Rick

Mikor visszatértem megesküdtem, hogy úgy fogok újra élni, mint egy hétköznapi diák. Ennek ellenére a mai napom egyáltalán nem hasonlított egy átlagos tanuló hétfőjéhez. Ugyanis ma az iskolát hanyagoltam, helyette Oxánával elmentem kiszabadítani Ricket. Természetesen Thomas, Greg és Dányi's Son is velünk akart jönni, de a nevelő anyám lebeszélte őket erről, azzal az indokkal, hogy ő nem orvos, nem igazolhatja mindenki hiányzását. Még abban sem biztos, hogy az enyém el fogják fogadni így, hogy ő írta.

Szó mi szó, engem hidegen hagyott az igazolásos dolog, így vele mentem. A srác nem tudta pontosan megmondani, hogy hol van, ugyanis bepánikolt, kiment az utcára majd egy bolt pincéjében elbújt. Csak nem számolt azzal, hogy a bolt esetleg este bezár és a tulaj a pincét is zárja. Tehát a szerencsés onnan hívta fel a barátját, hogy baj van, a másik srác meg azonnal cselekedett. Levágatta a haját, elment Rickhez a ruháiért majd következő naptól a bőrébe bújt. 

Útközben felkészültünk a lehető legrosszabbra. Egy kiéhezett, szomjazott, csont sovány, beteg, barátságtalan  gyerekre, akit érthetetlenül nem is keresték még a szülei a két hét során. 

Szerencsére nem volt sok idő, amíg odataláltunk, a külföldön töltött idő alatt rengeteget fejlődött a tájékozódási készségem, így a "van ott egy nagy fa" utasítást is viszonylag hamar követni tudtam. A pincébe való lejutás már érdekesebb volt. A bolt tulajdonosa egy kedves öregúr volt, tehát nem nagyon akartuk ijesztgetni meg hasonlók. Szóval Oxána leállt vele beszélgetni, míg én elcsentem a kulcsát (hála az égnek elég süket volt szegény) és lementem a barátunkért.

Nagy megkönnyebbülés ért, mikor beléptem és láttam, hogy senki sem akart fejbe vágni egy vascsővel és egyébbel, hanem az egyik sarokban egy teljesen hétköznapinak tűnő tinédzser srác ült és evett valamit. Amint meglátott, majdnem örömujjongásban tört ki, de látva az arcom szerencsére időben kapcsolt. Elsuttogtam neki, hogy mi a helyzet, és hogy majd megbeszélünk mindent, ha észrevétlenül kijut innen. Mikor felértünk megállítottam a sarokban, majd, mint aki eddig nézelődött odamentem az öregúrhoz és megkértem, hogy mutassa meg, merre van a mosdó. Óriási kő esett le a szívemről, mikor a másik irányba indult el és nem abba, ahol Rick állt. Ezzel mindent elszúrhattam volna, de mázlimra nem így történt. 

Öt perccel később már az utcán baktattunk, mint három jó barát. Vidám kis társaság voltunk. El is határoztuk, hogy viszonylag sok időnk van még délutánig, amikor is a többiek meglátogatnak majd miket. A kajára várás közben kicsit jobban megismerkedtünk Rickkel. Mint kiderült, a szülei azért nem keresték, mert szinte nincsenek is. Az anyjával él együtt, aki jelenleg Amerikában dolgozik két hónapig. Nagyon bátor asszony lehet, hogy így itt merte hagyni szegény gyereket. De ez van, úgy tűnik, még egy bő hónapig nekünk kell gondoskodnunk a srác épségéről. Ami nem lesz olyan nehéz, ugyanis ahogy mesélt magáról, számunkra kiderült, hogy egy nem túl nagyigényű, rendes emberrel van dolgunk. Így nagyon könnyű lesz vele együttműködni és ő is inkább szeretne nekünk segíteni, mint azt várni, hogy rejtegessük. Természetesen bevettük a csapatba, ha már a barátai is velünk vannak, de egy darabig még biztosan nem mutatkozhat nyilvánosság előtt. Pontosabban, egészen addig, amíg ki nem derítjük, hogy ki akarja megölni. A beszélgetés vége felé az is kiderült róla, hogy hasonló kajákat szeretünk és filmek terén is nagyon hasonló az ízlésünk így végre nem egyedül kell majd késő este horrorokat néznem és Oxánával is lesz, aki sci-fi sorozatokat nézzen. Egyszóval nagyon rokonszenvesnek találtuk Ricket már az első beszélgetés után.

A barátok mikor megékeztek, leírhatatlanul örültek. Nagyon sok fajta emberi örömöt láttam már életem során, de ilyet még soha. Egy ember, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, kiderül, hogy él és találkozol vele. Hatalmas életérzés lehet. Így egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy üvöltenek, mint a fába szorult féreg, ütik-vágják egymást, és sok nevetés közepette elmesélik egymásnak, hogy kivel mi történt az eset óta. Mi pedig csak néztünk és vigyorogtunk Oxánával és megállapítottuk, hogy milyen szerencsések vagyunk. Sikerült találni egy csoportot, aki hisz nekem és segít kinyomozni egy ügyet, ami az ártatlanságom igazolja. És ami a legjobb, hogy az utolsó tag is közénk való...