A jeges rémálom -avagy a második küldetésünk története Part 2

A telefon után csak füstölögtünk. Egy viszonylag nehéz, de veszélytelen küldetésből átirányítottak minket majdnem hogy a biztos halálba.
Mikor picit megnyugodtunk, elkezdtünk agyalni. Ugyanis a bűnöző neve ismerős volt valahonnan. Gyorsan elő is kaptam az telefonom és rákerestem. Aztán egy hatalmas káromkodás hagyta el a szám.
Rájöttem, hogy ki ő. Leesett, miért olyan ismerős a neve. Ugyanabban a pillanatban Oxána és Meda is megvilágosodott. Ők is elborzadtak.
Ugyanis a férfi, akit ránk osztottak, nem más volt, mint Kampós. Aki kiszabadult az intézetből és tombolt....

A tény, hogy ismét szembe kell néznünk legádázabb ellenségünkkel, hatalmas sokként ért minket. A több mint négy órás repülés végére sem sikerült magunkhoz térni belőle. Egyszerűen rettegtünk. Rengeteg minden eszünkbe jutott az alakkal kapcsolatban. Az összes máig meglévő sérülésem elszenvedésének története, minden borzalmas pillanat a fogságában és a számtalan társam is, akikkel ő végzett.
Egy pillanatra az is megfordult a fejünkben, hogy passzoljuk a küldetést. De szerencsére ott volt velünk Greg és lebeszélt róla minket. Nem volt annyira nehéz dolga. Csak felhozott pár elég nyomós indokot arra, hogy vajon miért nekünk szánták ezt a gazembert. Tök logikusan érvelt, elmondta, szerinte csak mi vagyunk képesek megállítani őt, így ha visszalépünk, az összes csapat Svédországban fog kimúlni. Ezt meg nem akarhatjuk. Hiszen akkor ugyanúgy menne a bűnözés tovább...

Nem sokkal a beszélgetésünk után megérkeztünk Stockholmba. Elég kalandosra sikerült a földet érés, ugyanis éppen egy hóvihar tombolt. De a lényeg az, hogy nagyobb zűr nélkül sikerült landolnunk...
A reptéren még nagyon a gépen történtek hatása alatt voltunk, így több dolog is elkerülte a figyelmünket. (Ezalatt olyan dolgokat értek, melyek észre nem vétele súlyos bajokat okozott nekünk)
Először is, nem hivatalos, zászlós emberek üdvözöltek bennünket. Ez azért nem tűnt fel, mert út közben módosították a célállomásunkat, nyilván nem volt idejük összeszedni egy öltönyös fogadóbizottságot. (legalábbis akkor még így gondoltuk)
Aztán, már az első pillanatban külön szedtek minket. Ez elég zavaró volt, de úgy véltük, biztos valamilyen hülye előírás miatt teszik ezt, hogy külön folyosón kell távoznia a nőknek és a férfiaknak.

A dolog akkor kezdett gyanússá válni, mikor minket, srácokat is több részre akartak osztani. Ekkor meg is kérdeztem, hogy mégis minek. Erre ők csak annyit feleltek, a főnökük külön akar tárgyalni velünk. A nőket rögtön oda viszik hozzá, minket pedig azért szednének ketté, mert az autókban így lenne hely.
A válasz hallatán derültünk egy jót és megkönnyebbülten felsóhajtottunk. Gyorsan megegyeztünk, hogy Jakub megy majd egyedül, mi pedig ketten beférünk a másik járműbe. Kezdtem azt hinni, minden rendben van, csak totál becsavarodtunk Kampós nevétől. Sajnos elég nagyot tévedtem.

Úgy egy óra múlva megérkeztünk egy kisebb polgári házhoz. Megint előtört belőlem a rossz előérzet. Hiszen ez egy nemzetközi bűnözővadász verseny...
Úgy véltem, még ha nincs is elég idejük előkészülni egy teljes delegáció fogadására, akkor sem egy a semmi közepén lévő kis házban kell erre sort keríteni.
A gondolatom megosztottam Greggel.
Ő pedig elgondolkodott. Olyannyira, hogy rá kellett szólnom, mikor megérkeztek a köszöntőink.
Elég érdekesen néztek ki. Kopott öltözetük, fegyverük és undorító szaguk volt. Amint megpillantottuk őket, akaratlanul is egy tipikus "are you fucking kidding me" fejet vágtunk mindannyian, ezért elmagyarázták a helyzetet. Kiderült, éppen küldetésről érkeznek, Kampóst keresték, csak a parancsnok idevezérelte őket.
Gyorsan felvilágosítottak minket a köszöntő-információ cserélő rendezvényükről. A házba, biztonsági okokból egyesével akartak beengedni minket. Ez az ötlet nem tetszett nekünk, de végül belementünk, hiszen haladni akartunk. Úgyhogy kő- papír-olló módszerrel kisorsoltuk, hogy az első ember, akit beküldünk, az nem más, mint Jakub.

Ő bement, mi pedig kint maradtunk négy őr társaságában vacogni a hóban. Szerencsére Greggel egy helyről származom, így nyugodtan beszélhettünk magyarul, az őrzők semmit sem értettek belőle.
Megvitattuk, mit gondolunk a dolgok jelenlegi állásáról. Ő is gyanúsnak találta, hogy a lányokat más helyre vitték. Ráadásul nem is szóltak róla. Ez elég figyelmetlen és bunkó dolog volt a részükről.
Aztán az is feltűnt mindkettőnknek, hogy a kint álló férfiaknak nagyon béna fegyverük van. Mindketten egyetértettünk abban, hogy egy ekkora szervezetnél egy kis senkiházi titkárnak is jobb fegyvere van, mint ezeknek.
 
Ezen nevettünk egy jót, kezdett kicsit jobb kedvünk, lenni.
Ezt követően a ruhájukat beszéltük volna ki ádáz örömmel, csak valami megzavarta a társalgásunkat. Éppen szóra nyitottam a szám, egy poént akartam megereszteni az egyik őr förtelmes sárga pulcsijáról, mikor eget rengető üvöltést hallottunk  a házból.
Azonnal hátraugrottunk egy métert. Valószínűleg ez mentett meg minket, mert a következő minutumban egyszerre négyen ugrottak nekünk.

Hála az égnek, Greggel mindig is kiváló csapatot alkottunk, így nagyobb gond nélkül (kisebb nagyobb káromkodások közepette, pár gyomrossal megúszva) lerendeztük a négy gazfickót. Aztán gondolkodás nélkül berohantunk a házba. Legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk ott senkit. Éppen szólni akartam, hogy szerintem tudom, mi a fene folyik körülöttünk, mikor az egyik autót, amivel jöttünk, beindították.

Mire kiértünk az épületből, a járgány már bőven elhúzott, mi pedig ott álltunk ketten, tanácstalanul...

A jeges rémálom -avagy a második küldetésünk története Part 1

Először is, elnézést. Bocsánat....
Nagyon sajnálom, hogy nem írtam, több mint egy hónapig. Nyilván azt hittétek, elvesztem. Szerencsére nem, bár közel álltam hozzá. Ugyanis az elmúlt hetekben végrehajtottunk egy pokoli nehéz küldetést, melynek során kismilliószor kutyaszorítóba kerültünk.
Ráadásul totál összevisszaság volt a szervezés, mind az egyesület, mind a mi részünkről. Szokás szerint, az első pillanattól kezdve semmi sem úgy történt, ahogy előre megterveztük. De azt hiszem, ezt már megszoktuk és nem is vártunk mást magunktól. No, de mindent szépen sorjában mondok el. Kezdem a legelején.

Moralez meggyilkolása után vagy két hétig ugyanaz az álmom volt. Minden egyes éjszaka találkoztam vele és mindannyiszor megölt. Remélem, nem kell mondanom, mennyit tudtam aludni...
A tizennégy nap pihenőidő alatt egy kicsit sem tudtam szunyálni, illetve lazítani. Ez nagyon megviselt. Nap, mint nap totál idegbeteg voltam. A többiek meg, hol aggódtak miattam, hol szívattak. Például Oxána minden este benyugtatózott, és reménykedett, hogy végre aludni fogok. Larina minden órában megkérdezte, hogy vagyok.
Velük ellentétben Greg, vett nekem egy üveg Jack Danielst. Vigyorogva átadta, én pedig elszörnyedtem, mikor megláttam a márkát. Majdnem összeestem, akkora görcsbe rándult a gyomrom. Aztán megállapodtunk abban, hogy ez egy nagyon rossz poén volt és többet nem csinál ilyet.
Mikor vége lett a második hétnek, elmentünk a központba. Már nagyon izgatottak voltunk a következő akciónk miatt. Rengeteget találgattunk, hogy merre fognak majd küldeni minket, de igazából egyikünk sem tudhatta biztosra. Így kénytelenek voltunk kivárni azt, hogy a szervezet hivatalosan közölje velünk a dolgokat.
Először gratuláltak nekünk az első fordulóban nyújtott teljesítményünkért, majd ünnepélyesen kineveztek engem a következő missziónk vezetőjének. Ezután kijelöltem a négy kísérőm. Magam mellé állítottam Jakubot, Oxánát, Medát és természetesen Greget. Úgy gondoltam, ha már mennem kell, jöjjön velem minimum két tapasztalt bűnözővadász, plusz legyen olyan ember is, aki fel tudja dobni a hangulatot, ha olyan van. A döntésem után elégedetten állapítottam meg, hogy Greget leszámítva ősi csapat vagyunk. Már anno', mikor Kampóst üldöztük, akkor is ebben a felállásban dolgoztunk.
A délután csúcspontja pedig az volt, mikor a verseny biztos elénk tárta az összes információt. Hamar bebizonyosodott, tényleg hideg vidéket néztek ki számunka.
A célpontunk egy Miroslav Milnovszkij nevezetű orosz úriember lett. Két év alatt több mint 20 milliárd dollárt sikkasztott el. Emellett minimum negyven bankárt megöletett. A szervezet szerint ő az orosz maffia mindenkori atyaúristene.
"A feladatuk pedig nem más, mint elkapni és jogi úton elintézni őt." -mondta a főnökünk. A jogi úton való elintézéstől, őszintén bevallom,  libabőrös lettem. Még az életben nem csináltunk ki senkit bíróságon. Fogalmam nem volt, hogy fogjuk ezt megoldani.
Totál kétségbeesetten mentünk haza. Halványlila gőzünk nem volt arról, hogy birkózunk meg a feladattal. Aztán pár óra múlva lehiggadtunk. Elhatároztuk, akármi is lesz, mi mindent megteszünk, amit tudunk.
Ezért a következő napot alapos bevásárlással töltöttük. Oxy vett egy csomó ügyészi könyvet, jogtárakat. Meda elment téli ruhákat beszerezni, én pedig edzettem a srácokkal.
Úgy voltunk vele, felesleges húznunk az időt, jobb minél hamarabb túlesni a dolgon.
Ezt a felfogást a többiek is osztották, így már két nappal a küldetés megkapása után útnak indultunk. 
Egy reggeli fapados repülővel szálltunk fel, mondván, reszkess Oroszország, jövünk.
Ami aztán történt, az maga volt a döbbenet. 

Út közben felhívtak minket, hogy átirányítják a gépet, mert mégsem a Miroslav lesz a leendő áldozatunk. A hírre Oxána teljesen kiakadt. Kiosztotta a versenyszervezőt, hogy milyen dolog ez, már felkészültünk, téli ruhánk van, orosz állampolgárságunk, ők pedig csak úgy elküldenek egy másik vidékre.
Erre a szervező csak annyit mondott, hogy emiatt nem kell aggódnunk, szintén hideg helyre megyünk, mindössze pár országgal arrébb. Ugyanis a személy, akit el kell kapnunk, Brian "Jörg" Ivanics, aki egy svéd elmegyógyintézetből szökött meg egy hónapja.
Annyira veszélyes bűnöző, hogy mióta elszabadult, retteg az egész ország. Ja, meg már három delegációt is odaküldtek megállítani, csak az egy hétnél egyik csapat sem bírta tovább. A jómadár az összes holttestet elpostázta a szervezetnek. (Ebből is látszik, baromira nem fél tőlük.)

A telefon után csak füstölögtünk. Egy viszonylag nehéz, de veszélytelen küldetésből átirányítottak minket majdnem hogy a biztos halálba.
Mikor picit megnyugodtunk, elkezdtünk agyalni. Ugyanis a bűnöző neve ismerős volt valahonnan. Gyorsan elő is kaptam az telefonom és rákerestem. Aztán egy hatalmas káromkodás hagyta el a szám.
Rájöttem, hogy ki ő. Leesett, miért olyan ismerős a neve. Ugyanabban a pillanatban Oxána és Meda is megvilágosodott. Ők is elborzadtak.
Ugyanis a férfi, akit ránk osztottak, nem más volt, mint Kampós. Aki kiszabadult az intézetből és tombolt....