2012. július 24., kedd

Megmentésünk története

Mint írtam, kampós nem lacafacázott. Elég ocsmány módon elbánt velünk. Egy héten keresztül hármónkat (Jakubot, Jacet és engem) kínzott a törzshelyén. Teljesen változatos módszereket használt, így mindig máshol sérültünk meg. És még élvezte is.  Egyszerűen nem értem, hogy lehet valaki ennyire elmebeteg. Csak valami ük-ük nagyapás baromság miatt gyerekeket, családokat mészárol le, hogy bosszút állhasson. Egyébként szerintem mos már csak azért teszi, mert egy szadista baromarc, és amúgy a bosszú már hidegen hagyja. 


Vasárnap volt, nagy nehezen tértünk csak magunkhoz a szombati "mintákat égetek és karcolok a bőrödbe mindenhol" című kínzás után. Sajgott a fejem, a lábam, a hasam, a karom, a lapockám, egyszóval minden bajom volt. A másik meg hogy csuron vér voltam még mindig, csak már rám száradt. De egy rossz szót nem szóltam erről kampósnak, nem volt erőm panaszkodni. Meg amúgy is, ha megszólalok, tuti egyből kinyírt volna.


Kb. úgy dél körül lehetett, mikor csengettek. Kampós egyből ránk nézett és közölte, ha az idióta segítőink lesznek helyben lepuffant minket, meg őket is. Nagyon megijedtünk, mert tudtuk, hogy csak ők lehetnek. DE nem. Akkorát csalódtam amikor egy villanyszerelő toppant be. Nem sok híja volt, hogy hallattam egy hangos   ********-et. De nyugton maradtam... Mivel a nagy villany és a tv is a szobában volt, így jobban szemügyre vettem. Még le sem esett amit gondoltam, máris újra csengettek. Ez kezd gyanús lenni -gondoltam. És kampós is kezdett gyanakodni.


Hála az égnek vízóra leolvasó  jött, és kampós levezette a pincébe a vízórához. És ekkor teljes erővel a fejembe csapódott, hogy mi van! Ezek ők! De mi csel volt ez. Persze, hogy nem volt gyanús a villanyszerelő. Mert fiatal volt, nem a kommandó tagja. Hanem a gyerek az álmomból. A DC sityakos srác, Jason az. Majd leestem a székről, amikor erre rájöttem. Neki nyilván leesett, hogy miket gondolok így azonnal cselekedett. A szerszámos ládából előszedett 4 kést, egyikkel elvágta a kötelem, másikat már adta is, hogy szabadítsam ki Jacet. Ő pedig Jakubot tette szabaddá. Mikor ezzel megvoltunk, azonnal el akartunk húzni minél messzebbre. De hogyan? Innen? 


Ekkor közölte, hogy nyugi van, a lyuk mögött nem sokkal vár Oxána, Justas és Meda. A vízóra olvasó pedig Jax. Ekkor villant át az agyamon először, hogy sikerülhet kikerülni innen. Ám ekkor betoppant kampós és az össze vissza háborgó, magyarázó vízóra olvasó Jax. Na itt elszabadult a pokol. Kampós felkapott egy tőrt és belém vágta. Hála égnek csak a karomba talált. Majd belelőtt mindenkibe, kivéve Jaxbe mert ő időközben az adóvevőt megkaparintotta és segítséget hívott, majd a késével nekiesett kampósnak.
Fél percen belül berontottak a többiek is, de nem volt idejük kampósra, ránk ( a súlyos sebesültekre kellett figyelniük azonnal)


 Közölünk természetesen én voltam megint a bűnbak. Járni sem tudtam, mivel amit kilőtt a pisztolyából töltény a bokámba fúródott. Tökéletes lövés volt tőle. Oxána és Justas közös erővel kivonszoltak a járgányukig, majd visszamentek Jasonért, Jakubért és Jaceért. Közben Jax fedezte őket, de feleslegesen. Ugyanis kampós egyszer csak fogta magát és felszívódott. Egyszerűen még most sem vagyunk képesek felfogni, ez hogy történt, de nem érdekel. Mi élünk, ez már nagy dolog.Úgyhogy fogtuk magunkat és hazamentünk, azaz a svéd nyomozó nőhöz vittek minket. Majd a kocsiban elájultam..... 


Ébredésem után különböző műtétek vártak ránk. Rengetek munkát szereztünk a svéd sebészeknek, melyeket  ők készségesen teljesítettek. Egy rossz szavuk nem volt ránk, sőt hősként tekintettek ránk, mert nem nyavalyogtunk. A legjobb, hogy a hírünk a svéd sajtót bejárta, kampóst már körözik és rengetegen fogják a pártunkat és segítenek nekünk. Szóval, összességében, jól jöttünk ki ebből. Csak pár hétig nem állhatok lábra. de ezt már kibírom...

2012. július 17., kedd

Egy pokoli hét kampóssal

Utolsó beszámolóm közvetlen a nagy út előtt írtam. Azóta már Svédországban vagyunk mind és már újra együtt. Sajnos, az utóbbi hét napot eléggé távol töltöttük egymástól, hála Kampós őrült terveinek.


Indulás előtt a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam arra, hogy már az első nap elbukik a tökéletes tervünk. Pedig pontosan ez történt. Rengeteget autóztunk Lengyelországban, totál kifáradtunk mire átértünk a határon. Tiszta tompák voltunk már, úgyhogy egy benzinkútnál kicsit felüdültünk. Mi hárman (Jakub, Jace és én) amíg a többiek kávéztak, kimentünk a mosdóba. Na ez az, amit nem kellett volna. Már az is gyanús volt, hogy az ajtó nem volt bezárva. Tudhattuk volna, hogy van bent valaki. De bementünk, és ráadásul az ajtót is becsuktuk, majd mikor bementünk a WC részbe az ajtó után egy hatalmas emberrel találtuk magunkat szemben. Persze ezzel nem is lett volna baj, csak hát volt a kezében egy hatalmas nagy balta. Meg a másik kezén egy fényes kampó. Még fel sem fogtuk, hogy mi van itt, már csak sötétséget láttunk. Jó ideig...


Én már az autóban magamhoz tértem. Rögtön ráeszméltem, hogy nem Jace kocsijában vagyok. Meg hát, ott miért is lennék megkötözve?! És ekkor előrepillantottam és a kormány mögött megláttam Kampóst. Több se kellett, azonnal pánikba estem, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Meglátta, hogy észrevettem, ezért rám fújt valamit és én bekábultam. Vezetett, gonoszul vigyorogva, én pedig szépen lassan elszenderedtem.


Nem emlékszem mikor tértem ismét magamhoz, de előbb mint a többiek. Egy sötét lyukban voltunk, természetesen megkötözve. Egy rácsozott ablak volt az egész "helységben" meg egy retkes ágy. Egyáltalán nem voltak valami kecsegtető körülmények a túléléshez. Ami utána jött az még a helynél is borzasztóbb volt. KAMPÓS. Hála istennek az ott töltött idő nagy részére nem nagyon emlékszem mert minden nap a számunkra kitalált vegyes kínzó módszerek alkalmazása után kiütött minket. De minden nap máshogyan.
Kedden asszem izzított tőrrel bökdösött minket, majd sósavba mártott késsel karcolta a hátunkat, szerdán felgyújtotta a hajunkat majd egy vödör vizet tett a fejünkre. Beteges volt és rémisztő. A többi napot nem is részletezném, mert újra rosszul leszek. Elég ha annyit mondok, hogy minden nap végig bőgtem amíg magamnál voltam, pedig nem szoktam sírni sosem. És nincs annál szarabb, mikor látod, hogy a barátaid, akik végig melletted álltak ugyanúgy szenvednek mint te, és nem tudsz rajtuk segíteni. Szegény Jace. Ő érdemelte meg ezt a kínzást a legkevésbé. Szinte csak pár napja volt velünk, máris bűnhődött, úgy hogy majd belehalt. 


De kiszabadultunk hála Jaxnek és a kommandónak. De azt majd elmesélem később, most jön egy újabb műtét...

2012. július 3., kedd

Uccu neki, Svédországig nincs megállás!

Előző írásomban említettem, hogy meglehetősen sokat időztünk Lengyelországban. De ezt azért nem hittem volna, hogy csak ma állunk tovább. De mivel is töltöttünk el ennyi időt itt? Elmesélem..


Először is, mióta elhagytam Magyarországot, egyszer nem aludtam még így ki magam, mint itt. Jace volt olyan rendes, hogy nem ébresztett fel minket és nem is siettette a bandát semmiben. Első nap szinte csak aludtunk, nagyon meglátszódott rajtunk az utóbbi egy hónap kimerítő hajszája. Viszont hála Jace segítségének, most új erőre kaptunk mindannyian.


Amint magához tért mindenki, ettünk egy keveset, majd a többiek kicsit jobban megismerték jövendőbeli segítőnket. A legfontosabb része az estének az volt, hogy Jace megígértette velem, hogy ha vége az üldözésnek, visszamegyek Litvániába elbúcsúzni az ottani barátaimtól, majd két hétre ide költözöm, hogy elfelejtsem a rémeket és felkészüljek a hazatérésre.


Ennek nagyon örültem, mert biztosan fogok pár régi ismerőssel is találkozni, meg óriási motiváció, hogy ha véget vetek a kampós ügynek, ide jöhetek. Ehhez persze jelen esetben három fontos dologra szükség van.
Pihent agyak és a nyugodt körülmény megvolt. Már csak terv kellett. Szerencsére esélyünk sem volt nagyon tervezgetni, mert Svédországban egyedül Jaxnek vannak kapcsolatai. Valami Shöle nevű magánnyomozó hölgy, aki ha minden igaz, mire mi odaérünk, kideríti, hogy merre van kampós. A lopott kocsi miatt sem kell már aggódnunk. Átfestettük és eldugtuk egy erdőben, majd Oxána kiderítette, hogy amúgy is lopott volt már.


A hétvégét étel-ital-eszközök vásárolgatásával töltöttük. Szombaton este grilleztünk. Nagyon jól esett így kikapcsolódni, régen nem csináltunk már ilyet. Az időjárás természetesen itt is meglepetést okozott, totál azt hittem, hogy majd meg fogok fagyni meg feszt esni fog, de nem. Az országos meleg rekord napról-napra megdőlt és rettentő hőség volt. Látszólag a helyiek nem nagyon voltak hozzászokva ehhez az időhöz, de élvezték nagyon.


Ennek örömére tegnap elmentünk egy közeli tóhoz és egész nap úsztunk meg eveztünk. Kezdtem egyre inkább otthon érezni magam. De sajnos az a nap nagyon hamar véget ért. Viszont eljött a mai, az indulás napja. Egészen idáig pakoltuk be az összes cuccot Jace furgonjába. Szerencsére beférünk mind, így nem kell az erdőbe visszamenni a kocsiért.


Még Meda leellenőriz mindent útóljára, hogy véletlenül se hagyjunk itt semmit, majd indulás! Terveink szerint egy gyorsétteremben megállunk majd kajálni, majd uccu neki, meg sem állunk Svédországig. Az úton Oxána vezet, a kommandósok a svéd hölggyel próbálják majd felvenni a kapcsolatot, Jukub, Jace és én pedig pihenünk és próbálunk utolsó alkalommal kikapcsolni.


Reszkess Sweden, megyünk!

2012. június 29., péntek

Még egy hiba, avagy a lengyel zavar

Mint írtam, Kampóst szökés közben elkapták és ZK Malborkban tartják fogva. Ez egy Lengyel börtön közel a svéd határhoz. Mivel nem volt sok időnk gondolkodni, elég kétségbeesett tervet dolgoztunk ki, ami egy óra alatt el is készült. Így a következő napon már úton voltunk.


Persze a benzin ára az egekbe szökik, így nem tudtunk mindenkit vinni, be kellett érnünk hét fővel. A Lengyel határ közelében a furgonunkat letettük és vadászgépre szálltunk. Szerencsére a csapatból viszonylag sokan kaptak pilóta kiképzést. Oxána, mert rendőr. Jax, Justas és Meda, mert kommandósok. Tudtommal csak Jakub és én nem tudunk vezetni gépet, de ha olyan dolog történne, szerintem simán megpróbálkoznánk vele.


Sajnos a kelleténél több időt töltöttünk Lengyelországban, mert mikor betértünk a ZK ba csak lestek, nem értették, mit akarunk. Lehet, hogy Kampóst, mint tulajdonnevet nem vágták, pedig még le is fordítottam nekik. Így nem tudtuk, hogy milyen néven kapták el. Mattot adott nekünk.


Nem tudtuk, mit tegyünk, órákig gondolkodtunk, de semmi ötlet nem született. Viszont mindannyian tisztában voltunk vele, hogy nem időzhetünk sokág itt, mert lehet már nemzetközileg is üldözöttek vagyunk. Így végső elkeseredettségemben felhívtam Jacet. Őt tavaly ismertem meg, mikor kint jártam iskolai úton Lengyelországban. Pár nap alatt szinte testvérek lettünk. Nagyon nem akartam, hogy bajba keveredjen miattunk, de ha valaki, akkor ő  nagyon sokat segíthet és szinte biztosra vettem, hogy fog is.


Pár órán belül meg is érkeztünk hozzá egy Warszavától pár kilométerre lévő faluba. Semmit sem változott egy év alatt, elsőre kiszúrtuk egymást. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt időnk élménybeszámolókra az elmúlt egy évről, hanem rögtön  a lényegre kellett térjek. Azt mondta, nem leptem meg, mert egy éve egy titokzatos gyilkos hasonló módszerrel falvakat gyilkolt le, de elmenekült Litvániába. Viszont a tegnap esti híradóban benne volt, hogy elkapták, viszont egy napon belül meg is lépett Malborkból. És gyanította, nagy gáz van velem, mert több mint 6 hónapja nem látott facbookon, meg nem válaszoltam neki. 


Megnyugtattam, hogy van pár barátom aki segít nekem, és amint vége ennek az egésznek, hazamegyek. Viszont addig az otthoniak semmit sem tudhatnak rólam, még elkezdenének keresni. Azt pedig végképp nem kellene. Szerencsére megígérte, hogy nem mond el erről semmit senkinek, csak had jöjjön velünk. Egyáltalán nem rajongtam az ötletért, de Jakub meggyőzött. Ebben az országban rendkívüli segítség lesz, vele könnyen fogunk boldogulni majd. Elmondta, hogy a Svéd határon nincs vám, így ott nem lesznek gondjaink, de ott kocsival kell mennünk. Felajánlotta, hogy mehetünk az övével, majd megveszi a pálya matricákat is. 


Viszont van egy lopott kocsink. Ugye a börtöntől Jacehez nem mehettünk repülővel, így egy autót lenyúltunk.   De ezzel majd később foglalkozunk, most higgadtan egy jó tervet kéne gyártanunk. És aludni se ártana....

2012. június 21., csütörtök

Már majdnem 100 % os állapotban

Az elmúlt hetekben csak gyógyultam, gyógyultam és gyógyultam. Végre megjött a várva várt hatása a sok gyógyulgatásnak. Nincs lázam, nem folyik az orrom és a fejem sem fáj. Csodálatos és ismeretlen érzés. Ja, és a legjobb, hogy vannak hírek kampósról.


Úgy tűnik voltak/vannak hívei akik segítenek neki a munkáiban. Szóval, velük is számolnunk kell a jövőben. Nem lesz gond, ha eddig boldogultunk ezután is fogunk, de mégis milyen dolog már, hogy egy ilyennek segíteni?! A nagyobb bajunk az, hogy elmenekült. Viszont a szomszédos Lengyelországban elkapták.


Egy ZK Malbork nevű börtönben őrzik. Tény, hogy az ottani közbiztonság magasabb fokú a litvánnál, de miután utánanéztünk a börtönnek kicsit félni kezdtünk. Ugyanis ez egy kevésbé őrzött börtön, közel a tengerhez, ahonnan a sokkal "toleránsabb" Svédországba nagyon könnyen át lehet jutni. Konkrétan, inkább hívnám falusi fogdának, mint börtönnek. Tulajdonképpen csak egy ideiglenes fogvatartóhely 250 es férőhellyel. Szökésre viszont perfektül alkalmas, szóval sietnünk kell. 


Kiadni kampóst nem fogják nekünk, ez ami biztos. Mégis mekkorát néznének, ha beállítanának az intézetbe 15 éves forma kölykök meg pár idióta kommandósnak nevezett alak, és követelnék a kampó kezűt?! Több órás gondolkodás után viszont rájöttem, hogy van egy Okszánánk. Aki tény, hogy áruló, de ezt a kintiek még nem tudhatják, mert pályakezdő volt, így még az itteni hivatalosak sem ismerik, csak a helyiek ahol eddig volt. Ezt nagyon jól ki fogjuk tudni használni, mivel rendőr, a kártyái még megvannak, így neki ki kell adniuk. Csak kell egy előzetes kérelem nekik. 


Mivel ők lengyelek, Okszánáék litvánok, én pedig magyar vagyok, probléma nélkül meg fogjuk tudni ezt oldani. Szerencsére nekik is vannak kapcsolataik a kintiekkel, és nekem is, hála az iskolámnak. De remélem Okszánának mindent sikerül majd elsőre elintéznie. 


Mindenek előtt át kell jutni az országhatáron. Ehhez nagy bravúr kell, mert itt ugye körözve vagyunk. Ha repülővel megyünk, úgy nem állítanak meg a határon minket, csak kell egy kocsi a Lengyelországban történő utazáshoz.  Mivel észre fogják venni, hogy engedély nélkül szállunk fel a kommandó gépével, utánunk fognak jönni, így majd egy sűrű erdőben kell landolnunk ahonnan egy minél hétköznapibb járművel kell továbbmennünk. Ehhez viszont még legalább egy hét tervezés kell. Nem akarok még egy rossz tervet. eleget kaptam már miattuk. Eddig minden rosszul sikerült terv után súlyosan megsérültem. Nem kellene még egyszer, lassan bele is halhatok.


Azt, hogy végül hogy, és mit csináltunk, a következő bejegyzésemben megírom, most lázas gondolkodásba kezdek. AKCIÓ INDUL!

2012. június 7., csütörtök

Az álom

Reszketem a hidegtől... Már fél napja egy idegen autó hátuljában kuksolok. Tető nincs, kint vadul őrjöng a szél, mindenem szétfagyott. Óriási erőt kell kifejtsek ahhoz, hogy ne essek ki a járműből, de érzem, hogy itt kell maradnom, nem szabad leesnem, mert meghalok.


Pár óra múlva megérkezünk, beraknak egy zsákba, felcipelnek valahová. Nem tetszik ez nekem. Egy üstbe tesznek bele. Nem hiszem el... Meg fognak főzni ebédre. De nem ettek meg. Kihalásztak, rám aggattak valami ruhát és kihajítottak a legfelső ablakon.


Megkapaszkodtam az utamba eső első fában. Élesen tenyerembe vágott, de a fájdalommal mit sem törődve, ágról-ágra, fáról-fára ugráltam, mint egy mókus. Összecsikartam az egész testem, dőlt belőlem a vér, de minél hamarabb és minél messzebbre el akartam távolodni e helytől. Nagyon tempósan haladtam. Egyszer már automatikusan szökkentem a következő fára, de nem jött a kezembe egy ág sem. Ekkor eszméltem rá, hogy vége az erdőnek, és kiugrottam egy vízesés fölé. 


Lenéztem, zubogó víz, hegyes sziklák. Ennél rosszabb helyen nem is köthettem volna ki. A zuhanás tíz másodpercében lepergett előttem az életem, elhunyt barátaim arcai jelentek meg előttem. Végül becsuktam a szemeim és becsapódtam egy sziklába. Nem éreztem fájdalmat, de tudtam, hogy ez a vég, meghaltam....






Vagy mégsem?  Éreztem... Valaki rázott. Kinyitottam két szemem és a vigyorgó Jakubot láttam magam mellett. Körbenéztem... Az ágyamban voltam. Ezek szerint ez csak egy idióta álom volt. Viszont határozottan leizzadtam alvás közben. Nem tudom van -e valami értelme ennek a hülyeségnek, de ezt majd később megvitatjuk. Most ünneplünk, mert Jakub és Jason megérkeztek hozzánk. Ismét teljes a csapat.

2012. május 26., szombat

Helyzetjelentés

Nos, jelenleg  egy hónapos fekvésre lettem ítélve, amit elég nehezen viselek. Mindenképp tenni akarok valamit, hogy előre haladjon az ügy. Nem akarok egy lyukban meghalni. Nem akarom, hogy kampós végezzen valamelyikőnkkel amikor nem vagyok ott. Nem akarom, hogy eljöjjön ide, és itt öljön meg fektemben. Szóval, rengeteg mindent nem akarok, sőt tulajdonképpen csak végre felkelni akarok. De azt nagyon mostmár. Semmit nem utálok jobban annál, hogy nem engedne mozogni, gondolkodni, rohangálni és cselekedni.


De ebbe bele kellett törődnöm, ugyanis felköltöztünk a hegyekbe. Okszána egy erőteljes, sportos és vad vezetési bravúrt produkálva egy óra alatt a Keresztek hegye közelébe jutott velünk. Majd az erdőben (hol máshol?!) kerestek egy jó kis barlangot, melybe becipeltek. Utána még pár fordulattal a házunkból elhoztak fontos eszközöket. Természetesen másodjára már másik járművel érkeztek. Nem vagyunk hülyék, még mielőtt az emberek azt kezdik hinni. 


Sajnos még Jakub és a többiek nincsenek velünk, de remélhetőleg hamarosan megérkeznek. Nagyon bízom benne, hogy nem vádolják őket semmivel, mert nem hiszem, hogy képesek leszünk még egy ekkora erőfeszítést igénylő szöktetésben részt venni. Ráadásul Okszána lelepleződött, többé nincs helye a rendőrök között, sőt ha valahol látják, azonnal le is csukják majd. Ebből kell építkeznie a bandának. Persze Danny folyton ott van mellettem és vidít, de ez lassan mit sem ér. Jax is pokoli rossz állapotban van, Medáról és Justasról pedig mit sem tudunk.