2011. november 13., vasárnap

Minden idegen

2011. November 12.-őt írunk, fél év telt el a nyomozás kezdete óta. A kórházat nagy nehezen túléltem, nem volt kellemes, de a barátaim sokat segítettek és átvészeltem ezt az időszakot.

Adrian szinte mindennap meglátogatott, hozott valami finomságot, emellett rengeteget segített nyomozni. A kinti munkát ő végezte, elment könyvtárba, meg ok unalmas helyre míg én ágyban kutattam. Nagyon szépen haladtunk, augusztusra, mire én kikerültem a kórházból, rengeteg adatot összeszedtünk Brian Ivanovicsról. Az élete összes mozzanatát sikerült megtudnom, egészen gyermekkorától. Elég mímelős munka volt, de ami muszáj, az muszáj. Megtudtam, hogy eredeti lakóhelyük Oroszország volt, onnan kiűzték őt és a családját, mellesleg azért mert egy bűnszervezet vezetője volt. Így rengetegen akarhatnak bosszút állni rajta, csak az a kérdés, kinek ártott akkorát, hogy rajtam álljon bosszút miatta. Az a barátgyilkosságos történet meg még a legfinomabb sztori volt, a többihez képest... De engem egyik rémisztő sztori sem tudott elijeszteni, folytattam a keresést. Úgy körülbelül 250 ember halála szárad a lelkén. Aztán még azoknak a leszármazottjai, azoké is.... Vagy 3 generációval ezelőtt voltak ezek az esetek, és most meg kell találnom egy idióta rokont, aki valakijéért bosszút akar állni rajtam, az ük-ük nagyapám miatt. Ez eléggé komikus szerintem, de ha az életem a tét, akkor nincs sok választásom hogy mit tegyek, nyomozok és kész.

A nyomozás sebessége most kicsit visszafogottabb, mert szeptembertől gimnazista lettem, van heti 12 angol órán, elég nehezen haladok. Nem tudok egyszerre 1000 felé figyelni, pedig szeretnék. Vannak új barátaim is, velük is kéne foglalkoznom. Köztük egy csendes srác, vele elvagyok akárhol, egy komplett idióta, akivel mindig röhögő görcsöt kapok és ott van a régi banda is. Nagyon jó csapat vagyunk, könnyen segítjük egymást, ez látszik abból is, hogy az iskola legjobb osztálya díjat elnyertük már. Szóval mindenem megvan, amit csak kívánhatnék, de mégsincs semmi. Ezek a barátok nem tudnak erről. Ezt Adriannal ketten csináljuk, mi vagyunk érintettek ebben. Viszont amíg a többiek nem tudnak semmit, kb havi 4-szer tudunk nyomozni, és ez nagyon rossz. Sajnos az utóbbi időben egyre több a veszekedés is a barátaimmal, mert szinte mindig lemaradok valamiről, a nyomozás miatt. Úgyhogy most szét vagyok esve, de össze kell magam szedni. Sikerülnie kell.

Holnap megyek Adrianhoz, remélem találunk pár értékes információt. Sok sikert nekünk !

Újratöltve!



Nos, úgy döntöttem újraindítom ezt a blogot és további történeteket írok ide, lesz köztük valós és kitalált is, a lényeg hogy elszórakoztatom magam és remélem titeket is.

2011. április 16., szombat

Nyomozás Indul!


-Mindjárt összehányom magam- gondoltam miközben bevettem a köptetőt.

Már két hete a kórházban voltam, és az állapotom nagyon lassan javult. Kiderült, hogy boka és nyaktörést szenvedtem, emellett nagyon sok vért veszítettem.
Adrian bezzeg már teljesen meggyógyult. De azért minden nap feljön, hogy rám nézzen meg minden....

Elhozta a laptopját is, így szerencsére nem unom halálra magam. Viszont nagyon rossz érzés egész nap ágyban feküdni. Viszont ÉSZ és INTERNET lévén belekezdhetünk a kutatásba az ük-ük nagyapám ügyében. Még szinte semmit sem találtunk , de azért nem adjuk fel.

Tegnap, egy öt óra hosszán át tartó kínkeserves keresgélés során találtam valami érdekeset.

Egy Brian Ivanovics nevű férfiról szólt a cikk. 1799-ben született( pont az a kor osztály!!) és egy borzasztó történet kapcsolódott hozzá. Egy férfi meggyilkolta barátja feleségét bosszúból. Méghozzá egy ferde KAMPÓval, ami az illusztrációban ugyanúgy nézett ki mint a kampósé. A rendőrség lecsukta, a börtönben halt meg. A volt barátja viszont megőrült. Elkezdte gyilkolni Brian családját és megesküdött, hogy halála után sem hagyja abba. Nem vették komolyan, öngyilkos lett.

A szobájában volt, a kampóval együtt. Egy búcsúlevelet hagyott, amin ez állt. " 2011. Április 16. BOSSZÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!"


Halálra voltam rémülve. Az pont ma éjjel van.

2011. február 10., csütörtök

Menekülés a sikátorból



...és felsikoltott. Egy alak jött felém. Adrian volt az.

- Hogy a francba jöttél rá hogy itt vagyok?! -kérdeztem meglepve.

- Már megint egy sötét villanás a fejemben, és bejött a kép hogy baj van. Nem tudom hogyan, de mostanában érzem ha bántanak.

-Hé! Figyelj!!!!!!

Adrian nekiesett a kampósnak és sikerült kicsit megijesztenie. Nagyon bíztam benne, hogy el tudja ijeszteni. És akkora mákom volt! Sikerült neki! Ám hogy ne legyen teljes az öröm, a kampós megsebesítette Adriant a nyakánál.

Ütemesen spriccelt ütőeréből a vér. Még jó hogy erős idegzetű ember vagyok.

OKÉ! Adrian mindjárt eszméletét veszti kínjában, az én lábam használhatatlan. Mit tehetek?

Leültettem a kőre ami ott volt. A mentők érkezéséig meg teszi. De ki hívja a mentőt? Ajjaj -gondoltam, ha ilyen trehány vagyok, még rossz vége lesz a dolognak. Fel kell hívnom Ryant. Szegényt készítsem ki? Nem tehettem mást. Felhívtam.

Nagyon kétségbe volt esve miattam Ryan, de ez van. Rosszabb is lehetne a helyzetem. Hála a segítségének 10 perc múlva kiértek a mentők.



Most biztosan egy darabig kampós mentem helyen leszünk. A kórházban...

2011. február 7., hétfő

Sikátoros Kaland



Péntek este volt. Szokás szerint ballagtam haza a fagyizótól.

Otthon ledobtam a táskám és felkaptam a görkorim. 5 perc alatt, észrevétlenül elhúztam otthonról. Ez igen!

Egészen egy sötét sikátorig meg sem álltam. Fogalmam nincs miért oda mentem, de mintha az elmém mélyén mondta volna azt valami. Péntek van, 13.-a -gondoltam magamban.
(Tök hátborzongató így belegondolni, hogy péntek 13-án egy sötét sikátorba mész korival. De sebaj, nem vagyok és sosem voltam ijedős alkat.)

Igen ám, csakhogy amikor bementem, világbajnoki módon eltaknyoltam valamiben. Egy csontban.
Nem tudtam mire vélni, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentősséget neki.

És ekkor valami robbant. A hátam mögül egy alak emelkedett a levegőbe. Egyik kezén olyan kampó volt, amilyet a kalózokon látni manapság. Nem tudom mit akart, de én képtelen voltam megmozdulni. Rám rontott. Megtámadott. Bántani akart!

-Ezt az ük apádért kapod! - figyelmeztetett- és a kampójával felsértette a bal kezem egyik erét. Nem fájt, mert le voltam bénulva. Ekkor a fejem vette célba. Ömlött belőlem a vér. Már fájt.


Ekkor váratlanul felvisított. A hátam mögül a sikátor bejáratánál egy alak állt. Adrian volt...

2011. január 23., vasárnap

Strandos Vérengzés

Egész nap szarul voltam. Este 10 óra fele végre elszenderedtem.

Olyan boldog lettem, hogy egy strand rajzolódott ki körülöttem. (Mint később kiderült, kár volt elkiabálni.) Lángost ettem, fürödtem, fagyiztam.... minden jó volt. Csak azt találtam furcsának hogy teljesen egyedül voltam.
Később, már a tizedik hosszt úszhattam mikor a lábam bele akadt valamibe a medence alján. Kíváncsian alábuktam, hogy megnézzem mi az.

Megdöbbenésemre egy eszméletlen embert pillantottam meg. Még jobban megrökönyödtem mikor jobban megnéztem. Pofonütésként ért az, hogy Adrian ott fekszik a víz alatt és eddig észre sem vettem.
(Pedig ő olyan nekem, mintha a másik énem lenne. Valamilyen kötelék van köztünk. Én legalább is ezt érzem.)
Hirtelen pánik fogott el. Vettem néhány mély levegőt és sikerült túlesni rajta.
Most jött a neheze. Valahogy ki kellett vinnem észrevétlenül a szárazra. Azért észrevétlenül mert vérzett a feje, és gyanítom hogy valaki esetleg megtámadta. Már vagy tíz perce ültem a parton, amikor is megmozdult. Frászt kaptam olyan hangokat adott ki. De élt. Ezek szerint. Magához tért!

Úgy nézett rám, mintha életében nem látott volna. Meglepve kérdezte ki vagyok és honnan jöttem.

Két perc múlva valami csattant a hátunk mögött. Egy balta volt. A fejét majdnem levitte.

Úgy ugrottunk talpra, mint akit áramütés ért. Csapkodott össze - vissza. A végén egy kést találtunk, és visszavertük a támadását.

És ekkor jelent meg Ryan. Rávetette a szörnyetegre magát és addig ütötte míg el nem menekült. De az egy cetlit ott hagyott.




Viszlát a sikátorban -állt rajta...

2011. január 20., csütörtök

A Kezdet

Végzetes születésnap
Egy vonaton kezdődött minden, szerintem a Démonhilltől Vámpír pusztáig tartó szakaszon járhattunk, amikor a szerelvény lerobbant.
Ez van –gondoltam magamban- már semmi jó sem fog történni velem a mai napon.

Harminc perccel később a puszta színt váltott. Hirtelen egy kísérteties Drakula kastélyhoz hasonlító izé termett előttem.
Nem tudtam mire vélni a dolgot. Pár pillanattal később kivágódott a vonat ajtaja és emberek özönlöttek be rajta. Nagyrészt ismertem őket. Közülük négyen – akik különösen közel állak hozzám – odajöttek mellém.
-         Boldog születésnapot!- kiáltották egyszerre.
-         Hogy micsoda?! Nekem?
-         Igen! Neked te okos! Augusztus 13-a van!
kastély
Itt jöttem rá, hogy a szülinapi bulim helyszíne ez a kísértetkastély és az is leesett, hogy péntek van. Tök szerencsés vagyok , azt leszámítva hogy én augusztus 10-én születtem eredetileg. De nem baj, 13-án izgalmas a buli, főleg ha Péntek van.
Mit sem sejtve bementünk a kastélyba, ahol már nagy volt a nyüzsgés, mozgás. Csupa idegen emberek jártak - keltek, mi elsurrantunk mellettük. Olyan érzésem volt, mintha olyan helyre szöknék be, ahova tilos. Végre találtunk egy üres szobát. Egész délután jól elbeszélgettünk, ettünk, ittunk.
Eljött az este. Kb. fél tizenegy lehetett, amikor találtunk négyen egy mozi termet. Megnéztünk egy horror filmet 3D-ben. a film után eldöntöttük, hogy kisétálunk az erdőben lévő kunyhóba és szellemet idézünk. 2359-kor ott ültünk a kunyhóban, egymást körbe ülve. Háromszor szinkronban mondtuk el az állítólagos szellemidéző szöveget. Hiába, semmi nem történt.
Legnagyobb meglepetésünkre a kunyhóban lévő kandalló felrobbant. Kis híján megállt a szívem.


Ezek után az események őrült sebességgel teltek. Ryan, mint akit megbabonáztak állt mozdulatlanul. Mason, pont rosszkor nyitotta ki a száját, azonnal őt támadta meg a szellem. Adrian és én csak álltunk és nem tudtuk felfogni, hogy egy szellem hozzá tud érni és még ártani is tud egy embernek. Az erdőn keresztül menekültünk, de nem sok sikerrel. Mason úgy lemaradt, hogy mi visszafordultunk, de addigra a szellem már elkapta és tett vele valami különöset. Adrian és én mentünk segíteni neki, mert Ryan sokkos állapotban volt és minden csupa vér volt körülötte. Torkomban dobogott a szívünk, kalapálását hallani lehetett. Úgy rohantunk vissza a kastélyba.
De amint visszaértünk a kastélyba kaptunk egy üzenetet.

Vérrel volt a falra írva. Ez állt benne: „ TALÁLKOZUNK A STRANDON HOLNAP ÉJJEL”


FOLYTATJUK...