A telefon után csak füstölögtünk. Egy viszonylag nehéz, de veszélytelen
küldetésből átirányítottak minket majdnem hogy a biztos halálba.
Mikor picit megnyugodtunk, elkezdtünk agyalni. Ugyanis a bűnöző neve ismerős
volt valahonnan. Gyorsan elő is kaptam az telefonom és rákerestem. Aztán egy
hatalmas káromkodás hagyta el a szám.
Rájöttem, hogy ki ő. Leesett, miért olyan ismerős a neve. Ugyanabban a
pillanatban Oxána és Meda is megvilágosodott. Ők is elborzadtak.
Ugyanis a férfi, akit ránk osztottak, nem más volt, mint Kampós. Aki
kiszabadult az intézetből és tombolt....
A tény, hogy
ismét szembe kell néznünk legádázabb ellenségünkkel, hatalmas sokként ért
minket. A több mint négy órás repülés végére sem sikerült magunkhoz térni
belőle. Egyszerűen rettegtünk. Rengeteg minden eszünkbe jutott az alakkal
kapcsolatban. Az összes máig meglévő sérülésem elszenvedésének története,
minden borzalmas pillanat a fogságában és a számtalan társam is, akikkel ő
végzett.
Egy pillanatra az is megfordult a fejünkben, hogy passzoljuk a küldetést. De
szerencsére ott volt velünk Greg és lebeszélt róla minket. Nem volt annyira
nehéz dolga. Csak felhozott pár elég nyomós indokot arra, hogy vajon miért
nekünk szánták ezt a gazembert. Tök logikusan érvelt, elmondta, szerinte csak
mi vagyunk képesek megállítani őt, így ha visszalépünk, az összes csapat
Svédországban fog kimúlni. Ezt meg nem akarhatjuk. Hiszen akkor ugyanúgy menne
a bűnözés tovább...
Nem sokkal a beszélgetésünk után megérkeztünk Stockholmba. Elég kalandosra
sikerült a földet érés, ugyanis éppen egy hóvihar tombolt. De a lényeg az, hogy
nagyobb zűr nélkül sikerült landolnunk...
A reptéren még nagyon a gépen történtek hatása alatt voltunk, így több dolog is
elkerülte a figyelmünket. (Ezalatt olyan dolgokat értek, melyek észre nem
vétele súlyos bajokat okozott nekünk)
Először is, nem hivatalos, zászlós emberek üdvözöltek bennünket. Ez azért nem
tűnt fel, mert út közben módosították a célállomásunkat, nyilván nem volt
idejük összeszedni egy öltönyös fogadóbizottságot. (legalábbis akkor még így
gondoltuk)
Aztán, már az első pillanatban külön szedtek minket. Ez elég zavaró volt, de
úgy véltük, biztos valamilyen hülye előírás miatt teszik ezt, hogy külön
folyosón kell távoznia a nőknek és a férfiaknak.
A dolog akkor
kezdett gyanússá válni, mikor minket, srácokat is több részre akartak osztani.
Ekkor meg is kérdeztem, hogy mégis minek. Erre ők csak annyit feleltek, a
főnökük külön akar tárgyalni velünk. A nőket rögtön oda viszik hozzá, minket
pedig azért szednének ketté, mert az autókban így lenne hely.
A válasz hallatán derültünk egy jót és megkönnyebbülten felsóhajtottunk.
Gyorsan megegyeztünk, hogy Jakub megy majd egyedül, mi pedig ketten beférünk a
másik járműbe. Kezdtem azt hinni, minden rendben van, csak totál becsavarodtunk
Kampós nevétől. Sajnos elég nagyot tévedtem.
Úgy egy óra múlva
megérkeztünk egy kisebb polgári házhoz. Megint előtört belőlem a rossz
előérzet. Hiszen ez egy nemzetközi bűnözővadász verseny...
Úgy véltem, még ha nincs is elég idejük előkészülni egy teljes delegáció
fogadására, akkor sem egy a semmi közepén lévő kis házban kell erre sort
keríteni.
A gondolatom
megosztottam Greggel.
Ő pedig elgondolkodott. Olyannyira, hogy rá kellett szólnom, mikor megérkeztek
a köszöntőink.
Elég érdekesen néztek ki. Kopott öltözetük, fegyverük és undorító szaguk volt.
Amint megpillantottuk őket, akaratlanul is egy tipikus "are you fucking
kidding me" fejet vágtunk mindannyian, ezért elmagyarázták a helyzetet.
Kiderült, éppen küldetésről érkeznek, Kampóst keresték, csak a parancsnok
idevezérelte őket.
Gyorsan
felvilágosítottak minket a köszöntő-információ cserélő rendezvényükről. A
házba, biztonsági okokból egyesével akartak beengedni minket. Ez az ötlet nem
tetszett nekünk, de végül belementünk, hiszen haladni akartunk. Úgyhogy kő-
papír-olló módszerrel kisorsoltuk, hogy az első ember, akit beküldünk, az nem
más, mint Jakub.
Ő bement, mi pedig kint maradtunk négy őr társaságában vacogni a hóban.
Szerencsére Greggel egy helyről származom, így nyugodtan beszélhettünk
magyarul, az őrzők semmit sem értettek belőle.
Megvitattuk, mit gondolunk a dolgok jelenlegi állásáról. Ő is gyanúsnak
találta, hogy a lányokat más helyre vitték. Ráadásul nem is szóltak róla. Ez
elég figyelmetlen és bunkó dolog volt a részükről.
Aztán az is feltűnt mindkettőnknek, hogy a kint álló férfiaknak nagyon béna
fegyverük van. Mindketten egyetértettünk abban, hogy egy ekkora szervezetnél
egy kis senkiházi titkárnak is jobb fegyvere van, mint ezeknek.
Ezen nevettünk
egy jót, kezdett kicsit jobb kedvünk, lenni.
Ezt követően a
ruhájukat beszéltük volna ki ádáz örömmel, csak valami megzavarta a
társalgásunkat. Éppen szóra nyitottam a szám, egy poént akartam megereszteni az
egyik őr förtelmes sárga pulcsijáról, mikor eget rengető üvöltést
hallottunk a házból.
Azonnal
hátraugrottunk egy métert. Valószínűleg ez mentett meg minket, mert a következő
minutumban egyszerre négyen ugrottak nekünk.
Hála az égnek, Greggel mindig is kiváló csapatot alkottunk, így nagyobb gond
nélkül (kisebb nagyobb káromkodások közepette, pár gyomrossal megúszva)
lerendeztük a négy gazfickót. Aztán gondolkodás nélkül berohantunk a házba.
Legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk ott senkit. Éppen szólni akartam, hogy
szerintem tudom, mi a fene folyik körülöttünk, mikor az egyik autót, amivel
jöttünk, beindították.
Mire kiértünk az épületből, a járgány már bőven elhúzott, mi pedig ott álltunk
ketten, tanácstalanul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése