volna, hogy van bent valaki. De bementünk, és ráadásul az ajtót is becsuktuk, majd mikor bementünk a WC részbe az ajtó után egy hatalmas emberrel találtuk magunkat szemben. Persze ezzel nem is lett volna baj, csak hát volt a kezében egy hatalmas nagy balta. Meg a másik kezén egy fényes kampó. Még fel sem fogtuk, hogy mi van itt, már csak sötétséget láttunk. Jó ideig...
Én már az autóban magamhoz tértem. Rögtön ráeszméltem, hogy nem Jace kocsijában vagyok. Meg hát, ott miért is lennék megkötözve?! És ekkor előrepillantottam és a kormány mögött megláttam Kampóst. Több se kellett, azonnal pánikba estem, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Meglátta, hogy észrevettem, ezért rám fújt valamit és én bekábultam. Vezetett, gonoszul vigyorogva, én pedig szépen lassan elszenderedtem.
Nem emlékszem mikor tértem ismét magamhoz, de előbb mint a többiek. Egy sötét lyukban voltunk, természetesen megkötözve. Egy rácsozott ablak volt az egész "helységben" meg egy retkes ágy. Egyáltalán nem voltak valami kecsegtető körülmények a túléléshez. Ami utána jött az még a helynél is borzasztóbb volt. KAMPÓS. Hála istennek az ott töltött idő nagy részére nem nagyon emlékszem mert minden nap a számunkra kitalált vegyes kínzó módszerek alkalmazása után kiütött minket. De minden nap máshogyan.
Kedden asszem izzított tőrrel bökdösött minket, majd sósavba mártott késsel karcolta a hátunkat, szerdán felgyújtotta a hajunkat majd egy vödör vizet tett a fejünkre. Beteges volt és rémisztő. A többi napot nem is részletezném, mert újra rosszul leszek. Elég ha annyit mondok, hogy minden nap végig bőgtem amíg magamnál voltam, pedig nem szoktam sírni sosem. És nincs annál szarabb, mikor látod, hogy a barátaid, akik végig melletted álltak ugyanúgy szenvednek mint te, és nem tudsz rajtuk segíteni. Szegény Jace. Ő érdemelte meg ezt a kínzást a legkevésbé. Szinte csak pár napja volt velünk, máris bűnhődött, úgy hogy majd belehalt.
De kiszabadultunk hála Jaxnek és a kommandónak. De azt majd elmesélem később, most jön egy újabb műtét...
2012. július 3., kedd
Uccu neki, Svédországig nincs megállás!
Előző írásomban említettem, hogy meglehetősen sokat időztünk Lengyelországban. De ezt azért nem hittem volna, hogy csak ma állunk tovább. De mivel is töltöttünk el ennyi időt itt? Elmesélem..
Először is, mióta elhagytam Magyarországot, egyszer nem aludtam még így ki magam, mint itt. Jace volt olyan rendes, hogy nem ébresztett fel minket és nem is siettette a bandát semmiben. Első nap szinte csak aludtunk, nagyon meglátszódott rajtunk az utóbbi egy hónap kimerítő hajszája. Viszont hála Jace segítségének, most új erőre kaptunk mindannyian.
Amint magához tért mindenki, ettünk egy keveset, majd a többiek kicsit jobban megismerték jövendőbeli segítőnket. A legfontosabb része az estének az volt, hogy Jace megígértette velem, hogy ha vége az üldözésnek, visszamegyek Litvániába elbúcsúzni az ottani barátaimtól, majd két hétre ide költözöm, hogy elfelejtsem a rémeket és felkészüljek a hazatérésre.
Ennek nagyon örültem, mert biztosan fogok pár régi ismerőssel is találkozni, meg óriási motiváció, hogy ha véget vetek a kampós ügynek, ide jöhetek. Ehhez persze jelen esetben három fontos dologra szükség van.
Pihent agyak és a nyugodt körülmény megvolt. Már csak terv kellett. Szerencsére esélyünk sem volt nagyon tervezgetni, mert Svédországban egyedül Jaxnek vannak kapcsolatai. Valami Shöle nevű magánnyomozó hölgy, aki ha minden igaz, mire mi odaérünk, kideríti, hogy merre van kampós. A lopott kocsi miatt sem kell már aggódnunk. Átfestettük és eldugtuk egy erdőben, majd Oxána kiderítette, hogy amúgy is lopott volt már.
A hétvégét étel-ital-eszközök vásárolgatásával töltöttük. Szombaton este grilleztünk. Nagyon jól esett így kikapcsolódni, régen nem csináltunk már ilyet. Az időjárás természetesen itt is meglepetést okozott, totál azt hittem, hogy majd meg fogok fagyni meg feszt esni fog, de nem. Az országos meleg rekord napról-napra megdőlt és rettentő hőség volt. Látszólag a helyiek nem nagyon voltak hozzászokva ehhez az időhöz, de élvezték nagyon.
Ennek örömére tegnap elmentünk egy közeli tóhoz és egész nap úsztunk meg eveztünk. Kezdtem egyre inkább otthon érezni magam. De sajnos az a nap nagyon hamar véget ért. Viszont eljött a mai, az indulás napja. Egészen idáig pakoltuk be az összes cuccot Jace furgonjába. Szerencsére beférünk mind, így nem kell az erdőbe visszamenni a kocsiért.
Még Meda leellenőriz mindent útóljára, hogy véletlenül se hagyjunk itt semmit, majd indulás! Terveink szerint egy gyorsétteremben megállunk majd kajálni, majd uccu neki, meg sem állunk Svédországig. Az úton Oxána vezet, a kommandósok a svéd hölggyel próbálják majd felvenni a kapcsolatot, Jukub, Jace és én pedig pihenünk és próbálunk utolsó alkalommal kikapcsolni.
Reszkess Sweden, megyünk!
Először is, mióta elhagytam Magyarországot, egyszer nem aludtam még így ki magam, mint itt. Jace volt olyan rendes, hogy nem ébresztett fel minket és nem is siettette a bandát semmiben. Első nap szinte csak aludtunk, nagyon meglátszódott rajtunk az utóbbi egy hónap kimerítő hajszája. Viszont hála Jace segítségének, most új erőre kaptunk mindannyian.
Amint magához tért mindenki, ettünk egy keveset, majd a többiek kicsit jobban megismerték jövendőbeli segítőnket. A legfontosabb része az estének az volt, hogy Jace megígértette velem, hogy ha vége az üldözésnek, visszamegyek Litvániába elbúcsúzni az ottani barátaimtól, majd két hétre ide költözöm, hogy elfelejtsem a rémeket és felkészüljek a hazatérésre.
Ennek nagyon örültem, mert biztosan fogok pár régi ismerőssel is találkozni, meg óriási motiváció, hogy ha véget vetek a kampós ügynek, ide jöhetek. Ehhez persze jelen esetben három fontos dologra szükség van.
Pihent agyak és a nyugodt körülmény megvolt. Már csak terv kellett. Szerencsére esélyünk sem volt nagyon tervezgetni, mert Svédországban egyedül Jaxnek vannak kapcsolatai. Valami Shöle nevű magánnyomozó hölgy, aki ha minden igaz, mire mi odaérünk, kideríti, hogy merre van kampós. A lopott kocsi miatt sem kell már aggódnunk. Átfestettük és eldugtuk egy erdőben, majd Oxána kiderítette, hogy amúgy is lopott volt már.
A hétvégét étel-ital-eszközök vásárolgatásával töltöttük. Szombaton este grilleztünk. Nagyon jól esett így kikapcsolódni, régen nem csináltunk már ilyet. Az időjárás természetesen itt is meglepetést okozott, totál azt hittem, hogy majd meg fogok fagyni meg feszt esni fog, de nem. Az országos meleg rekord napról-napra megdőlt és rettentő hőség volt. Látszólag a helyiek nem nagyon voltak hozzászokva ehhez az időhöz, de élvezték nagyon.
Ennek örömére tegnap elmentünk egy közeli tóhoz és egész nap úsztunk meg eveztünk. Kezdtem egyre inkább otthon érezni magam. De sajnos az a nap nagyon hamar véget ért. Viszont eljött a mai, az indulás napja. Egészen idáig pakoltuk be az összes cuccot Jace furgonjába. Szerencsére beférünk mind, így nem kell az erdőbe visszamenni a kocsiért.
Még Meda leellenőriz mindent útóljára, hogy véletlenül se hagyjunk itt semmit, majd indulás! Terveink szerint egy gyorsétteremben megállunk majd kajálni, majd uccu neki, meg sem állunk Svédországig. Az úton Oxána vezet, a kommandósok a svéd hölggyel próbálják majd felvenni a kapcsolatot, Jukub, Jace és én pedig pihenünk és próbálunk utolsó alkalommal kikapcsolni.
Reszkess Sweden, megyünk!
2012. június 29., péntek
Még egy hiba, avagy a lengyel zavar
Mint írtam, Kampóst szökés közben elkapták és ZK Malborkban tartják fogva. Ez egy Lengyel börtön közel a svéd határhoz. Mivel nem volt sok időnk gondolkodni, elég kétségbeesett tervet dolgoztunk ki, ami egy óra alatt el is készült. Így a következő napon már úton voltunk.
Persze a benzin ára az egekbe szökik, így nem tudtunk mindenkit vinni, be kellett érnünk hét fővel. A Lengyel határ közelében a furgonunkat letettük és vadászgépre szálltunk. Szerencsére a csapatból viszonylag sokan kaptak pilóta kiképzést. Oxána, mert rendőr. Jax, Justas és Meda, mert kommandósok. Tudtommal csak Jakub és én nem tudunk vezetni gépet, de ha olyan dolog történne, szerintem simán megpróbálkoznánk vele.
Sajnos a kelleténél több időt töltöttünk Lengyelországban, mert mikor betértünk a ZK ba csak lestek, nem értették, mit akarunk. Lehet, hogy Kampóst, mint tulajdonnevet nem vágták, pedig még le is fordítottam nekik. Így nem tudtuk, hogy milyen néven kapták el. Mattot adott nekünk.
Nem tudtuk, mit tegyünk, órákig gondolkodtunk, de semmi ötlet nem született. Viszont mindannyian tisztában voltunk vele, hogy nem időzhetünk sokág itt, mert lehet már nemzetközileg is üldözöttek vagyunk. Így végső elkeseredettségemben felhívtam Jacet. Őt tavaly ismertem meg, mikor kint jártam iskolai úton Lengyelországban. Pár nap alatt szinte testvérek lettünk. Nagyon nem akartam, hogy bajba keveredjen miattunk, de ha valaki, akkor ő nagyon sokat segíthet és szinte biztosra vettem, hogy fog is.
Pár órán belül meg is érkeztünk hozzá egy Warszavától pár kilométerre lévő faluba. Semmit sem változott egy év alatt, elsőre kiszúrtuk egymást. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt időnk élménybeszámolókra az elmúlt egy évről, hanem rögtön a lényegre kellett térjek. Azt mondta, nem leptem meg, mert egy éve egy titokzatos gyilkos hasonló módszerrel falvakat gyilkolt le, de elmenekült Litvániába. Viszont a tegnap esti híradóban benne volt, hogy elkapták, viszont egy napon belül meg is lépett Malborkból. És gyanította, nagy gáz van velem, mert több mint 6 hónapja nem látott facbookon, meg nem válaszoltam neki.
Megnyugtattam, hogy van pár barátom aki segít nekem, és amint vége ennek az egésznek, hazamegyek. Viszont addig az otthoniak semmit sem tudhatnak rólam, még elkezdenének keresni. Azt pedig végképp nem kellene. Szerencsére megígérte, hogy nem mond el erről semmit senkinek, csak had jöjjön velünk. Egyáltalán nem rajongtam az ötletért, de Jakub meggyőzött. Ebben az országban rendkívüli segítség lesz, vele könnyen fogunk boldogulni majd. Elmondta, hogy a Svéd határon nincs vám, így ott nem lesznek gondjaink, de ott kocsival kell mennünk. Felajánlotta, hogy mehetünk az övével, majd megveszi a pálya matricákat is.
Viszont van egy lopott kocsink. Ugye a börtöntől Jacehez nem mehettünk repülővel, így egy autót lenyúltunk. De ezzel majd később foglalkozunk, most higgadtan egy jó tervet kéne gyártanunk. És aludni se ártana....
Persze a benzin ára az egekbe szökik, így nem tudtunk mindenkit vinni, be kellett érnünk hét fővel. A Lengyel határ közelében a furgonunkat letettük és vadászgépre szálltunk. Szerencsére a csapatból viszonylag sokan kaptak pilóta kiképzést. Oxána, mert rendőr. Jax, Justas és Meda, mert kommandósok. Tudtommal csak Jakub és én nem tudunk vezetni gépet, de ha olyan dolog történne, szerintem simán megpróbálkoznánk vele.
Sajnos a kelleténél több időt töltöttünk Lengyelországban, mert mikor betértünk a ZK ba csak lestek, nem értették, mit akarunk. Lehet, hogy Kampóst, mint tulajdonnevet nem vágták, pedig még le is fordítottam nekik. Így nem tudtuk, hogy milyen néven kapták el. Mattot adott nekünk.
Nem tudtuk, mit tegyünk, órákig gondolkodtunk, de semmi ötlet nem született. Viszont mindannyian tisztában voltunk vele, hogy nem időzhetünk sokág itt, mert lehet már nemzetközileg is üldözöttek vagyunk. Így végső elkeseredettségemben felhívtam Jacet. Őt tavaly ismertem meg, mikor kint jártam iskolai úton Lengyelországban. Pár nap alatt szinte testvérek lettünk. Nagyon nem akartam, hogy bajba keveredjen miattunk, de ha valaki, akkor ő nagyon sokat segíthet és szinte biztosra vettem, hogy fog is.
Pár órán belül meg is érkeztünk hozzá egy Warszavától pár kilométerre lévő faluba. Semmit sem változott egy év alatt, elsőre kiszúrtuk egymást. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt időnk élménybeszámolókra az elmúlt egy évről, hanem rögtön a lényegre kellett térjek. Azt mondta, nem leptem meg, mert egy éve egy titokzatos gyilkos hasonló módszerrel falvakat gyilkolt le, de elmenekült Litvániába. Viszont a tegnap esti híradóban benne volt, hogy elkapták, viszont egy napon belül meg is lépett Malborkból. És gyanította, nagy gáz van velem, mert több mint 6 hónapja nem látott facbookon, meg nem válaszoltam neki.
Megnyugtattam, hogy van pár barátom aki segít nekem, és amint vége ennek az egésznek, hazamegyek. Viszont addig az otthoniak semmit sem tudhatnak rólam, még elkezdenének keresni. Azt pedig végképp nem kellene. Szerencsére megígérte, hogy nem mond el erről semmit senkinek, csak had jöjjön velünk. Egyáltalán nem rajongtam az ötletért, de Jakub meggyőzött. Ebben az országban rendkívüli segítség lesz, vele könnyen fogunk boldogulni majd. Elmondta, hogy a Svéd határon nincs vám, így ott nem lesznek gondjaink, de ott kocsival kell mennünk. Felajánlotta, hogy mehetünk az övével, majd megveszi a pálya matricákat is.
Viszont van egy lopott kocsink. Ugye a börtöntől Jacehez nem mehettünk repülővel, így egy autót lenyúltunk. De ezzel majd később foglalkozunk, most higgadtan egy jó tervet kéne gyártanunk. És aludni se ártana....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)