Jakub fekete hete Part1

Mióta megtaláltuk Jakubot és minden kétségünk eloszlott a litván banda szándékait illetően, minden a legnagyobb rendben zajlott felénk. Nem stresszeltünk egész nap azon, hogy ki merre jár, hol rabolhatnak el minket vagy éppen kik követnek. Az idegességünket felváltotta a totális nyugalom. Újra 7-8 órákat aludtunk, és nem a kávé tartott ébren minket nappal. Hamar hozzászoktunk ehhez az életvitelhez, de sajnos a jókedvünk nem tartott sokáig.

Ugyanis ez a hét egy hatalmas szívás. Az egész csapatnak. De főleg Jakubnak. Szegényt őrizetlenül hagyták a litvánok, a férfi és a patkány pedig szépen megkötözték és elvitték magukkal. Mikor erre ráeszméltünk, már rég késő volt. Ezután a szép, idilli hangulatunk helyét átvette egy orkán erejű pánikroham. Hála az égnek, megint csak voltak az átlagnál jóval összeszedettebb tagjaink, így viszonylag hamar elkezdtük keresni a barátunkat. Ennek az elkeseredett és sok áldozattal járó mentőakciónak a történetét fogom most elmesélni.

Hétfő reggel még minden rendben volt. A megszokott fekete lötty helyett gyümölcslevet ittam reggelire. Ebből arra következtettünk, hogy az évben, valószínűleg először, rendesen kialudtam magam. Végül a feltételezésünk akkor bizonyosodott be, mikor a dupla magyar órám után is képes voltam mosolyogni, ugyanis ez elég nagy ritkaság nálam. Egyszóval teljesen jól indult a hetem.
A pofon délután jött. Hazamentem, ráírtam Jakubra, hogy mi a helyzet vele, de  nem válaszolt. Ettől még nem ijedtem meg, mert nem egyszer maradt bejelentkezve, pedig közben mást csinált. Én viszont beszélni akartam vele mindenképp. Tehát elhatároztam, hogy meglátogatom. 

Csengettem vagy fél óráig, de nem kaptam semmi választ. Ez már megijesztett. Ugyanis abban állapodtunk meg, hogy Jakub itt marad a házban és nem megy sehová. Ezen a dolgon nem volt időm tovább rágódni, mert egy lakó bement és beengedett engem is. Azonnal felsiettem az emeletre. A következő szekundumban viszont már olyan mereven álltam, mint egy karó. A lakás ajtaja nyitva volt. Sőt, inkább tárva nyitva. Egyenesen ordított, hogy menjek be gyanútlanul. Én persze ezt nem tettem meg. Inkább felhívtam Oxánát és csak azután néztem be. Végig nagyon óvatosan közlekedtem a szobák között, holott már a második percben rájöttem, hogy minden üres. Valakik vagy valakik elrabolták a barátunkat. A litvánok pedig felszívódtak. 

A következő egy órában sikeresen felvertem az egész csapatot. Estére mind összegyűltünk és megtartottuk az első nagy megbeszélést. Megtárgyaltuk, hogy a halandzsázó bandában innentől kezdve nem bízunk. És átbeszéltük azt is, hogy miként akarjuk előkeríteni Jakubot. Ez volt az este hosszabbik része. Végül úgy döntöttünk, hogy ellenőrizzük azokat a helyeket, ahol a múltkor kerestük a srácot. Ha ez a kísérletünk eredménytelen lesz, Oxána hív erősítés, de reméljük erre nem lesz szükség.

Kedden iskola helyett kutatómunkát végeztünk. Csapatoka oszlottunk és úgy bolyongtunk a városban. Ez több okból is izgalmas volt. Egyrészt ritkán dolgozunk párokban, így kicsit izgis mindenkinek a dolog. Másrészt iskolaidő alatt minket akármikor igazoltathatnak és bevihetnek az őrsre, így a rendőrök elől bujkálnunk kellett.
Nem nagyon vacakoltunk a párosítással, kevesebb, mint fél perc alatt megalakultak az Oxána&Rick, Dányi's Son&Dorothy párosok.

Mivel az elejétől fogva Greg és én tartottuk egybe a dolgokat, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy mi együtt fogunk menni. Szerencsére ő sem volt túl beszédes kedvében, így aránylag gyorsan és hangtalanul haladtunk. Egyetlenegyszer futottunk rendőrbe, de szerencsére bamba volt és nem vett észre minket. Ezt az izzasztó pár percet kivéve őrült unalmas délelőttünk volt. Ebéd után elkeseredetten folytattuk a munkánkat. Még jobban untuk magunkat, mert már a rendőrök elől sem kellett bujkálni. A sorsnak azonban már terve volt velünk.

Négy óra fele eljutottunk ahhoz a kis földalatti bunkerhez, amelyben meghúztuk magunkat, amikor még azt hittük, hogy a litvánok ránk vadásznak. A bejárat előtt két alak állt. Ettől azonnal felugrott a vérnyomásunk, ugyanis tudtuk, hogy egy ilyen helyen véletlen nem lehet valaki. Bentről pedig üvöltéseket, sikolyokat és nyöszörgést hallottunk. Nem ismertük fel benne Jakub hangját, de tisztában voltunk vele, hogy ez nem jelent semmit, mert egy embert, ha kínoznak, a hangja simán eltorzulhat.
Azonnal elkezdtünk agyalni azon, hogy mikét juthatunk be, és hogy mi fog minket fogadni odabent.

Negyed óra múlva készen voltunk mindennel. Az ott lévő kövek és cserepek segítségével sikerült némi vérzést megindítanom Greg lábán. Ő pedig elővette a színészi énjét és egy csodálatos drámát előadva rávette a bunker előtt őrködőket, hogy vigyék el a kocsijáig, ami itt parkol 100 méterre. Ezek az őrök pedig szerencsére nagyon amatőrök voltak. Bevették a dolgot mind a ketten.
Így pár perc múlva, hatalmas önelégült vigyorral az arcomon sétáltam be a bunkerbe. Nem telt bele pár pillanat és a vigyor ráfagyott az arcomra. Egyenesen Jakub szemébe néztem. Egy megkötözött, zöld-lila foltokkal teli, majdnem élettelen Jakubéba. Mire a sokkból feleszméltem, már nyílt is az ajtó és az egyik őr közelített felém a hátán valamivel. Pontosabban valakivel. Greggel. Egy totálisan eszméletlen Greggel....

Jax, Justas és Meda története

Jakub megtalálása óta nem történt semmi. Minden a legnagyobb rendben van. Oly hihetetlen módon. Ezen állapot elérésére vágytam amióta megérkeztem Magyarországra. És most végre sikerült. Eltelt egy hét úgy, hogy senki nem tört az életemre, a csapatból senkit sem raboltak el és kínoztak meg. Sőt, még csak beteg sem lett egyikőnk sem. Emellett az iskolai teljesítményem is fellendült. Egész héten sziporkáztam, rengeteg jó jegyet szereztem.

Még csak stresszelnem sem kellett, mert csütörtökkel bezáróan vége lett a tanításnak, ugyanis ebben az országban március 15-én nemzeti ünnep van. Ennek az egy napnak a hiányát tavaly Litvániában nagyon elkeseredve tapasztaltam. Itt viszont kihasználtuk minden egyes percét. A napot rögtön egy délig alvással indítottuk. Lehet, illet volna elnéznünk a városi ünnepségre, de úgy véltük, hogy az őseink megbocsátják most nekünk ezt, mivel eléggé zaklatott heteink voltak. Délután pedig összegyűltünk és kártyáztunk kifulladásig. Nagyon jól esett ez a fajta kikapcsolódás. Senki sem aggódott senki miatt, és persze nevettünk egész délután.

 Tegnap pedig annyira nyugalmas volt minden, hogy az már fájt. Végül elhatároztam, hogy összehívom a csapat unatkozó részét és skypeolunk egyed Jaxszel, Justassal és Medával. Az ötlet tetszett mindenkinek, Jakubnak különösen. Egyedül az idegenek nem értékelték a dolgot, de csak azért, mert litván srácot elhoztuk. De aztán engedtek.

 Szóval délután négy felé ott ült mindenki a kanapénkon. Azon gondolkodtunk, hogy miket fogunk kérdezni a kommandósoktól. Majd úgy döntöttünk, tök mindegy miről csak beszélgessünk. Jakubot, Oxánát és engem kineveztek hivatalos tolmácsoknak. Azt hittük, a nyelvvel lesznek bajok, de tévedtünk. A litván banda gond nélkül megértett mindenkit. A mi csapatunk pedig szintén remekül megértette őket.

Eleinte azt hittük, csak mi fogunk beszélni, mivel a többiek nem is ismerik őket. De szerencsére ez nem így történt. Sőt, minden elképzelésünket felülmúlta Greg. Ugyanis szinte ő beszélgetett a legtöbbet Medáékkal. Eleinte csak olyan egyszerű dolgokat kérdezett, hogy kik ők, mit csinálnak, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a srác belelendült. Akkor már olyan kérdései voltak, hogy miként találták meg egymást és lettek egy csapat. Na, ez volt az a dolog, amit még én sem tudtam, így csupa fül lettem.

 Gyermekkorát Meda szó szerint az utcán élte. Nem volt se anyja, se apja, a nővére nevelte. Tizenhárom éves volt, mikor kapott egy szép dísztűt. Mindenhová magával horda, egy másodpercre sem volt hajlandó megválni tőle. Egyik este, miközben aludt, az ékszert egy férfi kitépte a hajából. Az első sokk után leesett a lánynak, hogy ez a hajdísz minden vagyona, így nem hajlandó így megválni tőle. A rabló nyomába eredt. Az éjszaka végére meg is találta. Ott horkolt az egyik sikátorban. Több sem kellett Medának, odament a férfihoz és kikapta a kezéből a tűt. Arra nem számított, hogy az fel fog ébredni. A férfi pedig a kislányra nem volt felkészülve. A felnőtt kapcsolt hamarabb, egy hatalmas pofonnal jutalmazta hősünket, ám a lány markában tartotta becses ékszerét továbbra is. Elkezdett futni, ám amint kiért a sikátorból, megbotlott. Az ember pedig ezek után nem csak szimplán el akarta venni tőle a dísztűt. Egy kést rántott elő, melyet valószínűleg Medába akart szúrni. Ám akkor történt valami, ami mind a két személyt meglepte. Egy éles csattanást hallottak balról, majd a következő pillanatban a férfi összeesett és elkezdett dőlni a nyakából a vér. Ennek hatására a lány pedig elájult.

 Egy idegen helyen ébredt. Azonnal elfogta a pánik, ám a következő pillanatban megnyugodott, mert egy számára roppant rokonszenvesnek tűnő fiú lépett elé. Ő volt Justas. Nem várta meg, amíg a lány kérdez, azonnal belekezdett a mondandójába. Elmondta, hogy ez az ember egy gyilkos, nem egy utcagyereket ölt már meg. Régóta követte őt a barátjával, és most végre sikerült végeznie vele. Ezt persze Medának köszönhetik, hogy elterelte a figyelmét. Figyelték a lányt, és azt állapították meg, hogy nagyon higgadtan és elszántan viselkedett végig, így megfordult a fejükben, hogy bevennék a csapatba. Persze csak akkor, ha van kedve hozzá. Meda gondolkodás nélkül igent mondott. Mindig is érdekelte a gyilkolás művészete. Azt pedig nem tartotta rossz dolognak, hogy bűnözőket gyilkolhat. Sőt, még tetszett is neki az ötlet. Régi, beteges álmodozását élheti ki úgy, hogy rossz embereket öl.

Később megismerkedett Jaxszel is, aki már akkor is a banda vezetője volt. Justassal kölyökkoruk óta barátok voltak. A szüleit banditák ölték meg, mert nem voltak hajlandóak fizetni nekik. Ezután határozta el, hogy ha felnő, az embereket fogja védeni. Mégpedig úgy, hogy az olyan bűnözőket, akiket a bíróság igazságtalan módon felment, megöli. Justasnak nem kellett kétszer mondani az ötletet, azonnal beszállt. Meda pedig később csatlakozott. Azóta egyenrangú partner lett ő is. Már harmincas éveikben vannak, de még mindig elszántak. Azt mondják, még rengeteg bűnözőtől fogják megtisztítani a világot.

Ezt történetet hallva beindult az agyunk. Vajon mi is ilyenek leszünk? Össze fogunk kovácsolódni annyira, hogy így egyben maradjunk? Jó kérdés....

Kis megnyugvás

Az előző hetek hajszája véget ért. Visszaszereztük Jakubot úgy, hogy nem esett baja senkinek sem. Emellett pedig új kapcsolatot szereztünk, ami nem kis előny számunkra, mert a társbandánknak is a férfival van egy rendezetlen ügye. Így már nem csak mi vadászunk a fejére, és ez a tény megnyugvással tölt el minket. Ezt az állapotot viszont egy hosszú eseménysorozat eredményeképp értük el. Most van időm, tehát elmesélek mindent.

 Először is, miután elbújtunk a bunkerban, rájöttünk, hogy nincs se pénzünk, se kajánk. Így tehát kénytelenek voltunk kimozdulni. Mivel Oxánát és a többieket sehogy sem tudtuk elérni,  az első utunk haza vezetett. Nagy meglepetésünkre a ház ajtaja nyitva állt és üresnek tűnt. Ezért bementünk. A lakás belsejében semmi sem változott. Az idegenek nem dúlták fel, nem loptak el semmit, valószínűleg nem is kutakodtak. De akkor meg mi a fészkes fenéért törtek úgy rám? Tíz percig ezen gondolkodtam, mikor egy halvány gondolatfoszlány beverekedte magát a fejembe. Lehet, hogy nem is nekem akartak ártani, hanem valaki másnak. Ebben az esetben ki kell derítenünk, hogy kinek. Erre az akcióra természetesen nem volt energiánk, se időnk. Inkább hagytam a francba a gondolataim és elmentem valami friss kajáért.

 Délutánra sokkal jobban lettünk, kezdtük reálisan látni a körülöttünk folyó dolgokat. Azon elmélkedtünk, hogy mit rontottunk el a keresésben, mert kizárt dolog, hogy Jakubot messzire vitték volna ezek a micsodák. Éppen én tartottam egy végtelennek tűnő monológot arról, hogy miért kéne megnéznünk megint a helyeket, mikor betoppant az egyik idegen. Amint meglátott minket, bepánikolt, el akart menekülni. Csakhogy mi gyorsabbak voltunk és elcsíptük. Pár perc múlva már teljesen máshogy nézett ki minden a házban. Az ajtót eltorlaszoltuk, az idegent lekötöztük és odabilincseltük az ágyhoz, én pedig Greg késkészletével a kezemben, vigyorogva ültem a vendégünk előtt a padlón. Mellettem állt Greg, a szokásos érzelemmentes arcával fürkészett minket. Én pedig úgy döntöttem eljött az idő, és elkezdtem faggatni.

Hamar rájöttem, hogy magyarul hiába beszélek neki, úgy sem ért, úgyhogy átváltottam angolra. Azt nagy nehezen felfogta, de amit ő mondott, azt szinte lehetetlen volt megérteni. Annyit sikerült kinyögnie, hogy nem akarnak minket bántani és tudja, hogy merre van Jakub és jól van, gondolkodnak róla. Ezután megkértem, hogy vigyen el hozzá. Látszott rajta, hogy nagyon nem értékeli az ötletem, de a kések és a mellettem álló Greg hatására bár vonakodva, de igent mondott. Hamarosan útnak is indultunk. Nagyon lassan haladtunk, mert nem akartuk, hogy esetleg megszökjön vagy kellemetlenségeket okozzon az idegen. Végül kikötöttünk a szállodánál. Kezdtem gyanítani, hogy csak az időnket húzza és szenved velünk, de hagytam, hogy vezessen. Ekkor történt az, amire nem számítottam. Megállt a szálló ajtajában és felcsengetett, a következő pillanatban pedig már a lépcsőket másztuk. Utána bementünk a 6-os számú lakásba, és ott volt Jakub.

 Teljesen egészségesen, sérülésmentesen és vidáman. Mellette pedig Oxána állt, egy kávéscsészével a kezében. Nagyon megörültek nekünk. Mi is boldogok voltunk, hogy látjuk őket, de totál értetlenek lettünk hirtelen. Nem állt össze a kép. A zavart észrevette rajtam a rendőrnő, úgyhogy elkezdett magyarázni. A dolgok lényege az volt, hogy ez egy titkos észt banda, mely gyilkosokat kutat fel és végez velük. Jelenleg a férfit keresik ők is egy pár évvel ezelőtti tagjuk halála miatt. Kinyomozták, hogy mi is ugyanazt az embert keressük, és túlságosan közel járunk a megoldáshoz. Olyannyira, hogy az ember tud rólunk. Tehát nagyon nagy veszélyben vagyunk. A bandának sikerült megtudnia, hogy a gyilkos első számú célpontja Jakub. Ezért úgy gondolták, hogy a srácot egy darabig eltüntetik, úgy, hogy még mi se tudjunk róla, így a férfi majd szépen békén fog hagyni minket. Azt viszont nem kalkulálták be, hogy mi nem teljesen amatőrök vagyunk és keresni fogjuk a barátunkat. Mikor erre rádöbbentek, úgy határoztak, hogy a tudtunkra adják a dolgokat. Viszont erre nem került sor, mert mi tudtuk, hogy ők vitték el Jakubot és azt gondoltuk, hogy ellenünk vannak. Így amikor a múlt héten beszélni akartak velem a házba és elfutottam.

 Szerencsére megbocsátottak nekünk a kis kínzásért, azt mondták ők is így tettek volna. Estefelé pedig megbeszéltük a további teendőket. Úgy állapodtunk meg, hogy Jakub itt marad a szállodában, a többiek viszont hazajönnek és tovább folytatjuk a férfi felkutatását.

Totális szétcsúszás

Az álmom után azt hittem, hogy mindenki ki fog borulni. Valami oknál fogva azonban mindenki teljesen higgadtan hallgatta végig a történetem. Az egyetlen ember, akinek oka lett volna hepciáskodni, sem szólt egy árva szót sem. Miután befejeztem a mesélést, hümmögött kettőt és vigyorogva megjegyezte, hogy milyen jó, hogy ez még nem történt meg. És persze, így, hogy tudjuk előre a jövőnket, simán fel tudunk készülni rá.

Éppen ezért sürgősen el kell kezdenünk keményen edzeni, ugyanis a célunk nem más, mint megváltoztatni a jövőt. Ha ez lehetséges egyáltalán.
Végül is, én úgy okoskodtam, hogy ha edzünk, és nem tudjuk megváltoztatni az álmomban látottakat, akkor is volt értelme a sok munkának. Ugyanis ha nem edzenénk, akkor lehet, változna az álom, csak éppen simán meghalnánk mind a ketten. De ezek csak feltételezések, igazából halvány elképzelésünk sincs, hogy mikor mi fog bekövetkezni.

Pláne most. Jelen pillanatban az sem tudjuk, hogy hol ébredünk holnap reggel. Vagy azt, hogy hányan vagyunk még egyben a csapatból. Nagyon keményen felfordultak a dolgok az utóbbi napokban. Én most Greggel és Rickkel vagyok egy búvóhelyen. Tegnap sikerült rátalálnunk a helyre. A többiekkel viszont sehogy sem sikerül felvenni a kapcsolatot. De hogyan is kerültünk ide? Az egy nagyon hosszú történet...

Talán akkor robbant ki az üldözés, amikor egyik nap hazamentem extrémül felfokozott idegállapotban. Ezt látták rajtam a többiek is, úgyhogy békén hagytak aludni. Mikor felkeltem, nem volt otthon senki. Legalábbis azt hittem. Felnéztem a netre, hátha írt Dorothy valami érdekeset Jakubról. Ha érdekes dolgokat nem is, annyit tudott mondani nekem, hogy a városban egészen biztosan nincs. Ekkor jelent meg előttem ál-Jakub. Nem hiszem, hogy elolvasta a dolgokat, (nem is érdekel), a lényeg az, hogy elkezdett szekálni. Én sem voltam rest, egyből visszaszóltam neki. A következő pillanatban pedig nekem esett. Nem tudom, hogy barátságos birkózást akart e szimulálni, vagy mit, de mivel tudtam, hogy ki ő, egyből bevédtem magam. Nem a harc szépségére törekedtem, hanem az eredményességre, így egy nyers mozdulattal belevágtam a fejét az ágyam szélébe. Ezen meg is lepődött, én pedig elfintorodtam, mert leesett, hogy nem akart még bántani. Ezzel a grimasszal szépen el is árultam magam. A következő pillanatban már állt volna fel, hogy szóljon mindenkinek, hogy lebukott. Ezt persze nem hagytam. A lehető legflegmább hangnemben közöltem vele, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem ő Jakub és ha megmoccan, akkor átszúrom a torkát Greg kedvenc konyhakésével. Erre ő káromkodott egyet, egy számomra ismeretlen nyelven. Megint vágtam egy pofát majd mosolyogva szóltam neki, hogy "Shut up bitch or I'll kill you with Greg's favourite knife." Ezt megértette én pedig beírtam magamnak egy képzeletbeli angol ötöst.

Ezután ültünk és néztük egymást. Ki nem mentem semmiért, úgy voltam vele, hogy nem kockáztatom meg azt, hogy esetleg eltűnjön. Arra viszont nem számítottam, hogy őt keresni fogják. Pechemre a banda találkozója pont aznap délutánra esett. Mikor már jó ideje farkasszemet néztünk egymással, megszólalt a csengő. Először ötletem sem volt, hogy ki lehet az ilyenkor, aztán mikor a srác elkezdett óbégatni előttem, rájöttem, hogy biztos őt keresik. Valami oknál fogva most kivételesen nem pánikoltam be. A gyereket nem hagyhattam üvölteni, így bevágtam a fejét a szekrénybe. Nem tudom miért oda, de mindegy. Fő a változatosság. Természetesen, akkor erővel tettem mindezt, hogy ki is terült a Jakub álca. Kiélveztem a pár másodpercnyi csendet, majd elgondolkodtam azon, hogy mi legyen a következő lépés. Hirtelen beugrott, hogy mi lenne, ha fognám magam és egy bézbózütővel szétcsapnám a bandát, de ezt rögtön el is felejtettem. Azért mert ennyire ideges voltam, még nem rendelkeztem akkora erővel, hogy egy négyfős csapattal elbánjak.

Végül úgy döntöttem, hogy elfutni mégsem olyan szép dolog, tehát rájuk támadok, majd elszaladok a többiekért. Felkaptam egy konyhakést, egy jó éleset, majd elindultam az ajtóhoz. A vendégeim nagyon türelmetlenek voltak, ugyanis még oda sem értem a bejárathoz ezek már betörték. Ezzel megleptek, de nem eléggé. A kezemet, melyben a kés volt, kifeszítettem mellső középtartásba majd vad forgásba kezdtem. Hármójukat meg is tudtam így sebesíteni. A negyedik tag viszont már indult felém, így az akcióm félbehagytam és elszaladtam. Azok meg csak üvöltöttek utánam, követni esélyük sem volt.

Emiatt azonnal az jutott eszembe, hogy összehívnak egy csoportot és üldözni fognak minket. Elvégre bejutottak a bázisunkba, mindent megtalálnak rólunk. Ezért rögtön hívtam Oxánát. Legnagyobb megdöbbenésemre a telefont az egyik tag vette fel. Elkezdett kiabálni velem, persze én semmit sem értettem belőle, így beleüvöltöttem a készülékbe majd letettem. Csak remélni tudtam, hogy Oxy otthon hagyta a telefonját és nem pedig elrabolták őt is. A következő ember, akit megkerestem Rick volt. Őt hamar megtaláltam, Greggel csocsóztak éppen. Ty-t, Dorothyt, Dányi's Sont és Thomast viszont nem tudtuk elérni. A legtöbb, amit tehettünk, hogy üzenetet hagytunk hátra nekik.



Később, mikor rejtekhelyet kerestünk a városban, megpillantottuk a banda egyik tagját. Sajnos ügyetlenek voltunk, észrevett minket. Hívta a többieket is, elkezdtek minket üldözni. Mi pedig a vasút mellett letértünk az erdő irányába. Később mikor visszafelé sétáltunk, megláttunk egy elhagyatottnak tűnő házat. Nem lehetett olyan régen üres, mert szépen be volt rendezve. A lakásban lévő képek alapján arra következtettünk, hogy egy idős emberé lehetett, aki nemrég halt meg, és a házzal még nem csinált semmit a rokonság. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy a házat kölcsönvesszük egy ideig.
Így állunk most. Legfontosabb feladatunk az, hogy kiderítsük, merre van Oxána és a csapatunk többi tagja. Majd, ha egyben vagyunk, szét kell csapnunk a Jakub rablók között és meg találni a barátunkat. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog.