Eddig működik!

Úgy tűnik végre valahára sikerült egy jó tervet kidolgoznunk. Persze nem akarom elkiabálni a dolgot, de eddig ez az első olyan Patkányék elleni ötletünk, mely négy napnál tovább élt. És még most sem halt meg. Csak menet közben is alakítanunk kellett rajta. Merthogy a férfiék ránk találtak, csakhogy találkoztak egy másik csoportunkkal is, így kicsit összezavarodtak. De nem hülyék, szóval hamar rájöttek volna arra, hogy ki kicsoda. Ezért kitaláltuk, hogy hét közben is váltogatjuk egymást, ezzel pedig totál megkavarjuk a dolgot. Az egészet Larina fogja kézben tartani, és remélhetőleg nem kavarodik be. Mert ezzel a döntéssel hatalmas felelősséget ruháztunk rá.
Ő persze élvezi, hogy irányíthat, szervezhet. Úgy tűnik lételeme a dirigálás. Én most pont vele vagyok, várom a cserém, Cobblerral egyetemben. Még nem tudjuk, ki fog váltani minket, vagy, hogy hová kerülünk. Ezt csak Larina tudja..

Egyébként nagyon jó volt az evezős tábor, csak kár, hogy nem maradhattunk végig. Majdnem az egész napunkat a kenukban töltöttük és eveztünk. Közben nem zaklatott minket senki a hülyeségeivel. Ezért nagyon hálásak voltunk.
Amúgy kettes túrakenukkal voltunk. Én Cobblerral kerültem párba. Az utak alatt zenét hallgattunk és hatalmasakat beszélgettünk. Jó volt végre egy hozzám hasonló gondolkodású, értelmes ember társaságában lenni. Ez az elmúlt időszakban ritkán adatott meg nekem.
Időközben feltűnt nekem, hogy ő is örült annak, hogy engem kapott. Valószínűleg néha neki is szüksége van egy-egy komolyabb beszélgetésre. A négy nap alatt megtudtam róla egyet, s mást, és megbeszéltük, hogy mit fogunk majd csinálni a férfival és Patkánnyal, ha végre elkapjuk őket. Utána pedig hazamegyünk, sörözünk egyet, és elfejeltjük az egészet egy életre. (Szép kis terv. Csak tudnám, mikor valósul már meg..)

Aztán eljött a harmadik éjszaka. Már aludt az egész tábor, mikor egy idegen alak bukkant fel a sátrak között. Egyszerre kaptuk fel a fejünket Cobblerral. Megéreztük, hogy valami nincs rendjén.
De szerencsére nem történt semmi incidens. Úgy tíz perc múlva valaki elhaladt a mi sátrunk előtt. Nekünk se kellett több, szépen kilestünk és megcsodálhattuk a Patkány hátát. Annyira védtelen volt, hogy megfordult a fejemben az, hogy leszúrom. Már hajoltam volna vissza a sátorba a késemért, de eszembe jutott, hol is vagyok. Aztán felvillanyozódtam, mert elvonult a susnyásba. Mi pedig szépen követtük.
Ott telefonált a férfinak, hogy megtalált minket, az meg jól leoltotta, hogy nem lehet, mert ő is megtalált miket. Itt majdnem hangosan felnevettem, elöntött a büszkeség. Végre zavart hallottam az ellenségből. Felbecsülhetetlen érzés volt.
A telefonbeszélgetés további része arról szólt, hogy a férfi megparancsolta neki, hogy derítse ki, melyikünk az igazi. Aztán fogta magát, letette a telefont, és felszívódott.

A következő napi túrán végig erről volt szó köztünk. Mit kéne tennünk. Lehet, egy hét sok idő? Elképzelhető. Akkor válthatnánk egymást hét közben is. Ezt a dolgot vetette fel Cobbler. Nekem pedig tetszett az ötlet, így felhívtam Oxánát, hogy gondolja át.
Ő pedig már éjszaka megjelent és hazahozott minket, úgy, hogy Jakenek egy szót sem szólt róla. Holnap pedig már más lesz ott helyettünk. Ez a csere egyedül a harmadik társunknak fog feltűnni. Ha minden jól megy továbbra is...