Ugyanis ez a hét egy hatalmas szívás. Az egész csapatnak. De főleg Jakubnak. Szegényt őrizetlenül hagyták a litvánok, a férfi és a patkány pedig szépen megkötözték és elvitték magukkal. Mikor erre ráeszméltünk, már rég késő volt. Ezután a szép, idilli hangulatunk helyét átvette egy orkán erejű pánikroham. Hála az égnek, megint csak voltak az átlagnál jóval összeszedettebb tagjaink, így viszonylag hamar elkezdtük keresni a barátunkat. Ennek az elkeseredett és sok áldozattal járó mentőakciónak a történetét fogom most elmesélni.
Hétfő reggel még minden rendben volt. A megszokott fekete lötty helyett gyümölcslevet ittam reggelire. Ebből arra következtettünk, hogy az évben, valószínűleg először, rendesen kialudtam magam. Végül a feltételezésünk akkor bizonyosodott be, mikor a dupla magyar órám után is képes voltam mosolyogni, ugyanis ez elég nagy ritkaság nálam. Egyszóval teljesen jól indult a hetem.
A pofon délután jött. Hazamentem, ráírtam Jakubra, hogy mi a helyzet vele, de nem válaszolt. Ettől még nem ijedtem meg, mert nem egyszer maradt bejelentkezve, pedig közben mást csinált. Én viszont beszélni akartam vele mindenképp. Tehát elhatároztam, hogy meglátogatom.
Csengettem vagy fél óráig, de nem kaptam semmi választ. Ez már megijesztett. Ugyanis abban állapodtunk meg, hogy Jakub itt marad a házban és nem megy sehová. Ezen a dolgon nem volt időm tovább rágódni, mert egy lakó bement és beengedett engem is. Azonnal felsiettem az emeletre. A következő szekundumban viszont már olyan mereven álltam, mint egy karó. A lakás ajtaja nyitva volt. Sőt, inkább tárva nyitva. Egyenesen ordított, hogy menjek be gyanútlanul. Én persze ezt nem tettem meg. Inkább felhívtam Oxánát és csak azután néztem be. Végig nagyon óvatosan közlekedtem a szobák között, holott már a második percben rájöttem, hogy minden üres. Valakik vagy valakik elrabolták a barátunkat. A litvánok pedig felszívódtak.
A következő egy órában sikeresen felvertem az egész csapatot. Estére mind összegyűltünk és megtartottuk az első nagy megbeszélést. Megtárgyaltuk, hogy a halandzsázó bandában innentől kezdve nem bízunk. És átbeszéltük azt is, hogy miként akarjuk előkeríteni Jakubot. Ez volt az este hosszabbik része. Végül úgy döntöttünk, hogy ellenőrizzük azokat a helyeket, ahol a múltkor kerestük a srácot. Ha ez a kísérletünk eredménytelen lesz, Oxána hív erősítés, de reméljük erre nem lesz szükség.
Kedden iskola helyett kutatómunkát végeztünk. Csapatoka oszlottunk és úgy bolyongtunk a városban. Ez több okból is izgalmas volt. Egyrészt ritkán dolgozunk párokban, így kicsit izgis mindenkinek a dolog. Másrészt iskolaidő alatt minket akármikor igazoltathatnak és bevihetnek az őrsre, így a rendőrök elől bujkálnunk kellett.
Nem nagyon vacakoltunk a párosítással, kevesebb, mint fél perc alatt megalakultak az Oxána&Rick, Dányi's Son&Dorothy párosok.
Mivel az elejétől fogva Greg és én tartottuk egybe a dolgokat, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy mi együtt fogunk menni. Szerencsére ő sem volt túl beszédes kedvében, így aránylag gyorsan és hangtalanul haladtunk. Egyetlenegyszer futottunk rendőrbe, de szerencsére bamba volt és nem vett észre minket. Ezt az izzasztó pár percet kivéve őrült unalmas délelőttünk volt. Ebéd után elkeseredetten folytattuk a munkánkat. Még jobban untuk magunkat, mert már a rendőrök elől sem kellett bujkálni. A sorsnak azonban már terve volt velünk.
Négy óra fele eljutottunk ahhoz a kis földalatti bunkerhez, amelyben meghúztuk magunkat, amikor még azt hittük, hogy a litvánok ránk vadásznak. A bejárat előtt két alak állt. Ettől azonnal felugrott a vérnyomásunk, ugyanis tudtuk, hogy egy ilyen helyen véletlen nem lehet valaki. Bentről pedig üvöltéseket, sikolyokat és nyöszörgést hallottunk. Nem ismertük fel benne Jakub hangját, de tisztában voltunk vele, hogy ez nem jelent semmit, mert egy embert, ha kínoznak, a hangja simán eltorzulhat.
Azonnal elkezdtünk agyalni azon, hogy mikét juthatunk be, és hogy mi fog minket fogadni odabent.
Negyed óra múlva készen voltunk mindennel. Az ott lévő kövek és cserepek segítségével sikerült némi vérzést megindítanom Greg lábán. Ő pedig elővette a színészi énjét és egy csodálatos drámát előadva rávette a bunker előtt őrködőket, hogy vigyék el a kocsijáig, ami itt parkol 100 méterre. Ezek az őrök pedig szerencsére nagyon amatőrök voltak. Bevették a dolgot mind a ketten.
Így pár perc múlva, hatalmas önelégült vigyorral az arcomon sétáltam be a bunkerbe. Nem telt bele pár pillanat és a vigyor ráfagyott az arcomra. Egyenesen Jakub szemébe néztem. Egy megkötözött, zöld-lila foltokkal teli, majdnem élettelen Jakubéba. Mire a sokkból feleszméltem, már nyílt is az ajtó és az egyik őr közelített felém a hátán valamivel. Pontosabban valakivel. Greggel. Egy totálisan eszméletlen Greggel....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése