Újra itthon, majdnem rettegésben

Egy hete említettem, hogy sikeresen elintéztük a férfit és Patkányt. A sikerünket a lehető legjobban megünnepeltük, majd rögtön a jövőnkön kezdtünk agyalni. Végül arra jutottunk, amit az előző bejegyzésben írtam. Elég izgalmas évnek nézünk elébe, ebben mindannyian egyetértettünk. Aztán úgy gondoltuk, nincs értelme tovább időznünk Lengyelországban. Pláne úgy, hogy mi vissza akarunk érni iskolakezdésre. Mert milyen dolog már az, hogy ez lenne a harmadik gimnazista évem, de még egyetlen évnyitón sem vettem részt eddig. Most meglehet az első alkalom.

A búcsúzkodással viszont voltak gondjaink. Ennyi közös szenvedés és harc után nagyon nehezen szakadtunk el egymástól. A buli hangulat itt átment depizésbe és tisztára virrasztás feelinge lett mindenkinek. Amin azután nevettünk egyet, mert Johhnyval megnyugtattunk mindenkit, hogy a csapatnak csinálunk egy Ts szobát, sőt, ha akarnak, skypolhatunk is majd egymással. Miután megegyeztünk ebben, fogtuk magunkat és felültünk egy Krakow-Budapest buszra. Amin egyébként nagyon kiakadtam, mert ócska egy járgány volt, de nagyon sokba került. Útközben meg is vitattuk, hogy legközelebb elkötünk egy repülőgépet, vagy Oxána hoz haza minket.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a hazai vasútközlekedés még jobban keresztbe tesz majd nekünk. Ugyanis Budapesttől hazáig a szokásos 2-2,5 óra helyett 5 óra alatt jutottunk el, mert leszakadt a felső vezeték. Tény, hogy kibírtuk, meg már célegyenesben voltunk, de ennyit szerintem életemben nem bosszankodtam még, mint akkor. Eleve is szeretem szidni a MÁV-ot..

Mikor végre hazaértünk, elkeseredetten tapasztaltuk, hogy a házunk ugyanolyan állapotban van, mint ahogy ott hagytuk. Magyarul minden tárva-nyitva, szanaszét, a hűtő üresen. Ezért gyűjtöttünk egy jó nagy adag lelki erőt, majd bevásároltunk kajából. Aznap este elbarikádoztuk az ajtót, bár tudtuk, nem vagyunk veszélyben. De jobb félni, mint megijedni.
A következő délelőtt elmentünk a barkácsboltba. Minden szükséges eszközt beszereztünk az ajtók, ablakok megjavításához. A nap további részében pedig szereltünk. Elég hamar elment az idő. Nagyon élveztük a dolgot. Igaz, nem voltunk kifejezetten ügyesek, de közben beszélgettünk egy hatalmasat és megterveztük a tanévünket előre. Persze tudtuk mindketten, hogy nyilván nem fog minden olyan simán menni, ahogyan mi gondoljuk, de jó volt abban a hitben lenni, hogy ezentúl minden normális lesz.

Ma pedig kiderült, hogy a tökéletes jövőről kialakított képünk totálisan tarthatatlan. Szokás szerint meg kell húznunk magunkat. Ugyanis Oxána telefonált, hogy egy rabot megszöktettek egy lengyel börtönből. Még nem tudni ki, és miért, de nem lepődne meg, ha a férfit hozta volna ki valaki. Ebbe beleborzongtam. Ezt vonalon keresztül is érzékelte, úgyhogy gyorsan megnyugtatott, hogy amint élni hagyják a litvánok, utána jár a dolognak. Reméli, semmi köze nincs a dolognak a férfihoz, de amíg nem tud konkrét dolgokat, arra kér, legyünk óvatosak. Mi pedig nem tehettünk mást, beleegyeztünk.

Most azon agyalunk, hogy mi lesz akkor, ha a férfi az, és mire Oxána megtudja, ő ideér. Nem akarok vele újra találkozni. Egy életre elég volt belőle. De szerintem ezzel Johhny is így van. Csak  a szerencsének köszönheti az életét. Nem lenne boldog, ha ismét összefutna az emberrel, aki majdnem megölte.
Úgyhogy most lehúztuk a rolót. Egy darabig szépen csendben elleszünk és várjuk Oxána hívását. Addig megpróbálunk otthonülős, kocka-filmezős életmódot folytatni...

Győzelem Part3 (Jövőbe tekintés)

Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam. Elájultam az idegtől.

Aztán, magamhoz képest viszonylag hamar felkeltem. Ugyanis nem hagytak eszméletlenül. Valamelyikük addig pofozott, amíg egy hatalmas sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem és körbenéztem. Már kezdtem volna üvölteni, hogy mit tett a gazember Johhnyval, de nem tettem. Ugyanis ő ébresztett fel. És nem volt semmi baja.
Itt össze is zavarodtam elég rendesen, ugyanis az utolsó pillanatok, melyekre emlékeztem, arról szóltak, hogy a férfi le akarja csapni a barátom egy baltával, aztán valami történik vele, de a szerszám ráesik a társamra. Ezt meg is akartam kérdezni azonnal, hogy akkor mi van, de nem tudtam beszélni. A nagy stressz hatástól elment a hangom. Csak néztem, bámultam bambán, és örültem, hogy életben van a Johhny.

Ő pedig észrevette a pillanatnyi elmezavarom és nevetve előadta, hogy a szerencsétlen momentum végét valószínűleg nem láttam. Ugyanis a gyilkos fegyver nem élével esett rá, hanem a fa nyelével telibe kapta a hátát, de a fém, éles része a földön landolt. Így csak jajdult egy nagyot, meg lett egy seb a hátán, de komolyabb baja nem esett.
A férfit pedig Meda találta telibe egy nyíllal. Miután megbizonyosodott róla, hogy nincs magánál, megkötözte és becipelte a furgonunkba. Majd megvárta, míg Johhnyval kitámolyogtunk.
Mire visszaértünk a bázisra, mindenki ott volt. A csapat összes tagja vigyorgott ránk, örült nekünk.  De ez teljesen érthető volt, hiszen elkaptuk a fő ellenségünket, a férfit, és bezúztuk Patkány fejét. Ezt a sikert meg kellett ünnepelni.

A vacsora alatt teljesen olyan érzésem volt, mit, amikor annak idején elintéztük Kampóst. Mindenki nevetett, élt. Felelevenítettük a küldetésünket a kezdetektől. Megemlékeztünk az üldözés közben elveszített társainkról. És elkezdtünk agyalni azon, hogy mit csinálunk a jövőben.
Mint kiderült, majdnem mindenkinek vannak elképzelései. Jax, Meda és Justas természetesen folytatja a munkáját, Oxána talán visszamegy a litvánokhoz, de még nem tudja. Jakub maradni szeretne Magyarországon, hisz nagyon megszerette a helyet. Rick, Greg és én folytatjuk a gimnáziumot. Johhny, ha minden igaz jön velünk, mint cserediák. Larina pedig elmegy főiskolára designernek tanulni. Azt mondta, mindig is érdekelte a tervezés, most, hogy ennek vége, úgy érzi, belevághat.

Remélem mindenkinek sikeres jövője lesz. De ha nem is, annyi biztos, mindnyájunk számára egy új korszak fog kezdődni. Egy olyan világ, ahol nem vadászik ránk senki.
Jó, kampós elintézése után is ezt mondtam, a fene sem gondolta, hogy majd jön a Patkány. De most biztos vagyok benne, hogy így lesz. Nem létezik, hogy egy harmadik valaki is kipécéz magának minket. Legalábbis nagyon remélem..

A továbbiakban pedig remélem csak a gimis történeteinkről kell, beszámoljak. Biztos izgalmas évünk lesz. Pláne, hogy Johhnyval osztálytársak leszünk. Nagyon sok őrültséget fogunk csinálni, és ami a legfőbb, úgy fogunk élni, mint két teljesen átlagos 17 éves. Elvileg, ha Oxána nem tud visszailleszkedni a rendőrökhöz a hazájában, velünk tart majd és ő lesz a gyámunk. Erre az egy évre. Ugyanis amint betöltöm a tizennyolcat, már nem kell ezzel foglalkoznunk, hiszen felnőtt leszek. És élhetek egyedül. Jelen pillanatban pedig ki merem mondani, hogy megérem azt, hogy nagykorú leszek.

Győzelem Part 2 (Fogságban)

Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...
Később egy körülbelül 10 négyzetméteres garázsban tértem magamhoz. Fel sem kellett mérjem a helyzetem, anélkül is tudtam, mi történt. Patkány valahogy kiszúrt minket, míg Larinával voltam telefonált a férfinak, aztán tőrbe csaltak minket. Nagyon szépen kifundálták a dolgot. Ez dühített.
Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy elraboljanak, mikor úgy hittem, lépéselőnyöm van. Ahhoz meg pláne nem, hogy többedmagammal toljanak ki és ráadásul miattam.
Egy darabig rágódtam ezen, majd rájöttem, hogy semmit nem érek vele. Amúgy is nagyon szívesen farkasszemet néztem volna a férfivel végre, lett volna hozzá egy-két kérdésem, holott tudtam, nagyon csúnyán meg fognak kínozni utána. A bajom az Johhny volt. Őt is belesodortam a dologba. Neki igazából ez volt az első alkalom, hogy túszul ejtették. Nem tudtam, hogy fogja viselni, aggódtam miatta. Féltem, hogy megölik. Aztán kiderült, elég lett volna magamat félteni, mert, hogy is mondjam, elég nagy meglepetést okozott a gyerek.

Úgy bő három órával utánam ő is magához tért. Először nem tudta hol van, majd megpillantott és káromkodott egy hatalmasat. Erre kitört belőlem a nevetés. Majd belőle is. Gyorsan tisztáztuk a helyzetet. Nem volt bonyolult, mindössze elmondtam, hol vagyunk, és mit kell tennünk sürgősen. Ez elméletben istenien hangzott, csak sajnos kivitelezhetetlen volt. Ugyanis azt mondtam neki, sürgősen meg kell szöknünk innen, mert ki fognak nyírni. A probléma az volt, hogy lekötöztek mindkettőnket. Ezzel pedig nem nagyon tudtunk mit kezdeni. De szerencsére jött a Patkány és ez a gondunk megoldódott. 

Máig nem fogom fel, hogy mi is történt pontosan, de a végeredmény a lényeg. Ami nekünk lett kedvező. Mert hát besétált a garázsba a hőn szeretett ellenségünk, majd kérdezgetett Johhnytól, aki próbált mindig a lehető legflegmábban válaszolni. Erre Patkány elvigyorodott, majd megkérdezte a társam, hogy ha lazít a kötelén, szívesebben beszélget e vele. Ezen majdnem felröhögtem, de nem tudtam. Ugyanis a kérdés után olyan dolog történt, amire egyikőnk sem számított. 
Nem tudom miért csinálta, de megtette. A rágcsálóképű majdnem teljesen eloldotta Johhny kötelét majd megölelte. Ezen totál lefagytam. Lehet, pont ez volt a célja, hogy eljátssza a jóindulatút, majd ledermeszt minket. Szerencsére nem jött be neki. 

Én persze kiakadtam a dolgon rendesen, de hála a magasságosnak a barátom észnél volt. Először elmosolyodott, mint akinek tetszik a dolog, még egy halk nevetést is megeresztett, majd a következő pillanatban lábai közé vette a bűnöző fejét, megragadta és egy nagy lendülettel tekert rajta egy hatalmasat. Olyat roppant Patkány feje, hogy még nekem is fájt. Aztán csak lestem. Nagyon meglepett a dolog. Ezt nem gondoltam volna az újdonsült bandatagról. (Jó, sejtettem, hogy erős, de ennyire?! )
Aztán fél perc alatt kiszabadult a kötélből. Igazság szerint, ez már gyerekjáték volt neki, azután, hogy eljátszotta, mennyire örül Patkány ölelésének.

Miután arrébb vonszolta a dögöt, rohant hozzám. De én közöltem vele, hogy hagyjon ott, siessen vissza a többiekhez és hozza őket, mert ha elég gyors, akár véget is vethetünk az ügynek. Ez feldobta, azonnal el is iszkolt a helyszínről, én pedig ott maradtam egyedül és vártam.
Vártam, hogy ki ér ide előbb. A bandánk vagy a férfi. Volt időm gondolkodni mindkét eshetőségen. Egyikben azonnal meghaltam, a másikban a férfi halt meg. Csak reménykedni tudtam, hogy Oxánáék érkeznek meg hamarabb. Na, meg azon is elmélkedtem, hogy vajon Patkány csak elkábult, vagy meg is halt. A szívem mélyén nagyon reméltem, hogy nem élte túl a támadást. Tény, hogy utána Johhnyt simán meg lehetett volna vádolni gyilkossággal, de ez nem érdekelt. Bíztam a csapatban és a lengyel rendőrség jóindulatában. Tavaly ők sokat segítettek nekünk.

Aztán egyszer csak nyílt az ajtó és mögötte felbukkant Johhny. Nagyon megörültem. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és elmosolyodtam. Ez az állapot tartott körülbelül tíz másodpercig. Aztán a vigyorom azonnal lehervadt, mert megláttam a srác mögött a férfit egy hatalmas baltával a kezében. Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Előre láttam, mi fog történni. Visszaszámoltam magamban. Egészen konkrétan láttam, Johhnynak hány másodperce van hátra.
A férfi rám vigyorgott, aztán Johhny is, de, csak mert nem látta, mi van mögötte. Hirtelen eltorzult az arcom és könnybe lábadt a szemem. Nem akartam elhinni, hogy ennek így kell történnie. Egy új barátot szereztem, körülbelül egy hónapra, ez futott át a fejemen utoljára.
Míg ezek lejátszódtak bennem, a férfi a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. Erre azonban nem került sor. Ugyanis egyszer csak megakadt és összeesett. Igen ám, csak a balta akkor már a magasban volt. Így az a gravitációnak hála, leesett, és agyoncsapta Johhnyt. Én pedig besokalltam. Elájultam az idegtől.

Győzelem Part 1

Otthon, édes otthon. De rég voltam már itt. Pedig csak durván 2-2,5 hónapig voltam távol, mégis ezt mondom. Mi ez a tavalyi majd egy évhez?! Úgy néz ki változik a dolgokhoz való hozzáállásom az idő múlásával. Ami persze nem baj, csak furcsa. Úgy néz ki, ezt teszi velem a kötődés és a szerelem. Ne essen ki a szemetek. Sok mindenről lemaradtatok. Mint látom, július végén írtam utóljára a táborból. Azóta rengeteg dolog történt. De semmi pánik, most már van időm, el tudok mesélni mindent. Kapaszkodjatok, elég meredek lesz.

Szóval, ott hagytam abba, hogy a festő tábor az idegeimre ment. Semmi bajom nem volt a festőkkel és magával a művészet ezen ágával, csak az oktatókat nem tudtam megérteni, miért gondolták azt, hogy mindenki Picassóként ment oda. De túléltem. Amúgy is a hét vége felé Greget többször kellett csillapítani, mint engem. Aztán hazamentünk és kifejtettük a véleményünket Larinának, aki bocsánatot kért és megfogadta, hogy legközelebb megkérdez minket, hová szeretnénk menni.

De végül nem lett következő tábor. A külső átalakítás megvolt, de más célból. Ugyanis időközben Oxánáék megtalálták patkányékat. És úgy gondolták, ideje kilépni a védekező zónából, lepjük meg őket. Mi pedig ezer örömmel segítettük őket ebben. Úgyhogy vasárnap elindultunk egy számunkra ismeretlen vidékre. Meta azt mondta, hogy ott van a bázisa az ellenségnek és nekik is van egy házuk a városban. Ott fogunk lakni és tartani minden, az üggyel kapcsolatod dolgot.
Nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy járjuk az utcákat, vegyüljünk, de csak párokban vagy hármasával, hogy ne legyen gyanúsan magányos senki.  Aztán, ha látunk valamit, jelentsük a kommandónak, ők pedig utánajárnak a dolognak.
Őszintén szólva, először néztem egy kicsit az ötleten, mert ha tudják, hogy ott vannak, akkor minek keresgélni őket az utcán álruhában? De aztán tisztáztak mindent. Úgy gondolják, még nagyobb lépéselőnybe kerülhetnénk, ha megtudnánk, pontosan melyik házban laknak, hányan vannak, stb.
Miután ezt is elmondták, összepakoltunk, majd útnak indultunk.

Amint odaértünk, rögtön az első bolt felé vettük az irányt Johhnyval. Nem tudom, miért vele mentem, hiszen úgy volt, Cobblerral leszek. De nem zavart a dolog, lehet annyira jó párost alkottunk Greg csitításában a sráccal, hogy ragaszkodott hozzám. Aminek persze csak örülni tudtam. Ugyanis patkányék ellen minimum jó duónak kell lennünk, ha túl akarunk élni velük egy találkozást. Hát, még ha el is akarjuk kapni őket.
A boltban inkább inni vettünk, mert nagyon melegünk volt. Meg hát alig volt pénz nálunk. Úgy beszéltük meg, hogy veszünk vizet, kenyeret, felmegyünk a szállásra, és csak utána fedezzük fel a várost. Ám a sors közbeszólt.
Éppen a pénztárnál lévő hatalmas sorban álltunk, mikor Johhny olyan arcot vágott, mint akit szíven szúrtak. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi van, ha epilepsziás, de aztán csak felhúztam a szemöldököm, és körülnéztem. Pillanatokon belül megláttam azt a bizonyos dolgot, ami ezt a reakciót váltotta ki belőle. Vagyis, inkább aki. A másik sorban körülbelül egy-két hellyel mögöttünk volt Patkány. Csak úgy simán. Se testőrök, se kések, se fegyverek. Csak úgy natúrban.

Míg sorra kerültünk, fejben összeállítottam egy tervet. Aztán előadtam a társamnak. Eleinte kicsit ellenezte, mert nem akartam hazamenni, hanem rögtön követni az embert, de végül meggyőztem. Annyit kötött ki, hogy feltétlen hívjam fel előtte Larinát. De erre sem volt szükség, mert a boltból kijövet összefutottunk vele. Gyorsan elhadartam neki, hogy kit láttunk vásárlás közben és mire készülünk. Nagyon csúnyán nézett rám, de nem azért mert csapnivalóan rossz volt az ötletem.
Hanem azért, mert féltett, nagyon. Már az azelőtti tábor előtt is tapasztaltam nála ezt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, először. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg belém van zúgva. Csak hát, én igazából nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mert nagyon szép lány, és féltettem én is őt nagyon. Mindent megtennék annak érdekében, hogy ne essen baja. De ez nevezhető szerelemnek? Fogalmam sincs.
Na, mindegy, ott nem volt időm ezen rágódni, mivel már patkány fizetett. Ekkor követtem el azt a dolgot, aminek így utólag nagyon örülök, de akkor nagyon rizikós volt. Már éppen nyitotta volna a száját Larina, hogy leoltson, vagy megakadályozzon a tervem kivitelezésében, mikor megcsókoltam. Nem tudom, mit gondolt vagy érzett, de szerintem nem esett neki rosszul a dolog, mert belement. Míg smároltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egészen addig, amíg Patkány el nem haladt mellettünk. Ekkor Johhny bokán rúgott, én felszisszentem, Larina pedig sóhajtott egy hatalmasat, majd mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy legyek óvatos, és ha visszamegyek, ezt megbeszéljük.

Nem volt nehéz Patkányt követni, elég hétköznapira vette a figurát. Az elején le mertem volna fogadni, hogy nem gyanít semmit. Aztán mikor egy sikátoros részhez értünk, elbizonytalanodtam. Johhny nem, csak én. Halkan elsutyorogtam neki, hogy ez az őrült élet nekem egy sikátorban kezdődött, mikor görkoriztam otthon. Aztán, amikor sikátor közelében voltam, mindig megsérültem. Ez pedig nem egy jó előjel. De aztán megnyugtatott, hogy semmit sem sejt rólunk, úgyhogy mehetünk tovább. Bár így lett volna.
Úgy a háztömbök belseje felé egyszer csak idegen zaj csapta meg a fülem. Mintha a mögöttem lévő ház sarkánál neszt hallottam volna. Meg is álltam egy pillanatra, ezzel egy halk morgást kiváltva Johhnyból. Úgyhogy azonnal indultam is tovább. Nem akartam felhúzni a barátom. Pedig, lehet jobban jártunk volna. Ugyanis két háztömbbel később Patkány megállt, megfordult és elkezdett röhögni, azon az undorító hangján. Ott már tudtam, hatalmas bajban vagyunk. Rögtön nyúltam is a telefonomért, de nem volt térerő. Biztosra ment a gazember.
Aztán valaki megragadott hátulról. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de erősebb volt. Még hallottam a társam üvöltését, majd elsötétült minden...

To be continue...