Nagy nehezen rászántam magam, és egy délután alatt végiggondoltam, hogy mit akarok. Nem volt kellemes, a vigaszként kapott csokik el is fogytak gondolkodás közben. De sikerült átbeszélnem magammal mindent.
Pár nappal később visszatértem Litvániába, ahol egy kisebb sereg fogadott. Óriási élmény volt újra látni, a volt osztályom. Habár mindössze pár hétig voltam velük, nagyon megszerettem őket, és szerintem ők is engem. Kérdezgettek, hogy mi volt, hogy volt, igaz -e amit a hírek mond stb.. Rájöttem, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz egyhamar vége, így engedélyt kértem az osztályfőnöktől és bementünk a termünkbe beszélgetni majd rendeltünk egy csomó pizzát is. Tőlük már ott helyben el is búcsúztam. Azt hittem, nehéz lesz, de tévedtem. Az osztálytól még viszonylag könnyen búcsút vettem. Tény, hogy szerettem őket, de annyira nem nőttek hozzám.
Aztán jött a pofon. Otthon összepakoltam mindenem, kimentem a temetőbe, oda, ahol eltemettük Ryant és Adriant. Elég rossz érzés volt. Velük jöttem ide, egy hónapon belül mindketten halottak voltak. Én viszont életben maradtam, és megcsináltam mindent, amiért ide jöttem. Viszont hazatérni is nélkülük fogok. Ez nagyon szar érzés, de túl fogom tenni magam rajta. Tettem virágot a sírjukra, és egy személyes levelet beástam a földbe. Mindig is az írás megszállottja voltam, szerettem leírni a gondolataim. Így írtam nekik egy búcsúlevelet, nem mintha bíznék benne, hogy majd elolvassák, de olyan jó érzés megírni a további dolgaid a halott unokatestvéreidnek. Este vacsoráztunk egy jót az egyik legjobb helyi étteremben, majd nyugovóra tértünk.
A következő nap volt számomra a halál. Végleg el kellett köszönnöm Jakubtól, Jasontől, Oxánától és a gyilkos triótól. A búcsú nehézségei miatt a tervezettnél két órával később is indultam. Ennyire nehezen még sosem szakadtam el emberektől. De ez szerintem teljesen érthető.
Jakub akkor került a képbe, mikor eltévedtem a stadionnál, totál kétségbe voltam esve. Ő pedig jött és rám köszönt mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy pánikban lévő idegent megszólítani. Aztán mindenféle kérdés nélkül útbaigazított az erdőbe, majd megkeresett, és beszállt segíteni. Nélküle az egész küldetés egy csőd lett volna. Ha nem találjuk meg egymást, nem találkozom a trióval sem, és sose nyírjuk ki kampóst. Amellett, hogy kulcsfontosságú volt az események alakulásában, nagyon jó barát lett a hónapok alatt. Körülbelül két hét alatt úgy ismertem mint ha már oviba is csoporttársam lett volna, és ő is szintúgy engem. Vele tuti biztos, hogy fogom valahogy tartani a kapcsolatot.
Aztán ott van Brian és Jason. Ők is rengeteget segítettek mindenfélében. Brian osztálytársam volt, szinte végig mellettem volt, rengeteget segített a nyelv tanulásában. Jason a foci csapat kapusa, szinte mindig miattam sérült meg és keveredett bajba. Amikor elraboltak, szinte minden esetben ő szöktetett meg. Szerintem a tiszteletére venni fogok otthon egy DC sapkát. :)
Oxána... Ő Jakub unokatestvére. Rendkívül hasonlítanak egymásra, legalábbis belsőre. Ő vele is ugyanolyan hamar és könnyen megismerkedtem, mint Jakubbal. Nagyon sok dolgot el tudott nekünk intézni törvényes úton, amiket mi képtelenek lettünk volna megoldani olyan módon. Emellett rendőr létére nem is volt bunkó, hanem nagyon is jófej és segítőkész csaj volt.
Végül a trió, Jax, Justas és Meda. Nagyon a szívemhez nőttek mind a hárman. A fő emberük, Jax szinte ikrem külsőre. De csak külsőre, belül sokkal de sokkal összeszedettebb és ügyesebb mint én. Búcsú ajándékul kaptam tőle egy sálat, ami pont ugyanolyan mint amilyen neki is van. Meda egy tőrt ajándékozott nekem, reménykedve abba, hogy majd a jövőben valamikor hasznát veszem. Gyilkoshoz méltó módon elköszöntem végül Justastól is.
Most éppen a második vonatomon ülök, útban vagyok Jacehez. Vele még két hetet eltöltök Lengyelországban, megpróbálkozok az első haza téréses tervemmel, és ha minden jól megy utána haza is megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése