Az előző részt ott fejeztem be, hogy Cobbler is csatlakozott hozzánk. A következő pár nap alatt többször is bebizonyította, hogy igenis közénk való. Keresett, kutatott, rendkívül sok hasznos információt szerzett nekünk. Emellett összehangolta Daniel és Dave munkáját, így teljes joggal állíthatom, hogy egy profi csapat lett hármójukból.
A hét első felében mi csak lustultunk és relaxáltunk. Büszkék voltunk magunkra, hogy nem történt semmi rossz dolog lassan két hete. Kedden sétáltunk egy hatalmasat a városban. Természetesen nem ok nélkül. Úgy véltünk, attól még, hogy most éppen nem történik semmi, a titkos ellenségünk forral valamit. Mi pedig ezt megakadályozhatjuk, csak kicsit jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre. Ugyanis nem tudjuk, hogy ki ő, így akármikor belé futhatunk. Biztos vagyok benne, azonnal felismernénk.
Nem csak mi kezdtünk el szaglászni a férfi után, az újdonsült tagok is így tettek. Cobbler vezetésével tettek egy kört a városban. Nagyon élvezték a rejtett helyek felkutatását, az egyik ilyet ki is nevezték DCD bunkernak (Dave, Cobbler, Daniel). A rejtélyes alakról viszont ők sem találtak semmit, akkor.
Csütörtökön nagyon untuk magunkat, ezért úgy döntöttünk, megint elmegyünk kirándulni. Ezúttal egy állatkertbe mentünk. Mi, magyarok, elég furának tartottuk a dolgot, mert rengeteg állatot ismerünk, meg állatkertbe általában iskolás csoportok szoktak menni. De tekintettel arra, hogy egy teljes mértékben nemzetközi csapat vagyunk, belementünk a dologba. És nem bántuk meg. Jakubnak megint volt egy kisebb műsora az állatsimogatóban. A tyúkokat persze felismerte, óvakodott is tőlük, de a kecskével nem tudott mit kezdeni. Oxána szintén most járt először ilyen helyen. Neki az oroszlánok tetszettek a legjobban, ezért eléggé elkeseredett, mikor közöltük vele, hogy őket nem lehet megsimogatni. Aznap Dave is velünk tartott. Ő már volt állatok között, de nagyon jól érezte magát köztünk.
A következő napon vagy délig aludtunk. Ez szemmel láthatóan jót tett mindenkinek. Látszódott, hogy visszatért az erő mindenkibe. Ennek örömére délután nekiindultunk túrázni. Ekkor a városszéli erdőket kutattuk át. Végre nem eredménytelenül. Ennyire sikeres missziónk rég volt már. Ugyanis az történt, hogy a déli erdőben találtunk egy kunyhót. Kicsit meg is lepődtünk, hogy mit keres ez itt. Elég jó kedvünk volt, így nem gyanakodtunk, elhatároztuk, hogy benézünk, hiszen kintről nagyon meghittnek tűnt. Amit odabent találtunk, az viszont egy cseppet sem volt az.
Egyenesen patkányék búvóhelyére bukkantunk rá. A kis ház belsejében pedig minden teli volt undorító dolgokkal. Nagyon gyorsan déja vunk lett. Eszünkbe jutott a vasúti "itt egy fej, ott egy láb" kalandunk. Emiatt azonnal megugrott a veszélyérzetünk. De szerencsére nem történt semmi, mert a házigazdák nem tartózkodtak otthon. Mi viszont bravúros módon lefotóztunk mindent, és kihívtuk a rendőrséget.
Ők a helyszínelés alatt megállapítottak egy két dolgot, de az minket nem érdekelt. Nekünk mindössze pár cucc kellett. Egészen pontosan a patkányképű kése, és a férfi bárdja. Ez a két fegyver már régóta izgatott minket. Oxána egy óra huzavona után kiharcolta, hogy megtarthassuk őket. Így teljes büszkeséggel vonultunk haza. Úgy éreztük, ez volt az a nap, amikor minden összejött a férfi és a társa ellen.
2013. május 21., kedd
Felfordulások Part 2 (Békés napok, Cobbler csapatvezérré válása)
2013. május 12., vasárnap
Felfordulások PART 1 (Cobbler)
Az utóbbi két hét alatt teljesen felfordult minden. Új emberek
jöttek-mentek, mi pedig nem győztük követni az eseményeket és a változásokat.
Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy ezt tovább nem viseljük. A plakátokat
leszedjük, nincs szükségünk önként jelentkezőkre. Majd megoldjuk mi valahogy a
gondunkat.
Persze ezt a döntést azért elég nehezen hoztuk meg. De így utólag úgy érzem, jogos volt. Három hét alatt csupán két rendes, segítségünket szolgáló ember keresett meg minket. Nagyon csalódottak voltunk. Nem miattuk, mert ők tényleg mindent megtettek, hogy előrébb járjunk. Viszont a többi gyerek, aki hozzánk jött, egyszerűen egy fabatkát nem ért. Na de mindegy. Ezzel a bajjal ráérünk kicsit később is foglalkozni. Most újra beindultak az események a városban, ugyanis gyilkosságok történtek, emellett pedig van egy harmadik segítő esélyes ember.
Mindez úgy kezdődött, hogy a május elsejei ünnepség teljesen rendben zajlott. Egyetlen egy dolog sem zavarta meg a majálist. Hihetetlen érzés volt, hogy végre nem tesz nekünk keresztbe senki. Ezt meg is ünnepeltük este. Elmentünk grillezni, és elhívtuk magunkkal az ikreket is. Ők először nagyon csendesek voltak, de később feloldódtak.
Volt egy olyan érzésem az elején, hogy ők valami fogalomként tekintettek ránk eddig, most pedig itt vannak, beszélnek velünk, segítik a munkánkat. Biztos furcsa érzés lehetett nekik.
A következő napok viszonylag csendesen teltek. Nem hallatott magáról a rejtélyes gyilkosunk. Öt új srác keresett meg minket azzal, hogy szeretnének közénk állni. Azonban elég hamar bebizonyosodott, hogy erről szó sem lehet. Mi nem olyan embereket kerestünk, akik csak menőzni akarnak azzal, hogy egy gyilkos hajszoló bandát informálnak, hanem olyanokat, akik kicsit komolyan is veszik a dolgot. A harmadik sikertelen próbálkozó után kezdett elegem lenni a dologból, úgy véltem én várok el túl sokat, úgyhogy átadtam a következő embert Danielnek. Ő viszont még rajtam is túltett. Ha én szigorú voltam, akkor ő brutális. Már a harmadik kérdése az volt a jelentkezőhöz, hogy egy támadás során, hogy reagálna, mit tenne. A gyerek válasza viszont nem elégítette ki, így hidegen elküldte. Csak ámultam a jeleneten. Ő pedig észrevette a reakcióm, és félve megkérdezte, hogy elrontott e valamit. Itt kaptam egy kisebb röhögő görcsöt és megnyugtattam, hogy sokkal jobb volt, mint vártam, és úgy érzem engem is lepipált. Ezért megkértem, hogy a többi jelentkezőt is ő faggassa ki. Ő pedig örömmel folytatta a dolgot.
Míg mi a bekerülni akarókkal szenvedtünk Greg és Oxána elmentek moziba. Rég voltak már együtt kettesben. Úgy véltünk, boldogulunk most nélkülük is, így menjenek csak és nyugodtan éljék ki magukat most. Dave pedig Jakubbal az oldalán elment átvenni pár fegyvert. Ugyanis Oxánának elege lett a szenvedésből, fogta magát és a litván társai segítségével rendelt nekünk egy rakás fegyvert. Talán ők kapták a legjobb feladatot. Én is szívesen mentem volna a dolgokért, de az erről döntő kocka kört elbuktam.
Úgy nagyjából négy napig így telt az életünk. Aztán jött az első akció. Egyik reggel az ikrek egy harmadik személy társaságában állítottak be hozzánk. A srácot Cobblernak hívták és azt mondta, hogy ismeri az ügyünket és egy gyanúsan hozzá kapcsolódó esetet szeretne nekünk elmesélni, ha érdekel minket. Természetesen azonnal összeszedtünk mindenkit a csapatból, mert jó hogy hallani szerettük volna a történteket. Az érdeklődésünket nem csak maga a tény váltotta ki. Eleve a gyerek beszédstílusa, személyisége is felkeltette az érdeklődésünket. Így végig hallgattuk.
Történetéből megtudtunk egy csomó mindent. Például azt, hogy a temetővel szemben lakik, egyedül él, a szülei külföldön laknak és dolgoznak. Ez kicsit meglepett, mert úgy vettem észre, hogy körülbelül egyidősek lehetünk, így ő is gimnazista. De nem foglalkoztam ezzel tovább, mert az eset leírását folytatta. Elmondta, hogy előző nap reggel sikolyokat hallott a temetőből. Úgy vélte, egy rossz vicc a dolog, valaki biztos szórakozik, ezért kiment, hogy elküldje a sikoltozót a fenébe.
Viszont amit ott látott, kicsit ledöbbentette. A temetőben éppen gyilkosságot követtek el. Az elkövetőkből csak annyit látott, hogy két férfi késekkel felszerelve. Az áldozat pedig egy számára ismeretlen kikötözött nő volt.
Pár pillanattal később rájött, hogy a nőt még nem ölték meg, csak szórakoznak vele. Vagdosták. A lába már úszott a vérben, éppen a karját készültek elkezdeni vágni, mikor közbelépett. Azt mondta, a nagyobb darab azonnal elfutott, a másik pedig ott maradt és farkasszemet nézett vele, majd rátámadt. Cobbler nem hagyta magát, pár perc alatt le is verte ellenfelét. Majd kicsit jobban megnézte magának. Tipikus patkányarca volt.
Ezután hívta a mentőket és őszintén reménykedett benne, hogy a nő nem veszít túl sok vért, míg kiérnek azok. A patkányt meg át akarta adni a rendőrségnek, de mire végzett a telefonálással, eltűnt.
A történet hallgatása közben sokatmondó pillantásokat váltottunk egymással. Ezt a fiú is érzékelte, így sejtette, hogy tényleg tudjuk, miről van szó. Éppen ezért minden apró részletet elmondott még. Mi pedig gondolkodás nélkül megkérdeztük, hogy van e kedve csatlakozni hozzánk.
Itt máris felborítottuk a gondolatmenetünket. Egyetlen kérdést nem tettünk fel neki, csak meghallgattuk, ahogy egy eseményt leír. Viszont ez éppen elég volt arra, hogy kiismerjük annyira, hogy biztosra vegyük, köztünk a helye.
Minden megvolt benne, amire szükségünk volt egy segítő személyében. Hidegen, tényszerűen közölt mindent. De azért látszott rajta, hogy érdekelte az áldozat sorsa, úgyhogy jó akaró ember. Emellett okos, nagyon jó döntéseket hozott az akciója során.
Nagy örömünkre igent mondott, így a hét végére Cobblert is üdvözölhettük a csapatban.
Persze ezt a döntést azért elég nehezen hoztuk meg. De így utólag úgy érzem, jogos volt. Három hét alatt csupán két rendes, segítségünket szolgáló ember keresett meg minket. Nagyon csalódottak voltunk. Nem miattuk, mert ők tényleg mindent megtettek, hogy előrébb járjunk. Viszont a többi gyerek, aki hozzánk jött, egyszerűen egy fabatkát nem ért. Na de mindegy. Ezzel a bajjal ráérünk kicsit később is foglalkozni. Most újra beindultak az események a városban, ugyanis gyilkosságok történtek, emellett pedig van egy harmadik segítő esélyes ember.
Mindez úgy kezdődött, hogy a május elsejei ünnepség teljesen rendben zajlott. Egyetlen egy dolog sem zavarta meg a majálist. Hihetetlen érzés volt, hogy végre nem tesz nekünk keresztbe senki. Ezt meg is ünnepeltük este. Elmentünk grillezni, és elhívtuk magunkkal az ikreket is. Ők először nagyon csendesek voltak, de később feloldódtak.
Volt egy olyan érzésem az elején, hogy ők valami fogalomként tekintettek ránk eddig, most pedig itt vannak, beszélnek velünk, segítik a munkánkat. Biztos furcsa érzés lehetett nekik.
A következő napok viszonylag csendesen teltek. Nem hallatott magáról a rejtélyes gyilkosunk. Öt új srác keresett meg minket azzal, hogy szeretnének közénk állni. Azonban elég hamar bebizonyosodott, hogy erről szó sem lehet. Mi nem olyan embereket kerestünk, akik csak menőzni akarnak azzal, hogy egy gyilkos hajszoló bandát informálnak, hanem olyanokat, akik kicsit komolyan is veszik a dolgot. A harmadik sikertelen próbálkozó után kezdett elegem lenni a dologból, úgy véltem én várok el túl sokat, úgyhogy átadtam a következő embert Danielnek. Ő viszont még rajtam is túltett. Ha én szigorú voltam, akkor ő brutális. Már a harmadik kérdése az volt a jelentkezőhöz, hogy egy támadás során, hogy reagálna, mit tenne. A gyerek válasza viszont nem elégítette ki, így hidegen elküldte. Csak ámultam a jeleneten. Ő pedig észrevette a reakcióm, és félve megkérdezte, hogy elrontott e valamit. Itt kaptam egy kisebb röhögő görcsöt és megnyugtattam, hogy sokkal jobb volt, mint vártam, és úgy érzem engem is lepipált. Ezért megkértem, hogy a többi jelentkezőt is ő faggassa ki. Ő pedig örömmel folytatta a dolgot.
Míg mi a bekerülni akarókkal szenvedtünk Greg és Oxána elmentek moziba. Rég voltak már együtt kettesben. Úgy véltünk, boldogulunk most nélkülük is, így menjenek csak és nyugodtan éljék ki magukat most. Dave pedig Jakubbal az oldalán elment átvenni pár fegyvert. Ugyanis Oxánának elege lett a szenvedésből, fogta magát és a litván társai segítségével rendelt nekünk egy rakás fegyvert. Talán ők kapták a legjobb feladatot. Én is szívesen mentem volna a dolgokért, de az erről döntő kocka kört elbuktam.
Úgy nagyjából négy napig így telt az életünk. Aztán jött az első akció. Egyik reggel az ikrek egy harmadik személy társaságában állítottak be hozzánk. A srácot Cobblernak hívták és azt mondta, hogy ismeri az ügyünket és egy gyanúsan hozzá kapcsolódó esetet szeretne nekünk elmesélni, ha érdekel minket. Természetesen azonnal összeszedtünk mindenkit a csapatból, mert jó hogy hallani szerettük volna a történteket. Az érdeklődésünket nem csak maga a tény váltotta ki. Eleve a gyerek beszédstílusa, személyisége is felkeltette az érdeklődésünket. Így végig hallgattuk.
Történetéből megtudtunk egy csomó mindent. Például azt, hogy a temetővel szemben lakik, egyedül él, a szülei külföldön laknak és dolgoznak. Ez kicsit meglepett, mert úgy vettem észre, hogy körülbelül egyidősek lehetünk, így ő is gimnazista. De nem foglalkoztam ezzel tovább, mert az eset leírását folytatta. Elmondta, hogy előző nap reggel sikolyokat hallott a temetőből. Úgy vélte, egy rossz vicc a dolog, valaki biztos szórakozik, ezért kiment, hogy elküldje a sikoltozót a fenébe.
Viszont amit ott látott, kicsit ledöbbentette. A temetőben éppen gyilkosságot követtek el. Az elkövetőkből csak annyit látott, hogy két férfi késekkel felszerelve. Az áldozat pedig egy számára ismeretlen kikötözött nő volt.
Pár pillanattal később rájött, hogy a nőt még nem ölték meg, csak szórakoznak vele. Vagdosták. A lába már úszott a vérben, éppen a karját készültek elkezdeni vágni, mikor közbelépett. Azt mondta, a nagyobb darab azonnal elfutott, a másik pedig ott maradt és farkasszemet nézett vele, majd rátámadt. Cobbler nem hagyta magát, pár perc alatt le is verte ellenfelét. Majd kicsit jobban megnézte magának. Tipikus patkányarca volt.
Ezután hívta a mentőket és őszintén reménykedett benne, hogy a nő nem veszít túl sok vért, míg kiérnek azok. A patkányt meg át akarta adni a rendőrségnek, de mire végzett a telefonálással, eltűnt.
A történet hallgatása közben sokatmondó pillantásokat váltottunk egymással. Ezt a fiú is érzékelte, így sejtette, hogy tényleg tudjuk, miről van szó. Éppen ezért minden apró részletet elmondott még. Mi pedig gondolkodás nélkül megkérdeztük, hogy van e kedve csatlakozni hozzánk.
Itt máris felborítottuk a gondolatmenetünket. Egyetlen kérdést nem tettünk fel neki, csak meghallgattuk, ahogy egy eseményt leír. Viszont ez éppen elég volt arra, hogy kiismerjük annyira, hogy biztosra vegyük, köztünk a helye.
Minden megvolt benne, amire szükségünk volt egy segítő személyében. Hidegen, tényszerűen közölt mindent. De azért látszott rajta, hogy érdekelte az áldozat sorsa, úgyhogy jó akaró ember. Emellett okos, nagyon jó döntéseket hozott az akciója során.
Nagy örömünkre igent mondott, így a hét végére Cobblert is üdvözölhettük a csapatban.
2013. április 30., kedd
Drasztikus változások
A múlt héten történtek után azt hittem, vagy egy hónapig az ágyat fogom
nyomni és aludni fogok egész nap. A második pihenéssel töltött napom után
viszont rájöttem, hogy ezt az életformát nem nekem találták ki. Majd
beleőrültem, hogy nem mozoghatok. A kínlódásom az orvosok is nehezen viselték,
így begipszelték a jobb karom, tettek egy védőréteget az arcomra, aztán
közölték, hogy hazamehetek. Nem kellett kétszer szólniuk, megköszöntem a
segítségüket, majd hálásan távoztam.
Mikor betoppantam a kuckónkba mindenki döbbenten nézett rám. Egyrészt azért, mert nem számítottak az érkezésemre. Másrészt azért, mert vigyorogtam. Egyik sérülésemből sem mosolyogva, jókedvűen épültem föl. Inkább csak folyamatosan szenvedtem, míg teljesen jól nem lettem.
Mikor túlestek az első döbbeneten, ők is elkezdtek vigyorogni rám. Örültek neki, hogy ilyen hamar visszajöttem. Oxána gyorsan elmesélte, hogy beazonosították a két héttel ezelőtti gimnáziumi halottat. Semmilyen kapcsolatban nem állt a múlt heti esettel, így lehetséges, hogy nem ugyanaz az ember volt az elkövető. A mi gyanúnk viszont az, hogy az elmúlt hetek gyilkosságai mögött ugyanaz a személy áll. Méghozzá szerintem egy elég agyafúrt, nem kezdő ember. Ezt onnan gondolom, hogy legutóbb utánam küldött két srácot is, hogy végezzenek ki. A lányt pedig természetesen nem az általunk megölt személyek akasztották fel, hanem ő. Így az általunk keresett személy csak elvégzi a gyilkosságokat, az utána szimatolókat pedig másokkal intézteti el. Nem rossz.....
A litván rendőrnő beszámolója után elmentünk ebédelni. Ott elmondták a többiek, hogy a délutánt a város szélén lévő tanyán fogjuk tölteni. Mi felügyeljük a május elsejei majális előkészületeit. Az első gondolatom az volt, hogy na, ne már, uncsi. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi két napom után egész izgalmas program is lehet a májusfa díszítés. Ezen jót nevettünk a csapattal, majd átbeszéltünk még egy két dolgot a helyszín felügyeléssel kapcsolatban. Ekkor még egyikőnk fejében sem hitte volna, hogy tényleg izgalmas délutánunk lesz és a bandánk szerkezete meg fog borulni egy csöppet.
De ne szaladjunk ennyire előre...
Ebéd után visszamentünk a panelba. Oxána kiadta az utasítást, hogy egy fél óra múlva indulás és tudja, hogy nem harcolni készülünk, de nyugodtan tegyünk be egy kést vagy valamit, mert akármi lehet. Az elkészülés lassabban ment, mint valaha. De ez valahogy nem lepett meg, ugyanis még sosem próbáltam fél kézzel felkészülni egy küldetésre. Ami meglepett, az az volt, hogy az előzetes elvárásaimmal szemben egész jól teljesítettem. Laza öt perc alatt sikerült ruhát cserélnek és tíz perc alatt találtam egy számomra ideális kést. A legnehezebb feladat a cipőhúzás volt. Az edzőcipőm fűzőjét elég nehéz megkötni, így kénytelen voltam csendben megkérni Greget, hogy kösse be. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, ő meg csak röhögött rajtam.
Mikor kiértünk a tanyára, azonnal megcsapott a tyúkok szaga. Ezt egy kisebb fintorral fogadtam, aztán kirobbant belőlem a nevetés, mert megláttam Jakub reakcióját. A következő öt percben annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk, ugyanis megtörtént a litván srác élete első találkozása a baromfikkal. Először furán méregette őket, majd mikor mondtuk neki, hogy ártalmatlanok, odament egy kakashoz, meg akarta simogatni. A baromfiudvar ura viszont ezt nem értékelte és megcsípte Jakubot. Ő felkiáltott, és ugrott vagy 2 métert helyben. Mi pedig majd megpukkadtunk.
A vidámságnak itt vége is szakadt. Ugyanis elhatároztuk, hogy körbejárjuk a terepet, majd állítunk egy májusfát. A program első részével nem is volt a baj, a gondok akkor kezdődtek, amikor meglátogattuk a fa helyét. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel, mikor még csak közeledtünk a feldíszítendő fához. Ugyanis valaki megelőzött minket. Meg is jegyeztem, hogy most akkor itt mi van, hiszen minket bíztak meg a dologgal, de valaki már elvégezte. Oxána csak annyit mondott erre, hogy menjünk oda és nézzük, mert, nem hiszi, hogy valaki olyan díszítette volna fel a fát, akinek jogosultsága is volt rá.
Mikor megérkeztünk a célunkhoz, hirtelen megdöbbent mindenki, és a csapat fele majdnem elájult. A májusfa teljes pompában várt minket. Ez jó volt. A díszek viszont nem túlzottan tetszettek. Ugyanis hullákkal volt feldíszítve a fa. Mindenhol kezek, lábak, belek voltak. Első ránézésre megállapítottam, hogy ehhez a díszítéshez, minimum 7 embert meg kellett gyilkolni. Borzalmas látvány volt. Még Oxána is kiakadt teljesen.
Úgy tíz percig döbbenten néztük a fát, nem tudtuk feldolgozni a látvány. Ennyire durva és undorító esetet még életünkben nem láttunk.
Aztán kitört belőlünk a háborgás. Azonnal nekiláttunk eltakarítani a halott részeket. Majd rájöttünk, hogy ez nem jelenti azt, hogy holnap is rendben lesz minden. Így félbehagytuk a munkát és elkezdtünk agyalni, hogy mi tévők legyünk. Az utóbbi hónapban már negyedjére tesznek keresztbe nekünk, ráadásul valószínűleg ugyanaz az ember. Nyilván változtatnunk kell valamit, mert csak idő kérdése egy ötödik pofon.
Éppen ezért megállapodtunk abban, hogy segítséget kell kérnünk.. Ám nem sodorhatjuk csak úgy veszélybe az embereket, így teljes értékű tagokat nem állhatunk le toborozni. Viszont olyan embereket bátran kereshetünk, akik segítenek az információgyűjtésben, meg néha kisebb munkákban.
Ezt jó ötletnek véltük, így késő délután, míg a többiek letakarították a fát, én gyártottam pár plakátot és nekilódultam a városnak, szétosztani azokat. Nem vártam valami nagy eredményt a hirtelen akciómtól, mivel a sok gyilkosság hatására az emberek kezdtek egyre jobban elzárkózni. És végül is, ki akarná direktbe veszélybe sodorni magát. Ezen merengtem, mikor belefutottam valamibe és estem egy hatalmasat. A plakátok meg szanaszét szóródtak.
Sóhajtottam egy hatalmasat, majd feltápászkodtam. Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Ugyanis két körülbelül velem egy súlycsoportú gyerekbe rohantam bele. Rögtön rám tört egy fura érzés, így a késem után nyúltam. Ők viszont nem csináltak semmit, csak döbbenten néztek. Ebből a reakcióból arra következtettem, hogy nem akarnak nekem ártani, így visszadugtam a fegyverem.
Ekkor megszólaltak. Teljesen határozottan és érthetően kimondták, hogy szeretnének csatlakozni. Nem sokat agyaltam a dolgon, fiatalnak, erősnek és elszántnak tűntek, így megmondtam nekik, hogy odaviszem őket a csapathoz. De készüljenek fel a látványra, mert volt egy kis baleset. Ők pedig azonnal beleegyeztek.
Az úton volt alkalmam egy kicsit megismerni őket. Dave és Daniel ikrek, külföldről költöztek ide, családi okok miatt. Mindketten rajonganak a krimiért és a gyilkos dolgokért. Tisztában vannak vele, hogy mi folyik a városban, így nagyon megörültek, mikor meglátták a plakátom. Úgy gondolják, végre tehetnek valamit a gyilkos megállítása érdekében. A különbség kettőjük személyiségében van. Dave totális bolond, rengeteget nevet, akármikor képes jól szórakozni. Nagyon könnyen ismerkedik, mindenkivel, akivel megismerkedett, van valami jó emléke. Daniel kissé visszahúzódó, melankolikus srác. Viszont ő is könnyen megtalálja a közös hangot másokkal és nagyon kitartó ember.
Mire odaértünk a többiekhez, már biztos voltam benne, hogy megfelelő embereket találtam a feladatra. Oxána kérdezett tőlük pár dolgot, majd rábólintott a dologra. Elsőként megkérdeztük tőlük, hogy szeretnének e segíteni a plakátolásban meg a fa és a rajta lévő gusztustalanságok eltakarításában. Gondolkodás nélkül igent mondtak. Nem jött rosszul a segítségük, ugyanis rengeteg minden volt a májusfán, amit egyedül nem bírtam el. Ilyenek volt például az összekötözött lábak. Mikor eljutottam oda, hogy elvigyem őket a tűzhöz, kicsit megtorpantam. A zavarom Dave észrevette, odajött és közölte velem, hogy "sebaj Bropower, megoldom, azért vagyok". Én néztem egy hatalmasat, mire óriási nevetésben tört ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de visszavigyorogtam, majd hagytam folytatni a dolgát. Ekkor jött Daniel és tájékoztatott, hogy vannak ilyen húzásai a testvérének, ne lepődjek meg tőlük. Tavaly például volt egy magyar osztálytársuk kint, Péter. Egyszer Dave segített neki elintézni egy két dolgot, innentől kezdve az osztályuk szemében ő volt Dave, a Péterkirály.
Ezen a sztorin jót derültem, és ami még fontosabb rájöttem, hogy náluk jobb segítőket nem is kaphattunk volna. Nem pusztán csak pakolnak, meg dolgoznak velünk, hanem még szórakoztatnak is minket.
Így a nap végén meghívtuk őket egy jégkására és megérdeklődtük, hogy mikben szeretnének majd segíteni nekünk. Nem válogattak, rögtön felsoroltak vagy húsz féle dolgot. Ettől a lelkesedéstől már Oxána is jókedvre derült. Elmondta, hogy ezt akkor majd később megbeszéljük, a legfontosabb az, hogy ne fedjék fel magukat, a bandánkat hirdethetik, de csak olyanoknak, akikben biztosak, hogy csatlakoznának hozzánk. Meg persze a majálison jó lenne, ha kint lennének, tartanánk egy gyors embermegfigyelő kiképzést. Ettől rögtön belelkesültek, és beleegyeztek a dologba. Remélem élvezni fogják....
Mikor betoppantam a kuckónkba mindenki döbbenten nézett rám. Egyrészt azért, mert nem számítottak az érkezésemre. Másrészt azért, mert vigyorogtam. Egyik sérülésemből sem mosolyogva, jókedvűen épültem föl. Inkább csak folyamatosan szenvedtem, míg teljesen jól nem lettem.
Mikor túlestek az első döbbeneten, ők is elkezdtek vigyorogni rám. Örültek neki, hogy ilyen hamar visszajöttem. Oxána gyorsan elmesélte, hogy beazonosították a két héttel ezelőtti gimnáziumi halottat. Semmilyen kapcsolatban nem állt a múlt heti esettel, így lehetséges, hogy nem ugyanaz az ember volt az elkövető. A mi gyanúnk viszont az, hogy az elmúlt hetek gyilkosságai mögött ugyanaz a személy áll. Méghozzá szerintem egy elég agyafúrt, nem kezdő ember. Ezt onnan gondolom, hogy legutóbb utánam küldött két srácot is, hogy végezzenek ki. A lányt pedig természetesen nem az általunk megölt személyek akasztották fel, hanem ő. Így az általunk keresett személy csak elvégzi a gyilkosságokat, az utána szimatolókat pedig másokkal intézteti el. Nem rossz.....
A litván rendőrnő beszámolója után elmentünk ebédelni. Ott elmondták a többiek, hogy a délutánt a város szélén lévő tanyán fogjuk tölteni. Mi felügyeljük a május elsejei majális előkészületeit. Az első gondolatom az volt, hogy na, ne már, uncsi. Aztán rájöttem, hogy az utóbbi két napom után egész izgalmas program is lehet a májusfa díszítés. Ezen jót nevettünk a csapattal, majd átbeszéltünk még egy két dolgot a helyszín felügyeléssel kapcsolatban. Ekkor még egyikőnk fejében sem hitte volna, hogy tényleg izgalmas délutánunk lesz és a bandánk szerkezete meg fog borulni egy csöppet.
De ne szaladjunk ennyire előre...
Ebéd után visszamentünk a panelba. Oxána kiadta az utasítást, hogy egy fél óra múlva indulás és tudja, hogy nem harcolni készülünk, de nyugodtan tegyünk be egy kést vagy valamit, mert akármi lehet. Az elkészülés lassabban ment, mint valaha. De ez valahogy nem lepett meg, ugyanis még sosem próbáltam fél kézzel felkészülni egy küldetésre. Ami meglepett, az az volt, hogy az előzetes elvárásaimmal szemben egész jól teljesítettem. Laza öt perc alatt sikerült ruhát cserélnek és tíz perc alatt találtam egy számomra ideális kést. A legnehezebb feladat a cipőhúzás volt. Az edzőcipőm fűzőjét elég nehéz megkötni, így kénytelen voltam csendben megkérni Greget, hogy kösse be. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, ő meg csak röhögött rajtam.
Mikor kiértünk a tanyára, azonnal megcsapott a tyúkok szaga. Ezt egy kisebb fintorral fogadtam, aztán kirobbant belőlem a nevetés, mert megláttam Jakub reakcióját. A következő öt percben annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk, ugyanis megtörtént a litván srác élete első találkozása a baromfikkal. Először furán méregette őket, majd mikor mondtuk neki, hogy ártalmatlanok, odament egy kakashoz, meg akarta simogatni. A baromfiudvar ura viszont ezt nem értékelte és megcsípte Jakubot. Ő felkiáltott, és ugrott vagy 2 métert helyben. Mi pedig majd megpukkadtunk.
A vidámságnak itt vége is szakadt. Ugyanis elhatároztuk, hogy körbejárjuk a terepet, majd állítunk egy májusfát. A program első részével nem is volt a baj, a gondok akkor kezdődtek, amikor meglátogattuk a fa helyét. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel, mikor még csak közeledtünk a feldíszítendő fához. Ugyanis valaki megelőzött minket. Meg is jegyeztem, hogy most akkor itt mi van, hiszen minket bíztak meg a dologgal, de valaki már elvégezte. Oxána csak annyit mondott erre, hogy menjünk oda és nézzük, mert, nem hiszi, hogy valaki olyan díszítette volna fel a fát, akinek jogosultsága is volt rá.
Mikor megérkeztünk a célunkhoz, hirtelen megdöbbent mindenki, és a csapat fele majdnem elájult. A májusfa teljes pompában várt minket. Ez jó volt. A díszek viszont nem túlzottan tetszettek. Ugyanis hullákkal volt feldíszítve a fa. Mindenhol kezek, lábak, belek voltak. Első ránézésre megállapítottam, hogy ehhez a díszítéshez, minimum 7 embert meg kellett gyilkolni. Borzalmas látvány volt. Még Oxána is kiakadt teljesen.
Úgy tíz percig döbbenten néztük a fát, nem tudtuk feldolgozni a látvány. Ennyire durva és undorító esetet még életünkben nem láttunk.
Aztán kitört belőlünk a háborgás. Azonnal nekiláttunk eltakarítani a halott részeket. Majd rájöttünk, hogy ez nem jelenti azt, hogy holnap is rendben lesz minden. Így félbehagytuk a munkát és elkezdtünk agyalni, hogy mi tévők legyünk. Az utóbbi hónapban már negyedjére tesznek keresztbe nekünk, ráadásul valószínűleg ugyanaz az ember. Nyilván változtatnunk kell valamit, mert csak idő kérdése egy ötödik pofon.
Éppen ezért megállapodtunk abban, hogy segítséget kell kérnünk.. Ám nem sodorhatjuk csak úgy veszélybe az embereket, így teljes értékű tagokat nem állhatunk le toborozni. Viszont olyan embereket bátran kereshetünk, akik segítenek az információgyűjtésben, meg néha kisebb munkákban.
Ezt jó ötletnek véltük, így késő délután, míg a többiek letakarították a fát, én gyártottam pár plakátot és nekilódultam a városnak, szétosztani azokat. Nem vártam valami nagy eredményt a hirtelen akciómtól, mivel a sok gyilkosság hatására az emberek kezdtek egyre jobban elzárkózni. És végül is, ki akarná direktbe veszélybe sodorni magát. Ezen merengtem, mikor belefutottam valamibe és estem egy hatalmasat. A plakátok meg szanaszét szóródtak.
Sóhajtottam egy hatalmasat, majd feltápászkodtam. Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Ugyanis két körülbelül velem egy súlycsoportú gyerekbe rohantam bele. Rögtön rám tört egy fura érzés, így a késem után nyúltam. Ők viszont nem csináltak semmit, csak döbbenten néztek. Ebből a reakcióból arra következtettem, hogy nem akarnak nekem ártani, így visszadugtam a fegyverem.
Ekkor megszólaltak. Teljesen határozottan és érthetően kimondták, hogy szeretnének csatlakozni. Nem sokat agyaltam a dolgon, fiatalnak, erősnek és elszántnak tűntek, így megmondtam nekik, hogy odaviszem őket a csapathoz. De készüljenek fel a látványra, mert volt egy kis baleset. Ők pedig azonnal beleegyeztek.
Az úton volt alkalmam egy kicsit megismerni őket. Dave és Daniel ikrek, külföldről költöztek ide, családi okok miatt. Mindketten rajonganak a krimiért és a gyilkos dolgokért. Tisztában vannak vele, hogy mi folyik a városban, így nagyon megörültek, mikor meglátták a plakátom. Úgy gondolják, végre tehetnek valamit a gyilkos megállítása érdekében. A különbség kettőjük személyiségében van. Dave totális bolond, rengeteget nevet, akármikor képes jól szórakozni. Nagyon könnyen ismerkedik, mindenkivel, akivel megismerkedett, van valami jó emléke. Daniel kissé visszahúzódó, melankolikus srác. Viszont ő is könnyen megtalálja a közös hangot másokkal és nagyon kitartó ember.
Mire odaértünk a többiekhez, már biztos voltam benne, hogy megfelelő embereket találtam a feladatra. Oxána kérdezett tőlük pár dolgot, majd rábólintott a dologra. Elsőként megkérdeztük tőlük, hogy szeretnének e segíteni a plakátolásban meg a fa és a rajta lévő gusztustalanságok eltakarításában. Gondolkodás nélkül igent mondtak. Nem jött rosszul a segítségük, ugyanis rengeteg minden volt a májusfán, amit egyedül nem bírtam el. Ilyenek volt például az összekötözött lábak. Mikor eljutottam oda, hogy elvigyem őket a tűzhöz, kicsit megtorpantam. A zavarom Dave észrevette, odajött és közölte velem, hogy "sebaj Bropower, megoldom, azért vagyok". Én néztem egy hatalmasat, mire óriási nevetésben tört ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de visszavigyorogtam, majd hagytam folytatni a dolgát. Ekkor jött Daniel és tájékoztatott, hogy vannak ilyen húzásai a testvérének, ne lepődjek meg tőlük. Tavaly például volt egy magyar osztálytársuk kint, Péter. Egyszer Dave segített neki elintézni egy két dolgot, innentől kezdve az osztályuk szemében ő volt Dave, a Péterkirály.
Ezen a sztorin jót derültem, és ami még fontosabb rájöttem, hogy náluk jobb segítőket nem is kaphattunk volna. Nem pusztán csak pakolnak, meg dolgoznak velünk, hanem még szórakoztatnak is minket.
Így a nap végén meghívtuk őket egy jégkására és megérdeklődtük, hogy mikben szeretnének majd segíteni nekünk. Nem válogattak, rögtön felsoroltak vagy húsz féle dolgot. Ettől a lelkesedéstől már Oxána is jókedvre derült. Elmondta, hogy ezt akkor majd később megbeszéljük, a legfontosabb az, hogy ne fedjék fel magukat, a bandánkat hirdethetik, de csak olyanoknak, akikben biztosak, hogy csatlakoznának hozzánk. Meg persze a majálison jó lenne, ha kint lennének, tartanánk egy gyors embermegfigyelő kiképzést. Ettől rögtön belelkesültek, és beleegyeztek a dologba. Remélem élvezni fogják....
2013. április 28., vasárnap
A lógó hulla
A múlt heti kettős gyilkosság után azt hittük, felébred mindenki és az
emberek majd jobban odafigyelnek magukra. Tévedtünk, méghozzá hatalmasat. A
héten ismét történt egy megmagyarázhatatlan eset. Szerencsére a helyszín nem a
gimnázium volt, de az áldozat tanulókorú volt és valószínűleg az iskolánkba
járt. Először nem akartunk foglalkozni a dologgal, mert úgy véltük semmi közünk
hozzá. Majd kimentünk a helyszínre és megnéztük a testet. Ezután rögtön
világossá vált számunkra, hogy akármennyire is távol áll tőlünk a dolog, a
körülmények annyira zavarba ejtőek, hogy ezt az ügyet át kell vennünk.
Mint minden kiakasztó nap, ez is viszonylag jól indult. Aztán szépen lassan elromlott. Nem tudom, de lassacskán elérem azt a szintet, hogy ha egy reggelem jól indul, azonnal elkezdek gyanakodni. Mert mostanában akárhányszor keltem fel jókedvűen, mindig történt valami szörnyűség aznap.
Na, szóval, jó volt minden. A suliban alig csináltunk valamit, ugyanis rengeteg tanár vett ki a héten szabadságot. Ezt pedig mi, diákok kihasználtuk.
Délelőtt elmentünk jégkását inni, majd visszatérve fociztunk az udvaron, egészen addig, amíg vége nem lett a hetedik órának. Aztán ebéd közben felvetettem, hogy mi lenne, ha a mai megbeszélésünket a parkban tartanánk, mert nagyon szép idő van, és a panelban amúgy is meg lehet fulladni a hőségtől. Ettől az ötlettől beindult mindenki fantáziája. Az étkezés végére megszerveztünk egy komplett pikniket. Nagyon elemünkben voltunk.
Ezt az idilli hangulatot Oxána tette tönkre, amikor is felhívott, hogy fogjam Greget és Ricket és siessünk haza, mert van valami, amit látnunk kell. Mi pedig azonnal fogtuk magunkat és hazaturbóztunk. El sem tudtuk képzelni, hogy mi az a dolog, ami ennyire sürgős neki. Emellett aggódtunk is rendesen, mert tudjuk mindannyian Oxyról, hogy ő csak akkor hív segítséget, ha nagyon nagy gáz van.
Mire hazaértünk, a rendőrnő már kint várt minket az ajtóban. Szokásától eltérően most a haját összefogta, rövid farmerszoknya volt rajta, mely oldalából egy éles kés kandikált ki. Egyik kezében egy tőrt, a másikban egy pisztolyt szorongatott. Ezt az agyon felfegyverkezést nem tudtuk mire vélni. Már éppen rákérdezett volna Greg, hogy most mi van, de Oxána megelőzte. Kijelentette, hogy most nem hajlandó részletekbe merülni, kapjunk magunkra valami harci göncöt és indulunk a vasúti felüljáróhoz. Nem is kellett többet mondania, rögtön rájöttünk, hogy nagyon durva dologgal állunk szemben. Nem szokott ennyire nyers lenni a főnökasszony.
Öt perc alatt jó pár dolgot sikerült magamra kapni. Úgy voltam vele, hogy akármennyire is megtámadhatnak minket, én biztos, hogy nem veszek fel hosszú ruhát, hisz dög meleg van odakint. Így magamra kaptam egy sortot és egy tiszta pólót. Majd becsúsztattam a zsebembe egy bicskát. Ezután rájöttem, hogy ennyi fegyver nem lesz elég, meg amúgy is, Oxána mennyire harcra öltözött. Ezért hát átértékeltem kicsit a helyzetet, majd nadrágot váltottam. A térdnadrág zsebébe egy egész pofás kést is bele tudtam tenni. Ráadásul ezt a bizonyos kést rendkívül jól tudtam kezelni.
Mikor kiértem az ajtóhoz, már mindenki ott volt. Gyorsan lecsekkoltam a többiek szerelését és elvigyorodtam. Greg ugyanúgy gondolkodott, mint én. Rajta egy fekete póló és egy rövidnadrág volt. A késeit a pólója alá csúsztatta. Rick pedig nem is öltözött át. Felkapott egy tőrt és egy dobókést.
Egy bő fél órával később már a felüljárónál voltunk. Mikor kiszálltam a kocsiból, átfutott az agyamon, hogy itt nem is történt semmi. Majd észrevettem a gondunk forrását. Teljesen elkerülte a figyelmem.
A felüljáró és a vasúti sín között volt kb. 5 méter. Olyan 3 méteres magasságban pedig különböző testrészek lógtak. Középen a fej, mellette a kezek és lábak, majd indaszerűen a belső szervek. Pontosan úgy, hogy a vonatok egyenesen beleszáguldjanak a holttest részeibe.
Először nem akartam elhinni a látványt. Én ilyet még életemben nem pipáltam. Ki az a beteg, aki ilyet tesz és ilyet művel a hullával? Nagyon beteg.
Az első rosszullétből felocsúdva előtört belőlem a profi. Megkérdeztem Oxánát, hogy erről tud e rendőrség, majd mikor azt a választ kaptam, hogy tud róla, de nem tud vele mit kezdeni, összeszedtem a bátorságom és odamentem a lógó testrészek alá. Az elsődleges célom az volt, hogy leszedjem őket, hisz mekkora pánikot keltene a mozdonyvezetők körében a dolog. Pár telefon után szereztem egy létrát és nekiláttam levagdosni a szerveket. A többiek pedig elindultak egy gyors felfedezőútra.
Már éppen a vagdalás felénél jártam, mikor a létrának lába kélt, én pedig egy hatalmas puffanással földet értem. Fel sem tudtam fogni a dolgot, máris kaptam a vágást az arcomba. Felüvöltöttem. Ez felesleges volt, ugyanis hihetetlen módon nem hatottam meg vele a támadóm. Kaptam is a következő rohamot. Szerencsére ügyes voltam és kitértem előle, majd én is támadásba lendültem. Kiszedtem a késem a zsebemből, majd az ellenfelem nyakának estem vele. Nem érdekelt, ki ő, vagy milyen következménye lesz a dolognak, nagyon feldühített, ezért elhatároztam, hogy megölöm. Így fogtam magam és teljes harci kedvvel rátámadtam. Először a hasába szúrtam, majd mikor feljajdult átdöftem a nyelvét. Itt már teljesen ki volt, de nem hatott meg. Kegyelemdöfésként vicsorogva belevágtam a torkába a konyhakést.
Majd, mint aki jól végezte dolgát, kifeküdtem az árnyékba szusszanni egyet. Éppen a felhőket bámultam, mikor a karomba vágódott valami. Azonnal talpra ugrottam. Valaki rám támadt megint. Elég volt egy másodpercre belegondolni ebbe, és megtörtént a baj. A következő pillanatban egy kard állt a vállamba. A hátam mögött meg egy ismeretlen alak állt és vigyorgott a képembe. Én pedig üvöltöttem egy hatalmasat majd összeestem.
Ekkor érkezett Greg. Gondolkodás nélkül hívta Oxánát és Ricket, majd a dobókéseit sebészi pontossággal a támadóm nyakába hajította.
Később, mikor a kórházban magamhoz tértem, elmesélte, hogy miket csináltak miután elájultam. A hulla részeit sikeresen eltávolították a vasúti pálya fölül, a két újabb halottat azonosították. Kiderült, hogy a szétdarabolt halott a gimibe járt, volt barátnője az egyik támadónak. Azt, hogy a másik ember miért volt ott és miért támadtak ránk, nem tudni. Ezt már nem mi fogjuk kideríteni.
Most a legfontosabb az, hogy rendbe jöjjek. Nagyon csúnyán szétvágta a srác az arcom. A vállam meg totálkáros lett, mozgatni sem tudom. Emellett rengeteg vért veszítettem. Lesz, vagy két-három hét mire jól leszek. A többieknek szerencsére nem esett baja. Csak én voltam ilyen szerencsétlen.....
Mint minden kiakasztó nap, ez is viszonylag jól indult. Aztán szépen lassan elromlott. Nem tudom, de lassacskán elérem azt a szintet, hogy ha egy reggelem jól indul, azonnal elkezdek gyanakodni. Mert mostanában akárhányszor keltem fel jókedvűen, mindig történt valami szörnyűség aznap.
Na, szóval, jó volt minden. A suliban alig csináltunk valamit, ugyanis rengeteg tanár vett ki a héten szabadságot. Ezt pedig mi, diákok kihasználtuk.
Délelőtt elmentünk jégkását inni, majd visszatérve fociztunk az udvaron, egészen addig, amíg vége nem lett a hetedik órának. Aztán ebéd közben felvetettem, hogy mi lenne, ha a mai megbeszélésünket a parkban tartanánk, mert nagyon szép idő van, és a panelban amúgy is meg lehet fulladni a hőségtől. Ettől az ötlettől beindult mindenki fantáziája. Az étkezés végére megszerveztünk egy komplett pikniket. Nagyon elemünkben voltunk.
Ezt az idilli hangulatot Oxána tette tönkre, amikor is felhívott, hogy fogjam Greget és Ricket és siessünk haza, mert van valami, amit látnunk kell. Mi pedig azonnal fogtuk magunkat és hazaturbóztunk. El sem tudtuk képzelni, hogy mi az a dolog, ami ennyire sürgős neki. Emellett aggódtunk is rendesen, mert tudjuk mindannyian Oxyról, hogy ő csak akkor hív segítséget, ha nagyon nagy gáz van.
Mire hazaértünk, a rendőrnő már kint várt minket az ajtóban. Szokásától eltérően most a haját összefogta, rövid farmerszoknya volt rajta, mely oldalából egy éles kés kandikált ki. Egyik kezében egy tőrt, a másikban egy pisztolyt szorongatott. Ezt az agyon felfegyverkezést nem tudtuk mire vélni. Már éppen rákérdezett volna Greg, hogy most mi van, de Oxána megelőzte. Kijelentette, hogy most nem hajlandó részletekbe merülni, kapjunk magunkra valami harci göncöt és indulunk a vasúti felüljáróhoz. Nem is kellett többet mondania, rögtön rájöttünk, hogy nagyon durva dologgal állunk szemben. Nem szokott ennyire nyers lenni a főnökasszony.
Öt perc alatt jó pár dolgot sikerült magamra kapni. Úgy voltam vele, hogy akármennyire is megtámadhatnak minket, én biztos, hogy nem veszek fel hosszú ruhát, hisz dög meleg van odakint. Így magamra kaptam egy sortot és egy tiszta pólót. Majd becsúsztattam a zsebembe egy bicskát. Ezután rájöttem, hogy ennyi fegyver nem lesz elég, meg amúgy is, Oxána mennyire harcra öltözött. Ezért hát átértékeltem kicsit a helyzetet, majd nadrágot váltottam. A térdnadrág zsebébe egy egész pofás kést is bele tudtam tenni. Ráadásul ezt a bizonyos kést rendkívül jól tudtam kezelni.
Mikor kiértem az ajtóhoz, már mindenki ott volt. Gyorsan lecsekkoltam a többiek szerelését és elvigyorodtam. Greg ugyanúgy gondolkodott, mint én. Rajta egy fekete póló és egy rövidnadrág volt. A késeit a pólója alá csúsztatta. Rick pedig nem is öltözött át. Felkapott egy tőrt és egy dobókést.
Egy bő fél órával később már a felüljárónál voltunk. Mikor kiszálltam a kocsiból, átfutott az agyamon, hogy itt nem is történt semmi. Majd észrevettem a gondunk forrását. Teljesen elkerülte a figyelmem.
A felüljáró és a vasúti sín között volt kb. 5 méter. Olyan 3 méteres magasságban pedig különböző testrészek lógtak. Középen a fej, mellette a kezek és lábak, majd indaszerűen a belső szervek. Pontosan úgy, hogy a vonatok egyenesen beleszáguldjanak a holttest részeibe.
Először nem akartam elhinni a látványt. Én ilyet még életemben nem pipáltam. Ki az a beteg, aki ilyet tesz és ilyet művel a hullával? Nagyon beteg.
Az első rosszullétből felocsúdva előtört belőlem a profi. Megkérdeztem Oxánát, hogy erről tud e rendőrség, majd mikor azt a választ kaptam, hogy tud róla, de nem tud vele mit kezdeni, összeszedtem a bátorságom és odamentem a lógó testrészek alá. Az elsődleges célom az volt, hogy leszedjem őket, hisz mekkora pánikot keltene a mozdonyvezetők körében a dolog. Pár telefon után szereztem egy létrát és nekiláttam levagdosni a szerveket. A többiek pedig elindultak egy gyors felfedezőútra.
Már éppen a vagdalás felénél jártam, mikor a létrának lába kélt, én pedig egy hatalmas puffanással földet értem. Fel sem tudtam fogni a dolgot, máris kaptam a vágást az arcomba. Felüvöltöttem. Ez felesleges volt, ugyanis hihetetlen módon nem hatottam meg vele a támadóm. Kaptam is a következő rohamot. Szerencsére ügyes voltam és kitértem előle, majd én is támadásba lendültem. Kiszedtem a késem a zsebemből, majd az ellenfelem nyakának estem vele. Nem érdekelt, ki ő, vagy milyen következménye lesz a dolognak, nagyon feldühített, ezért elhatároztam, hogy megölöm. Így fogtam magam és teljes harci kedvvel rátámadtam. Először a hasába szúrtam, majd mikor feljajdult átdöftem a nyelvét. Itt már teljesen ki volt, de nem hatott meg. Kegyelemdöfésként vicsorogva belevágtam a torkába a konyhakést.
Majd, mint aki jól végezte dolgát, kifeküdtem az árnyékba szusszanni egyet. Éppen a felhőket bámultam, mikor a karomba vágódott valami. Azonnal talpra ugrottam. Valaki rám támadt megint. Elég volt egy másodpercre belegondolni ebbe, és megtörtént a baj. A következő pillanatban egy kard állt a vállamba. A hátam mögött meg egy ismeretlen alak állt és vigyorgott a képembe. Én pedig üvöltöttem egy hatalmasat majd összeestem.
Ekkor érkezett Greg. Gondolkodás nélkül hívta Oxánát és Ricket, majd a dobókéseit sebészi pontossággal a támadóm nyakába hajította.
Később, mikor a kórházban magamhoz tértem, elmesélte, hogy miket csináltak miután elájultam. A hulla részeit sikeresen eltávolították a vasúti pálya fölül, a két újabb halottat azonosították. Kiderült, hogy a szétdarabolt halott a gimibe járt, volt barátnője az egyik támadónak. Azt, hogy a másik ember miért volt ott és miért támadtak ránk, nem tudni. Ezt már nem mi fogjuk kideríteni.
Most a legfontosabb az, hogy rendbe jöjjek. Nagyon csúnyán szétvágta a srác az arcom. A vállam meg totálkáros lett, mozgatni sem tudom. Emellett rengeteg vért veszítettem. Lesz, vagy két-három hét mire jól leszek. A többieknek szerencsére nem esett baja. Csak én voltam ilyen szerencsétlen.....
Címkék:
banda,
csapat,
elhagyatott hely,
félelem,
Greg,
gyilkos,
halál,
horror,
iskola,
kommandó,
Magyarország,
nyomozás,
otthon,
rémálom,
rémtörténet,
Rick,
vég
2013. április 21., vasárnap
Kettősgyilkosság a gimnáziumban
Az elmúlt heteket totális nyugalomban töltöttük. Nem zaklatott minket senki,
nem történt egyetlenegy baleset sem velünk. A legnagyobb bajunk az volt, hogy
majd megölt minket az unalom. Na meg az, hogy Jakub lába nem nagyon akart
gyógyulni. Sőt, mintha napról napra rosszabbul lett volna. Ezért az egyik nap
elvittük még egyszer az orvoshoz. Ott kiderült, hogy elcseszték a vizsgálatot,
és meg kell műteni. Ettől egy kicsit depressziós lett mindenki, mert Jakub
focizik is a litván bajnokságban, és nem akarjuk tönkretenni a jövőjét, a
harcunkkal. Szerencsére ő nem tört össze. Úgy gondolja, a műtét nem fogja
befolyásolni a sporttal kapcsolatos viszonyát. Sőt, lesz végre egy ember, aki a
szállásról tudja majd koordinálni a hadjáratainkat, ha sor kerül rájuk. Így megnyugodtunk
és folytattuk a lazulós életvitelünket. Egészen mostanáig.
Ugyanis a héten elég vadul beindultak a környékbeli gyilkosok. A héten összesen 13 gyilkosság történt. Ebből a számunkra legfájóbb a gimnáziumi kettős gyilkosság volt. Az elkövetőkről és az indítékáról még most sem tudunk semmit. Sőt, az egyik áldozatról sem tudunk semmit, úgy el lett csúfítva. A legdurvább az volt az egészben, hogy én amúgy nagyon jól bírom a vér és egyéb mocskok látványát, de ettől a dologtól még az én gyomrom is felfordult. Ez történt kedden. Pont arra a napra terveztünk be egy kiruccanást. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy közös mozit délután. De ez sajnos nem jött össze.
Már reggel éreztem, hogy valami nem stimmel. Úgy szimplán idióta volt minden. A suliban egész tűrhetően teljesítettem, majd eljött az infó óra. Ott mindig történik valami. Most viszont nem volt semmilyen rossz előérzetem a tanórával kapcsolatban. Így teljes joggal döbbentem le, amikor a terembe belépve megpillantottam az elosztó mellett két vérben tocsogó hullát. Először azt hittem, rémeket látok és hallucinálok. Ezt a gondolatot rögtön megcáfolták az osztálytársaim, akik hangos káromkodásban és sikoltozásban törtek ki. Majd ennek hatására előrefurakodott hátulról a tanárunk. Az első gondolatom az volt, hogy vagy visítani fog egy hatalmasat vagy pedig helyben összeesik. Legnagyobb meglepetésemre egyik verzió sem következett be.
Az infó tanárom elővette azt a személyiségét, melyet még sosem láttam. Teljes lelki békével odasétált a két testhez, megnézte, hogy van e vérnyomásuk. Természetesen nem volt. Ezután telefonált a mentőknek, majd hívta a rendőrséget. Miután a telefonokat elintézte, kiküldött minket a teremből, és felszaladt értesíteni a fent lévő tanárokat. Mi pedig döbbenten álltunk odakint. Sosem láttuk még ilyen összeszedettnek.
Mire kiértek a hivatalos szervek, már az egész iskola hangos volt a történtektől. A többiek, (Rick és Greg) sem késlekedtek, szünetben azonnal megkerestek. Azonnal elkezdtünk tanakodni, hogy mi történhetett. Szerencsére elég nagy fantáziánk van, de nem sokra mentünk. Ez az eset felül múlt minden eddigit. Két holttest feküdt az infóteremben, ráadásul nem simán késsel átszúrt, hanem teljesen megcsonkított testek voltak. Halvány fogalmunk sem volt arról, hogy ezt ki tett és miért.
A következő meglepetés akkor ért minket, mikor megérkezett a kórboncnok. Az egyik litván volt. Vélhetően ő is felismert engem, mert amikor meglátott káromkodott egy hatalmasat. Utána elment megvizsgálni a testeket, én pedig hívtak Oxánát, hogy megvan a litván, jöjjön mielőtt késő lesz.
Ezután olyan dolgok történtek, melyekre a mindig mindenre felkészült emberek sem számítottak. A litván fogta a testet, kivitte a kocsijához, majd eltűnt vele és vissza se jött.
A hatóságok pedig csak néztek, hogy ami a fene történt, előbb még itt volt, most meg nincs sehol. Nagyon durva volt. Állítom, én ilyet még életemben nem láttam. Kijön a kórboncnok, majd fogja magát és meglép a hullával.
Mikor Oxána megékezett, előadtuk neki a történteket, ő pedig csak lesett. Sikerült az életben először ledöbbentenünk a rendőrnőt. Azonban kétpillanatnyi morgás után leesett neki is, hogy a hullarabló csak egy testet vitt el. Azonnal kikövetelte magának, hogy megnézhesse a másikat. A helyi rendőrök nem nagyon akarták engedni neki, de mikor felmutatta az iratait, kénytelenek voltak beengedni. Tehát fölényesen vigyorogva bement a terembe.
Mire kijött a teremből a vigyor eltűnt az arcáról. Csak annyit mondott, hogy a gyilkos valami szekta tag lehet. Csak az olyanok csonkítják meg a testeket ennyire brutálisan. A látványtól viszont még ő is rosszul lett.
Azt, hogy ki vagy miért gyilkolt aznap, még most sem tudjuk. A hatóságok nagy erőkkel keresik a tettest, és az áldozatok kilétét. Rajtuk kívül pedig mi is nyomozunk. csak persze más módszerekkel.
Elsődlegesen megpróbálunk tényeket kideríteni, majd pedig azt, hogy nem függ e össze a gyilkosság valamilyen módon Patkánnyal és a férfivel....
Ugyanis a héten elég vadul beindultak a környékbeli gyilkosok. A héten összesen 13 gyilkosság történt. Ebből a számunkra legfájóbb a gimnáziumi kettős gyilkosság volt. Az elkövetőkről és az indítékáról még most sem tudunk semmit. Sőt, az egyik áldozatról sem tudunk semmit, úgy el lett csúfítva. A legdurvább az volt az egészben, hogy én amúgy nagyon jól bírom a vér és egyéb mocskok látványát, de ettől a dologtól még az én gyomrom is felfordult. Ez történt kedden. Pont arra a napra terveztünk be egy kiruccanást. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy közös mozit délután. De ez sajnos nem jött össze.
Már reggel éreztem, hogy valami nem stimmel. Úgy szimplán idióta volt minden. A suliban egész tűrhetően teljesítettem, majd eljött az infó óra. Ott mindig történik valami. Most viszont nem volt semmilyen rossz előérzetem a tanórával kapcsolatban. Így teljes joggal döbbentem le, amikor a terembe belépve megpillantottam az elosztó mellett két vérben tocsogó hullát. Először azt hittem, rémeket látok és hallucinálok. Ezt a gondolatot rögtön megcáfolták az osztálytársaim, akik hangos káromkodásban és sikoltozásban törtek ki. Majd ennek hatására előrefurakodott hátulról a tanárunk. Az első gondolatom az volt, hogy vagy visítani fog egy hatalmasat vagy pedig helyben összeesik. Legnagyobb meglepetésemre egyik verzió sem következett be.
Az infó tanárom elővette azt a személyiségét, melyet még sosem láttam. Teljes lelki békével odasétált a két testhez, megnézte, hogy van e vérnyomásuk. Természetesen nem volt. Ezután telefonált a mentőknek, majd hívta a rendőrséget. Miután a telefonokat elintézte, kiküldött minket a teremből, és felszaladt értesíteni a fent lévő tanárokat. Mi pedig döbbenten álltunk odakint. Sosem láttuk még ilyen összeszedettnek.
Mire kiértek a hivatalos szervek, már az egész iskola hangos volt a történtektől. A többiek, (Rick és Greg) sem késlekedtek, szünetben azonnal megkerestek. Azonnal elkezdtünk tanakodni, hogy mi történhetett. Szerencsére elég nagy fantáziánk van, de nem sokra mentünk. Ez az eset felül múlt minden eddigit. Két holttest feküdt az infóteremben, ráadásul nem simán késsel átszúrt, hanem teljesen megcsonkított testek voltak. Halvány fogalmunk sem volt arról, hogy ezt ki tett és miért.
A következő meglepetés akkor ért minket, mikor megérkezett a kórboncnok. Az egyik litván volt. Vélhetően ő is felismert engem, mert amikor meglátott káromkodott egy hatalmasat. Utána elment megvizsgálni a testeket, én pedig hívtak Oxánát, hogy megvan a litván, jöjjön mielőtt késő lesz.
Ezután olyan dolgok történtek, melyekre a mindig mindenre felkészült emberek sem számítottak. A litván fogta a testet, kivitte a kocsijához, majd eltűnt vele és vissza se jött.
A hatóságok pedig csak néztek, hogy ami a fene történt, előbb még itt volt, most meg nincs sehol. Nagyon durva volt. Állítom, én ilyet még életemben nem láttam. Kijön a kórboncnok, majd fogja magát és meglép a hullával.
Mikor Oxána megékezett, előadtuk neki a történteket, ő pedig csak lesett. Sikerült az életben először ledöbbentenünk a rendőrnőt. Azonban kétpillanatnyi morgás után leesett neki is, hogy a hullarabló csak egy testet vitt el. Azonnal kikövetelte magának, hogy megnézhesse a másikat. A helyi rendőrök nem nagyon akarták engedni neki, de mikor felmutatta az iratait, kénytelenek voltak beengedni. Tehát fölényesen vigyorogva bement a terembe.
Mire kijött a teremből a vigyor eltűnt az arcáról. Csak annyit mondott, hogy a gyilkos valami szekta tag lehet. Csak az olyanok csonkítják meg a testeket ennyire brutálisan. A látványtól viszont még ő is rosszul lett.
Azt, hogy ki vagy miért gyilkolt aznap, még most sem tudjuk. A hatóságok nagy erőkkel keresik a tettest, és az áldozatok kilétét. Rajtuk kívül pedig mi is nyomozunk. csak persze más módszerekkel.
Elsődlegesen megpróbálunk tényeket kideríteni, majd pedig azt, hogy nem függ e össze a gyilkosság valamilyen módon Patkánnyal és a férfivel....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)