2012. április 22., vasárnap

Jax kommandója

Menekülés, kétségbeesés, pánik, éhség, szomjúság, kimerültség. Legjobban ezek a szavak jellemezték az elmúlt hetem. A kampós elleni hajtóvadászatot egyáltalán nem ilyennek képzeltem, most azzal vigasztalom magam, talán fordul  a kocka. Nagyon nem jó dolog  a bujkálás, persze ezt eddig is tudtam, de a mértékéről csak most szereztem tudomást. Egyáltalán nem mutatkozunk emberek előtt a városban egy hete. Senki sem tudja mi van velünk, csak mi így öten egymásra utalva. Jakub- akit mióta ott vagyok ismerek, legjobb barátom lett. Brian- akinél jobb tározottabb támogatót lehetetlen találni. Hakän- akivel sorstársak vagyunk, semmi pénzért nem hagynánk, hogy a másiknak baja essen. Jax- az ikrem, ugyanazt élem amit ő 13 éve élt át, és bármit megtesz, hogy megmentsen. És itt vagyok én- az első számú célpont. Elég nehéz szerepem van ebben a dologban, ugyanis ha kampóssal akarunk valamit, nyilván meg kell mutatni magunkat neki. Csakhogy neki konkrétan elsőnek én kellek, szóval ha valamit akarunk a csali természetesen én leszek. Nem mintha félnék meghalni vagy ilyesmi, csak még erre nem állok készen. 


Aztán Jax előállt egy ötlettel. Minek nekünk itt csaliskodni meg menekülni feszt, amikor tök mindegy ki öli meg kampóst, csak haljon meg. Ezzel arra célzott, hogy van egy hidegvérű gyilkosokból álló titkos csoportja és ha bevonjuk őket, gond nélkül lemészárolják kampóst, ha úgy adódik. Nekem tetszett az ötlet, így nem nekem kell kivégeznek a gyilkost, és a kockázata is kevesebb hogy én halok meg. A bandát meg nem kell félteni, több híres gyilkost is eltettek már láb alól, észrevétlenül. A megtisztelő feladat természetesen az enyém volt, hogy hívjam fel őket és beszéljem rá a gyilkosságra a duót. Nem volt túl nehéz, annak ellenére hogy remegve, totál idegbetegen tárcsáztam, és szinte csak dadogtam. Ismerték az ügyem Jax jóvoltából, és már többször gondolkoztak azon, hogy lepuffantják kampóst. Meda és Justas duója a bérgyilkos csapatunk lett. Holnap érkeznek a városba, már várom, hogy megismerjem őket, és kitaláljunk valamit. Addig is megpróbálok szunyókálni pár órát...

2012. április 15., vasárnap

Én előre megmondtam...

Ez a hét, mint minden másik, természetesen eseménydúsan telt. És még most sincs vége. Pedig már mindenkire ráférne egy hatalmas pihenés. Természetesen ez lehetetlen, most még aludni is nehezen alszunk, mert tudjuk, hogy 100%-os közvetlen veszély fenyeget mindannyiunkat. Kampós bármelyik pillanatban lecsaphat.


De kezdjük az elején. Hétfőn majd kimúltam az iskolában, ugyanis amint beértünk, megrohamoztak minket, kérdezgettek tök érthetetlenül. Hamar elegem lett mindenből, így egész nap csak menekültem az emberek elől. Persze az osztály elől nem volt menekvés, viszont Brian magától értetődő módon bevédett, így elég volt egyetlen egyszer elmondanom, hogy mi történt.


Brian egész héten mellettem volt, nagyon sokat segített a jelenlétével, főleg az első két napon és pénteken. Péntek... 13.-a .... Pokoli nap volt. Ugyanis csütörtökön az esti híradóban bejelentették, hogy a kampós gyilkos meglépett az ország legszigorúbban őrzött börtönéből. Sokkolt a hír, bár nem volt meglepő, számítottunk rá. Egy pillanatig sem bíztunk benne, hogy kampós a börtönben marad két hétnél tovább. De hogy egy hetet nem bírták ott tartani... Nagyon sürgős dolga akadt. Minél hamarabb ki kell nyírjon minket.


Emiatt pénteken már be se mentünk az iskolába. Helyette új lakóhelyet kerestünk. Mindannyian tudtuk, itt meg fog találni minket, értelme nincs elbújni előle. Úgyhogy szépen fogjuk magunkat, új helyet keresünk, és próbáljuk kampós búvóhelyeit felfedni. Nem lesz könnyű, hamar ránk találhat, de kockáztatnunk kell. Holnap a város alatti csatornákba fogunk merészkedni. Sajnos nem kirándulunk és kalandot keresünk, lehet meg is halunk.. De legalább mi megpróbáltuk... Majd beszámolok a lent átéltekről, ha túléljük.

2012. április 8., vasárnap

Hakän kiszabadítása

Mint egy hete megírtam, sürgősen ki kellett találnunk valamit. Szerencsére nagyon kreatívak voltunk, jobbnál jobb ötleteink voltak az esetleges esetekre, csak hát nem tudtuk ez a szörnyeteg hová vitte Hakänt. Így a legtöbb időt azzal töltöttük, hogy belegondoltunk abba, hogy milyen hely az ideális kampósnak. Természetesen olyan hely, ahol ő van előnyben. Ez szerény véleményem szerint egyedül az iskola tornaterme lehetett, mert ott aztán tényleg béna vagyok. Viccet félretéve bejártuk az egész várost, a híd alatt is jártunk, de sehol semmi. Nagyon kétségbe voltunk esve. És ekkor végső ötletből bementünk az iskolába, hátha ott tudnak valamit róla.


Az igazgató csak nézett, mikor előadtuk, hogy nem találjuk, a telefonba csak fura nyüszítéseket hallottunk, és aggódunk miatta. És ekkor rontott be a takarítónő. Nagyon sok baromságot mondott egy perc alatt, szinte levegőt se vett. El nem tudtuk képzelni, mit láthatott, de nagyon kétségbe volt esve. Miután az igazgató kiküldött minket és őt, szépen megkértük mondjon el pontosan mindent. Azt hitten ott dobok egy hátast. A nő azt állítja, hogy a tornaterem szertárából nyöszörgést hall.


Mint akiket puskából lőttek ki, úgy rohantunk a teremig. Ott sem bizonytalanodtunk el, berúgtuk az ajtót (amiért biztos büntetést kapunk majd). Első dolgunk az volt, hogy nyissuk a szertárat, de zárva volt és nem volt kulcsunk, úgyhogy visszaszaladtunk érte. Szerencsére a takarítónő nem  problémázott, odaadta nekünk rögtön. Mikor visszaértünk, éreztem, hogy itt valami nem stimmel. A kötelek le voltak eresztve. De mi hozzá sem nyúltunk. Van itt még valaki rajtunk kívül. Nem izgattuk magunkat, berontottunk a szertárba és megpillantottuk Hakänt összekötözött testtel, összevagdosott karokkal, lábakkal. Gyorsan kiszabadítottuk a kötésből és indultunk volna vissza, csakhogy a tornaterem ajtaját bezárva találtuk.


Eszembe jutott hogy amíg Hakänt szabadítottuk ki, a kulcsot ott hagytuk a földön, tehát visszaszaladtam érte, de a kulcs már nem volt ott. Csak egy pillanatig bambulhattam el, mert a következő másodpercben egy baromi hegyes penge karcolta végig az arcom, majd feltépve a pólóm az egész felsőtestem. Ott álltam szemtől szembe kampóssal. Mozdulni, kiáltani nem tudtam, úgy le voltam döbbenve. Aztán sikerült összeszednem magam, mielőtt a fejem lekaszabolja és végrehajtottam egy hátraszaltót, egy segélykiáltással kombinálva. A következő ugrásom sokkal jobban sikerült, ugyanis átugrottam a magasugráshoz használt rudat, és ugyanakkor megszereztem egy kézilabdát. A harmadik mozzanat során már a többiek is ott voltak rúgták, vágták ahol érték, és végül kihasználva a labdát eszméletlenné tettük. Még jó, hogy kézilabda az egyetlen sportág amiben jó vagyok, körülbelül 4 méterről teljes erővel pofán vágtam, úgy hogy a fogsora majd kiesett. Remélem egy darabig meglesz neki ez az emléke.


A szép kis akciónk szóltunk az igazgatónak, aki jól lehordott minket (de ezt kellett tennie). Viszont utána a rendőrség bevitte kampóst, úgyhogy úgy tűnik egy darabig nyugtunk lesz, de tuti hogy ki fog szabadulni, elég gyenge itt a közbiztonság. Ami érdekesebb, Hakänt olyan sokk érte, hogy még máig nem tud erről beszélni. Majd ha rendbe jön talán tud mondani valami érdekeset. Addig is nagyon vigyázunk rá, és nem hagyjuk, hogy többé ilyen történjen.

2012. április 1., vasárnap

Közel a gyilkos

Süvít a szél, az ablakok remegnek. Utálok erre ébredni. Pedig az utóbbi időben hozzászokhattam volna már ehhez. A litván időjárás rendkívül szeszélyes. Pár napja még fagyiztunk, az évben először, most pedig lassan újra be kell kapcsolnunk a fűtést. 120 kilométer per órás szél fúj, hamarosan leszakad az ég. Óriási készültség van a környéken. Amúgy is, ez az idő tökéletes a gyilkolásra. Vegyük alapul csak a tegnapi napot...


Tegnapelőtt már volt tanítás, így voltam iskolában is. Elég laza napunk volt, ugyanis csak Péntekre kellett bemennünk. Litvánból feleltem egy 4-est, igaz hogy Brian végig nagylelkűen súgott, de nagyon büszke vagyok magamra, mert eddig ez a legjobb jegyem litvánból. Jakub sajnos beteg, így ő nem tudott velem lenni suliban, úgyhogy egész nap Brian-re hagyatkoztam. Szerencsére neki ez nem jelentett gondot, egész jól elvoltunk egész nap. Aztán jött a sokk...


Sétáltam hazafelé, mikor megcsörrent a telefonom. Felvettem , beleszóltam gyanútlanul, de válasz helyett csak furcsa hangokat és nyöszörgéseket hallottam. Éreztem, hogy valami itt nem stimmel, mert a szám ismerős volt. Letettem. Megint megcsörrent. Ezúttal Jax volt az. Még nem is köszöntem neki, már rám zúdított egy kisebb információ áradatot. " 50 méterre vagyok tőled, hátra ne nézz, veszélyben vagy. Kövesd az utasításaim és tégy úgy, mintha hétköznapi dolgokról beszélgetnénk"  " Rendben"-mondtam- "de akkor rajta, mond el mi is történt a öööö meccsen." 


Jax elmondta, hogy kampós is itt van a közelemben, a hídnál vár rám valószínűleg, ne arra menjek haza. Utána, amíg sétáltam hazáig, mondott mindenféle dolgot, majd mikor beesett az ajtón, rátért a dolgokra. Hakänt elkapta. Valószínűleg őt hallottam a telefonban. Ki kell szabadítanunk, de fogalmam sincs, hogyan. Ezt most tervezzük még. A tervet majd később ismertetem részletesen, most viszont meg kell valósítanunk sürgősen. Nem akarjuk hogy baja essen a barátunknak...

2012. március 25., vasárnap

Jax, az iker

Mint írtam, egy hete elutaztunk Vilniusba. Kicsit tartottam a nagy várostól, de feleslegesen. Nagyon jól éreztem magam ott, az emberek kedvesek, a környezete is szép... Már az állomáson éreztem, hogy valami fura van ebben a Jax nevezetű emberben. Valami nagyon ismerős, közös dolog kettőnkben. Aztán amint beértünk a lakásába, a lényegre tért.


A családját kampós mészárolta le 13 évvel ezelőtt. Jax most 27 éves, úgyhogy körülbelül annyi idős volt akkor mint most én. Ő azóta nyomoz és keresi kampóst. Minden apró nyomot követett éveken keresztül, és most úgy gondolja rajtam keresztül közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Emellett kiderült hogy az ük ük nagyapánk egy és ugyanaz a személy. Tudtam, hogy tengerész volt, és sejtettem hogy vannak vér szerinti "rokonaim" a tengeren túl, de hogy pont itt és most találkozom az egyikkel.. Ez nagyon ledöbbentett.


Ami még szembetűnt, hogy tényleg nagyon hasonlítunk egymásra. Nagyon távoli vér szerinti rokonok vagyunk, de akár ikrek is lehetnénk. Ugyanolyan farmerünk és pólónk van, a cipőnk azonos méretű, ételek - italok terén ugyanolyan ízlésünk van. Egyforma magasak vagyunk.... Ha neki adnám a szemüvegem, akkor simán össze kevernének minket, úgyhogy ezt még akár el is játszhatjuk valahol. 


Természetesen azért kutakodtunk is rendesen, de sajnos semmi újat nem tudtunk meg. Ugyanazokat a dolgokat ismertem én is kampósról, mint ő. De mostmár tudom, hogy nem vagyok egyedül, nem egyedüli célpont vagyok. Sőt... Úgy néz ki hárman vagyunk, és nem Hakän a harmadik ember. Ő véletlen keveredett bele. Viszont van egy Fernando nevű 23 éves spanyol ember, akinek a családját szintén a mi kampósunk gyilkolta le 9 évvel ezelőtt. Fel kell majd vennünk vele a kapcsolatot. Már csak a módját kéne kitalálnunk... Addig is, jobb ha figyelünk magunkra, mert Jax szerint vadásznak ránk...

2012. március 18., vasárnap

Reszkess Vilnius! Jövünk!

Ez a hét teli volt izgalmakkal. Két hetes tanítási szünetet rendeltek el a rendkívüli időjárás miatt. Ilyet sem láttam még sose hogy Hétfőn -10 fok, Kedden +25 .....  Nagyon nehéz elviselni ezt a hőmérséklet ingadozást. Viszont így kicsit jobban tudunk haladni.


Úgy döntöttünk, nem várunk, ma elmegyünk Vilniusba és az országos könyvtárban kutakodunk. Ahhoz viszont túl kell élnünk több mint 5 órát a vonaton. Szerencsére hozzá vagyunk mindannyian szokva, hogy hosszan utazunk, így nem jelent ez gondot nekünk. Jakubbal és Bryannel utazok, így nyelvi nehézségeim sem lesznek.


Vilniusban az állomáson majd Jax fog ránk várni. Őt még nem ismerem, de sokat hallottam már róla, és beszéltem is vele rengeteget. Szinte biztos, hogy nagyon jól meg fogjuk érteni egymást. Ő még az én tört, angolos litván szóhasználatom is gond nélkül felfogta. Emellett Jakub mindig vele hasonlított össze, így gondolom sok a hasonlóság kettőnkben. Láttam róla egy tavalyi fotót a litvánok közösségi oldalán, és a legszembetűnőbb a kék sálja. Meg is fogadtam, addig haza nem megyek innen, amíg nem szerzek magamnak egy olyat. A kis csapatunkból egyébként ő tud legjobban angolul, úgyhogy lehet mi majd úgy beszélgetünk....


Sajnos okunk is van a sietségre. A héten az egyik osztálytársam meggyilkolták. Valami görbe, hegyes fémmel felszakították a torkát. Állítólag két perc alatt elvérzett. Ezért joggal gyanakodunk arra, hogy aki le akar vadászni, az tudja hogy itt vagyok. Úgyhogy jobb lesz minél hamarabb akcióba lendülni.

2012. március 11., vasárnap

Események a köbön

Sajnálatos módon az elmúlt két hétben nem tudtam jelezni magamról, ugyanis eléggé felpörgött az élet. Most viszont van egy szabad délutánom, mert Jakub, Hakän és Jason meccsen vannak. Jobbnak találták azt, hogy itthon maradok, elég nagy a város ahová mentek, nem akarták, hogy eltévedjek. Én pedig nem ellenkeztem, gondoltam beszámolok az elmúlt két hét eseményeiről.


Elkezdtem iskolába járni. Meglepő módon pár hét után még nem sír a szám, sőt egész barátságos hely az iskola. Kezdem megszeretni az osztálytársaimat is. Egész jól kijövök mindenkivel, beleértve a tanárokat is. Legtöbb órán Brian mellett ülök, de van hogy Jakub is velünk van. Sajnos ez a ritkább eset, ez akkor szokott bekövetkezni, amikor testnevelés, rajz, ének vagy angol óránk van. Rengeteg segítséget kapok a srácoktól, minden délután "litvánozunk" kicsit, így az elégséges színvonalt talán hozom majd a dolgozatban. Ma estefelé átjön majd Brian és segít a házimban, mert nagyon elakadtam a helyesírás résznél.


Eddig még nem is igazán vettem szemügyre őt. Pedig nem egy könnyen felejthető figura, persze jó értelemben. Mély kristályzöld szemei vannak bennük kis barna folttal. Ahol megjelenik, ott dermedté válik minden, olyan erős a kisugárzása a szemeitől. Ha ölni lehetne tekintettel, őt kétséget kizáróan remek gyilkos lenne. Sokan félreismerik, azt hiszik róla hogy "csendes gyilkos", pedig nem az. Nagyon jó fej és barátságos na meg segítőkész. Két hét alatt a legjobb barátom lett az osztályból.


A héten találtunk egy viszonylag használható nyomot is. Egy cikk volt 10 évvel ezelőttről. Beszámolt egy gyilkosság rohamról és arról hogy minden áldozatnak elvágták a torkát. Alatta pedig beszámoltak kampós legendájáról és híveiről. Ezek szerint vannak követői. Ez szörnyű.. Úgy néz ki itt eléggé komolyan viszik a legendát, ami lehet hogy nem csak legenda... A következő cikken is fennakadtam egy darabig. "Meddig tart még a kampós őrület?   Olivia Situva"  Elég érdekes cikk volt, a nő váltig állította hogy ez nem csak egy legenda és véget kell vetnünk kampós életének.


Ezen felbuzdulva meglátogattuk a szerkesztőséget, érdeklődtünk az újságíró iránt, de csak annyit mondtak hogy már nem dolgozik itt. Úgyhogy maradtunk az internetnél. Jakub talált rá. Egy cikk volt két hónappal a nő tudósítása után. "Felmetszették a bátor újságírónő torkát" címmel. Úgy látszik a nyilvánosság előtt kampósról beszélni nem a legjobb ötlet. Ezek szerint minden ilyen dolgot titokban kell tartanunk.


Eddig két embert vesztettünk el, ha én is belehalok a küldetésbe, Hakännak kell bevégeznie mindent. De nem halhatok meg, mert vissza kell térnem az otthonomba. Bár remélem otthon halottnak hisznek és már nem keresnek semerre.  Mit mondok majd Ryan és Adrian szüleinek? Hogyan fogok viselkedni? Mi lesz Hakännal, Briannel, Jasonnel és Jakubbal? Rengeteg kérdés van még bennem, viszont kezdem úgy érezni, hogy nem sokára vége lesz mindennek. Pedig már kezdtem megszeretni ezt az életet...