Greg (bajlós) múltja

A múltkori írásomban beszámoltak Greg Patkány ellen elkövetett, majdnem halálos kimenetelű merényletéről. A történtek után szegény srác nagyon kiborult. Nem igazán értettem, hogy mi miatt, ugyanis ilyen mindenkivel előfordul, hogy elveszti a sulykot és esetleg kárt tesz olyan emberben is, akiben nem akar. Én személy szerint egy vigyorral elintéztem a dolgot, hogy az arcom összevagdosta, de ő teljesen magába roskadt. A következő nap megpróbáltam finoman megkérdezni tőle, hogy ez miért viselte meg ennyire a lelkét. Csak hát nem vagyok a szép puhatolózás mestere. Elég egyenesre sikerült a kérdésem, ugyanis képtelen vagyok mellébeszélni. Ő pedig azonnal vette a lapot és vetett rám egy durcás pillantást. A következő pillanatban szerencsére nem esett nekem, hanem elfintorodott és megkért, hogy hívjam össze a bandát, mert elmeséli a múltját, ami után mindent meg fogunk érteni. Gyorsan hívtam is mindenkit. Pár órán belül össze is gyűltünk. Greg pedig belekezdett a meséjébe.

1996.01.18. Bern, Svájc


Este 22 óra 55 perckor a Sonnenhof kórház szülészeti osztályán 3,6 kilóval világra jött egy baba. Ő volt Greg Cube. Már éjfélkor sejteni lehetett, hogy nem egy hétköznapi jövevényről van szó, ugyanis nem volt hajlandó felsírni. Lélegzett, de akárhogy pofozta a főorvos és locsolta hideg vízzel, nem akart bőgni. Halálra is ijedtek a szülők, azonnal betitulálták szerencsétlen újszülöttet egy nem e világi lénynek. Mert amellett, hogy nem sírt, fekete szeme és jéghideg bőre volt.


Így hát lemondtak róla. Barátunk árvaházba került. (De nehogy azt merjük gondolni, hogy ott szépen fel is nőtt. Vagy, hogy ma is onnan jár iskolába. Még csak véletlenül sem.)

Egészen pici korában nem voltak gondok vele, szépen eljátszogatott, mint az össze többi gyerek. A szeme színe és a bőre hőmérséklete az árvaház alkalmazottait nem zavarta. Hamar kiderült róla, hogy különleges. Jó értelemben. Mindenkinél hamarabb ki tudta rakni a Rubik kockát, gyönyörűen rajzolt, festett. Igaz, meglehetősen szótlan volt, de ezt pótolta rendkívüli kézügyességével. Minden gondolatát képes volt ábrázolni. Ennek következtében karácsonykor nem levelet írt a Jézuskának, hanem lerajzolta, hogy milyen ajándékokat szeretne. A gondok itt kezdődtek.

A tizedik születésnapja tájékán egy vendégcsapat érkezett az intézetbe. A gyerekek kisebb-nagyobb incidensekkel sikeresen megbarátkoztak egymással. Ám volt közöttük egy, a 14 éves Josh, aki nagyon nem kedvelte hősünket. Sőt, egyenesen gyűlölte. Minden különösebb ok nélkül ütötte, verte Greget. Ez a barátunkat nagyon megviselte, a gondolatai szépen lassan átterelődtek a bosszú irányába. Olyannyira, hogy karácsonyra készített egy rajzot, amitől a gondozók ereiben is megfagyott a vér. Az alkotáson ugyanis Josh szerepelt, vérben feküdve, összeszabdalva, tőrrel a szívében.

Ezután az incidens után Greg átkerült egy másik intézetbe. Ám a gondolatai nem változtak. Még mindig bosszút akart állni bántalmazóján. Egyre több gyilkolással kapcsolatos rajzot készített, mindet teljes mértékben kidolgozva. A művei változatosak voltak. Egyiken egy sötét fáról lógott Josh, egy másik rajzon késekkel teli dobálva feküdt a földön, a harmadikon pedig ábrázolta a jelenetet, amin egy baltával fejbe csapja áldozatát. Ezeket gondolatokat megelégelték az intézmény dolgozói, kérvényezték, hogy kerüljön át egy jobban őrzött helyre.

2008. augusztus 14-én el is költöztették. Csakhogy az autó, melyben utazott, karambolozott egy hatalmasat. Szerencsére Greg megmenekült, a sofőr és társa viszont meghaltak. Nem kellett sokat gondolkoznia barátunknak, rögvest megszökött. Az utcán élt, időseket lopott meg. Hónapokig így élt, mikor végre megtalálta azt a dolgot, amire mindig is vágyott. Egy hűvös őszi délután megpillantotta Josht. Nem támadt rá azonnal, hanem elkezdte követni. Szépen kifigyelte a srác napi útvonalait és mozgását.


Egy hónappal később a rendőrség talált egy agyon csonkított holttestet. Csak DNS minták alapját tudták Josht azonosítani. Az árvaházak nem késlekedtek, azonnal jelentették, hogy egy szökött személy állhat a gyilkosság mögött. Emiatt nagyon rövid idő alatt megtalálták Greget. (Valljuk be, túl könnyű dolga volt a hatóságoknak...)

Hősünk egy zárt intézetbe került 4 évig. A bent eltöltött idő hatására teljesen megváltozott. Megtanulta kezelni dühét, bosszúvágyát és újra elkezdett rendes dolgokat rajzolni. Persze rengeteg kínzáson ment keresztül a zárt ajtók mögött. Ennek hatására lett ennyire magába zárkózó és bizalmatlan. Eszméletlenül sok verést kapott odabent, ennek a nyomai máig megvannak a hátán. Végül, tavaly letelt a 4 év büntetése és szabad lett. Nem tudott mit kezdeni magával, kérte, hogy helyezzék ki valahová. Ám a múltját nem tudta letagadni, ezért nem túl meglepő módon nem is nagyon akarták befogadni sehová. Sok keresgélés után egy nevelő otthon befogadta, azzal a feltétellel, hogy elkezd gimnáziumba járni. Greg ezt örömmel vállalta, sőt még azt is, hogy kollégista lesz. A történet folytatását meg már ismerjük....

Miután ezt a hosszú sztorit elmesélte Greg, alig tudtunk megszólalni. Nem is volt rá szükség. Ezek után már megértettem minden vele kapcsolatos dolgot. Őszintén szólva, el is csodálkoztam magamban, hogy ennyi minden után, hogy volt képes megbízni bennem. Lehet észrevette a bennünk lévő rengeteg hasonlóságot, amiket én csak most fedeztem fel? Nem tudom.

Csak ültünk csendben és az arcát fürkésztük. Egy szomorú szempárt, vagy egy könnycseppet vártunk, de hiába. Ezt észrevette ő is, majd megjegyezte, hogyha arra várunk, hogy sírjon, eltévesztettük a házszámot. Felvilágosított minket, hogy először és utoljára láttuk őt kiakadni a múltkor. Nem lesz több ilyen. Majd elvigyorodott és javasolt egy hatalmas pizzázást. Mi pedig nem tiltakoztunk. Úgy voltunk vele, hogy megérdemlünk egy óriási SON-GO-KU pizzát. Így tehát jól is laktunk, és ami még fontosabb megismertük Greget belülről is. Hatalmas kő esett le a szívéről, hogy nem ítéljük el a múltja miatt, mi meg végre megértettük, hogy miért olyan, amilyen....

Greg

Már vagy egy hónapja búskomor, nyomott hangulat uralkodik nálunk. Ennek az állapotnak a héten vége szakadt. Ez lehetne jó dolog is, de most nem az. Ugyanis nem Jakub vagy Rick higgadt le, hanem Gregben borult fel az egyensúly, és emiatt megismertük az agresszív énjét.

Én személy szerint örültem ennek, mert ugyan láttam őt már harcolni, de sosem tiszta dühből, lendületből. Szilveszterkor sec perc alatt elbánt ellenfelével, ráadásul tök flegmán. Most viszont ha nem állítjuk meg, húsz darabra tépte volna Patkányt. Megnyugtatni pedig hatalmas teljesítmény volt. Csak a Greg lehiggasztása fázisban szereztem öt marást és három lila foltot a szemem alá, tőle.

Az eset szerdán történt. Meglehetősen hideg volt odakint, aznap érte el a megyét a hidegfront. Éppen emiatt fájt is a fejem, nem is kicsit. Ennek ellenére bementem az iskolába, mert úgy voltam vele, hogy most bárhol jobb, mint otthon. Előző este rengeteget forgolódtam, így nagyon kialvatlan is voltam. Tehát én aznap totál használhatatlan voltam. Ez már első órában be is bizonyítódott, ugyanis írtunk, de amikor a padtársam kérdezte, hogy mi micsoda, én csak gügyögtem magam elé mindenféle hülyeséget. Aztán óráról órára vonszoltam magam. Ezek után hatalmas sóhaj hagyta el a számat, mikor kicsöngettek a 7. órámról, ami most már ének volt, ugyanis megint változott az órarendünk. Természetesen megint csak rosszabb lett, d ez valahogy nem tud már engem meglepni. 

Leültem ebédelni, tökegyedül, mert aznap nem volt kedvem beszélgetni senkivel sem. De ezt nem mindenki tartotta tiszteletben. Dányi's Son odaült az asztalhoz és elkezdte a napját mesélni. Először kedvem lett volna képébe vágni a tányérom majd otthagyni, de minél tovább hallgattam, annál jobb kedvem lett. Nem mondott semmi különöset vagy vicceset, de amíg hallgattam a beszámolóját, nem a saját bajaimra figyeltem. Ezen felderülve, mikor kérdezte, hogy és mi a helyzet velem, nem mondtam neki, hogy Rick tegnap üvöltve verte az ajtót, mert nem sikerült neki valami bal kézzel, Jakub pedig leüvöltötte emiatt. Inkább csak annyit mondtam, hogy köszönöm megvagyok, csak nincs jó napom. Valószínű, hogy ezt már amúgy is észrevette, azért jött oda felvidítani, meg el is hívott egyet biliárdozni. Örömmel mondtam neki, hogy mehetünk és rettegjen, mert le fogom mosni.

Éppen a lakótelep sikátoros része mellet haladtunk el, mikor hangokat hallottunk, méghozzá Gregét. Olyan  volt, mint aki tipikusan suttogni próbál, de mégis hangos. Egy pillanatra megtorpantunk, majd úgy döntöttünk benézek a sikátorba Son pedig megvár. A következő jelenetre a legkisebb mértékben sem voltam felkészülve. Beléptem a sikátorba, azonnal megpillantottam a végében két alakot. A hozzám közelebbi, háttal álló volt Greg. Előtte volt valaki. Őt nem láttam, mert takarásban volt, ugyanis Greg a falhoz nyomta. Nem vette észre, hogy közeledem, nagyon belemélyedt valamibe. Mikor odaértem hozzájuk és megláttam a másik alakot, meg meghallottam, hogy miket suttog a barátom, egy ütemet kihagyott a szívem. 

Az ismeretlen alakot azért nem ismertem fel, mert Greg cafatokra vagdalta az arcát. A nyöszörgéséből viszont rájöttem, hogy ő Patkány. Halvány fogalmam sem volt, hogy miként került ide, és miért vágták meg, de már nem volt benne sok élet. Greg pedig mindenféle érzelem nélkül, jeges hangon suttogta a fülébe, hogy nyöszörögjön csak még egy kicsit, már csak három karcolás a biztos halálig. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de az rögtön leesett, ha a barátom megöli a tetűt, akkor őt fogják elítélni, így azonnal közbe avatkoztam. De ezzel csak felhúztam Greget, aki meglepetten tántorodott hátra, majd első idegből arcon csapott a késével. Én persze azonnal felüvöltöttem, de ez nem hatotta meg, belém rúgott, majd újból le akart sújtani rám a késével, de akkora Dányi's Son odaért. 

Tizenöt perc kemény küzdelem után sikerült harcképtelenné tennünk Greget, és elkezdtük faggatni, hogy ez mégis mi volt. Első válaszként bevert egyet nekem. Itt eldurrant az én agyam is, visszaadtam neki, sőt megtoldottam még vagy hárommal. Ezek után már végre nem a fogát csikorgatta dühösen, hanem csak meglepetten nézett rám, majd hirtelen kitört belőle minden. Csak úgy dőltek belőle a szavak. Elmesélte, hogy  éppen boltba ment, mikor Patkányt meglátta. A féreg egyenesen hozzá ment és közölte vele, hogy tudják, hogy Rick nincs jól, és ha nem adjuk át nekik, Jakubot meg fogják ölni hamarosan. Erre Greg idegzete is besokallt. Eddig bírt mindent, a sok kiborulást, álmatlanságot, meg mindent, de ezt már nem bírta. Nekiesett Patkánynak, berugdosta a sikátorba, majd a magánál hordott késsel elkezdte szabdalni az arcát. Már a tizedik bőrréteget szabta le róla mire odaértem. Azt mondta, ha nem avatkozok bele, megölte volna. 

Utána pedig menetrendszerűen kitört belőle, hogy ezt nagyon nem így akarta, és sajnálja, hogy átrendezte az arcom. Látszott az arcán, hogy tényleg nagyon bánja. Nekem egyáltalán nem akart ártani. De valószínűleg  a harc hevében fel sem ismert.  Úgyhogy csak rávigyorogtam és megparancsoltam neki, hogy elmegy nálunk zuhanyozni és alszik egy hatalmasat. 

Végül a biliárd partiból nem lett semmi, de hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, Greg harcmodorával kapcsolatban.

Egyre rosszabb minden

Az előző heti rossz hangulat után azt vártam, hogy egyszer csak feljavul majd mindenki kedve, és tök jó lesz itt minden. Sajnos ismét csalódnom kellett. Az első két nap után egyértelművé vált, hogy nem fog javulni a helyzet itthon. Szerdán azon gondolkodtam, vajon meddig uralkodik majd ez az állapot. Hát, nem volt túl tartós, inkább amolyan átmeneti komorság volt, mert rögtön meg is változott pár dolog. Csak sajnos a dolgok inkább rosszabbak lettek, nemhogy javultak volna.

Szerencsére azért volt pár ember, aki mindig kimentett otthonról a hét folyamán. Greg még mindig hideg fejjel átlát mindent, és szerencsére nem csüng egész nap Oxánán. Azonban már rajta is kezd látszani a kimerültség, hiszen ő sem tud ott lenni mindig mindenkinek. Persze megpróbálta, ami az alvása rovására ment, így csütörtök körül már úgy nézett ki, mint egy élőhalott. Ki is osztottam, hogy mégis mit hisz és tudom, hogy nagyon szeretne segíteni rajtunk, meg a kedvünkön, de ez nem megoldás. Nem kellene magát tönkretennie, csak mert mi nyűgösek vagyunk. 

Thomas, Dányi's Son és Ty szerencsére jól vannak. Róluk már régen írtam, de nem azért, mert nem beszélünk vagy ilyesmi. Egyszerűen róluk nincs semmi újdonság. Tökéletesen elvannak mindnyájan. Éppen azért most a héten velük lógtam a legtöbbet. Thomas viszonylag sokáig beteg volt, szegénynek a tüdejével vannak gondok. Nagyon ránk ijesztett azzal, hogy másfél hónapot kimarad. Ty minden nap szórakoztat egy kicsit. Számomra ő az ideális padtárs, bár ezt a tanárok tuti nem így gondolják. Ugyanis ha olyan napja van, akkor nagyon troll tud lenni akárkivel és ezeken a napokon általában mindenen nevetünk vagy fél órát. Másrészt, ha valami fontos dolog van, akkor lehet vele beszélgetni komolyan is.

 Dányi's Son pedig elvan, mint a befőtt. Nagyon bolond a szerencsétlen, de én pont ezért bírom a fejét. Szinte semmit sem képes komolyan venni. Ez a tulajdonsága kapóra jött a héten, ugyanis egész nagy hó esett csütörtökön. Mi pedig, mint két hülye gyerek, egészen addig dobáltuk egymást, míg el nem találta a szemüvegem. Ezt nyílt hadüzenetnek vettem, és meg is támadtam a szerencsétlen. Nem számított rá, ezért eldőlt, de magával rántott. Magyarul átmentünk birkózásba. Azaz, inkább fürdetésbe. Addig szenvedtünk és röhögtünk a friss hóban, míg át nem ázott a kabátunk. Később feljött meginni egy forró csokit, meg dumáltunk egy nagyot. Ez volt a hét legjobb 2 órája. Sőt, az egyedüli két jó óra a héten.

Rick még mindig tiszta depressziós a karja miatt. Szerintem teljesen jól halad a bal kézzel való írással, de nem hisz nekem. Ő azt várta, hogy egyik pillanatról a másikra meg fogja tanulni használni a baj kezét. Most pedig csalódott. A másik olyan ember, akivel nem tudok mit kezdeni az Jakub. Még most sem tudom, mi baja van, de egyre jobban zavar a szótlansága. Eddig sosem volt tíz percnél tovább csendben. Most meg alig szól egy szót is. Eszembe jutott, hogy esetleg honvágya van, vagy haza akar menni, csak nem mer szólni. De ezt a gondolatot hamar el is felejtettem, mert ismer annyira, hogy tudja, ha ilyen gondja van, rám mindig számíthat. Meg amúgy is. Kijelentené, hogy haza akar menni, mindenféle kérdezés nélkül kötelességem lenni neki repülőjegyet szerezni azonnal. Tehát nem tudom, mi van vele. De egyszer majdcsak megnyilvánul. Legalábbis most már nagyon remélem. Oxána meg kiszámíthatatlanabb, mint valaha. De őt meg tudom érteni. Ilyenek a lányok, ha friss szerelmesek. Nemsokára úgyis visszaáll a rendes kerékvágásba. 

Én pedig kezdek besokallni. Látni, ahogy az emberek, akikre eddig támaszkodtam, egyre jobban összeomlanak, valami borzalmas érzés. Másrészt furcsa is. Eddig ők segítettek ki mindenből, most nekem kéne őket. De hát azt sem tudom némely esetben, hogy mi a gond. Remélem, mihamarabb rájövök, vagy valaki majd megdob egy váratlan jó tanáccsal.

Mi van most mindenkivel?

Nagy megkönnyebbüléssel ülök le írni ismét, ugyanis lassan vége a hétnek. Az elmúlt napokban borzalmasan éreztem magam kis menedékünkben, de nem csak én. Valahogy mindenki bekattant az utóbbi időben. Persze, van, aki teljesen érthetően, például Rick helyében én is napi háromszor kiborulnék valamit, pláne azon, hogy fél karral kellene rohangálnom egész nap. De a többiek.... 

Elismerem, a szilveszteri buli nem úgy végződött, ahogy szerettük volna, de az ezelőttinél így is sokkal jobban fejeződött be. Összesen pár deci vért és egy jobb kart veszítettünk el. Ez mi, a három hullához képest?! Ennek ellenére jó páran bekattantak. 

Rick úgy döntött, hogy nem kell neki műkéz, mert nem akar a műtéttel szenvedni. Így viszont drasztikus változásokon megy keresztül. Mivel jobb kezes volt, kénytelen lesz meg tanulni írni, rajzolni, enni és minden kézzel elvégzendő feladatot a bal kezére átruházni. Ez persze pokoli nehéz feladat számára. A héten emiatt számtalanszor ki is akadt, dühöngött egy sort, majd lehiggadt és mindig folytatta tovább. Ezt eljátszotta napi minimum ötször. Persze próbáltam vele mindig türelmes lenni, megnyugtatni, feldobni, de sokszor sikertelenül végződtek az efféle próbálkozásaim. Az a megtisztelő feladat is nekem jutott, hogy tanítsam, mert hát én vagyok a balkezes. Természetesen fogalmam sincs, hogy kellene valakit megtanítani a bal keze használatára, mikor egész életében a másikat használta mindenre. De nem adom fel. Hátha találok valamit, amin keresztül könnyebben fog menni neki...

Oxána a másik teljesen szeszélyes alak mostanában. Van, hogy nem történik semmi, de ő elkezd sírni, aztán órákra elvonul. Aztán hazajön egy kiló csokival, ezerszer bocsánatot kér, majd bealszik. Másrészt szó szerint retteg  a felettesei reakciójától. Mindig azon borítja ki magát a legjobban, hogy mit fognak mondani, ha megtudják Greget. Nekem pedig fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy nem fogják megdicsérni. Ugyanis mégis csak egy profi litván kommandós rendőrkapitány. Tuti nem fognak örülni annak kint, hogy itt felszedett egy tinédzser fiút, aki ráadásul profin bánik néhány gyilkoló eszközzel.

Jakub pedig egyenesen ledöbbentett. Halvány fogalmam nincs, hogy mi baja van, de nagyon ki van most. Volt, hogy Rick szerepébe bújva valamin nagyon felkapta a vizet, tört- zúzott, dühöngött és káromkodott. Így még sosem láttam, nagyon ijesztő volt. Aztán persze lehiggadt és szépen bezárkózott. A nap további részében nem is kívánt velünk találkozni. Azóta sem találtam ki, hogy min húzta föl magát, vagy mi történt vele, de nem is akarok erről beszélni vele. Még a végén engem szed szét.

Az egyetlen ember, aki teljesen összeszedett és hidegfejű maradt, az persze Greg. Őt nem zavarták a többiek kitörései, csak olykor nézett egy nagyot, majd szépen békén is hagyott mindenkit. A héten kb. csak vele tudtam értelmesen beszélgetni. Megegyeztünk, hogy amíg ez a helyzet áll fenn, segít ő is Ricknek alkotni valamit, bár ő sem tud semmit bal kézzel. Oxánát meg tudja nyugtatni, hogy titokban is lehet tartani a dolgot, őt nem zavarná az sem. Jakubbal viszont ő sem tud mit kezdeni. De ne legyünk telhetetlenek, ez is hatalmas segítség. És amúgy is, úgy néz ki, hogy az elkövetkező időszakban ő lesz az egyetlen segítségem. 

Őrült szilveszter (PART 2)

Nos, ahogy ígértem folytatom is a történetet, melyet abbahagytam, mert túlságosan elfáradtam az írása közben. Mikor belekezdtem, nem hittem volna, hogy ennyire részletesen emlékszem majd a dolgokra. De szerencsére tévedtem. Ha pedig minden pontosan fel tudok idézni, akkor miért is ne írjak le mindent a jövő számára?

Szóval, ott hagytam abba, hogy Greg és Oxána szerelmet vallottak egymásnak, miközben Rick eszméletlenül feküdt a padlón. Ugyanolyan hirtelen tértünk magunkhoz Jakubbal, mint ahogyan leblokkoltunk. Hirtelen elöntött minket a harag társaink iránt, de azonnal le is higgadtunk. Hisz tudtuk, nem tehetnek róla, már nem a maguk urai a szerelmesek. Tehát finoman szóltunk nekik, hogy ezt most abba kéne hagyni, és Rickkel kéne foglalkozni egy kicsit. Ők persze azonnal zavarba jöttek, majd hebegtek mindenfélét, csak éppen értelmeset nem. Azonban mi összeszedettek voltunk, így hamar kerítettünk egy zseblámpát és nagyon alaposan megvizsgáltuk az ájult fiút. 

Az állapotát kétségbeejtőnek tituláltuk be. A lábánál nem vérzett annyira, de látszott rajta, hogy oda is kapott szúrást. A levágott karjáról meg ne is beszéljünk. Abból a sebből dőlt a vér. Nem tudtuk eldönteni, hogy mennyit vesztett, de abban mindketten biztosak voltunk, hogy ha azonnal nem teszünk valamit, meg is halhat. 

Viszont a házban uralkodó helyzettel sem voltunk tisztában. Halvány fogalmunk sem volt arról, hogy a gyilkos éppen merre szaladgál. Ez nagyon megijesztett minket. Lehetséges, hogy csak úgy lazán ki tudtunk volna sétálni a lakásból a kocsinkig, de az is benne volt a pakliban, hogy amint kilépünk az ajtón, kést szúrnak a szívünkbe. 

Végül nem kockáztattunk. Készítettünk egy gyors tervet, amelyben mindenki kapott szerepet. Az első lépést rögtön én kaptam. A dolgom annyi volt, hogy elő kellett kerítenek Jacket, ugyanis vele, sokkal egyszerűbben kijuthattunk a házból, hiszen ő volt a házigazda és nyilván sokkal jobban ismerte a járást, mint mi. És nem utolsó sorban, ő tudott nekünk fegyvereket adni, így egy esetleges támadás esetén nem a puszta kezünkkel kellett volna megvédeni magunkat.

Szerencsére egész hamar megtaláltam. Valahogy éreztem, hogy az üveges szobában lesz, ugyanis a legdrágább dolgok ott voltak. Ha az én házam lett volna, én is ebben a szobában várakoztam volna. Nagy mázlim volt, mert majdnem lelőtt. Én bolond, csendben akartam odaosonni, felmérni a helyzetet és csak utána mutatkozni. Ám ő észrevett és kérdezte, hogy ki van ott, de először nem válaszoltam. Viszont mikor egy puskacsővel néztem farkasszemet, azonnal megszólaltam. Utána egy röviden elmondtam a helyzetet, majd siettünk is vissza. Másik úton mentünk, ugyanis először bementünk a konyhába pár alapvető orvosi cuccért. Ott volt egy telefon is, azonnal lecsaptam rá, de csalódnom kellett. Az, hogy nem volt térerő, Jacket egyáltalán nem lepte meg. Ezek szerint ez itt mindennapos dolog. 

Húsz perccel távozásom után sikerült visszatérnem barátaimhoz nyomomban a házigazdával. Hatalmas sóhaj hagyta el mindenki száját. Már éppen arról fantáziáltak, hogy utánam indulnak, mert bajom eshetett. Én jót nevettem rajtuk, és kijelentettem, hogy nem szokásom bajban lenni, mire Oxána elkezdett fuldoklani a nevetéstől. Nagyon idiótán nézhettünk ki, de úgy tűnik, mi még ilyenkor is képesek vagyunk nevetni.  Ez a családias pillanat kb. 10 másodpercen belül véget is ért, azonnal rátértünk a Rickes problémára. A sebeket fertőtlenítettük, a karja helyét meg bekötöttük amennyire lehetett. Elég csálén festett a vállából kiálló textil darab, de legalább nem vérzett tovább. Greg megkérdezte, hogy nem kéne e vért juttatni a szervezetébe valamilyen módon, mire mi Jakubbal rögvest egymásra néztünk és vigyorogtunk egy hatalmasat. Eszünkbe jutott a tavalyi litván incidensem a tornaterembe, ahol kampós rám tört, majd majdnem megölt. Rengeteg vért veszítettem. Végül úgy éltem túl a merényletet, hogy Hakän itatott a saját véréből. Undorító volt, de életet mentett vele.

Miután a srácot rendbe szedtük, Jack adott nekünk pár használható fegyvert a fiókból.  Greg köszönte szépen, maradt a késeinél, Oxy egy pisztolyt vett el, Jakub és én pedig tőröket kaptunk. A következő percekben azt tárgyaltuk meg, hogy mégis mi módon araszoljunk ki a házból. Végül úgy döntöttünk, Jack viszi Ricket, elől Oxána és Jakub, hátul pedig Greg és én fedezünk. Még véletlenül sem raktuk őket egymás mellé vagy mögé. Így volt számunkra biztos a hangtalanság. Bár ezt a döntést a két érintett fél kicsit zokon vette, de beletörődtek, hogy amíg kiérünk valami biztonságos helyre, addig síri csend kell, hogy legyen. 

Hajnali egy. Tisztán hallottuk, ahogy ütött az óra. Elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy neki induljunk az ismeretlennek. Rettentő lassúsággal araszolgattunk előre. Szinte tyúklépésben haladtunk. Ez engem rendkívül idegesített. Eleve sem vagyok türelmes ember, de az a fél óra, amit a bejárati ajtóig bandukoltunk kész szenvedés volt. Elvileg kb. 100 métert kellett megtennünk, de rengetegszer megálltunk, mert zajt hallottunk valamerről. Ilyenkor vagy húsz másodpercig feszülten, csendben vártunk arra, hogy mi lesz, majd mentünk tovább. 

Az érzés, amikor kiléptünk  a bejárati ajtón, felbecsülhetetlen volt. Fújtunk egy nagyot, majd a kocsik felé vettük az irányt. Azt hittük, innen már nem történhet semmi. De szokásainkhoz híven ezt is elkiabáltuk. Az alakzatot tartottuk, de nem figyeltünk a környezetünkre. Így mikor odaértünk a kocsihoz és vártuk, amíg Ricket befektetik a csomagtartóba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy penge áll a karomban. Az istenit, gondoltam magamban. Először azt hittem Greg szórakozik, vagy bekattant a srác már le akartam oltani, mikor még egy pengét döfött belém valaki. Megfordultam és szemtől szemben álltam a gyilkosunkkal. 

Üvöltöttem egy hatalmasat, mire mindenki észhez tért. Azonnal ugrott Jakub és Oxána, hogy segítsen, viszont a bambulásból felocsúdott Greg így is megelőzte őket. Először láttam, hogy hogyan bánik a késekkel. Az állam leesett tőle. Olyan volt, mint egy vérbeli profi. Emlékszer, valamelyik beszélgetésünk alkalmával titokzatosan utalt rá, hogy nem idegenkedik a kések használatától, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire profin harcol velük. Így tehát nem is avatkoztam a harc menetébe, hagytam kibontakozni a barátom. Ő pedig nem okozott csalódást. A profizmusától a támadó is megingott egy kicsit, és egy bizonyos idő után jobbnak látta menekülni. Greg viszont ezt nem hagyta annyiban. Engedte elfutni a mocskot, viszont utána küldte a két kését, amik sebészi pontossággal mélyedtek az idegen hátába. Fel is üvöltött, majd nagyobb sebességre kapcsolt és eltűnt a fák között.

Mi pedig nem győztük dicsérni a srácot. Sosem láttam, még csak rámordulni se valakire, nemhogy kést dobni más hátába. Lehidaltam tőle. Ezen túl vele fogok edzeni szerintem. Na, de mindegy, a lényeg az, hogy utána már csak a kevés benzin miatt izgultunk, na meg a rendőrök miatt. De időben találtunk egy benzinkutat, úgyhogy tankoltunk majd a kórházig meg sem álltunk. Felrobogtunk Rickkel, akit azonnal meg is műtöttek. Azt még nem tudni, hogy kap e műkart, vagy félkarú rabló marad-e, majd eldönti, ha akarja. Annyi biztos, hogy ezt a kalandot túléltük mindannyian, és megismertük Greg harcos arcát is. Most pedig nagy szükségünk van egy hatalmas pihenőre, bár kétlem, hogy ezt az éjszakát valaha is kipihenjük...

Őrült szilveszter (PART 1)

Amikor tavaly azt írtam január elején, hogy ennél durvább szilveszterem nem volt és nem is lesz tévedtem. A mostani még egy fokkal vadabb volt. Annyival talán jobban végződtek a dolgok, hogy közülünk senki sem halt meg, bár ez csak a szerencsén múlott. Sőt, még összejött egy szerelmes párocska is, abból a két emberből, akikről sosem gondoltam volna. Mindent elmesélek, de csak szépen sorjában.

Először is, a nagy karácsonyi filmnéző maratonunkat kipihentük. 12 órákat aludtunk, plusz még ebéd után is ledőltünk minden nap. Totálisan feltöltődtünk energiával a szilveszteri bulira. Előre megszerveztük, hogy kocsival megyünk, Oxána vezet és öten leszünk. A rendőrnő, Jakub, Greg, Rick és én. 

Aznap kicsit korábban keltünk a szokottnál, ugyanis be kellett még vásárolnunk, mert csak illik vinni valamit, ha meghívtak. Aztán kettő körül elindultunk. Azért ilyen korán, mert viszonylag sokat, két órát kellett autókáznunk Jackhez. Nála volt a buli, ő pedig Rick haverja. Mire odaértünk be is sötétedett. Azt viszont kiszállás nélkül észrevettem, hogy nem egy hagyományos portára jöttünk és, hogy a ház hatalmas. 

Jack rögtön el is mondta, hogy mégy a déd mamájáé volt a porta és a ház is, azóta csak kisebb felújításokat hajtottak végre rajta. 

Aztán bementünk. A sejtésem nyomban beigazolódott. A hagyományos régi emléktárgyak és a modern technikai cuccok olyan brutálisan jó összhangban voltak, hogy azt elmondani lehetetlen. Az egyik szobában például a bent lévő dolgok 90%-az üveg volt és a finoman, üveggel kirakott falon volt egy plazma tv. Nagyon jól nézett ki. Vagy ott volt egy hálószoba. Egyik sarkában egy régimódi ágy volt, mellette egy fegyveres szekrényt, a szoba másik felében pedig egy fiók, amin modern pisztolyok és kések voltak. Ebből számomra kiderült az is, hogy a srác hivatásos vadász. Na meg hogy rocker. A szobája teli volt Hollywood Undeades cuccokkal.

Kis várakozás után megérkezett a többi vendég is. Elég nagy partit szervezett a srác, voltunk vagy negyvenen. Igen, negyvenen. A ház olyan nagy volt, hogy még így is simán elfértünk. A vendégek között voltak szimpatikus alakok, de olyanok is, akikkel szívem szerint nem is nagyon álltam volna szóba. De ez egy buli volt, tehát mindenkivel elvoltam amennyire tudtam. Úgy voltam vele, ha senki sem adja, majd elvonulok egy üveg whiskyvel. Ugyanis annyi pia volt, hogy ennyit én még életemben nem láttam egy helyen. Jakubbal rögtön el is csentünk egy üveggel a jagerből, ugyanis nekünk az a kedvencünk. 

Később beindult az igazi buli. Lehetett filmet nézni, társasozni, táncolni, meg amit akart csinálni az ember. Mi három felé szakadtunk. Oxána elment csevegni egy csajjal, Rick és Greg elmentek X-boxozni, mi Jakubbal pedig bátrak voltunk és beálltunk a táncba. Utána pókereztünk és römiztünk is, majd a karaokét is kipróbáltuk. Megállapítottam magamban, hogy ez a litván focizta gyerek óriási partyarc.

A dolgok a játékok után kezdtek elvadulni. Már eleget ivott mindenki ahhoz, hogy hülyeségeket csináljon, és ne figyeljen annyira magára. Bennünk is volt alkohol, de még annyira nem sok, hogy ne tudjunk magunkról. Éppen egy ütős horror filmet néztünk, amikor kiment a biztosíték. Miért is ment ki? -kérdeztük. Ja, hát persze, odakint hatalmas vihar volt. csak ez eddig nem tűnt fel senkinek. A biztosítékot meg odakint lehet felkapcsolni. Csodás. De ki menjen ki?  Ezen szépen össze is vesztek sokan, sőt egymásnak is estek. Na, itt mi jobbnak láttuk távozni és elindultunk megkeresni Jacket, hogy bunyó van. Össze is futottunk vele, de ő más miatt aggódott.

Azt mondta, a biztosítékot már megnézte, és nem lecsaptuk, hanem valaki tönkretette. Utána pedig elmondta, hogy nagyon fél, hogy a szóbeszéd igaz, miszerint a két éve körözött gyilkos még itt lakik a házhoz közeli erdőben és akármikor elkezdhet újra ölni. Ezen derültünk egyet, mert mi is hallottuk már ezt a pletykát, de különösebben nem foglalkoztunk sose vele. Persze azért nem nevettünk Jack képébe, mert Litvániában is történtek ám érdekes dolgok, amelyek elvileg csak legendák voltak.

De azért biztos, ami biztos alapon útra keltünk a házban felderíteni a többieket. Ez az akció hozta a legtöbb eseményt számunkra. Nem volt nálunk semmi világító dolog, így hangok és tapintás alapján tájékozódtunk. Nem kis erőfeszítéssel eljutottunk az üveges szobába, mert mintha Ricket hallottuk volna kiáltani ott, de tévedtünk. Nem volt ott senki. Kicsit megpihentünk, kilestünk az ablakon. Kinyitottam, de azonnal be is csuktam, mert odakint villámlott egy hatalmasat és az eső is befelé vágott. 

A kudarcba fulladt Rick keresés után Greg volt a következő, akit elkezdtünk keresni. Itt már sikerrel jártunk, de ezt az idegrendszerünk nem köszönte meg. Ugyanis eltapogatóztunk a régi háló felé, mert óriási sikolyokat hallottunk onnan és megijedtünk, mert Oxána hangját véltük felismerni. Mikor odaértünk, rájöttünk, hogy a félelmünk beigazolódott. A  rendőrnő éppen halkan nyögdécselt. De nem úgy, mintha bántanák. Majd csend lett. Utána meg mintha olyan hangot hallottunk volna, mint amikor valaki smárol. Teljesen összezavarodtunk. Aztán eszembe jutott a fiók. Fegyverek, lámpások, gyufák. 

Úgy döntöttünk, csendben maradunk, mert nem tudhatjuk, hogy kikkel lesz dolgunk. Nagyon halkan előkerítettünk egy nagynak tűnő gyertyát majd meggyújtottuk és izgatottan felnéztünk.

A látvány nagyon meglepett minket. Egyszerre volt kedvünk nevetni és elájulni a sokktól. Greg és Oxána ott falták egymást tőlünk pár méterre. Ezen akartunk nevetni, ám nem néztek ki olyan mulatságosan, mert Oxána vérzett, Greg kezeiben meg tűhegyes kések voltak. Előttük feküdt a padlón az ájult Rick, vérző lábbal, a jobb karja tőle ötlépésnyire hevert. Az ajtóig pedig egy vércsík vezetett. Egyszerre bukott ki belőlünk, hogy itt mégis mi a fészkes fene történt. A választ mindenki Oxytól várta, ám ő csak könnyezett és hápogott. Végül Greg törte meg a csendet. Elmondta nekünk, hogy éppen Oxánával beszélgettek, mikor berontott Rick segítségért kiáltozva, nyomában egy idegennel. A következő pillanatban az idegen nekiesett a rejtegetett srácnak, majd levágta a karját. Ezt folytatta is volna, de Greg előszedett a modern fegyverek közül pár számára szimpatikus kést és hátba szúrta az idegent, aki addigra már felügyelőnővel harcolt. A vége az lett, hogy az alak nyögött egy hatalmasat, majd kitámolygott a szobából. Ez után pedig végre kimondták egymás előtt, hogy megőrülnek egymásért Oxánával és nagyon féltették egymást. Rick bezzeg eszükbe se jutott... 

Viszont itt még nem volt vége az eseményeknek. Mi lett Rickkel? Mikor lett áram, ha lett egyáltalán? Hogyan jutottunk ki és haza? Később kiderül.... Folytatjuk...