El sem hiszem, de tényleg így van. Megöltük kampóst. Hatalmas kockázatot vállalva, de sikerült. Az sem érdekel, hogy az alakításunk után kétszer kellett újraéleszteni, mert az az állat kinyírt. Igaz, elég gyenge vagyok még és az intenzív osztályon fekszem megfigyelés alatt. De élek és elmondhatom, hogy a küldetésem sikerrel bevégeztem. Hogy hogyan csináltuk? Most már nem titok. El is mesélem.
Még a tervezgetésünk során összedobtuk a kampósról szerzett információinkat és időrendbe tettük őket, majd mindhez társítottunk egy helyszínt. Aztán egy darabig néztük a kártyákat. A hosszas csendet Jace törte meg, ugyanis kiszúrt valamit. Feltűnt neki, hogy kampóst mindig ugyanabban a szerelésben láttuk és a kampója is ugyanaz volt minden esetben. Viszont nyilván nem hordta magán állandóan és nem is voltak másolatai sem. Láttuk a fegyvertárát Stockholmban, rengeteg eszköze volt, de mind egyedi darab, egyetlen egyből sem volt másolat. A kampóit és a ruháját nélküle egyszer láttuk mindössze, mégpedig a Strolstjöl tónál a kunyhóban. Ez pedig azt jelentette, hogy ha éppen nincs akcióban valószínűleg ott tartja az aktuális eszközeit, tehát azt a helyet rendszeresen használja. Ez persze csak találgatás volt, de hát azt, hogy igaz e, csak egyféleképpen tudhattuk meg. Mégpedig úgy, hogy elmentünk és megvizsgáltuk a helyet újból.
Viszont ez igényelt kis előkészületet, nem csak fizikailag, lelkiekben is. Ugyanis a múltkor, mikor itt voltunk, nem kifejezetten rajongtam ezért a helyért. Jó pár hullát fedeztem fel és itt tudtam meg Hakän barátom halálát is. A kirándulás után eléggé összeomlott idegállapotban voltam jó pár hétig. Most viszont tisztán, erősen és magabiztosan utaztam oda. És hála a jó égnek, ez egyszer bejött a húzásunk és sikerrel jártunk.
Már amikor odaértünk a tóhoz, bűzlött valami nekem, de ezt a véleményt megtartottam magamnak. Lehet nem kellett volna. De túlságosan bíztam a walkie-talkimban, így abszolút veszélyérzet nélkül léptem be a kunyhóba ez alkalommal. Ezalatt a többiek odakint elrejtőztek. Úgy beszéltük meg, ha találok valamit vagy valakit majd szólok, veszély esetén szintén, viszont ha nem hívogatom őket, akkor valószínű hogy kutatok vagy figyelek valamit. Így nem fognak kétségbeesni és nem kell bejönni rögtön utánam. Viszont ha fél óráig nem jelzek semmit bejönnek hozzám és jól lecsesznek hogy miért nem jeleztem. Valószínűleg ez a döntés mentette meg az életem, Ugyanis húsz percig kutakodtam a fiókban, le se sz*rtam a kommunikációs eszközt, úgy voltam vele, hogy megint elszúrtuk,itt nem lesz semmi. Ám ekkor az egyik magas szekrény mögül kiugrott egy alak, az ajtó elé. Nem elég, hogy kampós volt az, még a walie-talkim is elvette. Mire feleszméltem, már egy tőr állt ki a nyakamból a számból pedig dőlt a vér. Azt hittem, itt a vég, meghaltam. De nem. Még nem végzett velem. A beszélőkét jó messzire elhajította tőlem, majd a kunyhó túlsó végébe vonszolt és bevágott a sarokba egy fura izé mellé. A "fura izé" nevét viszonylag hamar kikövetkeztettem, ugyanis rám akasztott két fémes csipeszt majd vihogva megnyomott egy gombot és láss csodát megb*szott az áram. Azaz, csak azt hittem, hogy a 220 csapott meg. Ez a barom csak sokkolt, minden értelemben. De nem kell aggódni, a lélekjelenlétem nem hagyott el. Ha már önhibából sült ki ez a helyzet, illett valahogy meg is oldanom, úgyhogy két sok között előbányásztam a kedvenc késem, majd az elmúlt napokban betanult módon egy igazi átlövőhöz méltóan megküldtem az eszközt, ami pontosan kampós bordái között kötött ki. Na, azonnal elvigyorodtam, ha ezt túlélem, Jax büszke is lesz rám, azonkívül hogy lehord. Ez az extázis állapot tartott kb. 5 másodpercig, mert elkezdtem aggódni azon, hogy mi lesz velem 10 perc múlva. Hát, ha még 10 perccel később is ott feküdtem volna, nem valószínű hogy itt írnék. Szóval, úgy jó 5 perccel később a többiek beállítottak, mert letelt a fél óra, amint megpillantottak cselekedtek. Oxána gyakorlatiasan tárcsázta a mentőket és a rendőrséget, míg Jax a biztonság kedvéért a saját kését is belevágta kampósba. Itt felkiáltottam örömömben, de azonnal össze is estem és már csak a kórházi ágyamban ébredtem fel.
Jakub ült mellettem és majd kiesett a szeme mikor meglátott mozogni. Abban a hitben volt, hogy meghaltam. Talán azért ült még ott, mert képtelen volt elfogadni ezt és reménykedett abban, hogy felkelek valami csoda folytán. És végül is felkeltem. Minden esetre elég nehezen tudott csak megszólalni. Azt mondta, kétszer újraélesztettek, elvéreztem a nyakamon keresztül, és már a hullaházasokkal is felvették a kapcsolatot. Szóval éppen időben keltem. A többiek nem sokkal később megtudták, hogy felkeltem, nagyon örültek neki.
Kampós egyértelműen meghalt, úgyhogy nem lesznek semmiféle tárgyalások sem a jövőben, kétséget kizáróan önvédelemből öltem meg, annak is nyilvánították, szóval mindig rendben van. Úgy néz ki, ha felépülök, akkor szépen visszamegyünk Litvániába, és ott megbeszéljük, hogy hogyan tovább. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése