Az előző részben említettem, hogy csütörtökön éjjel cseréltünk. Kicsivel a
publikálás után megjelent Johhny és Daniel. Őket váltottuk. Oxána nem hagyott
minket beszélgetni, rögtön elvitte őket az evezősökhöz, aztán minket az
informatikusokhoz. Akkor még nem is jelentett ez problémát számomra. A gondok
később jelentkeztek.
Két nap volt hátra a táborból, úgy gondoltuk Cobblerral, hogy ennyi idő
alatt nem történet semmi negatív dolog velünk. Ez így is történt, de azért egy
kis zavart keltettünk. Ugyanis nem tudtuk megbeszélni a többiekkel, hogy
Johhnyék mit működtek eddig, kikkel vannak jóban stb. Így mikor megjelent
előttem egy srác és kérdezett valamit a keddi napról, csak néztem rá zavartan
és legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Miután vége lett a kínos
jelenetnek, azonnal rohantam Davehez, mert ő ott volt egész héten, és
szerencsére valamennyit tudott segíteni. Végül pedig eljött a szombat.
Mindössze annyi dolgunk volt, hogy el kellett búcsúznunk az új barátainktól,
megfogadni, hogy tartjuk velük a kapcsolatot a jövőben, és hazautazni. Otthon
pedig elmondani a tapasztalatokat és még jobban tökéletesíteni a tervet.
Mire megérkeztünk a bázisra, már mindenki ott volt. Mi voltunk a
leglassabbak. Persze ez nem volt gond, nem neheztelt ránk senki, csak nem
szerettük volna azt, hogy ránk várjanak majd. A pillanatnyi elkeseredést
azonban hamar felváltotta a jókedv. Mindenki beszámolt a saját élményeiről.
Közben hatalmasakat nevettünk a saját hibánkból eredő kínos helyzeteken és
megosztottuk egymással, hogy miként kerülhetjük el ezeket a szituációkat a
későbbiekben. Én például elmeséltem a történetet az infós sráccal, Daniel pedig
elmondta, hogy mikor felkelt pénteken az evezősöknél, az első dolga az volt,
hogy bemutatkozott pár embernek. Aztán jött rá, hogy elvileg hétfő óta ott van.
(Legalábbis a táborozók szerint) Larina pedig elkeseredetten közölte, hogy a
hét másik cserékébe belegabalyodott és véletlenül Jaket küldte vissza az
evezősökhöz.
Miután mindenki elmesélte a sztoriját, Oxána következett, aki elmondta, hogy
milyennek látott minket a héten, miközben dolgoztunk. Meglepődve tapasztalta,
hogy milyen jól feltalálta magát mindenki a kényes helyzetekben. Megköszönte,
hogy azonnal hívtuk, amikor megláttuk a Patkányt. Szerinte ennek a gördülékeny
csapatmunkának volt köszönhető, hogy senkivel nem történt semmi veszélyes a hét
folyamán.
Viszont ő is felhívta a figyelmet arra, hogy a tervünkön kicsit változtatni
kell. Mert jó, hogy most összezavartuk őket, és tény, hogy kifejezetten hármunkra
vadásznak, de gyilkosok. Ezért ha megelégelik a dolgot, nem fognak lacafacázni,
mindnyájunkat le fognak mészárolni. Ezt pedig senki sem szeretné. Éppen ezért a
külső átalakítós akciónkban annyi módosítást tettünk, hogy ezentúl nem hármunk
mintájára festjük ki egymást, hanem randomra. A hármas csapatok megmaradnak, de
mindenki minden héten vadidegen küldőt kap. Így, ha jól csináljuk a dolgot, nem
fognak kiszúrni minket.
Míg mi rejtőzünk, ők meg akarnak találni minket. Ezzel megy az idejük. Addig
Oxánáék kitalálnak valamit, hogy véget vessenek a férfi pályafutásának. Ez lesz
a nehezebb dolog, mert tény, hogy a rendőrség velünk van, de élve akarják a
férfit. És ez megnehezíti a dolgunkat. Szóval nem ölhetjük meg, csak végső esetben,
ha ránk támad. Ha mi vadászunk rá, akkor viszont élve kell elkapnunk és fogva
tartanunk.
A következő héten Johhnyval és Greggel fogok menni egy festő táborba. Előre
félek attól, hogy mi fog ott rám várni. Sosem voltam művész típus és
egyáltalán nem tudok rajzolni-festeni. Brrr...
Próbáltam Larinát rávenni egy cserére Jakubbal, de nem engedi. Ahogy rám néz,
látok a szemében kis részvétet, de nem tudom meghatni.. Bele kell törődnöm,
hogy festegetni fogok egy héten keresztül...
Úgy tűnik végre valahára sikerült egy jó tervet kidolgoznunk. Persze nem
akarom elkiabálni a dolgot, de eddig ez az első olyan Patkányék elleni
ötletünk, mely négy napnál tovább élt. És még most sem halt meg. Csak menet
közben is alakítanunk kellett rajta. Merthogy a férfiék ránk találtak, csakhogy
találkoztak egy másik csoportunkkal is, így kicsit összezavarodtak. De nem
hülyék, szóval hamar rájöttek volna arra, hogy ki kicsoda. Ezért kitaláltuk,
hogy hét közben is váltogatjuk egymást, ezzel pedig totál megkavarjuk a dolgot.
Az egészet Larina fogja kézben tartani, és remélhetőleg nem kavarodik be. Mert
ezzel a döntéssel hatalmas felelősséget ruháztunk rá.
Ő persze élvezi, hogy irányíthat, szervezhet. Úgy tűnik lételeme a dirigálás.
Én most pont vele vagyok, várom a cserém, Cobblerral egyetemben. Még nem
tudjuk, ki fog váltani minket, vagy, hogy hová kerülünk. Ezt csak Larina
tudja..
Egyébként nagyon jó volt az evezős tábor, csak kár, hogy nem maradhattunk
végig. Majdnem az egész napunkat a kenukban töltöttük és eveztünk. Közben nem
zaklatott minket senki a hülyeségeivel. Ezért nagyon hálásak voltunk.
Amúgy kettes túrakenukkal voltunk. Én Cobblerral kerültem párba. Az utak alatt
zenét hallgattunk és hatalmasakat beszélgettünk. Jó volt végre egy hozzám
hasonló gondolkodású, értelmes ember társaságában lenni. Ez az elmúlt
időszakban ritkán adatott meg nekem.
Időközben feltűnt nekem, hogy ő is örült annak, hogy engem kapott. Valószínűleg
néha neki is szüksége van egy-egy komolyabb beszélgetésre. A négy nap alatt
megtudtam róla egyet, s mást, és megbeszéltük, hogy mit fogunk majd csinálni a
férfival és Patkánnyal, ha végre elkapjuk őket. Utána pedig hazamegyünk,
sörözünk egyet, és elfejeltjük az egészet egy életre. (Szép kis terv. Csak
tudnám, mikor valósul már meg..)
Aztán eljött a harmadik éjszaka. Már aludt az egész tábor, mikor egy idegen
alak bukkant fel a sátrak között. Egyszerre kaptuk fel a fejünket Cobblerral.
Megéreztük, hogy valami nincs rendjén.
De szerencsére nem történt semmi incidens. Úgy tíz perc múlva valaki elhaladt a
mi sátrunk előtt. Nekünk se kellett több, szépen kilestünk és megcsodálhattuk a
Patkány hátát. Annyira védtelen volt, hogy megfordult a fejemben az, hogy
leszúrom. Már hajoltam volna vissza a sátorba a késemért, de eszembe jutott,
hol is vagyok. Aztán felvillanyozódtam, mert elvonult a susnyásba. Mi pedig
szépen követtük.
Ott telefonált a férfinak, hogy megtalált minket, az meg jól leoltotta, hogy
nem lehet, mert ő is megtalált miket. Itt majdnem hangosan felnevettem,
elöntött a büszkeség. Végre zavart hallottam az ellenségből. Felbecsülhetetlen
érzés volt.
A telefonbeszélgetés további része arról szólt, hogy a férfi megparancsolta
neki, hogy derítse ki, melyikünk az igazi. Aztán fogta magát, letette a
telefont, és felszívódott.
A következő napi túrán végig erről volt szó köztünk. Mit kéne tennünk.
Lehet, egy hét sok idő? Elképzelhető. Akkor válthatnánk egymást hét közben is.
Ezt a dolgot vetette fel Cobbler. Nekem pedig tetszett az ötlet, így felhívtam
Oxánát, hogy gondolja át.
Ő pedig már éjszaka megjelent és hazahozott minket, úgy, hogy Jakenek egy szót
sem szólt róla. Holnap pedig már más lesz ott helyettünk. Ez a csere egyedül a
harmadik társunknak fog feltűnni. Ha minden jól megy továbbra is...
Az elmúlt hetekben majd megőrültem. Nem elég, hogy baromira lecsesztek a
történtek miatt, még azt is megtiltották két hétig, hogy két írjak a blogba.
Ugyanis Oxána szerint elképzelhető, hogy az ellenségeink rátaláltak az
irományaimra és az alapján tájékozódnak. Ettől teljesen letörtem. Aztán az
elkeseredettségem düh váltotta fel. Mégis milyen dolog már ez? Szépen vezetem a
túlélésem történetét, erre megtalálják és annak a segítségével akarnak
kinyírni.
Ráadásul valószínű, hogy igaza van Oxynak. Ha nem hagytunk volna semmi
nyomot magunk után, biztosan nem találtak volna ránk ennyire hamar. Azokat a
bizonyos nyomokat pedig én hagytam. Hatalmas öngól rúgtam magunknak.
Nagyon dühít a dolog. Na, mindegy.
Miután ezek a dolgok lejátszódtak, kicsit összetörtem és bűntudatom is lett.
Szerencsére nem vagyok egy rágódós típus, úgyhogy viszonylag hamar összekaptam
magam és elkezdtem ötletelni. Főként azért, mert én akartam kitalálni a legjobb
dolgot, ami kivisz minket a jelenlegi helyzetből. Naphosszat törtem a fejem, de
nem jutott eszembe semmi. Majd az egyik délután volt egy viszonylag mély és
értelmes beszélgetésem, amiből több dolog is megfogott. Egész konkrétan arról
kezdtünk el csevegni az illetővel, aki Jake volt, hogy milyennek lát minket,
hogy érzi magát köztünk. Aztán egyszer csak rákérdezett, hogy amúgy van e
fogalmunk arról, hogy mit fogunk tenni.
Ekkor jött el az a pillanat, amikor őszinteségi rohamot kaptam és elmondtam
mindent. Válaszul kaptam egy tíz perces hümmögést és "mi lenne, ha"
kezdetű befejezetlen mondatokat, majd végül felcsillant a srác szeme. Kitalált
valamit. Azonnal fel is vázolta nekem. Lényegében arról volt szó, hogy ők
maradnának segíteni, plusz Johhnyt idehozzák. Hárman valahogyan tudnának pótolni
minket és akkor nem ránk, hanem rájuk kéne fokozottan figyelnünk. Ezt először
nem nagyon értettem, aztán összeállt a kép.
Valami hasonlót akarhatott az új barátom, mint amit anno megcsináltunk
Jakubbal. A segítőkből legyártjuk a hasonmásainkat, majd elküldjük őket
különböző helyekre, míg mi inkognitóban maradunk, így az ellenség nem fog
gyanítani semmit, és a társainkra fog vadászni, nem pedig ránk. Nekünk meg
majdnem hogy csak a hasonmásainkra kell figyelnünk. Jó, persze magunkra is
vigyázni kell, de így még mindig könnyen lépéselőnybe kerülhetünk velük
szemben.
Ezzel az elképzeléssel meg is kerestem a vezetőnket, aki nem volt túlzottan
elragadtatva az ötletemtől, de fontolóra vette. Majd két óra múlva megjelent
előttem és gratulált. Először azt hittem poénkodik, de aztán kiderült, hogy
tréfáról szó sincs, jónak vélte az alap ideám, csak egy kicsit átalakította.
Ő úgy gondolkodott, hogy Patkányék igazából csak pár tagunkra vadásznak,
mégpedig azokra, akik a legjobban keresztbe tettek nekik. Magyarul Gregre,
Jakubra és rám. Ezért elég lenne a segítőket csak hármunk mintájára
átalakítani. Utána meg elküldeni őket egy-egy táborba. Így ha a férfi le akar
csapni, zavarba jön, mert egyszerre több helyen is felbukkanunk, holott az
eredeti Greg, Jakub és én nem csinálunk majd semmit, csak figyeljük az
eseményeket.
Ez a gondolatmenet nagyon tetszett nekem, szóltam is a többieknek, hogy
vitassuk meg. Hamar meg is beszéltük a dolgot, mindössze annyit módosítottunk,
hogy mi nem figyelni fogunk, hanem becsatlakozunk valamelyik csoportba. Persze
mindannyian másikba, így a három eredeti személyt nem tudják majd megtalálni
együtt. Ez azért jó nekünk, mert így még jobban össze tudjuk zavarni az
ellenségünket. Halvány fogalmuk sem lesz róla, hogy ki az átalakított és ki nem.
Ezután már csak meg kellett választani a hasonmásokat. Ez elég mókásra
sikerült, mert a segítőkre hagytuk a dolgot. Ők pedig elmondták, hogy ki bőrébe
szeretnének bújni és miért. Ebből alakultak ki heves viták, mert többen
szerettek volna Gregek lenni, mint amennyi szabad hely volt. Végül nagy nehezen
megszületett a végső felállás. Jakubbá alakítottuk át Davet és Jaket.
Gregként próbálhatta ki magát Daniel és Cobbler. Az én külsőmet pedig megkapta
Rick és Johhny.
Igen, Johhny. Róla még nem is meséltem, csupán megemlítettem, hogy rendes
volt velem a táborban. Ő nem vett részt az utolsó éjszakai akciónkban.
Szerencsére. Utána viszont rábeszélte Oxánát, hogy had jöhessen vele, mert
hallott már rólunk egyet, s mást, és szeretne nekünk segíteni. Ezen a rendőrnő
kicsit meglepődött, mert természetesen egy pillanatig sem gondolt arra, hogy
esetleg én mondtam volna el a srácnak, hogy kik vagyunk. De akkor meg honnan
tudott rólunk?
Ezt a következő napon elmondta nekem részletesen. Mint kiderült, tavaly, mikor
mi kampósra vadásztunk, osztálykirándulásra mentek volna a ZK ba, ahová
betörtünk. Miattunk elmaradt a kirándulásuk. Akkor még nem tudták miért, ezért
kiderítették. Utána pedig már csak szimplán érdekelte őket az ügy kimenetele.
Most pedig felismert engem. (Nem szólt volna, hogy tudja, ki vagyok…Na,
mindegy.)
Aztán hallotta este Oxánát beszélni a nevelőtanárral, utána pedig elé állt és
közölte vele, hogy ő akkor most szeretne vele tartani és segíteni nekünk. Oxy
pedig úgy döntött, hogy beveszi a csapatba. Így került hozzánk Johhny.
A tervünk nagy próbatétele holnap fog indulni. 3 csoportra oszlunk, és úgy
megyünk három különböző nyári táborba. Én Cobblerral és Jakkel megyek majd
evezni. Már nagyon várom. Tudom, nem szórakozni küldenek el minket, de azért
remélem, jól elleszünk majd.
A másik két csapat pedig majd hétfőn indul útnak. Biztonsági okokból nem
mondtuk el egymásnak, hogy hová megyünk, így őket nem tudom, hol fognak
kikötni. Az egész programot, hogy ki, mikor, hová megy, Larina fogja koordinálni
a bázisról. Míg ő irányít, és néha boldogít minket, Oxy és a kommandó tudnak
nyomozni. Így hatékonyan tudunk majd dolgozni. Legalábbis nagyon remélem.
Szerintem ez életünk terve, ennek végre működnie kell.
Miután felültünk a vonatra, azonnal eszünkbe jutott minimum hét dolog, amit
otthon hagytunk. Ez is egy, a csapatunkra nagyon jellemző vonás. Néha nem
ártana kicsit precízebbnek lennünk. Történetünk során nem egyszer kerültünk
nagy bajba a saját figyelmetlenségünk miatt. Ne de mindegy...
A kifelejtett cuccok listáját Lengyelországig kibővítettük húsz eszközre.
Ezért mikor megérkeztünk, rögtön kerestünk egy plázát, hogy a
legszükségesebbeket beszerezhessük. Oxána vett egy GPS-t és egy mobilt, Daniel
és Dave ruhát vásároltak, én pedig elszaladtam tusfürdőért és fogkeféért.
A shoppingolás után megkerestük a buszunkat, mely elvitt minket Jace
városába. Az út csupán két óra volt, nekünk viszont sokkal többnek tűnt, mert
már nagyon ott szerettünk volna lenni a rég nem látott barátunknál. Mikor végre
megérkeztünk, teljesen másféle fogadtatásban volt részünk, mint legutóbb. Míg
az előző alkalommal Jace aggódva nézett ide-oda, hogy le ne bukjunk és keserűen
mosolyogva üdvözölt minket, most őszintén vigyorogva ölelte át Oxánát és rázott
kezet velünk. Leírhatatlanul örült nekünk, és annak, hogy végre láthat minket.
Persze ő is tudta, nem így akartunk ismét találkozni, de ez most így jött
össze. Ezért nem is búslakodtunk, mi is hasonlóképpen köszöntünk neki.
Emlékszem, tavaly még én sem tudtam megereszteni egy halvány mosolyt sem,
annyira féltem. Most meg vigyorogtam, mint a töklámpa. És nem féltem, pedig
tisztában voltam (és vagyok is) vele, hogy üldöznek, de úgy érzem leráztuk Patkányékat
egy darabig. Itt pedig egy összeszokott csapat segít minket, mert még Shöle is
csatlakozott. A svéd nyomozónő és Jace nagyon jó csapatot alkotnak. Amíg velünk
vannak, úgy gondolom, nem eshet bajunk.
A nap további részét azzal töltöttük, hogy bejártuk az ismerős helyeket a
városban, illetve meglátogattunk pár embert a tavalyi segítők közül. Majd
estefelé megérkezett Shöle. Ő kicsit visszafogottabb volt, mint Jace, de
látszódott rajta, hogy nagyon örül nekünk. Miután ő is csatlakozott hozzánk,
elmentünk vacsorázni és megbeszélni a további lépéseket. Mint kiderült, nem
csak mi gondoltunk arra, hogy valamivel le kell kötnünk magunkat itt, hanem ők
is. Nekik, ellenben velünk, volt már konkrét elképzelésük is. Egészen pontosan
az volt a tervük lényege, hogy ne tartózkodjunk egy helyen egy hétnél több
időt. Ezért beszerveztek minket különböző táborokba. Ezen kicsit megdöbbentünk,
de utána mindnyájunknak leesett, hogy miért is jó ötlet ez.
--Ugye, mi meglógtunk itthonról, legrosszabb esetben 24 órán belül észrevették
a dolgot. Utána viszont még rá kellett jönniük arra, hogy merre indultunk el.
Úgy véljük, ez minimum két napot igénybe vett. Aztán el kell jutniuk ide.
Összességében tehát négy nap előnyünk tuti van. Emellett, ha itt szétválunk, ők
pedig ideérnek, meg kell keresniük a csapatunk összes tagját. Ami nem kis
feladat egy hatalmas országon belül. Mert természetesen nem egy táborba megyünk
mind heten. Én egyedül megyek, míg Rick és Jakub, Dave és Daniel, Greg és
Cobbler együtt.--
Én személy szerint egy médiás dologba kerültem. Jace fuvarozott el Łeknoba,
ugyanis ott került megrendezésre a tematikus tábor. Az első tíz percben nagyon
össze voltam zavarodva. Ijedt voltam, azt sem tudtam hol vagyok, és ami a
legrosszabb, semmit nem értettem abból, ami körülöttem folyt. Talán ez
idegesített a legjobban. De sebaj, utána nagyon belejöttem a dolgokba.
Először megkerestem a szobámat. Tök magabiztosan benyitottam, majd
megpillantottam a berendezést és a lakótársaim. Hirtelen annyira zavarba
jöttem, hogy magyarul köszöntem és mutatkoztam be, úgy hogy az fel sem tűnt
nekem. Csak akkor jöttem rá, mikor a szobában lévők furán néztek rám és
karattyoltak valamit lengyelül. Erre fintorogtam egyet, elnézést kértem és
előadtam magam angolul is. A nap végére egész jól megbarátkoztam velük.
Körülbelül egyidősek voltak velem, így megértették, miért vagyok kicsit feszült
ennyi idegen nyelvű ember között.
Aztán a következő napon volt csomó megbeszélés, melyekből egy kukkot nem
értettem. Nagyon elkeseredtem, ezt észre is vették rajtam a többiek, így
délután megkeresett Johhny, és mindent elmondott nekem. Kiderült, csak arról
volt szó, hogy ki milyen csoportba akar jelentkezni.
Miután ezt kiveséztük, megkerestem a csoportvezetőnket, hogy feliratkozzak
valahová, de a nő nem tudott angolul. Ezért előkerítettem Mattot, hogy
segítsen. Végül sikeresen bekerültem a külföldi tudósítók klubjába.
Csütörtökig minden rendben ment. Aztán viszont kezdtem elfáradni. Nem
aludtam valami sokat a táborban. Ugyanis nagyon nagy volt a hőség, emellett
rengeteg volt a szúnyog. Meg persze mindig hajnalban feküdtünk le, mert
átbeszélgettük az éjszakákat. Emiatt többször is megfenyegetett a táborvezető,
hogy hazaküld, mert állítólag többször szegtem meg a házirendet, mint ők
betartották...
Az ember negyedik ilyenfajta kitörése után a két Jimmy ki is fejtette, hogy
ez beteg, nem normális. Semmiségekért kezdett el üvölteni velünk, és dugta az
orrunk alá a szabályait. Pff...
Aztán pénteken minden fordult. Ez volt az utolsó együtt töltött napunk a táborban.
Aznap nem történt semmi érdekes. Az események este kezdődtek. Mikor is úgy
döntöttünk, elegünk van a táborvezető kiakadásaiból. Úgyhogy fogtuk magunkat és
kilógtunk a táborból. Eleinte csak az udvaron bóklásztunk, a mólónál jártunk,
majd bementünk a velünk párhuzamosan zajló judo tábor edzőtermébe, a
tatamikhoz. Ott ugrándoztunk a félkemény szőnyegeken, nem törődve a körülöttünk
burjánzó szúnyogokkal, és hagytuk, hogy a klíma fújjon minket. Nagyon euforikus
érzés volt. Ebben az akcióban hárman vettünk részt, Larina, Jake és én.
Miután ezzel megvoltunk, úgy gondoltuk, nem elégszünk meg ennyivel, így
kimásztunk a kerítésen és bóklásztunk egyet a városban. Ezt nem kellett volna,
és nem a házirend miatt.
Hanem azért, mert incidens történt az utcán. Tök vidáman sétáltunk és
beszélgettünk egy darabig az eddigi életünkről, mikor egyszer csak valaki elénk
ugrott és hasba szúrt egy tőrrel. A következő pillanatban pedig eltűnt a
szemünk elől. Ezt a pár másodpercet egyikünk sem tudta feldolgozni egy percen belül.
Végül Larina törte meg a csendet, azzal, hogy elővette a telefonját és
megkérdezte, hogy hívhatja e a mentőket, vagy inkább valami privát számot
tárcsázzon e. Én pedig megadtam neki Oxána számát. Míg ő telefonált, nagyjából
megszoktam a fájdalmat, így újra képes lettem gondolkodni. Hirtelen nagyon
hálás lettem a lánynak, hogy nem hívta azonnal kétségbeesetten a mentőt. Mi a
fenét kezdtek volna velem?!
Pár perc múlva Larina visszatért és azt mondta, két órán belül itt lesznek
értem, de addig ki kell húznom valahogy. Megnyugtattam, hogy minden oké, nem
egyszer éltem már át hasonlót, két órát röhögve kibírok késsel a hasamban. Ezt
ő nem nagyon akarta elhinni, de mikor már fél órája beszélgettünk, kezdett
megnyugodni. Azt mondta, olyan gyógyhatású doktor hangom van. Ezen jót
derültem..
Úgy másfél órája ülhettünk ott, mikor Jake felpattant. Nem tudom mit
érzékelt, de a hevessége nagyon megijesztett. Mint kiderült, nem ok nélkül.
Újabb támadók érkeztek. Csak sokkal többen, mint az előbb. És sokkal vadabbak
is voltak. Gondolkodás nélkül elém ugrott az egyik és kirántotta a tőrt a
hasamból, majd a combomba vágta. Aztán egy másikat, ami nála volt, a karomba
szúrta. Kis híján elájultam a fájdalomtól, de megembereltem magam, mert két
ártatlan emberrel voltam.
Azt reméltem, fognak és magukkal visznek, de nem így történt. Larinát
eszméletlenre verték, Jaket pedig hátba szúrták. Majd megkötöztek minket.
Ekkor érkezett meg a felmentő sereg. Gyanítom, Oxána sejtette, hogy vissza
fognak térni, így nem bízta a véletlenre a dolgot. A fél bandát magával hozta.
Ennek eredményeképp ő, Shöle, Jace, Meda, Jax és Justas nagyon hamar elbánt a
támadóinkkal. A harc után kioldozták a köteleinket, Oxyt elküldték a táborba,
hogy beszéljen a nevelőkkel, hármónkat pedig elszállítottak a bázisra.