Nos, ahogy ígértem folytatom is
a történetet, melyet abbahagytam, mert túlságosan elfáradtam az írása közben.
Mikor belekezdtem, nem hittem volna, hogy ennyire részletesen emlékszem majd a
dolgokra. De szerencsére tévedtem. Ha pedig minden pontosan fel tudok idézni,
akkor miért is ne írjak le mindent a jövő számára?
Szóval, ott
hagytam abba, hogy Greg és Oxána szerelmet vallottak egymásnak, miközben Rick
eszméletlenül feküdt a padlón. Ugyanolyan hirtelen tértünk magunkhoz Jakubbal,
mint ahogyan leblokkoltunk. Hirtelen elöntött minket a harag társaink iránt, de
azonnal le is higgadtunk. Hisz tudtuk, nem tehetnek róla, már nem a maguk urai
a szerelmesek. Tehát finoman szóltunk nekik, hogy ezt most abba kéne hagyni, és
Rickkel kéne foglalkozni egy kicsit. Ők persze azonnal zavarba jöttek, majd
hebegtek mindenfélét, csak éppen értelmeset nem. Azonban mi összeszedettek
voltunk, így hamar kerítettünk egy zseblámpát és nagyon alaposan megvizsgáltuk
az ájult fiút.
Az állapotát
kétségbeejtőnek tituláltuk be. A lábánál nem vérzett annyira, de
látszott rajta, hogy oda is kapott szúrást. A levágott karjáról meg ne is
beszéljünk. Abból a sebből dőlt a vér. Nem tudtuk eldönteni, hogy mennyit
vesztett, de abban mindketten biztosak voltunk, hogy ha azonnal nem teszünk
valamit, meg is halhat.
Viszont a házban
uralkodó helyzettel sem voltunk tisztában. Halvány fogalmunk sem volt arról,
hogy a gyilkos éppen merre szaladgál. Ez nagyon megijesztett minket.
Lehetséges, hogy csak úgy lazán ki tudtunk volna sétálni a lakásból a
kocsinkig, de az is benne volt a pakliban, hogy amint kilépünk az ajtón, kést
szúrnak a szívünkbe.
Végül nem
kockáztattunk. Készítettünk egy gyors tervet, amelyben mindenki kapott
szerepet. Az első lépést rögtön én kaptam. A dolgom annyi volt, hogy elő
kellett kerítenek Jacket, ugyanis vele, sokkal egyszerűbben kijuthattunk a
házból, hiszen ő volt a házigazda és nyilván sokkal jobban ismerte a járást,
mint mi. És nem utolsó sorban, ő tudott nekünk fegyvereket adni, így egy
esetleges támadás esetén nem a puszta kezünkkel kellett volna megvédeni
magunkat.
Szerencsére egész
hamar megtaláltam. Valahogy éreztem, hogy az üveges szobában lesz, ugyanis a
legdrágább dolgok ott voltak. Ha az én házam lett volna, én is ebben a szobában
várakoztam volna. Nagy mázlim volt, mert majdnem lelőtt. Én bolond, csendben
akartam odaosonni, felmérni a helyzetet és csak utána mutatkozni. Ám ő
észrevett és kérdezte, hogy ki van ott, de először nem válaszoltam. Viszont
mikor egy puskacsővel néztem farkasszemet, azonnal megszólaltam. Utána egy
röviden elmondtam a helyzetet, majd siettünk is vissza. Másik úton mentünk,
ugyanis először bementünk a konyhába pár alapvető orvosi cuccért. Ott volt egy
telefon is, azonnal lecsaptam rá, de csalódnom kellett. Az, hogy nem volt
térerő, Jacket egyáltalán nem lepte meg. Ezek szerint ez itt mindennapos dolog.
Húsz perccel
távozásom után sikerült visszatérnem barátaimhoz nyomomban a házigazdával.
Hatalmas sóhaj hagyta el mindenki száját. Már éppen arról fantáziáltak, hogy
utánam indulnak, mert bajom eshetett. Én jót nevettem rajtuk, és kijelentettem,
hogy nem szokásom bajban lenni, mire Oxána elkezdett fuldoklani a nevetéstől.
Nagyon idiótán nézhettünk ki, de úgy tűnik, mi még ilyenkor is képesek vagyunk
nevetni. Ez a családias pillanat kb. 10 másodpercen belül véget is ért,
azonnal rátértünk a Rickes problémára. A sebeket fertőtlenítettük, a karja
helyét meg bekötöttük amennyire lehetett. Elég csálén festett a vállából kiálló
textil darab, de legalább nem vérzett tovább. Greg megkérdezte, hogy nem kéne e
vért juttatni a szervezetébe valamilyen módon, mire mi Jakubbal rögvest
egymásra néztünk és vigyorogtunk egy hatalmasat. Eszünkbe jutott a tavalyi
litván incidensem a tornaterembe, ahol kampós rám tört, majd majdnem megölt.
Rengeteg vért veszítettem. Végül úgy éltem túl a merényletet, hogy Hakän
itatott a saját véréből. Undorító volt, de életet mentett vele.
Miután a
srácot rendbe szedtük, Jack adott nekünk pár használható fegyvert a
fiókból. Greg köszönte
szépen, maradt a késeinél, Oxy egy pisztolyt vett el, Jakub és én pedig tőröket
kaptunk. A következő percekben azt tárgyaltuk meg, hogy mégis mi módon
araszoljunk ki a házból. Végül úgy döntöttünk, Jack viszi Ricket, elől Oxána és
Jakub, hátul pedig Greg és én fedezünk. Még véletlenül sem raktuk őket egymás
mellé vagy mögé. Így volt számunkra biztos a hangtalanság. Bár ezt a döntést a
két érintett fél kicsit zokon vette, de beletörődtek, hogy amíg kiérünk valami
biztonságos helyre, addig síri csend kell, hogy legyen.
Hajnali egy.
Tisztán hallottuk, ahogy ütött az óra. Elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy
neki induljunk az ismeretlennek. Rettentő lassúsággal araszolgattunk előre.
Szinte tyúklépésben haladtunk. Ez engem rendkívül idegesített. Eleve sem vagyok
türelmes ember, de az a fél óra, amit a bejárati ajtóig bandukoltunk kész
szenvedés volt. Elvileg kb. 100 métert kellett megtennünk, de rengetegszer
megálltunk, mert zajt hallottunk valamerről. Ilyenkor vagy húsz másodpercig
feszülten, csendben vártunk arra, hogy mi lesz, majd mentünk tovább.
Az érzés, amikor
kiléptünk a bejárati ajtón, felbecsülhetetlen volt. Fújtunk egy nagyot,
majd a kocsik felé vettük az irányt. Azt hittük, innen már nem történhet semmi.
De szokásainkhoz híven ezt is elkiabáltuk. Az alakzatot tartottuk, de nem
figyeltünk a környezetünkre. Így mikor odaértünk a kocsihoz és vártuk, amíg
Ricket befektetik a csomagtartóba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy
penge áll a karomban. Az istenit, gondoltam magamban. Először azt hittem Greg
szórakozik, vagy bekattant a srác már le akartam oltani, mikor még egy pengét
döfött belém valaki. Megfordultam és szemtől szemben álltam a
gyilkosunkkal.
Üvöltöttem egy
hatalmasat, mire mindenki észhez tért. Azonnal ugrott Jakub és Oxána, hogy
segítsen, viszont a bambulásból felocsúdott Greg így is megelőzte őket. Először
láttam, hogy hogyan bánik a késekkel. Az állam leesett tőle. Olyan volt, mint
egy vérbeli profi. Emlékszer, valamelyik beszélgetésünk alkalmával titokzatosan
utalt rá, hogy nem idegenkedik a kések használatától, de álmomban sem gondoltam
volna, hogy ennyire profin harcol velük. Így tehát nem is avatkoztam a harc
menetébe, hagytam kibontakozni a barátom. Ő pedig nem okozott csalódást. A
profizmusától a támadó is megingott egy kicsit, és egy bizonyos idő után
jobbnak látta menekülni. Greg viszont ezt nem hagyta annyiban. Engedte elfutni
a mocskot, viszont utána küldte a két kését, amik sebészi pontossággal
mélyedtek az idegen hátába. Fel is üvöltött, majd nagyobb sebességre kapcsolt
és eltűnt a fák között.
Mi pedig nem
győztük dicsérni a srácot. Sosem láttam, még csak rámordulni se valakire,
nemhogy kést dobni más hátába. Lehidaltam tőle. Ezen túl vele fogok edzeni
szerintem. Na, de mindegy, a lényeg az, hogy utána már csak a kevés benzin
miatt izgultunk, na meg a rendőrök miatt. De időben találtunk egy benzinkutat,
úgyhogy tankoltunk majd a kórházig meg sem álltunk. Felrobogtunk Rickkel, akit
azonnal meg is műtöttek. Azt még nem tudni, hogy kap e műkart, vagy félkarú
rabló marad-e, majd eldönti, ha akarja. Annyi biztos, hogy ezt a kalandot
túléltük mindannyian, és megismertük Greg harcos arcát is. Most pedig nagy
szükségünk van egy hatalmas pihenőre, bár kétlem, hogy ezt az éjszakát valaha
is kipihenjük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése