Utolsó beszámolóm közvetlen a nagy út előtt írtam. Azóta már Svédországban vagyunk mind és már újra együtt. Sajnos, az utóbbi hét napot eléggé távol töltöttük egymástól, hála Kampós őrült terveinek.
Indulás előtt a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam arra, hogy már az első nap elbukik a tökéletes tervünk. Pedig pontosan ez történt. Rengeteget autóztunk Lengyelországban, totál kifáradtunk mire átértünk a határon. Tiszta tompák voltunk már, úgyhogy egy benzinkútnál kicsit felüdültünk. Mi hárman (Jakub, Jace és én) amíg a többiek kávéztak, kimentünk a mosdóba. Na ez az, amit nem kellett volna. Már az is gyanús volt, hogy az ajtó nem volt bezárva. Tudhattuk volna, hogy van bent valaki. De bementünk, és ráadásul az ajtót is becsuktuk, majd mikor bementünk a WC részbe az ajtó után egy hatalmas emberrel találtuk magunkat szemben. Persze ezzel nem is lett volna baj, csak hát volt a kezében egy hatalmas nagy balta. Meg a másik kezén egy fényes kampó. Még fel sem fogtuk, hogy mi van itt, már csak sötétséget láttunk. Jó ideig...
Én már az autóban magamhoz tértem. Rögtön ráeszméltem, hogy nem Jace kocsijában vagyok. Meg hát, ott miért is lennék megkötözve?! És ekkor előrepillantottam és a kormány mögött megláttam Kampóst. Több se kellett, azonnal pánikba estem, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Meglátta, hogy észrevettem, ezért rám fújt valamit és én bekábultam. Vezetett, gonoszul vigyorogva, én pedig szépen lassan elszenderedtem.
Nem emlékszem mikor tértem ismét magamhoz, de előbb mint a többiek. Egy sötét lyukban voltunk, természetesen megkötözve. Egy rácsozott ablak volt az egész "helységben" meg egy retkes ágy. Egyáltalán nem voltak valami kecsegtető körülmények a túléléshez. Ami utána jött az még a helynél is borzasztóbb volt. KAMPÓS. Hála istennek az ott töltött idő nagy részére nem nagyon emlékszem mert minden nap a számunkra kitalált vegyes kínzó módszerek alkalmazása után kiütött minket. De minden nap máshogyan.
Kedden asszem izzított tőrrel bökdösött minket, majd sósavba mártott késsel karcolta a hátunkat, szerdán felgyújtotta a hajunkat majd egy vödör vizet tett a fejünkre. Beteges volt és rémisztő. A többi napot nem is részletezném, mert újra rosszul leszek. Elég ha annyit mondok, hogy minden nap végig bőgtem amíg magamnál voltam, pedig nem szoktam sírni sosem. És nincs annál szarabb, mikor látod, hogy a barátaid, akik végig melletted álltak ugyanúgy szenvednek mint te, és nem tudsz rajtuk segíteni. Szegény Jace. Ő érdemelte meg ezt a kínzást a legkevésbé. Szinte csak pár napja volt velünk, máris bűnhődött, úgy hogy majd belehalt.
De kiszabadultunk hála Jaxnek és a kommandónak. De azt majd elmesélem később, most jön egy újabb műtét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése