Rick

Mikor visszatértem megesküdtem, hogy úgy fogok újra élni, mint egy hétköznapi diák. Ennek ellenére a mai napom egyáltalán nem hasonlított egy átlagos tanuló hétfőjéhez. Ugyanis ma az iskolát hanyagoltam, helyette Oxánával elmentem kiszabadítani Ricket. Természetesen Thomas, Greg és Dányi's Son is velünk akart jönni, de a nevelő anyám lebeszélte őket erről, azzal az indokkal, hogy ő nem orvos, nem igazolhatja mindenki hiányzását. Még abban sem biztos, hogy az enyém el fogják fogadni így, hogy ő írta.

Szó mi szó, engem hidegen hagyott az igazolásos dolog, így vele mentem. A srác nem tudta pontosan megmondani, hogy hol van, ugyanis bepánikolt, kiment az utcára majd egy bolt pincéjében elbújt. Csak nem számolt azzal, hogy a bolt esetleg este bezár és a tulaj a pincét is zárja. Tehát a szerencsés onnan hívta fel a barátját, hogy baj van, a másik srác meg azonnal cselekedett. Levágatta a haját, elment Rickhez a ruháiért majd következő naptól a bőrébe bújt. 

Útközben felkészültünk a lehető legrosszabbra. Egy kiéhezett, szomjazott, csont sovány, beteg, barátságtalan  gyerekre, akit érthetetlenül nem is keresték még a szülei a két hét során. 

Szerencsére nem volt sok idő, amíg odataláltunk, a külföldön töltött idő alatt rengeteget fejlődött a tájékozódási készségem, így a "van ott egy nagy fa" utasítást is viszonylag hamar követni tudtam. A pincébe való lejutás már érdekesebb volt. A bolt tulajdonosa egy kedves öregúr volt, tehát nem nagyon akartuk ijesztgetni meg hasonlók. Szóval Oxána leállt vele beszélgetni, míg én elcsentem a kulcsát (hála az égnek elég süket volt szegény) és lementem a barátunkért.

Nagy megkönnyebbülés ért, mikor beléptem és láttam, hogy senki sem akart fejbe vágni egy vascsővel és egyébbel, hanem az egyik sarokban egy teljesen hétköznapinak tűnő tinédzser srác ült és evett valamit. Amint meglátott, majdnem örömujjongásban tört ki, de látva az arcom szerencsére időben kapcsolt. Elsuttogtam neki, hogy mi a helyzet, és hogy majd megbeszélünk mindent, ha észrevétlenül kijut innen. Mikor felértünk megállítottam a sarokban, majd, mint aki eddig nézelődött odamentem az öregúrhoz és megkértem, hogy mutassa meg, merre van a mosdó. Óriási kő esett le a szívemről, mikor a másik irányba indult el és nem abba, ahol Rick állt. Ezzel mindent elszúrhattam volna, de mázlimra nem így történt. 

Öt perccel később már az utcán baktattunk, mint három jó barát. Vidám kis társaság voltunk. El is határoztuk, hogy viszonylag sok időnk van még délutánig, amikor is a többiek meglátogatnak majd miket. A kajára várás közben kicsit jobban megismerkedtünk Rickkel. Mint kiderült, a szülei azért nem keresték, mert szinte nincsenek is. Az anyjával él együtt, aki jelenleg Amerikában dolgozik két hónapig. Nagyon bátor asszony lehet, hogy így itt merte hagyni szegény gyereket. De ez van, úgy tűnik, még egy bő hónapig nekünk kell gondoskodnunk a srác épségéről. Ami nem lesz olyan nehéz, ugyanis ahogy mesélt magáról, számunkra kiderült, hogy egy nem túl nagyigényű, rendes emberrel van dolgunk. Így nagyon könnyű lesz vele együttműködni és ő is inkább szeretne nekünk segíteni, mint azt várni, hogy rejtegessük. Természetesen bevettük a csapatba, ha már a barátai is velünk vannak, de egy darabig még biztosan nem mutatkozhat nyilvánosság előtt. Pontosabban, egészen addig, amíg ki nem derítjük, hogy ki akarja megölni. A beszélgetés vége felé az is kiderült róla, hogy hasonló kajákat szeretünk és filmek terén is nagyon hasonló az ízlésünk így végre nem egyedül kell majd késő este horrorokat néznem és Oxánával is lesz, aki sci-fi sorozatokat nézzen. Egyszóval nagyon rokonszenvesnek találtuk Ricket már az első beszélgetés után.

A barátok mikor megékeztek, leírhatatlanul örültek. Nagyon sok fajta emberi örömöt láttam már életem során, de ilyet még soha. Egy ember, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, kiderül, hogy él és találkozol vele. Hatalmas életérzés lehet. Így egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy üvöltenek, mint a fába szorult féreg, ütik-vágják egymást, és sok nevetés közepette elmesélik egymásnak, hogy kivel mi történt az eset óta. Mi pedig csak néztünk és vigyorogtunk Oxánával és megállapítottuk, hogy milyen szerencsések vagyunk. Sikerült találni egy csoportot, aki hisz nekem és segít kinyomozni egy ügyet, ami az ártatlanságom igazolja. És ami a legjobb, hogy az utolsó tag is közénk való...

Most akkor ki halt meg?

A tegnapra összehívott kupaktanácsunk során érdekesebbnél érdekesebb dolgokra jöttünk rá. Ezek közül a legmegdöbbentőbb az volt, hogy véleményünk szerint Rick életben van, szóval a gyilkos nem a kiszemelt áldozattal végzett. Ezt először mi sem akartuk elhinni, de Gregnek több mint meggyőző bizonyítékai voltak erről, és Oxána is találkozott már hasonló esettel.

Pár órával korábban még vidáman ültünk a kanapén és ismerkedtünk. Oxánának volt elméletileg a legnehezebb dolga, de úgy láttam élvezte a dolgot. Tény, hogy "gyerekekkel" kellett most foglalkoznia, ez egyáltalán nem része a munkájának, de nagyon jól vette az akadályt. Meg sem látszott rajta, hogy rendőr a valóságban. Profin alakította az elején a vidám, fiatal, egyedülálló anyukát. A tegnapi piszkálódásom hatására még sütit is sütött nekünk. Majd mikor úgy érezte, hogy a srácok megbarátkoztak vele, leült és elmondta, hogy ki is ő. A fiúk reakciója kicsit kiakasztott minket, ugyanis fapofával végighallgatták az egészet, egy cseppet sem lepődtek meg rajta. Ezek szerint velem kapcsolatban, már semmi sem meglepő az embereknek. 

Utána Greg ismertette azt a kevés tájékoztatást, amik ők tudtak. Körülbelül annyiban voltak biztosak, hogy nem én voltam és, hogy nem Rick a halott. Az elsőt mi is tudtuk, de a második állításukon néztünk egy nagyot. Nem ő halt volna meg? Akkor mégis ki, és miért? Rögtön rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel bennünk. 

Viszont a kérdések megválaszolása előtt meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy valóban helytálló e ez az állítás a fiúval kapcsolatban. Kis kutakodás után rájöttünk, hogy Rick nagyon amatőr rejtőzködő. Ugyanis kipróbáltuk a lehető legegyszerűbb dolgot, amit csak el tudtunk képzelni. Felhívtuk telefonon. Ő pedig nemes egyszerűséggel felvette és beleszólt. Mi Oxánával majd megfulladtunk a nevetéstől, míg a fiúk megindítottak egy káromkodás rohamot a telefon másik végén lévő ember ellen.

Aztán áttértünk kicsivel fontosabb dolgokra is. Például, hogy merre bujkál és mégis miért? A története nagyon egyszerű volt. Két hete azt érzi, hogy valaki követi és az életére akar törni. Nem tud róla, hogy nézeteltérése lenne valakivel, vagy valaki utálná őt, de ennek ellenére közvetlen veszélyben érzi magát még mindig. Nekünk elmondta, hogy hol van, de ez egyelőre a mi titkunk marad. Egészen addig, amíg nem hozzuk ki onnan és nem helyezzük biztonságba Oxána mellé. 

A másik kérdésre, hogy mégis ki a halott, annyit tudott mondani, hogy egy nagyon jó barátja volt, aki vállalta az életét kockára téve, hogy Ricknek áll. Nem volt nehéz dolga, ugyanis nagyon hasonlítottak egymásra, sokan össze is keverték őket. Így nem kellett sokat változtatnia magán, ahhoz hogy teljesen úgy nézzen ki, mint a barátja. Már bő egy hete járt iskolába Rick helyett, mikor bekövetkezett az, amitől a legjobban féltek. A titkos ellenség lecsapott. Elméletileg azt beszélték meg a srácok, hogy majd az ál Rick lefotózza a támadót (ha lesz támadás) és megoldják az ügyet. Csakhogy ez ennél sokkal komolyabb dolog. Nagyon kezdők a fiúk. A magán akciójukkal elérték, hogy egy ártatlan embert akármikor letartóztathatnak, és egy ártatlan embert elvesztettek. 

Így, hogy kiderült az igazság, van bizonyítékunk a halott valódi személyéről, viszont ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Ide kell hoznunk Ricket, alaposan elbeszélgetni vele, megmutatni a rendőrségnek, majd Oxána mellé helyezni, mert akkor tuti nem meri bántani senki... 

Egy szövetség alakulóban..

Az utóbbi két nap alatt bő 20 évet öregedtem. Az itteni rendőrségi kihallgatás, beszélgetés sokkal kimerítőbb, mint odakint volt. Mondjuk erre számítottam, mivel elég rossz híre van országon belül a közbiztonságiaknak. De a különbség mértéke elképesztő volt. Míg odakint próbáltak megértőek lenni velem, megpróbálták úgy nézni a dolgokat, ahogy én láttam, hátha azzal segítik az ügy előrehaladását, itt egy saját verziót erőltettek. Nem is voltak kíváncsiak semmire a saját szemszögemből, az sem érdekelte őket, hogy mit és hogyan találtam, csak arra, hogy ott voltam, és tilosban jártam. Nem is akarják, hogy kiderüljön az igazság, könnyebb azonnal megvádolniuk engem és ezzel ügy letudva. Mondhatom szép a hozzáállásuk és igazán tisztes munkavégző polgárok.

Ezeken a dolgokon elég keményen kiakadtam, de jó két óra múlva mégis vidáman távoztam. Nagyon meglepett a döntésük, de nem csuktak le. Még.. Hazaküldtek azzal, hogy még meg kell vizsgálniuk az ügyet, de szerintük teljesen egyértelmű, ami történt. Viszont így tudtam beszélni Oxánával, aki nagyon lehordott a történtek miatt. Tudja, hogy nem én tehetek a dolgokról, viszont abban teljesen igaza van, hogy nem kellett volna már a második hetemben balhéba keveredni.

Azért utána előtörtek belőle is az anyai ösztönök, ott babusgatott, rendelt pizzát és 5 percenként megkérdezte, hogy hogyan érzem magam. Este aktivizáltuk magunkat és beszéltünk a dologról Jakubbal majd később Jaxszel. Ha komolyra fordul az ügy, valószínű, hogy Shöle idejön, mint ügyvéd és megtesz minden tőle telhetőt értem.

Tegnap a suliban extrán rosszul éreztem magam. Többször tört rám a hányinger és a fejfájás, mint valaha. A mutogató ujjakból és vádló tekintetekből pedig extrán sokat kaptam. Még az a pár barátom sem tudott felvidítani, akiknek eddig mindig sikerült. A nap végére viszont egész jó kedvem lett. Ugyanis ritka nagy meglepetésben volt részem. Itt tartózkodásom során végre történt egy olyan dolog, ami teljesen őszintén meglepett, és jól is esett. Az utolsó órám előtt egyedül bandukoltam  a folyosón, próbáltam minél jobban elkülönülni az emberektől. Pár ember ezt kiszúrta, majd a következő pillanatban már egy háromfős csoport állta az utam. Nem tűntek számomra túl fenyegetőnek, de azért felkészültem  a legrosszabbra. Szerencsére feleslegesen aggódtam.

Rögtön bemutatkoztak mind a hárman, majd elmondták, mit akarnak tőlem. A szószólójuk Greg volt, akit már pár nappal ezelőtt kiszúrtam, koromsötét szeme, nagyon sötét haja, magassága és meglehetősen sápadt, fehér bőre miatt. A srác lehetne akár vámpír is, (de nagyon remélem, hogy ilyen fajta meglepetés nem fog érni.) A másiknak inkább a neve volt különleges. Úgy hívták, hogy Dányi's Son, elég fura figura volt és ráadásul eléggé néma is. A harmadik srác pedig teljesen hétköznapi volt. Róla annyit tudtam meg, hogy Thomasnak hívják, és alapból is elég csendes. Úgyhogy a  legtöbbet Greggel kommunikáltam.

 Már az elején rájöttem, hogy semmi rossz szándékuk nincs, sőt kérni szeretnének valamit. Végig is hallgattam őket, mert tulajdonképpen egész értelmesnek tűntek és nem is akartak kinyírni. A sztorijuk nagyon egyértelmű volt. Képtelenek elhinni, hogy én, egy diák öltem volna meg Ricket. Másrészt az utóbbi időben történtek furcsa dolgok az áldozattal. Így elkezdtek kutakodni kicsit, de megakadtak. Teljesen tanácstalanok, viszont hallották, hogy miket csináltam, mikor megszöktem és most szeretnék, hogy segítsek nekik. Természetesen azonnal igent mondtam, mivel nekem is érdekem, hogy kiderüljön az igazság, és szükségem van olyan emberekre, akik hisznek az ártatlanságomban. Ennek a döntésnek az eredményeképp szombaton kupaktanácsot rendezünk nálam. Megismerkednek a srácok Oxánával és Jakubbal, majd kitalálunk valamit és kiderítjük az igazságot Rick halálával kapcsolatban. 

Jaj nekem, ég veled Rick.

Sikerült. Véleményem szerint ma sikeresen túl vagyok az aktuális havi mélypontomon. Sok tényező játszott ebben közre, és valami oknál fogva egyikről sem én tehetek, de engem vádolnak a történtek miatt. Legjobban az bánt, hogy nem kis tini bajokról volt itt szó, például egy szerelmi történet, veszekedés vagy ilyenek. Hanem egész konkrétan az történt, hogy a 6. óra utáni szünetben meggyilkoltak egy új diákot.

Eleve rosszul indult a mai napom. Nehezen ébredtem, Oxána elfelejtett felkelteni, így elkéstem a suliból. Pechemre matek óra ilyenkor az első, egyszóval nagyon le lettem cseszve. Aztán pár értelmes osztály és évfolyamtársam kötekedett velem végig az órák alatt, így nagy megkönnyebülés volt azt, hogy eljutottunk a dupla tesi óráig. De sajnos azt sem élveztem. Tény, hogy nem vagyok valami nagy focista, de az azért mégis csak túlzás, hogy egész órán kb. egyszer érek a labdába, és abból is öngólt rúgok. Hatodik órára füstölögve mentem be, és ez a hangulat kitartott a tanóra végéig. De ami utána következett, az felülmúlt minden eddigi apró problémát és idegesítő tényezőt is.

Szükségem volt némi levegőre, ugyanis egy meglehetősen kicsi teremben vagyunk magyar órán, ráadásul ilyenkor két irodalmat tartunk egyben. Ezért kimentem a szokásos tuskómentes övezetembe, megnyugodni kicsit. Azonban ez nem sikerült, ugyanis több gyanús dolgot véltem felfedezni útközben. Először is azt hittem eddig, hogy csak én használom lehiggadásra a padlás nevezetű helységet az iskola tanulói közül, de tévednem kellett, mert az ajtó nyitva volt. Természetesen, ilyen ideg állapotban ez engem nem tudott érdekelni, tehát bementem, majd felmásztam  a lépcsőn. Útközben elfogott egy szokatlanul erős rossz előérzet, de ezzel sem törődtem. Amint felértem, megindulta a szokott ablak melletti padhoz, )amit isten tudja mikor pakoltak fel oda, ronda, poros pad volt, de szerettem rajta ülni.)

Félúton megakadtam. A padon volt egy test. Messziről azt hittem, egy srác van rajta, aki unta az órát, feljött és sikeresen elaludt. Már pörgettem magamban a gondolatokat, hogy mi módon fogom leimádkozni onnan. Erre viszont nem volt szükségem. Mikor közelebb értem hozzá, láttam, hogy valami természetellenes van a tartásában. Majd még közelebbről láttam őt. A látvány leírhatatlanul durva volt. Komolyan mondom, a szökésem alatt nem találkoztam ilyen durva holttesttel. Nem elég, hogy egy kés állt a szívében és csupa vár volt a gyerek, még az elkövető ráért össze vissza vagdalni a testét és belevésni dolgokat. Nehezemre esett felismerni a halottat, pedig ismertem, nem is olyan régről. A felismerés után pedig még jobban kiakadtam.

Rick volt az. Körülbelül két hete ismertem meg, a gólyabálon. Unatkoztam, és hozzácsapódtam egy bandához, melynek a tagja volt. Nem sok közös élményünk volt, így annyira sokra nem emlékszem vele kapcsolatban. Két dologra biztosan. 
1. Az ő nevét nem tudtam az este megjegyezni semmilyen módon.
2. Barátságos, rendes gyerek volt, kb. a légynek sem ártott, így tuti nem szolgált erre rá. 

Az első sokk után persze azonnal rohantam és szóltam egy útba eső felnőttnek. Ő feljött, megnézte, majd mentőt hívott. Utána kijött a rendőrség is, és legnagyobb meglepetésemre elvittek. Hát persze, én szőke. Elvileg tiltott hely a padlás, senki sem mehet fel oda, én pedig nemhogy ezt megszegtem, még találtam ott egy hullát is, így valószínű, hogy azt hiszik, én öltem meg. Egyszóval most nagyon nagy bajban vagyok. Holnap, hogy védem meg magam, illetve mit csinálok majd? Másrészt még ezzel nem volt vége a dolognak, tehát tuti keresni fognak még a rendőrök. Valamit ki kell találnom.. Gyorsan..

Nem is olyan könnyű itt...

Mikor visszajöttem Magyarországra, az első gondolatom az volt, hogy na végre, vége van minden rossznak. Azt hittem, örömmel megyek majd minden nap újra a társaim közé, ugyanolyan jól megleszünk mint mikor itt voltam és nem lesz semmi bajom az órarendemen és a nap végi elfáradásaimon kívül. Sajnos tévedtem. Egy év alatt minden más lett. 

Az alapvető problémák szerencsére ugyanazok, mint voltak. Mindennapi veszekedések, seggfejek és rengeteg tanulnivaló. Viszont idén kicsit bonyolódott a helyzet. Több van mindenből, ráadásul sok új embert kell még megismernie mindenkinek, nem is beszélve arról, hogy még én is bekerültem  a képbe. Néhány ember kifejezetten örült annak, hogy visszajöttem, ők azonnal befogadtak és ugyanúgy beszélnek velem mint azelőtt. Aztán vannak, főleg elsősök, akik úgy néznek rám, mintha Jézus Krisztus lennék. Bámulnak, mint akik még nem láttak fehér embert, és ha megszólítom őket, vagy kérdezek tőlük kb. válaszolni nem tudnak úgy remegnek és zavarban vannak. Nagyon idegesítőek. Szerencsére az osztálybeli elsősök nem ilyenek. 
Harmadrészt vannak azok, akik kifejezetten nem örülnek, hogy megint itt vagyok és szerintük csak a bajt hoztam vissza. Tisztában voltam vele, hogy lesz ilyen, de azt hittem, hogy nem lesz ennyire durva. Még jó, hogy azokat az embereket eleve is utáltam, akik ennek hangot adnak. 

Időközben, hogy némi testedzést folytassak, csatlakoztam az iskola kézilabda csapatához. Első alkalommal meglepetten láttam, hogy nem a tavalyi edzőnk van, hanem a tesi tanárunk. Akkor már tudtam, hogy a kondíciómmal nem lesz majd baj. Egyszóval Mr. Kayce jó tanár, kihozza belőlünk a maximumot. Sajnos a heti sikerélményeim itt véget is értek. A magyartól szokás szerint a falra tudnék mászni, pláne most, hogy a bibliáról és a görögökről van ott szó. A többi óra pedig egyenesen borzalmas, az angolt kivéve. Azt még mindig bírom. Gondolom azért, mert tavaly,  külföldön végig azt használtam, így gyakorlatom van egy kevés. 

A hét alatt pedig rádöbbentem nem egy dologra. 
1.   Utálok iskolába járni, pár ember motivál csak, hogy ne lépjek le ismét.
 Ez lehet kicsit heves, elhamarkodott gondolat, de néha komolyan úgy éreztem, hogy én most visszamegyek Jakubhoz, és ott folytatom a sulit.

2. Internet kapcsolat nélkül meghalok. Ugyanis minden nap beszélek Jabubbal és Jaxszel is. A héten kb. kétszer fel kell vidítsanak és életet kell, hogy leheljenek belém virtuálisan, ugyanis vannak olyan bajaim, amikről nem lenne célszerű az osztálytárs barátaimnak beszámolni.

3. Ty... A legdurvább felismerésem volt a héten. Azonban mostmár biztosan tudom, hogy ő volt az. Őt láttam az álmaimban, ő mentett meg nem egyszer. Azaz, ő fog. Ugyanis a jövőt láttam még anno Shöle gyógyszerei miatt. Ezek szerint a benne szereplő emberek valódiak, akkor lehet hogy az események is meg fognak történni? Elég valószínű szerintem. Azt viszont nem tudom, hogy ez ellen tudok e tenni valamit, mert nem akarom, hogy öldöklő gyilkos banda legyen belőlünk. Ezen még gondolkodnom kell.

Túl az első héten

Sikerült! Az első itthon töltött hetem túléltem. Nem kötött belém, nem akart megölni senki sem és még Oxána is megérkezett időközben. Egyszóval, a vártnál sokkal könnyebben vettem az akadályokat a hét folyamán, és a többiek is sokkal jobban reagáltak a dolgokra mint arra számítottam. Végre valami sikerült nekem.

Viszont nem hétfőn mutatkoztam ismét a suliban, hanem ezt szerdára halasztottam, ugyanis kicsit megfáztam és jó állapotban akartam újrakezdeni a dolgokat. A döbbenet akkor is határozottan megvolt. Első óra történelem volt, örültem neki, mert a töri tanárunk már tavaly is tanított minket, így éreztem rá esélyt, hogy átmegy majd az óra beszélgetésbe. Ebben igazam is lett, mert mikor pár perc késéssel bekopogtam, nem tudták mire vélni a dolgot, ugyanis elméletileg nem volt hiányzó tanuló. Majd mikor bevonultam a terembe, (mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga) és automatikusan leültem az első olyan padba ahol volt valaki más is, elnézést kértem a késésért és előpakoltam. A többiek és a tanárunk szemei majd kiestek a helyükről. Én pedig képtelen voltam kinyögni egy szót is. Nagy nehezen pár perc bámulás után, mikor már az újaknak is feltűnt, hogy valami nagyon nem stimmel,  hebegtem egy sziasztokot. Aztán, mint ha bomba robbant volna, felgyorsult minden. Evie és Dorothy úgy magához ölelt, hogy majd megfulladtam. Judy sírt, tiszta nedves lett a pulcsim tőle. Szerencsére senki sem támadt rám azzal, hogy mi a francot keresek itt és miért nem haltam meg. Utána mint sejtettem, elment az óra azzal, hogy kérdezgettek ezt azt. Elmeséltem mindent, amit csináltam és átéltem a hónapok alatt. Az új embereknek pedig bemutatkoztam mint új osztálytársuk.

Közben volt pár pillanat amikor majdnem sokkot kaptam. Az egyik srác például Ty és ráadásul úgy is néz ki mint a banda irányítója az álmokból. Kicsit durva volt erre ráeszmélni, de remélem tévedek. Elég nehezen nézném ki belőle, hogy a jövőben egy patkány képű gyereket és egy gyilkost kutasson fel. De sosem lehet tudni. Egyenlőre óvatos leszek vele, mert nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Rajta kívül még kicsit jobban megismertem Isaact és Bettyt. Isaac tipikus segítőkész, jófej figura, tehát úgy érzem jó döntés volt gondolkodás nélkül mellé telepedni törin. Bettyt pedig régebb óta ismerem, mint kiderült, átjött egy másik suliból és ide került. 

Suli után találkoztunk Oxánával és elmentünk ebédelni. Ekkor már nem is akartam elrejtőzni, úgy voltam vele, most már tudhatjátok, visszatértem. Fantasztikus érzés volt...

Visszatérésre készen

Hétfő. A nap ,ami a jövőm eldönti. Lelkiekben fel kell készülnöm a holnapi nap folyamán mindenre. Ugyanis fogalmam sincs, hogy holnapután vajon örömmel, ölelésekkel fognak e köszönteni, vagy rögtön kést nyomnak a szívembe. Már most totál ideges vagyok, pedig jó lenne teljesen kipihent, vidám, természetes formát mutatni majd magamból. Az elmúlt hónapok során úgyis eleget voltam a kelleténél feszültebb, rosszkedvűbb, gyilkos hangulatúbb. Szóval ma este alszom egy hatalmasat, aztán holnap átgondolok mindent. 

A legnagyobb problémám a lakás. Ugyanis a ház, vele együtt az összes régi cuccom megmaradt, de se villany, se gáz, se víz. Most a maradék pénzemből kibéreltem egy szobát az új hotelban. De ez nagyon drága, úgyhogy sokáig nem tudom itt meghúzni magam. Szerencsére ez a gond is előreláthatólag meg fog oldódni legkésőbb egy hónapon belül. A pénzem két heti szállásra még elég, utána szükség esetén Hernandónál leszek. Utána, mert a szerencse úgy akarta, Oxánával fogok lakni. Ugyanis egy hivatalos szakmai ügyben ideküldték az országba, azzal a kikötéssel, hogy a főhadiszállását ne nagy városban tegye le. Ez a hely pedig kiválóan alkalmas volt neki,  és mivel Jakub elmondta neki a bajom a volt otthonommal, úgy döntött, kivesz egy bér lakást.

Mi több, a szüleim nemhogy elköltöztek, külföldre mentek, úgyhogy jelenleg hivatalosan is árvának számítok. Oxána pedig kérelmezni fogja az örökbe fogadásom, így a nevelő anyám lesz. Ennek nagyon örülök, hiszen ismerem őt, nem kell előtte titkolnom a dolgaim, és nem is leszünk útban egymásnak, csak én is tudok majd lakni valahol. Emellett a szülői értekezletekre és egyéb hivatalos programokra eltud majd jönni, és ha igazolni kell engem, lesz papíron anyám, így nem fognak furcsállni. Ez óriási mértékben meg fogja könnyíteni az életem egy darabig. Remélem minél tovább marad majd itt.

A hétfői vész viszont közelebb van. Tulajdonképpen halvány dunsztom sincs, hogy miként sétáljak be az osztályba teljesen hétköznapian. A legjobb az lenne, ha a régi barátaim Evie, Frank, Judy és Dorothy nem szedné le a fejem annyira, inkább örülnének, hogy életben látnak. De el sem tudom előre képzelni a reakciójukat. A többiektől annyira nem félek, szerintem javarészt már el is felejtettek, amivel nincs is semmi gond. Így őket talán nem is dúlja majd fel a dolog. Az új gyereket meg totál hidegen hagynak. Nem is ismertem őket, ők sem engem, így tőlük nincs miért félnem. Max. jól megbámulnak majd, erre majd készülök pár frappáns beszólással ami reményeim szerint oltja majd a feszültséget. De azért előtte kicsit jobban megnézem őket magamnak. Ezért szeretem a közösségi oldalakat főként. Nem ismerek valakit, de tudom, hogy majd fogom, hát megnézem előre, hogy mire számítsak. Szórakoztató délután elébe nézek. Na meg, Hernando már tud róluk pár dolgot mesélni.