Azt hittem simán előre eltervezek mindent, amit csinálok miután kijöhetek a kórházból, de sajnos tévedtem. Olyan kételyek vannak bennem, hogy az lehetetlen. Például, eddig simán úgy gondoltam, hogy szépen visszamegyek Litvániába, elbúcsúzom, kis időt töltök Jaceszel Lengyelországban majd hazatérek és folytatom a rendes életem. Ez szép kis terv volt. De szerencsére a csöpp kis eszem kapcsolt és nem hagyta hogy ezt az ötletet így hagyjam és majd meg is tegyem. Ugyanis addig minden oké, hogy visszamegyek, elköszönök Jakubéktól, mindent megköszönök Jaxnek, majd kicsit lógok Jacenél. De hát hazatérni ennyi minden után? Ezt mégis hogy gondoltad drága buksim? "-.-
Eleve valószínűleg mindenki halottnak gondol a hazámban, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy jól reagálnának arra, hogy visszatérek. Például a szüleim tuti kitennének, ha egyáltalán ott élnek még. Mert én ha a gyerekem ilyet tenne, tuti elköltöznék jó messzire. Vagy ami durvább, a hatóságokat is érdekelné a dolog, mert tuti be lett jelentve az eltűnésem. A sok gyilkosságról meg a velem szököttek elvesztéséről pedig végképp nem áll szándékomban beszélni senkivel. Szóval nem is biztos, hogy annyira jó ötlet lenne hazamenni. De akkor mit tegyek? Hogy éljek és hol? Az utóbbi hónapokban volt miért élni, mit tenni és még barátaim is voltak. Ha most hazamegyek, nem lesz senkim. A régi barátaim már tuti találtak másokat, lemondtak rólam réges régen. Meglátnának, nem is tudom hogy reagálnának a helyzetre. Lehet agyon vágnának vagy isten tudja.
Úgyhogy most bajban vagyok. Nemsokára el kell döntenem, hogy mit akarok. A legésszerűbb a hazatérés lenne, de félek szembenézni az esetleges következményekkel. Pedig nem szabadna. Tisztában voltam vele, hogy ez lesz, ha sikerrel járok. De mégis menekülök.... Csak nem tudom meddig tudok futni a sorsom elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése