Mielőtt akármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, sajnálom, hogy nem írtam. Az utóbbi két hétben annyi minden történt, hogy az csak, na. Rengeteg új ember, új tantárgy, új tanár. És valószínűleg egy új kaland is kezdetét fogja venni nemsokára. Egy hatalmas verseny. De erről majd a végén számolok be, előtte elmesélem az első két hetem.
Mint minden évben, idén is undorodtam az új tanévtől. A dolog mértéke viszont meglepett. Ennyire még sosem éreztem azt, hogy nekem itt nincs semmi keresnivalóm. Az első két nap után már azon a véleményen voltam, hogy ezelőtt megjártam a nagybetűs élet poklát, minek nekem iskolába járni? Rengetegszer meg akartak gyilkolni, ám én mindig túléltem a merényleteket, hála a barátaimnak és a kommandónak. Ezek után sosem sem leszek biztonságban. (Mert még nagyobb gyilkosok fognak rám vadászni, hogy megdöntsék kampóst és a férfit.)
Ennek tudatában pedig tényleg nem valószínű, hogy a magyar irodalom szépségeinek ismeretére lesz szükségem életem hátralevő részében. Sokkal inkább egy túlélőcsapatra, akik segítenek elkapni a rám vadászó gyilkosokat.
Míg ezen elmélkedtem, három napom is eltelt. Igazából nem történt semmi említésre méltó az iskolában. Nem nyúltak bele semmibe, talán csak a hitélettel kapcsolatban történt pár apró változás. Ami engem csak annyiban érint, hogy hétfőn reggel 10 perccel hamarabb be kell mennem áhítatra. Nem túlzottan érdekel a dolog, mivel nem vagyok hívő, de ha elvárják, hogy megjelenjek, ám legyen. Úgy vagyok vele, az a pár perc nem oszt nem szoroz.
Ezen a héten viszont elég sok említésre méltó mozzanat történt. Kezdődött minden a keddi meglepetés dolgozattal. A töri tanár témazárót íratott a tavalyi anyagból. Ezzel nagyon meglepett minket. Aztán a matektanár követte a példáját, egy mindenkit sokkoló plusz-mínusszal. Az új fizika tanárnőtől csak szimplán félünk, magyaron ugyanúgy retardáltnak érzem magam, ahogy tavaly is...
Ja, és természetesen az idén is szerdán vagyok a leges-legantiszociálisabb állapotban az öt nap közül. Ezt már két hét eltelte után biztosra ki merem jelenteni.
Szerencsére Johhny jobban viseli a dolgot. Mondjuk neki nincs sok vesztenivalója. Ő új itt. Nem ismeri senki, vele szemben nincsenek alap elvárásai a tanároknak. Ellenben velem. Nem is tudom, mi zavar jobban. Az, hogy nem tudnak egy sima tinédzserként kezelni a velem történtek miatt vagy pedig az, hogy tudják, mire vagyok képes. És emiatt nem hagynak nyugton. Talán a kettő ötvözve.
Emlékszem, régen már akkor a falat kapartam, mikor valamelyik engem tanító felnőtt megemlítette az édesapám, mikor velem beszélt. Szerencsére elég sokan figyelmen hagyták azt a tényt, hogy az iskola aktuális vezetőjének a gyermeke vagyok, de nem mindegyik oktató volt ennyire jó fej.
De ez már nagyon régen volt. Körülbelül két hónapot töltöttem így a gimiben. Utána leléptem Adrianékkal megkeresni Kampóst. Mire végeztünk, a családom elköltözött, itt hagyta ezt a vidéket. Azóta nem is hallottam róluk semmit. És nem is akartam megkeresni őket. Valószínűleg jobb nekik nélkülem.
Egyébként, miután visszatértem, pár tanárom megérdeklődte, hogy nem akarom e felkeresni őket, de én nemet mondtam mindegyikőjüknek. Azzal vágtam ki magam, hogy ott van nekem Oxána, ő az igazi családom.
Na, de térjünk vissza a jelenhez!
Csütörtökön vendégek jöttek hozzánk. Éppen Larinával skypoltam, mikor Jax és Oxy betoppant hozzánk a bázisra. Örömmel üdvözöltük őket, de volt bennünk egy kis aggódás, hiszen tudtuk, hogy ők kettesben ok nélkül nem keresnének fel minket. Gondolom sejtették, hogy rögtön elkezdünk majd keresni valami hátsó szándékot a látogatásukban, ezért Jax rögtön a lényegre tért.
Elmondta, hogy kapott egy felkérést egy mexikói központú csoporttól. Természetesen nem egy környezetvédelmi alakulattól, hanem egy terror elhárítási egyesülettől.
Mint kiderült, ez a több országot is behálózó nemzetközi szervezet szeretne elindítani egy bajnokságot, melyhez csapatok jelentkezésére van szükségük. A verseny lényege az lenne, hogy az országokat meg kellene tisztítani az ottani aktuális fő bűnözőtől vagy bűnbandától. A szervezők viszont attól tartanak, hogy ha minden csapatot egy helyre küldenének, hamar híre menne a hajtóvadászatnak, így az ördögök is egyesülnének az egyesület ellen. Ezt úgy akarják elkerülni, hogy kis csoportokat indítanak útnak a legkülönbözőbb helyszínekre. Terveik szerint tizenkét csapatot összeszednek, mindenkit elküldenek valahová. Ha a banda teljesíti az adott országot, továbblép a következő szintre. Ez így menne addig, amíg el nem fogynak a rettegett bűnözők. Ha viszont nem sikerül teljesítenie az adott csapatnak a kiadott feladatot, kiesnek a versenyből és egy másik alakulat kapja meg az elvérzetteknek kiadott helyet. A verseny végén pedig az az egyesülés nyerne 1 millió dollárt, amely a legtöbb országot megtisztogatott.
Miután ezt Jax előadta, döbbenten néztünk egymásra. Nem tudtuk, hogy kerülünk mi a képbe. Gyorsan meg is kérdeztem őket. Először nem értették a kérdésem, majd mikor leesett nekik, Oxána nevetve közölte, hogy a szervező Jax régi haverja. Itt jöttünk mi a képbe. Mert a kommandós mesélt rólunk, hogy milyen lehetetlen helyzetben találtunk rá, viszont kitartottunk a végsőkig, és kampóssal leszámoltunk. Aztán ugyanígy túléltük a férfi rohamait is....
Ezt jól esett hallani, de nem voltam róla meggyőződve, hogy a versenyt nekünk találták ki. Ugyanis az is feltétel volt, hogy mindnyájan elmehetünk a bajnokság helyszínére, de egy-egy küldetésre mindig csak 5 ember mehet. Ezt először nem akartam megérteni, de pár perccel később rájöttem, hogy ez is az esemény titokban tartása végett van. Viszont öt embernek nehezebb végezni egy vérengzővel, mint tíznek...
Végül megegyeztünk Oxyékkal, hogy átgondoljuk a részvételt. Ugyanis ez egy olyan dolog, amit vagy mindannyian bevállalunk, vagy pedig mindnyájan hagyunk.
Holnap írok majd Larinának és Jakubnak. Jax szól a kommandójának, Johhny pedig összeszedi a többieket. Aztán kíváncsi vagyok, mi lesz a dologból...
