Gondolom, a cím elég lényegre törő, rájöttök belőle, hogy végül miként
döntöttünk a versennyel kapcsolatban. Az egész mindössze egy szó, de annyi
minden rejlik mögötte. Bátorság, belevalóság, csapatmunka, lelki erő,
kockázat, és még rengeteg minden. Na meg persze a sok vita. Ugyanis nem egy tíz
perc alatt döntöttünk a dologról. Sőt. Majdnem egy hétre volt szükségünk hozzá.
Greg először hallani sem akart róla. Rengetegszer elmondta nekünk, mennyire
örül annak, hogy eddig mindent túléltünk. De ez nem jelenti azt, hogy mostantól
direkt kell a bajt keresnünk. Szerinte jobb lenne, csendben meghúznunk magunkat
ameddig csak lehet és csak vész esetén harcba szállni. Ezt valamennyire meg is
tudom érteni...
Vele ellentétben Jakub viszont jó ötletnek találta a versenyzést. Ő azzal
indokolta az álláspontját, hogy ha eddig átvészeltünk mindent, most is
boldogulnánk. Ráadásul előnyt is kovácsolhatnánk a dologból. Mert ha
megtisztogatnánk pár országot a gyilkosoktól, hatalmas hírnevünk lenne, és
valószínűleg a férfi és társai leszállnának rólunk.
A legérdekesebb témához való hozzászólása Larinának volt. Ő azt mondta,
egyedül sose vállalná be, viszont így, hogy velünk van, ha szeretnénk, ő benne
van. De csak a társaság miatt. Számára a lényeg, hogy együtt lehessünk.
A többiek javarészt Larinával értettek egyet, így úgy határoztunk,
igent mondunk. A döntés után elmentünk egy gyorsétterembe, megünnepelni a
leendő kalandokat. Eleinte Greg kicsit morcos volt, de az este végére már ő is
belelendült a tervezgetésbe. Erre jó okunk volt. Ugyanis halvány gőzünk sem
volt arról, hogy milyen lehet odakint. Tény, hogy helyi viszonylatban
világjáróknak minősülünk, de a Mexikói csúcsintézet elképzelése meghaladta a
fantáziánkat. Így, mivel időnk volt, mint a tenger, elkezdtünk találgatni.
Mindenki felvázolta, hogy szerinte hogy néz ki a tábor, a környék, a városok és
végül, de nem utolsó sorban, mekkora bűnözőkkel fogunk majd szemben állni.
A nekem legjobban tetsző ötletözön a Johhnyé volt. Szerinte az épület egy
hatalmas irodaház lesz. Alatta viszont kiképzőtábor fog működni. Onnan fogjuk
majd kapni a fegyvereket és az ellátmányt. Ott gyakorolhatunk egy-egy küldetés
előtt. A város egy tipikus mexikói település lesz, rengeteg barátságos latin emberrel.
És persze minden este kimegyünk majd valami utcabálba.
Ezen verzió hallgatása nem csak engem töltött el kellemes érzéssel, hanem a
többieket is egytől-egyig. A barátom elképzelése kapcsán több ember is
elkezdett pozitív képet kialakítani a jövőnkről. Larinának pedig eszébe jutott
rengeteg régi, kedves emléke. Meg is osztotta velünk őket.
Szegény csaj annyira belelendült a mesélésbe, hogy nem érzékelte az idő
múlását. Így az egyik történetét meg kellett szakítania, mert a pincér közölte
velünk, hogy záróra.
Mikor hazaértünk, nyomban ágyba bújtunk. Mindnyájan tudtuk, nagy napok
következnek számunkra. Ki kell majd iratkoznunk a gimnáziumból, és vásárolnunk
kell csomó túlélő cuccot. És ami talán a legnehezebb lesz, ez alkalommal nem
angolosan fogunk távozni, hanem mielőtt lelépünk, tartani fogunk egy bulit,
ahová mindenki elhívja a számára fontos embereket. Ugyanis könnyen lehet, hogy
sokak számára ez a búcsúest lesz az utolsó találkozás. Ebbe belegondolni is
rossz, de sajnos senki sem tudja majd garantálni azt, hogy épségben hazatérünk.
:(
Az alkalom egyébként Kedden lesz. Először szombatra akartuk tenni, de végül úgy
döntöttünk, véletlenül sem akarjuk meggondolni magunkat, úgyhogy már pénteken
elrepülünk Mexikóba.
Egyébként más érdekes dolog nem történt az utóbbi hetekben. Kivéve talán
azt, hogy a Schöle gyógyszerei miatt látott képzelgéseim beigazolódtak. Ezek a
látomások egy éve kísértettek pár hétig. Miután elmúltak, el is felejtettem a
dolgot, egészen múlt hétig. Akkor viszont nagyon gyorsan visszatértek az
emlékeim. Mindössze annyi kellett az előidézésükhöz, hogy meglássam Patkányt a
nyílt utcán. Először ledöbbentem, mivel azt hittem, vele már végeztünk. Aztán
visszagondoltam a garázsban történő cselekményekre és megállapítottam, hogy
lehet, lecsaptuk a gyereket, de nem öltük meg. Valószínűleg valaki megtalálta,
mentőt hívott hozzá, ő szépen felépült, megszöktette a férfit és most itt
vannak megint...
Mire végigzongoráztam a gondolatmenetem, eljutottam az első álmom
színhelyéhez, a sikátorhoz. Mikor kapcsoltam, hogy basszus, ezt a helyet már
láttam, -itt fognak majdnem meggyilkolni-, már késő volt. A semmiből termett
előttem a két alak. Elkezdtek ütni, rugdosni. Nagy nehezen kiszabadultam a
markukból, elkezdtem futni, remélve, hogy sikerül majd elmenekülnöm az álmom
elől. Egy darabig tényleg elhittem, hogy képes vagyok rá.
Kis idő után úgy éreztem, nem bírok tovább rohanni, ezért megálltam. Nem
kellett volna.
Jött a látomásból jól ismert, bumerángszerű fegyver. Pontosan úgy hasított a
torkomba, ahogy azt előre láttam. A fájdalom mértékét viszont elég rosszul
saccoltam meg. Úgy véltem, majd egy üvöltéssel elintézem a dolgot és tovább
vánszorgok.
Jó naiv voltam... Fogalmam sincs, honnan vettem, hogy majd egy ilyen izével a
torkomban tovább tudok menni.
Egész konkrétan mozdulni nem bírtam. Mintha ezer tőrt vágtak volna belém.
Nem éreztem semmit, csak magát a nyilalló fájdalmat. Utána pedig elsötétült
minden.
A következő dolog, amire emlékszem, az Ty kétségbeesett arckifejezése. Nagyon
aggódott értem a srác. Pedig nem is tartozott a csapatunkhoz. Sőt, nem is
tudott rólunk. (Legalábbis nagyon reméltem.)
Meg is kérdeztem tőle, hogyan akadt rám. Ő pedig elkezdett mesélni.
Elmondta, hogy Gregékkel lógott, mikor a srác kapott egy hívást, melytől
teljesen elsötétült. Greg viszont nem akarta elmondani neki, hogy mi van. Ezért
nem erőlködött tovább, hanem vele maradt. Mikor meglátott, totál ledöbben, de
nem pánikolt be, hiszen elsősegélyes. Hívta a mentőket és azóta mellettem van.
A történetet hallgatva eszembe jutott, hogy Ty nem csak ez esetben mentett meg.
Még minimum kétszer meg fog ez történni.
Ezt természetesen nem árultam el neki, nem akartam, hogy még jobban
kétségbeessen. Azt viszont elmondtam neki, hogy a férfi, aki engem üldöz,
veszélyes. Sőt. életveszélyes. Így ha ezentúl akármi gyanúsat észlel maga
körül, feltéten szóljon majd nekünk, mert nem akarjuk, hogy levadásszák.
Az eset óta kicsit óvatosabban viselkedem. Nem akarom, hogy a héten
történjen valami. Annyira közel vagyunk a versenyhez, nem kéne, hogy a Patkány
és a férfi megint bekavarjon nekünk.
Azt viszont biztosan tudom, hogy még két ilyen eset lesz. Azoknak viszont nem
tudom az időpontját, csak annyit, hogy Ty ott lesz majd a megmentők között...
