Totális szétcsúszás

Az álmom után azt hittem, hogy mindenki ki fog borulni. Valami oknál fogva azonban mindenki teljesen higgadtan hallgatta végig a történetem. Az egyetlen ember, akinek oka lett volna hepciáskodni, sem szólt egy árva szót sem. Miután befejeztem a mesélést, hümmögött kettőt és vigyorogva megjegyezte, hogy milyen jó, hogy ez még nem történt meg. És persze, így, hogy tudjuk előre a jövőnket, simán fel tudunk készülni rá.

Éppen ezért sürgősen el kell kezdenünk keményen edzeni, ugyanis a célunk nem más, mint megváltoztatni a jövőt. Ha ez lehetséges egyáltalán.
Végül is, én úgy okoskodtam, hogy ha edzünk, és nem tudjuk megváltoztatni az álmomban látottakat, akkor is volt értelme a sok munkának. Ugyanis ha nem edzenénk, akkor lehet, változna az álom, csak éppen simán meghalnánk mind a ketten. De ezek csak feltételezések, igazából halvány elképzelésünk sincs, hogy mikor mi fog bekövetkezni.

Pláne most. Jelen pillanatban az sem tudjuk, hogy hol ébredünk holnap reggel. Vagy azt, hogy hányan vagyunk még egyben a csapatból. Nagyon keményen felfordultak a dolgok az utóbbi napokban. Én most Greggel és Rickkel vagyok egy búvóhelyen. Tegnap sikerült rátalálnunk a helyre. A többiekkel viszont sehogy sem sikerül felvenni a kapcsolatot. De hogyan is kerültünk ide? Az egy nagyon hosszú történet...

Talán akkor robbant ki az üldözés, amikor egyik nap hazamentem extrémül felfokozott idegállapotban. Ezt látták rajtam a többiek is, úgyhogy békén hagytak aludni. Mikor felkeltem, nem volt otthon senki. Legalábbis azt hittem. Felnéztem a netre, hátha írt Dorothy valami érdekeset Jakubról. Ha érdekes dolgokat nem is, annyit tudott mondani nekem, hogy a városban egészen biztosan nincs. Ekkor jelent meg előttem ál-Jakub. Nem hiszem, hogy elolvasta a dolgokat, (nem is érdekel), a lényeg az, hogy elkezdett szekálni. Én sem voltam rest, egyből visszaszóltam neki. A következő pillanatban pedig nekem esett. Nem tudom, hogy barátságos birkózást akart e szimulálni, vagy mit, de mivel tudtam, hogy ki ő, egyből bevédtem magam. Nem a harc szépségére törekedtem, hanem az eredményességre, így egy nyers mozdulattal belevágtam a fejét az ágyam szélébe. Ezen meg is lepődött, én pedig elfintorodtam, mert leesett, hogy nem akart még bántani. Ezzel a grimasszal szépen el is árultam magam. A következő pillanatban már állt volna fel, hogy szóljon mindenkinek, hogy lebukott. Ezt persze nem hagytam. A lehető legflegmább hangnemben közöltem vele, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem ő Jakub és ha megmoccan, akkor átszúrom a torkát Greg kedvenc konyhakésével. Erre ő káromkodott egyet, egy számomra ismeretlen nyelven. Megint vágtam egy pofát majd mosolyogva szóltam neki, hogy "Shut up bitch or I'll kill you with Greg's favourite knife." Ezt megértette én pedig beírtam magamnak egy képzeletbeli angol ötöst.

Ezután ültünk és néztük egymást. Ki nem mentem semmiért, úgy voltam vele, hogy nem kockáztatom meg azt, hogy esetleg eltűnjön. Arra viszont nem számítottam, hogy őt keresni fogják. Pechemre a banda találkozója pont aznap délutánra esett. Mikor már jó ideje farkasszemet néztünk egymással, megszólalt a csengő. Először ötletem sem volt, hogy ki lehet az ilyenkor, aztán mikor a srác elkezdett óbégatni előttem, rájöttem, hogy biztos őt keresik. Valami oknál fogva most kivételesen nem pánikoltam be. A gyereket nem hagyhattam üvölteni, így bevágtam a fejét a szekrénybe. Nem tudom miért oda, de mindegy. Fő a változatosság. Természetesen, akkor erővel tettem mindezt, hogy ki is terült a Jakub álca. Kiélveztem a pár másodpercnyi csendet, majd elgondolkodtam azon, hogy mi legyen a következő lépés. Hirtelen beugrott, hogy mi lenne, ha fognám magam és egy bézbózütővel szétcsapnám a bandát, de ezt rögtön el is felejtettem. Azért mert ennyire ideges voltam, még nem rendelkeztem akkora erővel, hogy egy négyfős csapattal elbánjak.

Végül úgy döntöttem, hogy elfutni mégsem olyan szép dolog, tehát rájuk támadok, majd elszaladok a többiekért. Felkaptam egy konyhakést, egy jó éleset, majd elindultam az ajtóhoz. A vendégeim nagyon türelmetlenek voltak, ugyanis még oda sem értem a bejárathoz ezek már betörték. Ezzel megleptek, de nem eléggé. A kezemet, melyben a kés volt, kifeszítettem mellső középtartásba majd vad forgásba kezdtem. Hármójukat meg is tudtam így sebesíteni. A negyedik tag viszont már indult felém, így az akcióm félbehagytam és elszaladtam. Azok meg csak üvöltöttek utánam, követni esélyük sem volt.

Emiatt azonnal az jutott eszembe, hogy összehívnak egy csoportot és üldözni fognak minket. Elvégre bejutottak a bázisunkba, mindent megtalálnak rólunk. Ezért rögtön hívtam Oxánát. Legnagyobb megdöbbenésemre a telefont az egyik tag vette fel. Elkezdett kiabálni velem, persze én semmit sem értettem belőle, így beleüvöltöttem a készülékbe majd letettem. Csak remélni tudtam, hogy Oxy otthon hagyta a telefonját és nem pedig elrabolták őt is. A következő ember, akit megkerestem Rick volt. Őt hamar megtaláltam, Greggel csocsóztak éppen. Ty-t, Dorothyt, Dányi's Sont és Thomast viszont nem tudtuk elérni. A legtöbb, amit tehettünk, hogy üzenetet hagytunk hátra nekik.



Később, mikor rejtekhelyet kerestünk a városban, megpillantottuk a banda egyik tagját. Sajnos ügyetlenek voltunk, észrevett minket. Hívta a többieket is, elkezdtek minket üldözni. Mi pedig a vasút mellett letértünk az erdő irányába. Később mikor visszafelé sétáltunk, megláttunk egy elhagyatottnak tűnő házat. Nem lehetett olyan régen üres, mert szépen be volt rendezve. A lakásban lévő képek alapján arra következtettünk, hogy egy idős emberé lehetett, aki nemrég halt meg, és a házzal még nem csinált semmit a rokonság. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy a házat kölcsönvesszük egy ideig.
Így állunk most. Legfontosabb feladatunk az, hogy kiderítsük, merre van Oxána és a csapatunk többi tagja. Majd, ha egyben vagyunk, szét kell csapnunk a Jakub rablók között és meg találni a barátunkat. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog.