2013. augusztus 15., csütörtök

Győzelem Part 1

Otthon, édes otthon. De rég voltam már itt. Pedig csak durván 2-2,5 hónapig voltam távol, mégis ezt mondom. Mi ez a tavalyi majd egy évhez?! Úgy néz ki változik a dolgokhoz való hozzáállásom az idő múlásával. Ami persze nem baj, csak furcsa. Úgy néz ki, ezt teszi velem a kötődés és a szerelem. Ne essen ki a szemetek. Sok mindenről lemaradtatok. Mint látom, július végén írtam utóljára a táborból. Azóta rengeteg dolog történt. De semmi pánik, most már van időm, el tudok mesélni mindent. Kapaszkodjatok, elég meredek lesz.

Szóval, ott hagytam abba, hogy a festő tábor az idegeimre ment. Semmi bajom nem volt a festőkkel és magával a művészet ezen ágával, csak az oktatókat nem tudtam megérteni, miért gondolták azt, hogy mindenki Picassóként ment oda. De túléltem. Amúgy is a hét vége felé Greget többször kellett csillapítani, mint engem. Aztán hazamentünk és kifejtettük a véleményünket Larinának, aki bocsánatot kért és megfogadta, hogy legközelebb megkérdez minket, hová szeretnénk menni.

De végül nem lett következő tábor. A külső átalakítás megvolt, de más célból. Ugyanis időközben Oxánáék megtalálták patkányékat. És úgy gondolták, ideje kilépni a védekező zónából, lepjük meg őket. Mi pedig ezer örömmel segítettük őket ebben. Úgyhogy vasárnap elindultunk egy számunkra ismeretlen vidékre. Meta azt mondta, hogy ott van a bázisa az ellenségnek és nekik is van egy házuk a városban. Ott fogunk lakni és tartani minden, az üggyel kapcsolatod dolgot.
Nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy járjuk az utcákat, vegyüljünk, de csak párokban vagy hármasával, hogy ne legyen gyanúsan magányos senki.  Aztán, ha látunk valamit, jelentsük a kommandónak, ők pedig utánajárnak a dolognak.
Őszintén szólva, először néztem egy kicsit az ötleten, mert ha tudják, hogy ott vannak, akkor minek keresgélni őket az utcán álruhában? De aztán tisztáztak mindent. Úgy gondolják, még nagyobb lépéselőnybe kerülhetnénk, ha megtudnánk, pontosan melyik házban laknak, hányan vannak, stb.
Miután ezt is elmondták, összepakoltunk, majd útnak indultunk.


Amint odaértünk, rögtön az első bolt felé vettük az irányt Johhnyval. Nem tudom, miért vele mentem, hiszen úgy volt, Cobblerral leszek. De nem zavart a dolog, lehet annyira jó párost alkottunk Greg csitításában a sráccal, hogy ragaszkodott hozzám. Aminek persze csak örülni tudtam. Ugyanis patkányék ellen minimum jó duónak kell lennünk, ha túl akarunk élni velük egy találkozást. Hát, még ha el is akarjuk kapni őket.
A boltban inkább inni vettünk, mert nagyon melegünk volt. Meg hát alig volt pénz nálunk. Úgy beszéltük meg, hogy veszünk vizet, kenyeret, felmegyünk a szállásra, és csak utána fedezzük fel a várost. Ám a sors közbeszólt.
Éppen a pénztárnál lévő hatalmas sorban álltunk, mikor Johhny olyan arcot vágott, mint akit szíven szúrtak. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi van, ha epilepsziás, de aztán csak felhúztam a szemöldököm, és körülnéztem. Pillanatokon belül megláttam azt a bizonyos dolgot, ami ezt a reakciót váltotta ki belőle. Vagyis, inkább aki. A másik sorban körülbelül egy-két hellyel mögöttünk volt Patkány. Csak úgy simán. Se testőrök, se kések, se fegyverek. Csak úgy natúrban.


Míg sorra kerültünk, fejben összeállítottam egy tervet. Aztán előadtam a társamnak. Eleinte kicsit ellenezte, mert nem akartam hazamenni, hanem rögtön követni az embert, de végül meggyőztem. Annyit kötött ki, hogy feltétlen hívjam fel előtte Larinát. De erre sem volt szükség, mert a boltból kijövet összefutottunk vele. Gyorsan elhadartam neki, hogy kit láttunk vásárlás közben és mire készülünk. Nagyon csúnyán nézett rám, de nem azért mert csapnivalóan rossz volt az ötletem.
Hanem azért, mert féltett, nagyon. Már az azelőtti tábor előtt is tapasztaltam nála ezt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, először. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg belém van zúgva. Csak hát, én igazából nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mert nagyon szép lány, és féltettem én is őt nagyon. Mindent megtennék annak érdekében, hogy ne essen baja. De ez nevezhető szerelemnek? Fogalmam sincs.
Na, mindegy, ott nem volt időm ezen rágódni, mivel már patkány fizetett. Ekkor követtem el azt a dolgot, aminek így utólag nagyon örülök, de akkor nagyon rizikós volt. Már éppen nyitotta volna a száját Larina, hogy leoltson, vagy megakadályozzon a tervem kivitelezésében, mikor megcsókoltam. Nem tudom, mit gondolt vagy érzett, de szerintem nem esett neki rosszul a dolog, mert belement. Míg smároltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egészen addig, amíg Patkány el nem haladt mellettünk. Ekkor Johhny bokán rúgott, én felszisszentem, Larina pedig sóhajtott egy hatalmasat, majd mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy legyek óvatos, és ha visszamegyek, ezt megbeszéljük.


Nem volt nehéz Patkányt követni, elég hétköznapira vette a figurát. Az elején le mertem volna fogadni, hogy nem gyanít semmit. Aztán mikor egy sikátoros részhez értünk, elbizonytalanodtam. Johhny nem, csak én. Halkan elsutyorogtam neki, hogy ez az őrült élet nekem egy sikátorban kezdődött, mikor görkoriztam otthon. Aztán, amikor sikátor közelében voltam, mindig megsérültem. Ez pedig nem egy jó előjel. De aztán megnyugtatott, hogy semmit sem sejt rólunk, úgyhogy mehetünk tovább. Bár így lett volna.
Úgy a háztömbök belseje felé egyszer csak idegen zaj csapta meg a fülem. Mintha a mögöttem lévő ház sarkánál neszt hallottam volna. Meg is álltam egy pillanatra, ezzel egy halk morgást kiváltva Johhnyból. Úgyhogy azonnal indultam is tovább. Nem akartam felhúzni a barátom. Pedig, lehet jobban jártunk volna. Ugyanis két háztömbbel később Patkány megállt, megfordult és elkezdett röhögni, azon az undorító hangján. Ott már tudtam, hatalmas bajban vagyunk. Rögtön nyúltam is a telefonomért, de nem volt térerő. Biztosra ment a gazember.
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...


To be continue...


2013. július 31., szerda

Keep Calm and pamacs pamacs

Vasárnap írtam, hogy festők közé fogok utazni a héten. Már előre éreztem, hogy rossz helyre küldenek, de nem tudtam módosítani a dolgokon. Így hétfő reggel útnak indultam Johhnyval és Greggel Pozdamba. Akkor még lelkes voltam, mert két olyan útitársat kaptam, akiket kicsit összébb akartam hozni. Ugyanis külön-külön mindkettejükkel nagyon jól kijövök, ők viszont egymással még nem is beszéltek négy szem közt. Ez abból adódik, hogy Johhnyt a média táborban ismertem meg, Greg pedig akkor máshol volt. Ez az első alkalom, hogy egy csapatba kerültek.
Útközben kikérdeztük egymást egy két dologról. Például arról, hogy ki mennyire tud festeni vagy rajzolni. Mint kiderült, nem én vagyok az egyetlen, akinek halvány köze nincs a művészetekhez, csak én aggódom a dolog miatt a legjobban. Greg sosem festett még, csak általános iskolában, viszont ügyes kezű. Johhny régen rajongott a reneszánsz művészetért, de elmondása szerint alkotni nem tud. Én pedig egy kétbalkezes vagyok, tehát előrebocsátottam, hogy nem valószínű, hogy maradandót fogok alkotni.


Ez már az első napon be is bizonyosodott. Az oktatók rögtön úgy kezeltek minket, mintha valami neves mázolók lennénk. Aztán elkeseredetten tapasztalták, hogy nagyon amatőrök vagyunk. Egy délelőtt alatt sikerült megtanulnunk, hogy miként fogjuk az ecsetet, melyik színt hogyan keverjük ki stb. Nagyon unalmas volt, egyikünk sem élvezte, de végigszenvedtük a programot.
Aztán kaptunk egy kis szünetet. Ezalatt az idő alatt megebédeltünk, és tettünk egy gyors felfedezőtúrát a városban. Jól esett kikapcsolódni.
Később folytatnunk kellett a kurzust, ami az idegeimre ment. A vezetők csak szidtak, oltogattak minket, mert volt merszünk bénázni és nem oda pacsmagolni a dolgokat, ahová ők gondolták. Egy idő után már vissza kellett fognom magam, mert attól féltem, ha még egyszer beszól a nőci, ráborítom a palettám tartalmát. Szerencsére volt elég önuralmam így nem történt semmi incidens, de azért grimaszokkal igyekeztem az oktató tudtára adni, hogy nem tetszik nekem, amit csinál. A pofáimon Johhny nagyokat nevetett, Greg pedig csak csóválta a fejét és mosolygott.


Este kimenőt kaptunk. Elmentünk egy gyorskajáldába és teli ettük magunkat egészségtelen ételekkel. Erre nagyon nagy szükségem volt. Egyrészt megnyugtatott, másrészt jólesett, mert a tábori koszt pocsék volt. És természetesen meg tudtuk beszélni az aznap történteket teljes őszinteséggel. A program a többieknek sem tetszett. Ettől kicsit feldobódtam. Mert tudtam, hogy ezután nem csak én játszottam meg magam az órákon.

Tegnap szintén csak puffogtak ránk egész délelőtt. Az egyik után kiakadtam. Közöltem az oktatóval, hogy nem kéne olyan nagy reményt fűznie hozzánk, mert még életünkben nem festettünk. És amúgy is, mi baja van velünk. A többiek is ugyanannyira kezdők, mint mi hárman, de csak minket szid. Na, ezután elhallgatott és békén hagyta a csapatunkat.
Ebédnél Greg jól leszidott, mert azt beszéltük meg, hogy nem keltünk feltűnést, nem csinálunk botrányt. Olyanok akarunk lenni, mint a szellemek. Ott vagyunk, de mégsem. Hát, az most nem jött össze.
Délután szabadon mázolhattunk és kedvünkre alkothattunk. Ez a program nem volt rossz. Egy darabig.


Greget megszállták az emlékek a múltjából. Rájött, hogy kiskorában rengeteget alkotott. Na meg, hogy miről szóltak azok a művek. Ezért kedd délután, mikor be kellett mutatnunk a festményünket az oktatóknak, a barátunk kiakasztott mindenkit. Ugyanis megint megfestette Josht, tőrrel a szívében, lógva egy fa tetejéről. A nő csak sipákolt, a férfi pedig csak rosszallóan méregette a srácot. Én pedig megint tettem egy okos megjegyzést. Kijelentettem, hogy nem is értem mi bajuk van a dologgal, hiszen nem mondták egy szóval sem azt, hogy pillangókat kell festeni. Vannak emberek, akiknek sötét a fantáziájuk és ilyeneket tudnak a vászonra vinni nagyon jól.
Ezen kicsit elgondolkodtak, lehiggadtak egy kicsit. Aztán közölték Greggel, hogy ha még egyszer ilyet csinál, kiteszik. Mi pedig egész éjszaka ezen füstölögtünk..


Itt tartunk most. A mai napon még nem történt semmi incidens, de a délutáni óra még csak most jön. Kíváncsian várom.

2013. július 28., vasárnap

Tapasztalatok az első testcserés hét után

Az előző részben említettem, hogy csütörtökön éjjel cseréltünk. Kicsivel a publikálás után megjelent Johhny és Daniel. Őket váltottuk. Oxána nem hagyott minket beszélgetni, rögtön elvitte őket az evezősökhöz, aztán minket az informatikusokhoz. Akkor még nem is jelentett ez problémát számomra. A gondok később jelentkeztek.

Két nap volt hátra a táborból, úgy gondoltuk Cobblerral, hogy ennyi idő alatt nem történet semmi negatív dolog velünk. Ez így is történt, de azért egy kis zavart keltettünk. Ugyanis nem tudtuk megbeszélni a többiekkel, hogy Johhnyék mit működtek eddig, kikkel vannak jóban stb. Így mikor megjelent előttem egy srác és kérdezett valamit a keddi napról, csak néztem rá zavartan és legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Miután vége lett a kínos jelenetnek, azonnal rohantam Davehez, mert ő ott volt egész héten, és szerencsére valamennyit tudott segíteni. Végül pedig eljött a szombat. Mindössze annyi dolgunk volt, hogy el kellett búcsúznunk az új barátainktól, megfogadni, hogy tartjuk velük a kapcsolatot a jövőben, és hazautazni. Otthon pedig elmondani a tapasztalatokat és még jobban tökéletesíteni a tervet.

Mire megérkeztünk a bázisra, már mindenki ott volt. Mi voltunk a leglassabbak. Persze ez nem volt gond, nem neheztelt ránk senki, csak nem szerettük volna azt, hogy ránk várjanak majd. A pillanatnyi elkeseredést azonban hamar felváltotta a jókedv. Mindenki beszámolt a saját élményeiről. Közben hatalmasakat nevettünk a saját hibánkból eredő kínos helyzeteken és megosztottuk egymással, hogy miként kerülhetjük el ezeket a szituációkat a későbbiekben. Én például elmeséltem a történetet az infós sráccal, Daniel pedig elmondta, hogy mikor felkelt pénteken az evezősöknél, az első dolga az volt, hogy bemutatkozott pár embernek. Aztán jött rá, hogy elvileg hétfő óta ott van. (Legalábbis a táborozók szerint) Larina pedig elkeseredetten közölte, hogy a hét másik cserékébe belegabalyodott és véletlenül Jaket küldte vissza az evezősökhöz.
Miután mindenki elmesélte a sztoriját, Oxána következett, aki elmondta, hogy milyennek látott minket a héten, miközben dolgoztunk. Meglepődve tapasztalta, hogy milyen jól feltalálta magát mindenki a kényes helyzetekben. Megköszönte, hogy azonnal hívtuk, amikor megláttuk a Patkányt. Szerinte ennek a gördülékeny csapatmunkának volt köszönhető, hogy senkivel nem történt semmi veszélyes a hét folyamán. 


Viszont ő is felhívta a figyelmet arra, hogy a tervünkön kicsit változtatni kell. Mert jó, hogy most összezavartuk őket, és tény, hogy kifejezetten hármunkra vadásznak, de gyilkosok. Ezért ha megelégelik a dolgot, nem fognak lacafacázni, mindnyájunkat le fognak mészárolni. Ezt pedig senki sem szeretné. Éppen ezért a külső átalakítós akciónkban annyi módosítást tettünk, hogy ezentúl nem hármunk mintájára festjük ki egymást, hanem randomra. A hármas csapatok megmaradnak, de mindenki minden héten vadidegen küldőt kap. Így, ha jól csináljuk a dolgot, nem fognak kiszúrni minket.
Míg mi rejtőzünk, ők meg akarnak találni minket. Ezzel megy az idejük. Addig Oxánáék kitalálnak valamit, hogy véget vessenek a férfi pályafutásának. Ez lesz a nehezebb dolog, mert tény, hogy a rendőrség velünk van, de élve akarják a férfit. És ez megnehezíti a dolgunkat. Szóval nem ölhetjük meg, csak végső esetben, ha ránk támad. Ha mi vadászunk rá, akkor viszont élve kell elkapnunk és fogva tartanunk.


A következő héten Johhnyval és Greggel fogok menni egy festő táborba. Előre félek attól, hogy mi fog ott rám várni. Sosem voltam művész  típus és egyáltalán nem tudok rajzolni-festeni. Brrr...
Próbáltam Larinát rávenni egy cserére Jakubbal, de nem engedi. Ahogy rám néz, látok a szemében kis részvétet, de nem tudom meghatni.. Bele kell törődnöm, hogy festegetni fogok egy héten keresztül...


2013. július 23., kedd

Eddig működik!

Úgy tűnik végre valahára sikerült egy jó tervet kidolgoznunk. Persze nem akarom elkiabálni a dolgot, de eddig ez az első olyan Patkányék elleni ötletünk, mely négy napnál tovább élt. És még most sem halt meg. Csak menet közben is alakítanunk kellett rajta. Merthogy a férfiék ránk találtak, csakhogy találkoztak egy másik csoportunkkal is, így kicsit összezavarodtak. De nem hülyék, szóval hamar rájöttek volna arra, hogy ki kicsoda. Ezért kitaláltuk, hogy hét közben is váltogatjuk egymást, ezzel pedig totál megkavarjuk a dolgot. Az egészet Larina fogja kézben tartani, és remélhetőleg nem kavarodik be. Mert ezzel a döntéssel hatalmas felelősséget ruháztunk rá.
Ő persze élvezi, hogy irányíthat, szervezhet. Úgy tűnik lételeme a dirigálás. Én most pont vele vagyok, várom a cserém, Cobblerral egyetemben. Még nem tudjuk, ki fog váltani minket, vagy, hogy hová kerülünk. Ezt csak Larina tudja..


Egyébként nagyon jó volt az evezős tábor, csak kár, hogy nem maradhattunk végig. Majdnem az egész napunkat a kenukban töltöttük és eveztünk. Közben nem zaklatott minket senki a hülyeségeivel. Ezért nagyon hálásak voltunk.
Amúgy kettes túrakenukkal voltunk. Én Cobblerral kerültem párba. Az utak alatt zenét hallgattunk és hatalmasakat beszélgettünk. Jó volt végre egy hozzám hasonló gondolkodású, értelmes ember társaságában lenni. Ez az elmúlt időszakban ritkán adatott meg nekem.
Időközben feltűnt nekem, hogy ő is örült annak, hogy engem kapott. Valószínűleg néha neki is szüksége van egy-egy komolyabb beszélgetésre. A négy nap alatt megtudtam róla egyet, s mást, és megbeszéltük, hogy mit fogunk majd csinálni a férfival és Patkánnyal, ha végre elkapjuk őket. Utána pedig hazamegyünk, sörözünk egyet, és elfejeltjük az egészet egy életre. (Szép kis terv. Csak tudnám, mikor valósul már meg..)


Aztán eljött a harmadik éjszaka. Már aludt az egész tábor, mikor egy idegen alak bukkant fel a sátrak között. Egyszerre kaptuk fel a fejünket Cobblerral. Megéreztük, hogy valami nincs rendjén.
De szerencsére nem történt semmi incidens. Úgy tíz perc múlva valaki elhaladt a mi sátrunk előtt. Nekünk se kellett több, szépen kilestünk és megcsodálhattuk a Patkány hátát. Annyira védtelen volt, hogy megfordult a fejemben az, hogy leszúrom. Már hajoltam volna vissza a sátorba a késemért, de eszembe jutott, hol is vagyok. Aztán felvillanyozódtam, mert elvonult a susnyásba. Mi pedig szépen követtük.
Ott telefonált a férfinak, hogy megtalált minket, az meg jól leoltotta, hogy nem lehet, mert ő is megtalált miket. Itt majdnem hangosan felnevettem, elöntött a büszkeség. Végre zavart hallottam az ellenségből. Felbecsülhetetlen érzés volt.
A telefonbeszélgetés további része arról szólt, hogy a férfi megparancsolta neki, hogy derítse ki, melyikünk az igazi. Aztán fogta magát, letette a telefont, és felszívódott.


A következő napi túrán végig erről volt szó köztünk. Mit kéne tennünk. Lehet, egy hét sok idő? Elképzelhető. Akkor válthatnánk egymást hét közben is. Ezt a dolgot vetette fel Cobbler. Nekem pedig tetszett az ötlet, így felhívtam Oxánát, hogy gondolja át.
Ő pedig már éjszaka megjelent és hazahozott minket, úgy, hogy Jakenek egy szót sem szólt róla. Holnap pedig már más lesz ott helyettünk. Ez a csere egyedül a harmadik társunknak fog feltűnni. Ha minden jól megy továbbra is...

2013. július 19., péntek

Életünk terve

Az elmúlt hetekben majd megőrültem. Nem elég, hogy baromira lecsesztek a történtek miatt, még azt is megtiltották két hétig, hogy két írjak a blogba. Ugyanis Oxána szerint elképzelhető, hogy az ellenségeink rátaláltak az irományaimra és az alapján tájékozódnak. Ettől teljesen letörtem. Aztán az elkeseredettségem düh váltotta fel. Mégis milyen dolog már ez? Szépen vezetem a túlélésem történetét, erre megtalálják és annak a segítségével akarnak kinyírni.
Ráadásul valószínű, hogy igaza van Oxynak. Ha nem hagytunk volna semmi nyomot magunk után, biztosan nem találtak volna ránk ennyire hamar. Azokat a bizonyos nyomokat pedig én hagytam.  Hatalmas öngól rúgtam magunknak. Nagyon dühít a dolog. Na, mindegy.

Miután ezek a dolgok lejátszódtak, kicsit összetörtem és bűntudatom is lett. Szerencsére nem vagyok egy rágódós típus, úgyhogy viszonylag hamar összekaptam magam és elkezdtem ötletelni. Főként azért, mert én akartam kitalálni a legjobb dolgot, ami kivisz minket a jelenlegi helyzetből. Naphosszat törtem a fejem, de nem jutott eszembe semmi. Majd az egyik délután volt egy viszonylag mély és értelmes beszélgetésem, amiből több dolog is megfogott. Egész konkrétan arról kezdtünk el csevegni az illetővel, aki Jake volt, hogy milyennek lát minket, hogy érzi magát köztünk. Aztán egyszer csak rákérdezett, hogy amúgy van e fogalmunk arról,  hogy mit fogunk tenni.
Ekkor jött el az a pillanat, amikor őszinteségi rohamot kaptam és elmondtam mindent. Válaszul kaptam egy tíz perces hümmögést és "mi lenne, ha" kezdetű befejezetlen mondatokat, majd végül felcsillant a srác szeme. Kitalált valamit. Azonnal fel is vázolta nekem. Lényegében arról volt szó, hogy ők maradnának segíteni, plusz Johhnyt idehozzák. Hárman valahogyan tudnának pótolni minket és akkor nem ránk, hanem rájuk kéne fokozottan figyelnünk. Ezt először nem nagyon értettem, aztán összeállt a kép.
Valami hasonlót akarhatott az új barátom, mint amit anno megcsináltunk Jakubbal. A segítőkből legyártjuk a hasonmásainkat, majd elküldjük őket különböző helyekre, míg mi inkognitóban maradunk, így az ellenség nem fog gyanítani semmit, és a társainkra fog vadászni, nem pedig ránk. Nekünk meg majdnem hogy csak a hasonmásainkra kell figyelnünk. Jó, persze magunkra is vigyázni kell, de így még mindig könnyen lépéselőnybe kerülhetünk velük szemben.

Ezzel az elképzeléssel meg is kerestem a vezetőnket, aki nem volt túlzottan elragadtatva az ötletemtől, de fontolóra vette. Majd két óra múlva megjelent előttem és gratulált. Először azt hittem poénkodik, de aztán kiderült, hogy tréfáról szó sincs, jónak vélte az alap ideám, csak egy kicsit átalakította.
Ő úgy gondolkodott, hogy Patkányék igazából csak pár tagunkra vadásznak, mégpedig azokra, akik a legjobban keresztbe tettek nekik. Magyarul Gregre, Jakubra és rám. Ezért elég lenne a segítőket csak hármunk mintájára átalakítani. Utána meg elküldeni őket egy-egy táborba. Így ha a férfi le akar csapni, zavarba jön, mert egyszerre több helyen is felbukkanunk, holott az eredeti Greg, Jakub és én nem csinálunk majd semmit, csak figyeljük az eseményeket.
Ez a gondolatmenet nagyon tetszett nekem, szóltam is a többieknek, hogy vitassuk meg. Hamar meg is beszéltük a dolgot, mindössze annyit módosítottunk, hogy mi nem figyelni fogunk, hanem becsatlakozunk valamelyik csoportba. Persze mindannyian másikba, így a három eredeti személyt nem tudják majd megtalálni együtt. Ez azért jó nekünk, mert így még jobban össze tudjuk zavarni az ellenségünket. Halvány fogalmuk sem lesz róla, hogy ki az átalakított és ki nem.
Ezután már csak meg kellett választani a hasonmásokat. Ez elég mókásra sikerült, mert a segítőkre hagytuk a dolgot. Ők pedig elmondták, hogy ki bőrébe szeretnének bújni és miért. Ebből alakultak ki heves viták, mert többen szerettek volna Gregek lenni, mint amennyi szabad hely volt. Végül nagy nehezen megszületett a végső felállás. Jakubbá alakítottuk át  Davet és Jaket. Gregként próbálhatta ki magát Daniel és Cobbler. Az én külsőmet pedig megkapta Rick és Johhny.

Igen, Johhny. Róla még nem is meséltem, csupán megemlítettem, hogy rendes volt velem a táborban. Ő nem vett részt az utolsó éjszakai akciónkban. Szerencsére. Utána viszont rábeszélte Oxánát, hogy had jöhessen vele, mert hallott már rólunk egyet, s mást, és szeretne nekünk segíteni. Ezen a rendőrnő kicsit meglepődött, mert természetesen egy pillanatig sem gondolt arra, hogy esetleg én mondtam volna el a srácnak, hogy kik vagyunk. De akkor meg honnan tudott rólunk?
Ezt a következő napon elmondta nekem részletesen. Mint kiderült, tavaly, mikor mi kampósra vadásztunk, osztálykirándulásra mentek volna a ZK ba, ahová betörtünk. Miattunk elmaradt a kirándulásuk. Akkor még nem tudták miért, ezért kiderítették. Utána pedig már csak szimplán érdekelte őket az ügy kimenetele. Most pedig felismert engem. (Nem szólt volna, hogy tudja, ki vagyok…Na, mindegy.)
Aztán hallotta este Oxánát beszélni a nevelőtanárral, utána pedig elé állt és közölte vele, hogy ő akkor most szeretne vele tartani és segíteni nekünk. Oxy pedig úgy döntött, hogy beveszi a csapatba. Így került hozzánk Johhny.


A tervünk nagy próbatétele holnap fog indulni. 3 csoportra oszlunk, és úgy megyünk három különböző nyári táborba. Én Cobblerral és Jakkel megyek majd evezni. Már nagyon várom. Tudom, nem szórakozni küldenek el minket, de azért remélem, jól elleszünk majd.
A másik két csapat pedig majd hétfőn indul útnak. Biztonsági okokból nem mondtuk el egymásnak, hogy hová megyünk, így őket nem tudom, hol fognak kikötni. Az egész programot, hogy ki, mikor, hová megy, Larina fogja koordinálni a bázisról. Míg ő irányít, és néha boldogít minket, Oxy és a kommandó tudnak nyomozni. Így hatékonyan tudunk majd dolgozni. Legalábbis nagyon remélem. Szerintem ez életünk terve, ennek végre működnie kell.