Sikátoros Kaland

Péntek este volt. Szokás szerint ballagtam haza a fagyizótól.

Otthon ledobtam a táskám és felkaptam a görkorim. 5 perc alatt, észrevétlenül elhúztam otthonról. Ez igen!

Egészen egy sötét sikátorig meg sem álltam. Fogalmam nincs miért oda mentem, de mintha az elmém mélyén mondta volna azt valami. Péntek van, 13.-a -gondoltam magamban.
(Tök hátborzongató így belegondolni, hogy péntek 13-án egy sötét sikátorba mész korival. De sebaj, nem vagyok és sosem voltam ijedős alkat.)

Igen ám, csakhogy amikor bementem, világbajnoki módon eltaknyoltam valamiben. Egy csontban.
Nem tudtam mire vélni, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentősséget neki.

És ekkor valami robbant. A hátam mögül egy alak emelkedett a levegőbe. Egyik kezén olyan kampó volt, amilyet a kalózokon látni manapság. Nem tudom mit akart, de én képtelen voltam megmozdulni. Rám rontott. Megtámadott. Bántani akart!

-Ezt az ük apádért kapod! - figyelmeztetett- és a kampójával felsértette a bal kezem egyik erét. Nem fájt, mert le voltam bénulva. Ekkor a fejem vette célba. Ömlött belőlem a vér. Már fájt.

Ekkor váratlanul felvisított. A hátam mögül a sikátor bejáratánál egy alak állt. Adrian volt...