Túlélők karácsonya

A karácsonyt meglehetősen pesszimistán vártam. A tavalyi ünnepekből kiindulva nem is csoda. Egy éve ezen a héten veszítettem el a két unokatesómat, Adriant és Nicket. Viszont az idén valahogy eddig még nem történt semmi borzasztó dolog. Eddig.

Az iskolai botrányunkon Oxána egyáltalán nem borult ki. Sőt, azt csodálta, hogy volt annyi önuralmunk, hogy nem nyírtuk ki azonnal. Szerinte nyugodtan megtehettük volna. Ezt az ügyet ennyivel le is tudtuk. Beszélgettünk este egy hatalmasat, kialudtuk magunkat, következő nap elmentünk úszni és el is felejtettünk mindent.

A szentestét négyesben töltöttük, Oxána, Rick, Jakub és én. Oxy főzött valami halféleséget, de a vége az lett, hogy rendeltünk egy csomó pizzát. Valószínű, hogy a rendőrnő a konyhán kívül mindenhol helyt áll. Utána pedig film estét tartottunk. Megnéztünk vagy nyolc filmet egyhuzamban, egy kis horror, vígjáték, fantasy alapon haladva. Reggelre totál kimerülten feküdtünk le és aludtunk vagy délután fél négyig. Számunkra ez volt a nagy ünneplés. Nem zavart minket, senkit, elfelejthettünk minden gondot, és együtt is voltunk.

Karácsony másnapján áthívtuk Greget, Thomast és Dányi's Sont is. Közös erővel sikerült főznünk valamit, ami leginkább csirkepörköltre hasonlított. Az ünnepi ebéd után meg társas játékokkal játszottunk. Előkerült az activity, ki nevet a végén, a póker készlet és még hasonló játékok. Úgy beindultunk, hogy totális sokként ért minket az információ, hogy már este tíz van. Így abbahagytuk a játszadozást. Fantasztikus délután volt. Egyetlen negatív szó nem hagyta el a szánkat, majd kipukkadtunk a nevetéstől és látszott rajtunk, hogy egy igazi nagy csapat vagyunk. 

Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy szilveszterkor elmegyünk bulizni. Kicsit vonakodtam az ötlettől, mert a tavalyi buli egyáltalán nem úgy sült el, ahogy azt terveztem, de végül meggyőztek. Az, hogy hányan megyünk még nem végleges, de annyi biztos, hogy Rick, Oxána, Jakub, Greg és én megyünk. Azt meg csak remélni tudom, hogy semmi rossz sem fog történni velünk.

A legvadabb Péntek

A múlt heti incidensek után ez a hét teljes nyugalomban telt. A litván srácot átalakítottuk belőlem Rickké.  Így már kötött bele senki sem, sőt már egész jól beilleszkedett ő is. Persze nem mertük egyedül hagyni egy pillanatra sem. Ty szinte mindig mellette volt. A hetet Greg, Rick és én is megúsztuk botrány nélkül. Egészen idáig. Most viszont nagyon durván sokkos állapotban vagyunk még mind a hárman. Ugyanis kis híján kinyírtak minket. És ami durvább. Megvédtük magunkat, de minket akarnak felelősségre vonni a dolgokért.

Minden úgy kezdődött, mint egy átlagos téli szünet előtti utolsó napon. Hullafáradtan vonszolta be magát az egész osztály az első órára. A mai nap már nem volt ott Jakub a másomnak, így én szívtam törin. Nem is emlékszem rá, hogy mi történt azon az órán, ugyanis Tyjal végig aludtuk az egészet. Aztán a második, majd a harmadik órát is. Ezután durvult el a napunk...

Szokás szerint meguntam az osztályom, így felmentem a második emeletre beszélgetni Rickkel és Greggel. Éppen a tegnap esti Milan meccset tárgyaltuk ki, mikor egy, a folyosón lévő diákok alapzajánál erősebb hang csapott meg minket. Elnéztem Rick válla felett és lefagytam. Ugyanis ott áll tőlem három méterre a patkányképű. De nem ám úgy original  módon. Ott volt a kezében egy pisztoly, amit egyenesen a szemem közé fogott. A következő pillanatban már a fegyver csövét szagoltam és vártam a sötétséget. Ám nem húzta meg a ravaszt. 

Gondosan  homlokomhoz fogva a lőfegyverét kilökdösött  a lépcsőfordulóig (szerintem a nagyobb nézettség érdekében). Ott elkezdett üvölteni, mint a fába szorult féreg, hogy így-úgy meg fog ölni, mert egy sátán vagyok, veszélyeztetem az emberek életét és elrontottam az életét. A prédikáció végét sajnos nem hallhattuk, mert a két barátom azonnal elkezdett felém rohanni, ám Patkány közölte, hogyha még egy lépést próbálnak felém tenni lelő. Így a következő beszéde alatt kénytelenek voltunk kitalálni valamit nem verbális kommunikációval. Öt körgrimaszolás és kacsingatás után világossá vált számomra a tervük. Greg megböki az oldalam jeladásként, én észveszejtő sebességgel lebukom (ha nem, meghalok) Rick pedig bever egyet a támadónak. Mikor a kacsingatások abbamaradtak gyorsan elkezdtem agyalni, hogy és akkor mivan, ha egy tized másodpercnyivel lassabb leszek?

Ezt a gondolatmenetet nem sikerült befejeznem, mert Greg teljes erejéből oldalba vágott. Így önkéntelenül is lebuktam, hogy oda tudjak kapni az ütés helyéhez. Szerencsére elég gyors voltam, mert Patkány azonnal lőtt,   így viszont nem a fejem loccsant szét, hanem az ablaküveg tört ripityára. Rick is sikerrel hajtotta végre a rá háruló feladatot. Aztán már kelt volna fel támadni, ám az agyam eldurrant. Fejéhez vágtam minden sértést, ami eszembe jutott, majd elkezdtem rugdosni a fejénél. Már csupa vér volt a lábam, mikor egy kéz fogta meg a vállam. Hernando volt az. Mindenféle érzelem nélkül közölte velem, hogy jó lenne, ha abbahagynám, mert tény, hogy ő akart megölni, de súlyos sebeket okozok neki, így engem jobban elítélnek majd. Ezt fel is fogtam, így csak annyit kértem tőle, hogy búcsúul mondjon neki valami szépet. Ő odafordult a földön fekvő Patkányhoz, belenézett a két szemébe majd ezt mondta: "Remélem, megdöglesz minél hamarabb", majd egy széles vigyor kíséretében elhagyta velünk a helyszínt.

Ezt követően megjelentek az iskolában a mentők és a rendőrök is. Még semmi konkrétat nem tettek, csak kérték, hogy mondjuk el azt, hogy mi történt pontosan. Patkányt kórházba szállították, őt majd később kérdezik ki. Remélem, a rendőrség nem fog eljárást indítani. Eleve sem nagyon kéne velük kapcsolatban lennem a Rickes ügy miatt. Ez viszont még a jövő dolga. Most legjobban amiatt aggódom, hogy miként fog reagálni Oxána az esetre. Remélem nem lesz annyira kiakadva...

Egy nagyon hosszú hét

Ezt a hetet legszívesebben egy az egyben kihagytam volna az életemből. Nem telt el nap úgy, hogy ne történtek volna kisebb nagyobb bonyodalmak. A csapatunk felállása is megváltozott egy cseppet. Természetesen mindenről mi tehetünk, ugyanis így utólag belegondolva elég meggondolatlan dolog volt idehozni Jakubot. Ő persze élvezi, hogy sokan vagyunk, új környezetbe került és bírják is őt az emberek. Viszont pár ember felfedezte, hogy kettő van belőlem..

Szerdán történt az eset. Nem éreztem túl jól magam, ezért Jakub ment iskolába helyettem. Elismerem, ez orbitálisan felelőtlen dolog volt részünkről, de megígértem neki, hogy lassan egy nap mehet helyettem. És hát, valahogy 39 fokos láz mellett nem volt kedvem vitatkozni vele. Persze előtte a lelkére kötöttem, hogy legyen csendben egész nap, keresse meg a többieket, az órákon pedig véletlenül se legyen aktív. Azért meg csak imádkozni tudtam, hogy fel ne szólítsák felelni a tanárok.

Szerencsére ez nem is történt meg. Ám mégis volt egy incidens aznap. Valaki kiszúrta Jakubot. Vagy az is lehet, sőt valószínűbb, hogy én belém akart kötni az illető. De pechje volt. Ugyanis a másik énem nem nagyon tűrte, hogy üvöltve halandzsáznak előtte valami érthetetlen szöveget és még lökdösik is. Így hát, bevert egy párat a kötekedőnek. Csakhogy az nem adta fel, és késsel ment Jakubnak. Ő elkezdte szidni a támadó anyját litvánul, (amiből az nem értett semmit) majd kiverte a kést a szemétláda kezéből és a torkához fogta. Már nem kellett sok, hogy megölje, mikor felbukkant Ty.

Elég nagy lélekjelenléte lehetett, mert gond nélkül szétszedte a civakodókat. Sőt, Jakubot még le is nyugtatta.  Valószínű, hogy cseppet meglepődött mikor rájött, hogy akármennyire is az osztálytársának akart segíteni, egy vadidegen mellé állt. Mázlinkra ez őt nem zavarta, úgyhogy amint megtudta, hogy nem én vagyok ott, megismerte Jakubot. Később persze finoman megkérdezte, hogy velem mi van, és hogy merre vagyok. Ez már sok volt a litvánnak. Így csak annyit fújt órákon keresztül, hogy later, later, later. Majd délután beállítottak ketten.

 Először azt hittem, szívinfarktust kapok. Rögtön meg is kérdeztem Jakubot, hogy most mi a fene van. Ő meg csak hebegett-habogott össze vissza, mire Ty vigyorogva előadta, hogy mi történt. Azonnal elkezdtem agyalni, hogy ki lehetett a támadó, de semmi ötletem nem volt. Eddig még egyszer sem kötöttek belém ennyire nyíltan. Aztán elmondták, hogy a gyerek, aki megtámadta Jakubot nagyon fura volt. Tipikusan felejthetetlen figura. Ugyanis tisztára patkány kinézete van. A barátom is csak így mondta, hogy "the rat wanted to kill me". 

Pár óra tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy ennek most nem tudunk mit csinálni, majd csak történik valami, ami után jobban megfigyelhetjük ezt az embert. Pár alapvető dolgot viszont nem árt megtudnunk róla. Így gyorsan ki is osztottuk a kérdéseket egymás között. Például: Ebben az iskolában tanul? Hova valósi? Mennyi idős? Volt e már valamilyen bűncselekménye? Meg még pár hasonló kérdés.  

A hét végére a barátaim egy két dolgot már kiderítettek róla. Finoman szólva sem jó fiú ez a patkány. Lehet, jobban oda kell majd figyelnünk rá. Így is van elég bajom, hát, még ha egy volt bűnöző is belém köt, majd még jobban fog imádni a rendőrség. 

A küldetésünk pedig még egy fokkal kockázatosabbá vált. Ty is a csapatunk tagja lett, így az ő épségéért is Oxána felel. Az álmom lassan kezd beigazolódni. Ty egy veszélyes banda tagja lett. Még most nem tartunk a fegyvereknél, és gyilkos üldözésnél, de attól tartok, ha ez bekövetkezett, az is be fog, csak idő kérdése.

Szerencsére az ötletekből viszont nem fogyunk ki. Most éppen azon gondolkodunk, hogy mi lenne, ha nem belőlem, hanem Rickből csinálnánk inkább kettőt. Lehet  a gyilkost úgy hamarabb megtalálnánk. Csak hát nem akarok kinyíratni Jakubot. Tehát ezen még kell agyalnunk. És ki kell még mindent derítenünk patkányról is....

Jakub első napjai Magyarországon

Nyomozócsapatunk fennállásának ez volt az eddigi legvidámabb hete. Az utóbbi napokban nem zaklatott minket a rendőrség, nem öltek meg közülünk senkit és még csak konfliktusa sem volt a héten egyikünknek sem. A legjobb pedig az, hogy megérkezett Jakub.

Az első dolgom az volt, hogy megmutattam neki a várost. Jó hosszúra sikeredett a bemutatókörút, mert kivittem a faluba is. Úgy voltam vele, ha már itt van, mindent látnia kell. Így utólag pedig azt hiszem, hogy ezt a tervet sikerrel teljesítettem. Most már tudja, hol vegyen kaját, italt és alapvető dolgokat magának. Úszni is el tud menni, ha kedve van, vagy használhatja a sportpályát is. A helyeket gond nélkül megtalálja, viszont ha beszélnie kell magyarul, akkor már bajban van. Próbáltam megtanítani neki pár alap kifejezést, háromszor neki is futott a belépőjegykérésnek, de én mindháromszor röhögésben törtem ki. Ezért úgy döntöttem, elég lesz később zaklatni ezzel szegényt, az idő még most úgysem sürget minket. 

Kis lakásunkban pedig drasztikus módon megugrott a népsűrűség Jakub ide költözésével. Eddig is nehezen fértünk, amikor itt volt a csapat, így pedig már az alvást is nehéz megoldani. Ott van Oxána "irodája" és a szobám. Szerencsére mindhárman olyan srácok vagyunk, akiknek teljesen mindegy, hogy hol, csal, aludjunk. Így például egyikünknek sem okozott gondot az, hogy három éjjelt követően mindhárom reggel teljesen már helyen ébredtünk fel. Oxy csak röhögött rajtunk mikor Jakubbal panaszkodtunk, hogy szerintünk Rick az az elvetemült, aki megvárja, amíg elalszunk, majd kisajátítja az ágyat, miket meg levág a földre és a matracra. Ez persze a második éjjelen megcáfolódott. Azt, hogy ki a gonosz még most sem tudjuk, mert ma mindhárman a földön keltünk. Tiszta elmebaj, de mi csak nevetünk rajta. Kb. Litvániában voltak hasonló alvással kapcsolatos élményeink.

Tegnap délután átjött az egész nyomozó egylet. Jakub megismerkedett mindenkivel. Ez alatt egy párszor ledöbbentem. Nem hittem volna, hogy Thomas tud oroszul, vagy, hogy Greg ennyire jól beszél angolul. Tehát ez a rövid ismerkedés jó volt erre is. Megint meg tudtam figyelni mindenkit kicsit jobban. Nagyon könnyen le tudtam olvasni dolgokat a többiekről. Például Rick, aki már kicsivel hamarabb találkozott a litvánnal, figyelte Jakub összes mozdulatát, szavát, próbálta teljesen megérteni őt. Dányi's Son kicsit csendesebb volt a megszokottnál, ugyanis egy kukkot nem értett az egészből. Neki tolmácsolt Thomas. Ő magabiztosnak látszott és valószínűleg sok mindent felfogott. Greg pedig fantasztikus volt. Szerintem ő élte a legjobban a beszélgetést, kérdezett, mesélt magáról, ha pedig nem értett meg valamit szólt Oxánának vagy nekem. 

Ma pedig filmet néztünk, most éppen letöltünk egyet és egész nap mozizni is fogunk. Élvezzük az életet. Végre nyugtunk van. Az ilyen ritka alkalmakat ki kell használni.

Az eddigi legmeredekebb tervünk

Az ötletgazda: persze, hogy Rick! 

A srác az utóbbi napokban nagyon beindult a tervgyártást illetően. Először csak finoman kérdezősködött dolgokról, majd elénk vágott egy konkrét tervet. Szinte ugyanaz volt, amit ők hajtottak végre az elhunyt barátjával, csak még jobb.

Két napja este éppen Family Guyt néztünk. Egy olyan rész ment, amit már mindketten láttunk kismilliószor  tehát elkezdtünk beszélgetni úgy mindenféléről. Megtudtam, hogy amúgy nem ilyen eredetileg, hanem nagyon félénk, szégyenlős és csendes. Elég hihetetlen számomra, de mindegy. Az nem lepett meg, hogy hasonló kajákat szeretünk, és hasonló az ízlésünk filmek terén is. Aztán megkérdezte, hogy Jakub rokonom e. Nekem szabályosan leesett az állam, mert nagyon váratlanul ért ez a kérdés. Meg egyáltalán honnan gondolt olyat, hogy köztünk akármilyen rokonság is lenne? Tény, hogy kicsit hasonlítunk egymásra a litván focistával, de szerintem annyira azért nem.

Az ötlete viszont erre épült. Szerinte sokkal hatékonyabbak lennénk, ha ide tudnánk hívni Jakubot, majd átalakítanánk, hogy pontosan olyan legyen, mint én vagyok. Így tudnának haladni a nyomozással akkor is, ha esetleg engem bevisznek a rendőrségre vagy rosszabb esetben a börtönbe. Vagy Jakubot megtanítjuk annyira magyarul, hogy az ilyen helyzetekre reagálni tudjon. Ezt még nem tudjuk. Rick konkrétan arra gondolt, hogy esetleg könnyebben elő tudjuk csalni a gyilkost, ha ő is megjelenik nyilvánosan és mellé állítjuk az átalakított Jakubot én pedig élet tovább a mindennapjaim. Ha feltűnik a gyilkos, akkor én is oda kerülök valahogy és Oxána is, majd letudjuk a dolgokat. A rendőrök először valószínűleg ki fognak akadni a dolgon, de mivel megtaláljuk, a gyilkost elengednek majd véglegesen. 

Ez az elképzelés így elég érdekes, egyikőnk számára sem világos, hogy miként tűnik majd fel a gyilkos Rick és Jakub puszta látványától vagy, hogy hogyan intézzük el az ügyet ölés nélkül. De mivel Jakub már nagyon hiányzott nekünk és szerettük volna élőben látni, elhívtuk. Mikor először mondtuk neki a tervünket, nagyon meglepődött, de a következő pillanatban már azt kérdezte, hogy miket hozzon magával feltétlen. Alap dolognak vette, hogy eljön, ha szükségünk van rá. Az meg csak bónusz, hogy újra együtt lehetünk és csinálhatunk majd egy csomó őrültséget. Már alig várom. 

Ma az ötletünket előadtuk Gragnek. Ő is örült neki, hogy lesz még egy ember, aki segít. Szerinte minél többen vagyunk, annál jobbak leszünk. Az pedig, hogy belőlem lesz kettő, nagyon sokat fog jelenteni nekünk véleménye szerint. Remélem igaza lesz. Nekem úgy tűnt nagyon biztos a dolgában. Ugyanis miközben beszélt végig feketén izzott a szeme... 

Őrület ami itt van

A hét további része a vártnál ezerszer rosszabbul sült el, így most totál le vagyunk törve. Pedig annyira azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, azzal, hogy Ricket elhoztuk. De nem. Ezzel csak azt értük el, hogy ő biztonságban legyen, ne törjön az életére senki. Viszont én még mindig gyanúsított vagyok, és akármelyik pillanatban bedughatnak a dutyiba. 

A magyar igazságszolgáltatás engem kiborít. Lehet, túlságosan hozzászoktam, hogy külföldön mindkét fél érdekeit nézik, itt pedig csak annyi a lényeg, hogy minél kevesebbet kelljen az alkalmazottaknak dolgozni. Jelen esetben kitaláltak egy lehetséges változatot, de semmit sem tettek meg annak érdekében. hogy ezt igazolják, mert elég hihető. Azt, hogy az igazság teljesen más, képtelenek elismerni, és ráadásul nem is akarnak utánajárni. A litvánok legalább kinyomozták, hogy igazakat állítok e, míg a helyiek megmozdulni se képesek, mert úgy gondolják, nekik van igazuk. Pedig már voltunk bent Rickkel is, és látták, hogy nem bántom, meg hogy nem vagyunk ellenségek. De ennek ellenére sem hittek nekem. Aztán odajött hozzám egy hivatalos ember, hogy ő személy szerint hisz nekem, de nem tehetik meg, hogy csak úgy hagynak menni, mert akkor nincs gyanúsítottjuk. Így nekik kényelmesebb a dolog, hogy itt vagyok. Tehát, ha szabadulni akarok, találjam meg a gyilkost és bizonyítsam rá a dolgokat. Akkor mehetek. Ezt hallva Oxána nagyon keményen kiakadt, lehordta a sárga földig a rendőrt, és a képébe vágta, hogy otthon őt, ilyen intenzitású munkavégzésért azonnal küldenék a sarokra.

Otthon azonnal elkeseredett ötletelésbe kezdtünk. Elő kell kerítenünk a titokzatos gyilkost. De hogyan? Ki ő? Egyszerűen semmit sem tudtunk róla. És ekkor szólalt meg Rick. Hogy lehet, hülyeségnek tűnik, de ő azért bújt el, mert volt egy látomása, melyben megölik az iskola padlásán. Pontosan ahol, a gyilkosság is történt. Itt Oxánával sokatmondó pillantást vetettünk egymásra. Ugyanis ez nem volt hülyeség. Tökéletesen emlékeztem arra, hogy Shöle gyógyszereitől totál megbolondultam, és nagyon is valóságos látomásaim voltak. Az álmaimban szereplő emberek közül egyet már ismerek is. Ő nem tudom, mikor fog képbe kerülni, vagy, hogy mi okból kifolyólag leszünk majd patkány nyomozós csapat. 

A memóriája nagyon jó a srácnak. Ebben mindenki egyetértett. A látomásában szereplő alakot agyon pontosan fel tudta idézni. Magas, vékony, fekete hajú, kék szemű, fekete kabátot viselő férfi/fiú volt. Azt mondta, elég könnyen felismerjük majd. Szóval most már talán van egy vékony fonalunk a megoldás felé. Emellett kiderült az újdonsült barátunkról, hogy ha olyanja van, képes belelátni a jövőbe látomások segítségével. Persze ő gyógyszerek nélkül. Ezt talán még előnyünkre válhat az idő során.  

A másik, ami meglepett, pedig az, hogy Greg nagyon is jól bánik a késsel. Ez akkor tűnt fel, mikor zöldséget szeleteltünk a vacsorához Pénteken. Kupaktanácsot tartottunk és itt ettünk mind. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy csak úgy hop-hop szeleteli a dolgokat. Meg is jegyeztem, mire ő csak annyit mondott, hogy elég nagy gyakorlata van a késekkel és már szeletelt fel emberi kezet is. A nézéséből leszűrtem, hogy ezt majd megbeszéljük máskor, most együnk. 

Annyi tuti, hogy a csapat összes tagjának van valami furcsa dolga. Greg kései, Rick látomásai.. Még Dányi's Son nem produkált semmit egyedül. De az is csak idő kérdése szerintem... 

Rick

Mikor visszatértem megesküdtem, hogy úgy fogok újra élni, mint egy hétköznapi diák. Ennek ellenére a mai napom egyáltalán nem hasonlított egy átlagos tanuló hétfőjéhez. Ugyanis ma az iskolát hanyagoltam, helyette Oxánával elmentem kiszabadítani Ricket. Természetesen Thomas, Greg és Dányi's Son is velünk akart jönni, de a nevelő anyám lebeszélte őket erről, azzal az indokkal, hogy ő nem orvos, nem igazolhatja mindenki hiányzását. Még abban sem biztos, hogy az enyém el fogják fogadni így, hogy ő írta.

Szó mi szó, engem hidegen hagyott az igazolásos dolog, így vele mentem. A srác nem tudta pontosan megmondani, hogy hol van, ugyanis bepánikolt, kiment az utcára majd egy bolt pincéjében elbújt. Csak nem számolt azzal, hogy a bolt esetleg este bezár és a tulaj a pincét is zárja. Tehát a szerencsés onnan hívta fel a barátját, hogy baj van, a másik srác meg azonnal cselekedett. Levágatta a haját, elment Rickhez a ruháiért majd következő naptól a bőrébe bújt. 

Útközben felkészültünk a lehető legrosszabbra. Egy kiéhezett, szomjazott, csont sovány, beteg, barátságtalan  gyerekre, akit érthetetlenül nem is keresték még a szülei a két hét során. 

Szerencsére nem volt sok idő, amíg odataláltunk, a külföldön töltött idő alatt rengeteget fejlődött a tájékozódási készségem, így a "van ott egy nagy fa" utasítást is viszonylag hamar követni tudtam. A pincébe való lejutás már érdekesebb volt. A bolt tulajdonosa egy kedves öregúr volt, tehát nem nagyon akartuk ijesztgetni meg hasonlók. Szóval Oxána leállt vele beszélgetni, míg én elcsentem a kulcsát (hála az égnek elég süket volt szegény) és lementem a barátunkért.

Nagy megkönnyebbülés ért, mikor beléptem és láttam, hogy senki sem akart fejbe vágni egy vascsővel és egyébbel, hanem az egyik sarokban egy teljesen hétköznapinak tűnő tinédzser srác ült és evett valamit. Amint meglátott, majdnem örömujjongásban tört ki, de látva az arcom szerencsére időben kapcsolt. Elsuttogtam neki, hogy mi a helyzet, és hogy majd megbeszélünk mindent, ha észrevétlenül kijut innen. Mikor felértünk megállítottam a sarokban, majd, mint aki eddig nézelődött odamentem az öregúrhoz és megkértem, hogy mutassa meg, merre van a mosdó. Óriási kő esett le a szívemről, mikor a másik irányba indult el és nem abba, ahol Rick állt. Ezzel mindent elszúrhattam volna, de mázlimra nem így történt. 

Öt perccel később már az utcán baktattunk, mint három jó barát. Vidám kis társaság voltunk. El is határoztuk, hogy viszonylag sok időnk van még délutánig, amikor is a többiek meglátogatnak majd miket. A kajára várás közben kicsit jobban megismerkedtünk Rickkel. Mint kiderült, a szülei azért nem keresték, mert szinte nincsenek is. Az anyjával él együtt, aki jelenleg Amerikában dolgozik két hónapig. Nagyon bátor asszony lehet, hogy így itt merte hagyni szegény gyereket. De ez van, úgy tűnik, még egy bő hónapig nekünk kell gondoskodnunk a srác épségéről. Ami nem lesz olyan nehéz, ugyanis ahogy mesélt magáról, számunkra kiderült, hogy egy nem túl nagyigényű, rendes emberrel van dolgunk. Így nagyon könnyű lesz vele együttműködni és ő is inkább szeretne nekünk segíteni, mint azt várni, hogy rejtegessük. Természetesen bevettük a csapatba, ha már a barátai is velünk vannak, de egy darabig még biztosan nem mutatkozhat nyilvánosság előtt. Pontosabban, egészen addig, amíg ki nem derítjük, hogy ki akarja megölni. A beszélgetés vége felé az is kiderült róla, hogy hasonló kajákat szeretünk és filmek terén is nagyon hasonló az ízlésünk így végre nem egyedül kell majd késő este horrorokat néznem és Oxánával is lesz, aki sci-fi sorozatokat nézzen. Egyszóval nagyon rokonszenvesnek találtuk Ricket már az első beszélgetés után.

A barátok mikor megékeztek, leírhatatlanul örültek. Nagyon sok fajta emberi örömöt láttam már életem során, de ilyet még soha. Egy ember, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, kiderül, hogy él és találkozol vele. Hatalmas életérzés lehet. Így egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy üvöltenek, mint a fába szorult féreg, ütik-vágják egymást, és sok nevetés közepette elmesélik egymásnak, hogy kivel mi történt az eset óta. Mi pedig csak néztünk és vigyorogtunk Oxánával és megállapítottuk, hogy milyen szerencsések vagyunk. Sikerült találni egy csoportot, aki hisz nekem és segít kinyomozni egy ügyet, ami az ártatlanságom igazolja. És ami a legjobb, hogy az utolsó tag is közénk való...

Most akkor ki halt meg?

A tegnapra összehívott kupaktanácsunk során érdekesebbnél érdekesebb dolgokra jöttünk rá. Ezek közül a legmegdöbbentőbb az volt, hogy véleményünk szerint Rick életben van, szóval a gyilkos nem a kiszemelt áldozattal végzett. Ezt először mi sem akartuk elhinni, de Gregnek több mint meggyőző bizonyítékai voltak erről, és Oxána is találkozott már hasonló esettel.

Pár órával korábban még vidáman ültünk a kanapén és ismerkedtünk. Oxánának volt elméletileg a legnehezebb dolga, de úgy láttam élvezte a dolgot. Tény, hogy "gyerekekkel" kellett most foglalkoznia, ez egyáltalán nem része a munkájának, de nagyon jól vette az akadályt. Meg sem látszott rajta, hogy rendőr a valóságban. Profin alakította az elején a vidám, fiatal, egyedülálló anyukát. A tegnapi piszkálódásom hatására még sütit is sütött nekünk. Majd mikor úgy érezte, hogy a srácok megbarátkoztak vele, leült és elmondta, hogy ki is ő. A fiúk reakciója kicsit kiakasztott minket, ugyanis fapofával végighallgatták az egészet, egy cseppet sem lepődtek meg rajta. Ezek szerint velem kapcsolatban, már semmi sem meglepő az embereknek. 

Utána Greg ismertette azt a kevés tájékoztatást, amik ők tudtak. Körülbelül annyiban voltak biztosak, hogy nem én voltam és, hogy nem Rick a halott. Az elsőt mi is tudtuk, de a második állításukon néztünk egy nagyot. Nem ő halt volna meg? Akkor mégis ki, és miért? Rögtön rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel bennünk. 

Viszont a kérdések megválaszolása előtt meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy valóban helytálló e ez az állítás a fiúval kapcsolatban. Kis kutakodás után rájöttünk, hogy Rick nagyon amatőr rejtőzködő. Ugyanis kipróbáltuk a lehető legegyszerűbb dolgot, amit csak el tudtunk képzelni. Felhívtuk telefonon. Ő pedig nemes egyszerűséggel felvette és beleszólt. Mi Oxánával majd megfulladtunk a nevetéstől, míg a fiúk megindítottak egy káromkodás rohamot a telefon másik végén lévő ember ellen.

Aztán áttértünk kicsivel fontosabb dolgokra is. Például, hogy merre bujkál és mégis miért? A története nagyon egyszerű volt. Két hete azt érzi, hogy valaki követi és az életére akar törni. Nem tud róla, hogy nézeteltérése lenne valakivel, vagy valaki utálná őt, de ennek ellenére közvetlen veszélyben érzi magát még mindig. Nekünk elmondta, hogy hol van, de ez egyelőre a mi titkunk marad. Egészen addig, amíg nem hozzuk ki onnan és nem helyezzük biztonságba Oxána mellé. 

A másik kérdésre, hogy mégis ki a halott, annyit tudott mondani, hogy egy nagyon jó barátja volt, aki vállalta az életét kockára téve, hogy Ricknek áll. Nem volt nehéz dolga, ugyanis nagyon hasonlítottak egymásra, sokan össze is keverték őket. Így nem kellett sokat változtatnia magán, ahhoz hogy teljesen úgy nézzen ki, mint a barátja. Már bő egy hete járt iskolába Rick helyett, mikor bekövetkezett az, amitől a legjobban féltek. A titkos ellenség lecsapott. Elméletileg azt beszélték meg a srácok, hogy majd az ál Rick lefotózza a támadót (ha lesz támadás) és megoldják az ügyet. Csakhogy ez ennél sokkal komolyabb dolog. Nagyon kezdők a fiúk. A magán akciójukkal elérték, hogy egy ártatlan embert akármikor letartóztathatnak, és egy ártatlan embert elvesztettek. 

Így, hogy kiderült az igazság, van bizonyítékunk a halott valódi személyéről, viszont ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Ide kell hoznunk Ricket, alaposan elbeszélgetni vele, megmutatni a rendőrségnek, majd Oxána mellé helyezni, mert akkor tuti nem meri bántani senki... 

Egy szövetség alakulóban..

Az utóbbi két nap alatt bő 20 évet öregedtem. Az itteni rendőrségi kihallgatás, beszélgetés sokkal kimerítőbb, mint odakint volt. Mondjuk erre számítottam, mivel elég rossz híre van országon belül a közbiztonságiaknak. De a különbség mértéke elképesztő volt. Míg odakint próbáltak megértőek lenni velem, megpróbálták úgy nézni a dolgokat, ahogy én láttam, hátha azzal segítik az ügy előrehaladását, itt egy saját verziót erőltettek. Nem is voltak kíváncsiak semmire a saját szemszögemből, az sem érdekelte őket, hogy mit és hogyan találtam, csak arra, hogy ott voltam, és tilosban jártam. Nem is akarják, hogy kiderüljön az igazság, könnyebb azonnal megvádolniuk engem és ezzel ügy letudva. Mondhatom szép a hozzáállásuk és igazán tisztes munkavégző polgárok.

Ezeken a dolgokon elég keményen kiakadtam, de jó két óra múlva mégis vidáman távoztam. Nagyon meglepett a döntésük, de nem csuktak le. Még.. Hazaküldtek azzal, hogy még meg kell vizsgálniuk az ügyet, de szerintük teljesen egyértelmű, ami történt. Viszont így tudtam beszélni Oxánával, aki nagyon lehordott a történtek miatt. Tudja, hogy nem én tehetek a dolgokról, viszont abban teljesen igaza van, hogy nem kellett volna már a második hetemben balhéba keveredni.

Azért utána előtörtek belőle is az anyai ösztönök, ott babusgatott, rendelt pizzát és 5 percenként megkérdezte, hogy hogyan érzem magam. Este aktivizáltuk magunkat és beszéltünk a dologról Jakubbal majd később Jaxszel. Ha komolyra fordul az ügy, valószínű, hogy Shöle idejön, mint ügyvéd és megtesz minden tőle telhetőt értem.

Tegnap a suliban extrán rosszul éreztem magam. Többször tört rám a hányinger és a fejfájás, mint valaha. A mutogató ujjakból és vádló tekintetekből pedig extrán sokat kaptam. Még az a pár barátom sem tudott felvidítani, akiknek eddig mindig sikerült. A nap végére viszont egész jó kedvem lett. Ugyanis ritka nagy meglepetésben volt részem. Itt tartózkodásom során végre történt egy olyan dolog, ami teljesen őszintén meglepett, és jól is esett. Az utolsó órám előtt egyedül bandukoltam  a folyosón, próbáltam minél jobban elkülönülni az emberektől. Pár ember ezt kiszúrta, majd a következő pillanatban már egy háromfős csoport állta az utam. Nem tűntek számomra túl fenyegetőnek, de azért felkészültem  a legrosszabbra. Szerencsére feleslegesen aggódtam.

Rögtön bemutatkoztak mind a hárman, majd elmondták, mit akarnak tőlem. A szószólójuk Greg volt, akit már pár nappal ezelőtt kiszúrtam, koromsötét szeme, nagyon sötét haja, magassága és meglehetősen sápadt, fehér bőre miatt. A srác lehetne akár vámpír is, (de nagyon remélem, hogy ilyen fajta meglepetés nem fog érni.) A másiknak inkább a neve volt különleges. Úgy hívták, hogy Dányi's Son, elég fura figura volt és ráadásul eléggé néma is. A harmadik srác pedig teljesen hétköznapi volt. Róla annyit tudtam meg, hogy Thomasnak hívják, és alapból is elég csendes. Úgyhogy a  legtöbbet Greggel kommunikáltam.

 Már az elején rájöttem, hogy semmi rossz szándékuk nincs, sőt kérni szeretnének valamit. Végig is hallgattam őket, mert tulajdonképpen egész értelmesnek tűntek és nem is akartak kinyírni. A sztorijuk nagyon egyértelmű volt. Képtelenek elhinni, hogy én, egy diák öltem volna meg Ricket. Másrészt az utóbbi időben történtek furcsa dolgok az áldozattal. Így elkezdtek kutakodni kicsit, de megakadtak. Teljesen tanácstalanok, viszont hallották, hogy miket csináltam, mikor megszöktem és most szeretnék, hogy segítsek nekik. Természetesen azonnal igent mondtam, mivel nekem is érdekem, hogy kiderüljön az igazság, és szükségem van olyan emberekre, akik hisznek az ártatlanságomban. Ennek a döntésnek az eredményeképp szombaton kupaktanácsot rendezünk nálam. Megismerkednek a srácok Oxánával és Jakubbal, majd kitalálunk valamit és kiderítjük az igazságot Rick halálával kapcsolatban. 

Jaj nekem, ég veled Rick.

Sikerült. Véleményem szerint ma sikeresen túl vagyok az aktuális havi mélypontomon. Sok tényező játszott ebben közre, és valami oknál fogva egyikről sem én tehetek, de engem vádolnak a történtek miatt. Legjobban az bánt, hogy nem kis tini bajokról volt itt szó, például egy szerelmi történet, veszekedés vagy ilyenek. Hanem egész konkrétan az történt, hogy a 6. óra utáni szünetben meggyilkoltak egy új diákot.

Eleve rosszul indult a mai napom. Nehezen ébredtem, Oxána elfelejtett felkelteni, így elkéstem a suliból. Pechemre matek óra ilyenkor az első, egyszóval nagyon le lettem cseszve. Aztán pár értelmes osztály és évfolyamtársam kötekedett velem végig az órák alatt, így nagy megkönnyebülés volt azt, hogy eljutottunk a dupla tesi óráig. De sajnos azt sem élveztem. Tény, hogy nem vagyok valami nagy focista, de az azért mégis csak túlzás, hogy egész órán kb. egyszer érek a labdába, és abból is öngólt rúgok. Hatodik órára füstölögve mentem be, és ez a hangulat kitartott a tanóra végéig. De ami utána következett, az felülmúlt minden eddigi apró problémát és idegesítő tényezőt is.

Szükségem volt némi levegőre, ugyanis egy meglehetősen kicsi teremben vagyunk magyar órán, ráadásul ilyenkor két irodalmat tartunk egyben. Ezért kimentem a szokásos tuskómentes övezetembe, megnyugodni kicsit. Azonban ez nem sikerült, ugyanis több gyanús dolgot véltem felfedezni útközben. Először is azt hittem eddig, hogy csak én használom lehiggadásra a padlás nevezetű helységet az iskola tanulói közül, de tévednem kellett, mert az ajtó nyitva volt. Természetesen, ilyen ideg állapotban ez engem nem tudott érdekelni, tehát bementem, majd felmásztam  a lépcsőn. Útközben elfogott egy szokatlanul erős rossz előérzet, de ezzel sem törődtem. Amint felértem, megindulta a szokott ablak melletti padhoz, )amit isten tudja mikor pakoltak fel oda, ronda, poros pad volt, de szerettem rajta ülni.)

Félúton megakadtam. A padon volt egy test. Messziről azt hittem, egy srác van rajta, aki unta az órát, feljött és sikeresen elaludt. Már pörgettem magamban a gondolatokat, hogy mi módon fogom leimádkozni onnan. Erre viszont nem volt szükségem. Mikor közelebb értem hozzá, láttam, hogy valami természetellenes van a tartásában. Majd még közelebbről láttam őt. A látvány leírhatatlanul durva volt. Komolyan mondom, a szökésem alatt nem találkoztam ilyen durva holttesttel. Nem elég, hogy egy kés állt a szívében és csupa vár volt a gyerek, még az elkövető ráért össze vissza vagdalni a testét és belevésni dolgokat. Nehezemre esett felismerni a halottat, pedig ismertem, nem is olyan régről. A felismerés után pedig még jobban kiakadtam.

Rick volt az. Körülbelül két hete ismertem meg, a gólyabálon. Unatkoztam, és hozzácsapódtam egy bandához, melynek a tagja volt. Nem sok közös élményünk volt, így annyira sokra nem emlékszem vele kapcsolatban. Két dologra biztosan. 
1. Az ő nevét nem tudtam az este megjegyezni semmilyen módon.
2. Barátságos, rendes gyerek volt, kb. a légynek sem ártott, így tuti nem szolgált erre rá. 

Az első sokk után persze azonnal rohantam és szóltam egy útba eső felnőttnek. Ő feljött, megnézte, majd mentőt hívott. Utána kijött a rendőrség is, és legnagyobb meglepetésemre elvittek. Hát persze, én szőke. Elvileg tiltott hely a padlás, senki sem mehet fel oda, én pedig nemhogy ezt megszegtem, még találtam ott egy hullát is, így valószínű, hogy azt hiszik, én öltem meg. Egyszóval most nagyon nagy bajban vagyok. Holnap, hogy védem meg magam, illetve mit csinálok majd? Másrészt még ezzel nem volt vége a dolognak, tehát tuti keresni fognak még a rendőrök. Valamit ki kell találnom.. Gyorsan..

Nem is olyan könnyű itt...

Mikor visszajöttem Magyarországra, az első gondolatom az volt, hogy na végre, vége van minden rossznak. Azt hittem, örömmel megyek majd minden nap újra a társaim közé, ugyanolyan jól megleszünk mint mikor itt voltam és nem lesz semmi bajom az órarendemen és a nap végi elfáradásaimon kívül. Sajnos tévedtem. Egy év alatt minden más lett. 

Az alapvető problémák szerencsére ugyanazok, mint voltak. Mindennapi veszekedések, seggfejek és rengeteg tanulnivaló. Viszont idén kicsit bonyolódott a helyzet. Több van mindenből, ráadásul sok új embert kell még megismernie mindenkinek, nem is beszélve arról, hogy még én is bekerültem  a képbe. Néhány ember kifejezetten örült annak, hogy visszajöttem, ők azonnal befogadtak és ugyanúgy beszélnek velem mint azelőtt. Aztán vannak, főleg elsősök, akik úgy néznek rám, mintha Jézus Krisztus lennék. Bámulnak, mint akik még nem láttak fehér embert, és ha megszólítom őket, vagy kérdezek tőlük kb. válaszolni nem tudnak úgy remegnek és zavarban vannak. Nagyon idegesítőek. Szerencsére az osztálybeli elsősök nem ilyenek. 
Harmadrészt vannak azok, akik kifejezetten nem örülnek, hogy megint itt vagyok és szerintük csak a bajt hoztam vissza. Tisztában voltam vele, hogy lesz ilyen, de azt hittem, hogy nem lesz ennyire durva. Még jó, hogy azokat az embereket eleve is utáltam, akik ennek hangot adnak. 

Időközben, hogy némi testedzést folytassak, csatlakoztam az iskola kézilabda csapatához. Első alkalommal meglepetten láttam, hogy nem a tavalyi edzőnk van, hanem a tesi tanárunk. Akkor már tudtam, hogy a kondíciómmal nem lesz majd baj. Egyszóval Mr. Kayce jó tanár, kihozza belőlünk a maximumot. Sajnos a heti sikerélményeim itt véget is értek. A magyartól szokás szerint a falra tudnék mászni, pláne most, hogy a bibliáról és a görögökről van ott szó. A többi óra pedig egyenesen borzalmas, az angolt kivéve. Azt még mindig bírom. Gondolom azért, mert tavaly,  külföldön végig azt használtam, így gyakorlatom van egy kevés. 

A hét alatt pedig rádöbbentem nem egy dologra. 
1.   Utálok iskolába járni, pár ember motivál csak, hogy ne lépjek le ismét.
 Ez lehet kicsit heves, elhamarkodott gondolat, de néha komolyan úgy éreztem, hogy én most visszamegyek Jakubhoz, és ott folytatom a sulit.

2. Internet kapcsolat nélkül meghalok. Ugyanis minden nap beszélek Jabubbal és Jaxszel is. A héten kb. kétszer fel kell vidítsanak és életet kell, hogy leheljenek belém virtuálisan, ugyanis vannak olyan bajaim, amikről nem lenne célszerű az osztálytárs barátaimnak beszámolni.

3. Ty... A legdurvább felismerésem volt a héten. Azonban mostmár biztosan tudom, hogy ő volt az. Őt láttam az álmaimban, ő mentett meg nem egyszer. Azaz, ő fog. Ugyanis a jövőt láttam még anno Shöle gyógyszerei miatt. Ezek szerint a benne szereplő emberek valódiak, akkor lehet hogy az események is meg fognak történni? Elég valószínű szerintem. Azt viszont nem tudom, hogy ez ellen tudok e tenni valamit, mert nem akarom, hogy öldöklő gyilkos banda legyen belőlünk. Ezen még gondolkodnom kell.

Túl az első héten

Sikerült! Az első itthon töltött hetem túléltem. Nem kötött belém, nem akart megölni senki sem és még Oxána is megérkezett időközben. Egyszóval, a vártnál sokkal könnyebben vettem az akadályokat a hét folyamán, és a többiek is sokkal jobban reagáltak a dolgokra mint arra számítottam. Végre valami sikerült nekem.

Viszont nem hétfőn mutatkoztam ismét a suliban, hanem ezt szerdára halasztottam, ugyanis kicsit megfáztam és jó állapotban akartam újrakezdeni a dolgokat. A döbbenet akkor is határozottan megvolt. Első óra történelem volt, örültem neki, mert a töri tanárunk már tavaly is tanított minket, így éreztem rá esélyt, hogy átmegy majd az óra beszélgetésbe. Ebben igazam is lett, mert mikor pár perc késéssel bekopogtam, nem tudták mire vélni a dolgot, ugyanis elméletileg nem volt hiányzó tanuló. Majd mikor bevonultam a terembe, (mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga) és automatikusan leültem az első olyan padba ahol volt valaki más is, elnézést kértem a késésért és előpakoltam. A többiek és a tanárunk szemei majd kiestek a helyükről. Én pedig képtelen voltam kinyögni egy szót is. Nagy nehezen pár perc bámulás után, mikor már az újaknak is feltűnt, hogy valami nagyon nem stimmel,  hebegtem egy sziasztokot. Aztán, mint ha bomba robbant volna, felgyorsult minden. Evie és Dorothy úgy magához ölelt, hogy majd megfulladtam. Judy sírt, tiszta nedves lett a pulcsim tőle. Szerencsére senki sem támadt rám azzal, hogy mi a francot keresek itt és miért nem haltam meg. Utána mint sejtettem, elment az óra azzal, hogy kérdezgettek ezt azt. Elmeséltem mindent, amit csináltam és átéltem a hónapok alatt. Az új embereknek pedig bemutatkoztam mint új osztálytársuk.

Közben volt pár pillanat amikor majdnem sokkot kaptam. Az egyik srác például Ty és ráadásul úgy is néz ki mint a banda irányítója az álmokból. Kicsit durva volt erre ráeszmélni, de remélem tévedek. Elég nehezen nézném ki belőle, hogy a jövőben egy patkány képű gyereket és egy gyilkost kutasson fel. De sosem lehet tudni. Egyenlőre óvatos leszek vele, mert nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Rajta kívül még kicsit jobban megismertem Isaact és Bettyt. Isaac tipikus segítőkész, jófej figura, tehát úgy érzem jó döntés volt gondolkodás nélkül mellé telepedni törin. Bettyt pedig régebb óta ismerem, mint kiderült, átjött egy másik suliból és ide került. 

Suli után találkoztunk Oxánával és elmentünk ebédelni. Ekkor már nem is akartam elrejtőzni, úgy voltam vele, most már tudhatjátok, visszatértem. Fantasztikus érzés volt...

Visszatérésre készen

Hétfő. A nap ,ami a jövőm eldönti. Lelkiekben fel kell készülnöm a holnapi nap folyamán mindenre. Ugyanis fogalmam sincs, hogy holnapután vajon örömmel, ölelésekkel fognak e köszönteni, vagy rögtön kést nyomnak a szívembe. Már most totál ideges vagyok, pedig jó lenne teljesen kipihent, vidám, természetes formát mutatni majd magamból. Az elmúlt hónapok során úgyis eleget voltam a kelleténél feszültebb, rosszkedvűbb, gyilkos hangulatúbb. Szóval ma este alszom egy hatalmasat, aztán holnap átgondolok mindent. 

A legnagyobb problémám a lakás. Ugyanis a ház, vele együtt az összes régi cuccom megmaradt, de se villany, se gáz, se víz. Most a maradék pénzemből kibéreltem egy szobát az új hotelban. De ez nagyon drága, úgyhogy sokáig nem tudom itt meghúzni magam. Szerencsére ez a gond is előreláthatólag meg fog oldódni legkésőbb egy hónapon belül. A pénzem két heti szállásra még elég, utána szükség esetén Hernandónál leszek. Utána, mert a szerencse úgy akarta, Oxánával fogok lakni. Ugyanis egy hivatalos szakmai ügyben ideküldték az országba, azzal a kikötéssel, hogy a főhadiszállását ne nagy városban tegye le. Ez a hely pedig kiválóan alkalmas volt neki,  és mivel Jakub elmondta neki a bajom a volt otthonommal, úgy döntött, kivesz egy bér lakást.

Mi több, a szüleim nemhogy elköltöztek, külföldre mentek, úgyhogy jelenleg hivatalosan is árvának számítok. Oxána pedig kérelmezni fogja az örökbe fogadásom, így a nevelő anyám lesz. Ennek nagyon örülök, hiszen ismerem őt, nem kell előtte titkolnom a dolgaim, és nem is leszünk útban egymásnak, csak én is tudok majd lakni valahol. Emellett a szülői értekezletekre és egyéb hivatalos programokra eltud majd jönni, és ha igazolni kell engem, lesz papíron anyám, így nem fognak furcsállni. Ez óriási mértékben meg fogja könnyíteni az életem egy darabig. Remélem minél tovább marad majd itt.

A hétfői vész viszont közelebb van. Tulajdonképpen halvány dunsztom sincs, hogy miként sétáljak be az osztályba teljesen hétköznapian. A legjobb az lenne, ha a régi barátaim Evie, Frank, Judy és Dorothy nem szedné le a fejem annyira, inkább örülnének, hogy életben látnak. De el sem tudom előre képzelni a reakciójukat. A többiektől annyira nem félek, szerintem javarészt már el is felejtettek, amivel nincs is semmi gond. Így őket talán nem is dúlja majd fel a dolog. Az új gyereket meg totál hidegen hagynak. Nem is ismertem őket, ők sem engem, így tőlük nincs miért félnem. Max. jól megbámulnak majd, erre majd készülök pár frappáns beszólással ami reményeim szerint oltja majd a feszültséget. De azért előtte kicsit jobban megnézem őket magamnak. Ezért szeretem a közösségi oldalakat főként. Nem ismerek valakit, de tudom, hogy majd fogom, hát megnézem előre, hogy mire számítsak. Szórakoztató délután elébe nézek. Na meg, Hernando már tud róluk pár dolgot mesélni.

Irány haza! Jaj, istenem...

Végre. Úton vagyok haza Magyarországra! Azaz, dehogyis végre, úgy fosok, mint állat. De mégiscsak az otthonomba tartok. Azonban nagyon vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt ez volt minden vágyam, hogy egyszer élve hazakerüljek ebből a hülyeségből. Másrészt viszont minden porcikám üvöltve tiltakozik a hazatérés miatt. Mégis hogyan fogok szembeszállni a rengeteg váddal, amit kapni, fogok? Mert nyilvánvaló, hogy rengetegen nem fognak örülni annak, hogy visszatérek. Sőt.. Vannak emberek, akikről még azt is el tudom képzelni, hogy majd megpróbálnak eltenni láb alól. Egyébként, nem hiszem, hogy teljesen felkészültem erre az egészre. Úgy terveztem később megyek el Lengyelországból, de egy hirtelen ötlet miatt ez így alakult. Mekkora egy barom vagyok. na de elmesélem, hogy honnan jött ez a sietős ötlet. 

Jace kedves volt, mint mindig, befogadott amint odaértem, hatalmasakat beszélgettünk, ettünk, Xboxoztunk és teljesen olyan életet éltünk, mint két totál hétköznapi tinédzser srác. Aztán, mikor egyik nap iskolában volt, nagyon unatkoztam és felnéztem a netre. Jakub sajnos nem volt fent chaten, úgyhogy lementem a litván oldalról. Puszta kíváncsiságból felmentem a blogra, amit tavaly indítottam az osztályomnak. Valahogy nem lepett meg, hogy semmi nem volt rajta az eltűnésem utáni időről.  Amit ezután tettem azt még mindig bánom, de sajnos nem volt sok eszem akkor. Ugyanis felmentem facebookra. Hála az égnek a chatem kijelentkezve hagytam utolsó használatkor, így nem vett mészre senki. Ahogy olvastam, böngésztem a bejegyzéseket, kiderült, hogy rengetegen írtak  a falamra, a csoportban minden tudósítás benne volt a tettemmel kapcsolatban. Kicsit meg is nyugodtam, mert semmi olyanról nem volt szó bennük, hogy külföldön lennék. Inkább úgy állították be a dolgot, hogy biztosan meghaltam. Másrészt az is megnyugtatott, hogy talán hiányzom nekik és gond nélkül vissza fognak fogadni. 

Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy nem akarok sokkot okozni, így valakinek írok előre. De kinek írjak, aki nem fog azonnal szólni mindenkinek két hisztis roham között, hogy mégsem haltam meg? O.o Egy pillanatig sem kellett ezen gondolkodnom. Természetesen azonnal tudtam, hogy kinek fogok szólni, úgyhogy már kattintottam is az üzenetek fülre és gépeltem be Hernando nevét. Róla annyit kell tudni, hogy általános 6. óta a legjobb barátom, mindig ott volt és segített nekem. Én pedig szépen ott hagytam. Nagyon remélem, jobban fog örülni annak, hogy életben vagyok, mint pikkelni rám. Egyébként sem úgy ismerem.. Nagyon bunkó tud lenni az emberekkel, de nem velem. Emellett akármiket is fogok hallani tőle, tudom, hogy az az igazság lesz. Mindig is ő volt az, aki ha valamit nem értettem meg elsőre vagy elszúrtam,  a legőszintébb "hülye vagy Batu" szólásával rám hagyta a dolgot. Szóval, úgy éreztem, ha neki írok nem lesz baj. És szerencsére nem is lett. Elsőre kicsit biztos meghökkent, de a józan esze nyert, ugyanis rögtön számon kért, hogy ki vagyok, miféle köcsög hacker lehetek, hogy a halott barátja adataiban kutatok.. Aztán közöltem vele, hogy ************ a hacker, ha nem hiszed, hívjál fel vagy kérdezz. 

A következő két órát végig tárgyaltuk, kiderült, hogy az eset után a szüleim elköltöztek, nem tudták feldolgozni az eltűnésemet. Teljes mértékben megértem őket.. Majd megkérdeztem, hogy szerinte mi tévő legyek. Szóljak a többieknek, az eredeti arcom mutassam, mikor visszatérek, vagy mi legyen? Ő azt mondta, ezt nem tudja, még de utánajár a dolgoknak, mi lenne a legjobb, és toljam, haza a picsámat amilyen gyorsan csak lehet. 

A további infókra még most is várok, de szerintem már csak otthon fogom őket megtudni. Ugyanis most léptük át a határt, már csak pár óra és otthon leszek. Csak remélni tudom, hogy a házunk még áll, mert ha nem, akkor igencsak Hernandónál kell élnem egy darabig, de ennyire nem akarok kitolni vele... Viszont az ideg lassan szétvet...

Ég veled Litvánia!

Nagy nehezen rászántam magam, és egy délután alatt végiggondoltam, hogy mit akarok. Nem volt kellemes, a vigaszként kapott csokik el is fogytak gondolkodás közben. De sikerült átbeszélnem magammal mindent. 

Pár nappal később visszatértem Litvániába, ahol egy kisebb sereg fogadott. Óriási élmény volt újra látni, a volt osztályom. Habár mindössze pár hétig voltam velük, nagyon megszerettem őket, és szerintem ők is engem. Kérdezgettek, hogy mi volt, hogy volt, igaz -e amit a hírek mond stb.. Rájöttem, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz egyhamar vége, így engedélyt kértem az osztályfőnöktől és bementünk a termünkbe beszélgetni majd rendeltünk egy csomó pizzát is. Tőlük már ott helyben el is búcsúztam. Azt hittem, nehéz lesz, de tévedtem. Az osztálytól még viszonylag könnyen búcsút vettem. Tény, hogy szerettem őket, de annyira nem nőttek hozzám.

Aztán jött a pofon. Otthon összepakoltam mindenem, kimentem a temetőbe, oda, ahol eltemettük Ryant és Adriant. Elég rossz érzés volt. Velük jöttem ide, egy hónapon belül mindketten halottak voltak. Én viszont életben maradtam, és megcsináltam mindent, amiért ide jöttem. Viszont hazatérni is nélkülük fogok. Ez nagyon szar érzés, de túl fogom tenni magam rajta. Tettem virágot a sírjukra, és egy személyes levelet beástam a földbe. Mindig is az írás megszállottja voltam, szerettem leírni a gondolataim. Így írtam nekik egy búcsúlevelet, nem mintha bíznék benne, hogy majd elolvassák, de olyan jó érzés megírni a további dolgaid a halott unokatestvéreidnek. Este vacsoráztunk egy jót az egyik legjobb helyi étteremben, majd nyugovóra tértünk. 

A következő nap volt számomra  a halál.  Végleg el kellett köszönnöm Jakubtól, Jasontől, Oxánától és a gyilkos triótól. A búcsú nehézségei miatt a tervezettnél két órával később is indultam. Ennyire nehezen még sosem szakadtam el emberektől. De ez szerintem teljesen érthető.

Jakub akkor került a képbe, mikor eltévedtem a stadionnál, totál kétségbe voltam esve. Ő pedig jött és rám köszönt mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy pánikban lévő idegent megszólítani. Aztán mindenféle kérdés nélkül útbaigazított az erdőbe, majd megkeresett, és beszállt segíteni. Nélküle az egész küldetés egy csőd lett volna. Ha nem találjuk meg egymást, nem találkozom a trióval sem, és sose nyírjuk ki kampóst. Amellett, hogy kulcsfontosságú volt az események alakulásában, nagyon jó barát lett a hónapok alatt. Körülbelül két hét alatt úgy ismertem mint ha már oviba is csoporttársam lett volna, és ő is szintúgy engem. Vele tuti biztos, hogy fogom valahogy tartani a kapcsolatot.

Aztán ott van Brian és Jason. Ők is rengeteget segítettek mindenfélében. Brian osztálytársam volt, szinte végig mellettem volt, rengeteget segített a nyelv tanulásában. Jason a foci csapat kapusa, szinte mindig miattam sérült meg és keveredett bajba. Amikor elraboltak, szinte minden esetben ő szöktetett meg. Szerintem a tiszteletére venni fogok otthon egy DC sapkát. :)

Oxána... Ő Jakub unokatestvére. Rendkívül hasonlítanak egymásra, legalábbis belsőre. Ő vele is ugyanolyan hamar és könnyen megismerkedtem, mint Jakubbal. Nagyon sok dolgot el tudott nekünk intézni törvényes úton, amiket mi képtelenek lettünk volna megoldani olyan módon. Emellett rendőr létére nem is volt bunkó, hanem nagyon is jófej és segítőkész csaj volt. 

Végül a trió, Jax, Justas és Meda. Nagyon a szívemhez nőttek mind a hárman. A fő emberük, Jax szinte ikrem külsőre. De csak külsőre, belül sokkal de sokkal összeszedettebb és ügyesebb mint én. Búcsú ajándékul kaptam tőle egy sálat, ami pont ugyanolyan mint amilyen neki is van. Meda egy tőrt ajándékozott nekem, reménykedve abba, hogy majd a jövőben valamikor hasznát veszem. Gyilkoshoz méltó módon elköszöntem végül Justastól is. 

Most éppen a második vonatomon ülök, útban vagyok Jacehez. Vele még két hetet eltöltök Lengyelországban, megpróbálkozok az első haza téréses tervemmel, és ha minden jól megy utána haza is megyek.

Nem tudok dönteni

Már bő két hete nyomom az ágyat és előreláthatólag jó darabig még fogom is. Az eddigi eseteimmel ellentétben most meglehetősen lassan és fájdalmasan épül fel a testem. Pedig én már mennék, itt hagynám Svédországot minél hamarabb. Elég volt ebből a helyből egy életre. De az orvosi parancsot komolyan kell venni és szigorúan be kell tartani, nincs mese. Viszont amíg az ágyban szenvedek, kicsit előre tudok gondolkodni.

Azt hittem simán előre eltervezek mindent, amit csinálok miután kijöhetek a kórházból, de sajnos tévedtem. Olyan kételyek vannak bennem, hogy az lehetetlen. Például, eddig simán úgy gondoltam, hogy szépen visszamegyek Litvániába, elbúcsúzom, kis időt töltök Jaceszel Lengyelországban majd hazatérek és folytatom a rendes életem. Ez szép kis terv volt. De szerencsére a csöpp kis eszem kapcsolt és nem hagyta hogy ezt az ötletet így hagyjam és majd meg is tegyem. Ugyanis addig minden oké, hogy visszamegyek, elköszönök Jakubéktól, mindent megköszönök Jaxnek, majd kicsit lógok Jacenél. De hát hazatérni ennyi minden után? Ezt mégis hogy gondoltad drága buksim? "-.-

Eleve valószínűleg mindenki halottnak gondol a hazámban, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy jól reagálnának arra, hogy visszatérek. Például a szüleim tuti kitennének, ha egyáltalán ott élnek még. Mert én ha a gyerekem ilyet tenne, tuti elköltöznék jó messzire. Vagy ami durvább, a hatóságokat is érdekelné a dolog, mert tuti be lett jelentve az eltűnésem. A sok gyilkosságról meg a velem szököttek elvesztéséről pedig végképp nem áll szándékomban beszélni senkivel. Szóval nem is biztos, hogy annyira jó ötlet lenne hazamenni. De akkor mit tegyek? Hogy éljek és hol? Az utóbbi hónapokban volt miért élni, mit tenni és még barátaim is voltak. Ha most hazamegyek, nem lesz senkim. A régi barátaim már tuti találtak másokat, lemondtak rólam réges régen. Meglátnának, nem is tudom hogy reagálnának  a helyzetre. Lehet agyon vágnának vagy isten tudja. 

Úgyhogy most bajban vagyok. Nemsokára el kell döntenem, hogy mit akarok. A legésszerűbb a hazatérés lenne, de félek szembenézni az esetleges következményekkel. Pedig nem szabadna. Tisztában voltam vele, hogy ez lesz, ha sikerrel járok. De mégis menekülök.... Csak nem tudom meddig tudok futni a sorsom elől.

Na végre! Kampós ügy letudva!

El sem hiszem, de tényleg így van. Megöltük kampóst. Hatalmas kockázatot vállalva, de sikerült. Az sem érdekel, hogy az alakításunk után kétszer kellett újraéleszteni, mert az az állat kinyírt. Igaz, elég gyenge vagyok még és az intenzív osztályon fekszem megfigyelés alatt. De élek és elmondhatom, hogy a küldetésem sikerrel bevégeztem. Hogy hogyan csináltuk? Most már nem titok. El is mesélem.

Még a tervezgetésünk során összedobtuk a kampósról szerzett információinkat és időrendbe tettük őket, majd mindhez társítottunk egy helyszínt. Aztán egy darabig néztük a kártyákat. A hosszas csendet Jace törte meg, ugyanis kiszúrt valamit. Feltűnt neki, hogy kampóst mindig ugyanabban a szerelésben láttuk és a kampója is ugyanaz volt minden esetben. Viszont nyilván nem hordta magán állandóan és nem is voltak másolatai sem. Láttuk a fegyvertárát Stockholmban, rengeteg eszköze volt, de mind egyedi darab, egyetlen egyből sem volt másolat. A kampóit és a ruháját nélküle egyszer láttuk mindössze, mégpedig a Strolstjöl tónál a kunyhóban. Ez pedig azt jelentette, hogy ha éppen nincs akcióban valószínűleg ott tartja az aktuális eszközeit, tehát azt a helyet rendszeresen használja. Ez persze csak találgatás volt, de hát azt, hogy igaz e, csak egyféleképpen tudhattuk meg. Mégpedig úgy, hogy elmentünk és megvizsgáltuk a helyet újból.
Viszont ez igényelt kis előkészületet, nem csak fizikailag, lelkiekben is. Ugyanis a múltkor, mikor itt voltunk, nem kifejezetten rajongtam ezért a helyért. Jó pár hullát fedeztem fel és itt tudtam meg Hakän barátom halálát is. A kirándulás után eléggé összeomlott idegállapotban voltam jó pár hétig. Most viszont tisztán, erősen és magabiztosan utaztam oda. És hála a jó égnek, ez egyszer bejött a húzásunk és sikerrel jártunk.

Már amikor odaértünk a tóhoz, bűzlött valami nekem, de ezt a véleményt megtartottam magamnak. Lehet nem kellett volna. De túlságosan bíztam a walkie-talkimban, így abszolút veszélyérzet nélkül léptem be a kunyhóba ez alkalommal. Ezalatt a többiek odakint elrejtőztek. Úgy beszéltük meg, ha találok valamit vagy valakit majd szólok, veszély esetén szintén, viszont ha nem hívogatom őket, akkor valószínű hogy kutatok vagy figyelek valamit. Így nem fognak kétségbeesni és nem kell bejönni rögtön utánam. Viszont ha fél óráig nem jelzek semmit bejönnek hozzám és jól lecsesznek hogy miért nem jeleztem. Valószínűleg ez a döntés mentette meg az életem, Ugyanis húsz percig kutakodtam a fiókban, le se sz*rtam a kommunikációs eszközt, úgy voltam vele, hogy megint elszúrtuk,itt nem lesz semmi. Ám ekkor az egyik magas szekrény mögül kiugrott egy alak, az ajtó elé. Nem elég, hogy kampós volt az, még a walie-talkim is elvette. Mire feleszméltem, már egy tőr állt ki a nyakamból a számból pedig dőlt a vér. Azt hittem, itt a vég, meghaltam. De nem. Még nem végzett velem. A beszélőkét jó messzire elhajította tőlem, majd a kunyhó túlsó végébe vonszolt és bevágott a sarokba egy fura izé mellé. A "fura izé" nevét viszonylag hamar kikövetkeztettem, ugyanis rám akasztott két fémes csipeszt majd vihogva megnyomott egy gombot és láss csodát megb*szott az áram. Azaz, csak azt hittem, hogy a 220 csapott meg. Ez a barom csak sokkolt, minden értelemben. De nem kell aggódni, a lélekjelenlétem nem hagyott el. Ha már önhibából sült ki ez a helyzet, illett valahogy meg is oldanom, úgyhogy két sok között előbányásztam a kedvenc késem, majd az elmúlt napokban betanult módon egy igazi átlövőhöz méltóan megküldtem az eszközt, ami pontosan kampós bordái között kötött ki. Na, azonnal elvigyorodtam, ha ezt túlélem, Jax büszke is lesz rám, azonkívül hogy lehord. Ez az extázis állapot tartott kb. 5 másodpercig, mert elkezdtem aggódni azon, hogy mi lesz velem 10 perc múlva. Hát, ha még 10 perccel később is ott feküdtem volna, nem valószínű hogy itt írnék. Szóval, úgy jó 5 perccel később a többiek beállítottak, mert letelt a fél óra, amint megpillantottak cselekedtek. Oxána gyakorlatiasan tárcsázta a mentőket és a rendőrséget, míg Jax a biztonság kedvéért a saját kését is belevágta kampósba. Itt felkiáltottam örömömben, de azonnal össze is estem és már csak a kórházi ágyamban ébredtem fel.

Jakub ült mellettem és majd kiesett a szeme mikor meglátott mozogni. Abban a hitben volt, hogy meghaltam. Talán azért ült még ott, mert képtelen volt elfogadni ezt és reménykedett abban, hogy felkelek valami csoda folytán. És végül is felkeltem. Minden esetre elég nehezen tudott csak megszólalni. Azt mondta, kétszer újraélesztettek, elvéreztem a nyakamon keresztül, és már a hullaházasokkal is felvették a kapcsolatot. Szóval éppen időben keltem. A többiek nem sokkal később megtudták, hogy felkeltem, nagyon örültek neki. 

Kampós egyértelműen meghalt, úgyhogy nem lesznek semmiféle tárgyalások sem a jövőben, kétséget kizáróan önvédelemből öltem meg, annak is nyilvánították, szóval mindig rendben van. Úgy néz ki, ha felépülök, akkor szépen visszamegyünk Litvániába, és ott megbeszéljük, hogy hogyan tovább. :) 

Kész a terv & Még egy álom

Hosszú, hosszú és hosszú munka után végre sikerült kidolgoznunk egy konkrét tervet a kampós ügyben. Rengeteget dolgoztunk rajta, próbáltunk a tökéletességre törekedni, és azt hiszem sikerrel jártunk. Na mármost, a terv eléggé bonyolult, szóval próbálom majd egyszerűen ismertetni, meg nem teljesen leírni, ugyanis nem tudni, kik olvassák el. De ezt majd az akció után... Annyi tuti, hogy retteghetsz kampós. 

Másrészt Shöle idióta gyógyszerei még mindig kísértenek. Nem tudom , mi bajom lett tőlük, de elég hátborzongató jövőbe látásaim vannak. És ezek tényleg lehet hogy igazak, annyira életszerűek meg időben lehetségesek. Például megint volt egy álmom Tyról és a bandáról. És ebben olyan dolgok derültek ki, hogy csak na. 

Egy hídon voltam, nekikötözve a vonatsínnek. Magyarországon voltam, ismertem ezt a helyet. És természetesen ott állt felettem a férfi és patkány. Esküszöm, ha a jövőben meglátom ezt a gyereket, kinyírom azonnal. Nem lesz nehéz észrevennem majd, ilyen átkozott ronda patkány pofája nincs senkinek. Ott vigyorgott rám, a foga majd kiesett. A csapdába esett énem nem volt valami ideges, nem stresszelte túl a dolgot, csak vigyorgott patkányra. Nyilván tudott valamit, amit mi nem. Én viszont határozottan ideges voltam. Nem értettem mi  a fenét vigyorgok, mikor oda vagyok kötözve, a vonat akármikor jöhet, és nincs ki megmentsen, mert az összes hely belátható a hídról. 

Pár perc múlva már más volt a véleményem  a helyzetről. Ugyanis egyszer csak megjelent egy helikopter és becsapódott a földbe pár méterre tőlünk, majd káromkodva kiszállt belőle Ty és a csapat, én pedig még szélesebben vigyorogtam patkányra. Ám most a férfi nem futott el rögtön, valami oknál fogva más taktikát választott. A kését a nyakamba szúrta. Abban a pillanatban lemerevedett mindenki. Nyilván a többiek sem erre számítottak. Szóval ki leszek nyírva, és így nem kell futnia... Tiszta idióta volt, mert Ty hamar észhez tért és megsebesítette a férfit, míg a többiek elkapták és megkötözték patkányt. Utána telefonáltak valakinek, hogy el kéne két bűnözőt szállítani meg egy súlyos sebesültet kéne ellátni. Én csak kábán vigyorogtam, mikor a múltkor felettem síró alak odajött hozzám és elmondta, hogy ha nem ér ki a mentő hamarosan elvérzek.
Szóval jó fej volt a srác, mert ezt vigyorogva mondta, amire én nevetve válaszoltam is. Aztán megjegyezte, hogy nem lehet igaz, hogy mindig majdnem kinyíratom magam és velem van a baj de azért szeretnek még. 

Ezután ébredtem és már tudtam, hogy bármi is fog történni, Kampósnak annyi lesz. A jövő viszont rengeteg bajt és meglepetést tartogat számomra. de ez legyen az én gondol, most a jelen baját próbáljuk meg orvosolni. Remélem hamarosan sikerrel járunk.

Még mindig álmok...

Fogalmam sincsen, hogy Shöle milyen gyógyszereket szed, de ez az altató gyógyszere pokolerős. Egyetlenegyszer vettem be belőle, és azóta futurisztikus túlvilági látomások gyötörnek. Általában álomként jelentkeznek és azt súgják, hogy a jövőmet látom bennük. Ez kész őrültség, de mi van, ha mégsem? Eddig a patkányos álom után mindenféle apró idióta dolgot láttam, például, hogy mikor hagyok el egy buszjegyet vagy ilyesmi, tegnap éjjel viszont patkányék visszatértek, ahogy a Ty nevezetű jóakaróm is a társaival.

Viszonylag rossz napom volt, későn kerültem ágyba és sokat forgolódtam elalvás előtt. Mielőtt lefeküdtem, egész nap terveztünk, és  ez volt az első nap, amikor alig haladtunk valamit, mert egy apró gondra nem találtunk megoldást. A többiek hangulata is elég lehangoló volt, szóval jobbnak láttuk, ha elmegyünk pihenni.

Amint elaludtam, az álom helyszíne viszonylag hamar kirajzolódott előttem. Az első álmom, amiben tudtam, hol vagyok. Hogyne ismertem volna fel a városom utcáit?! A Lidl és a lakótelepi játszótér közötti szakaszon sétáltam, körülöttem minden békés, de sötét és nyugtalanító volt. A játszótér előtti sarkon közvetlen elém vágott valaki. Rögtön észleltem ,hogy kárt akar tenni bennem, így azonnal lendült a kezem és egy profin helyezett kézmozdulattal a falhoz kentem az alakot. A patkány volt az. Eléggé fájt neki az ütés, mert nyöszörgött, de nem tudott meghatni. Megeresztettem felé egy vigyort és ki akartam röhögni, hogy mit akar tőlem, amikor tudja, hogy őt simán elintézem puszta kézzel.

Na, ezt nem kellett volna. Akárcsak élőben, álmomban is teljesen idiótaként viselkedtem. Nagyon meggondolatlan voltam, körül sem néztem. Szóval nem tudom, mit csodálkozott az álombeli énem amikor valaki hátulról a torkába állított egy kést. Persze, hogy az idegen férfi volt az. Tipikus déja vum lett. Már csak a megmentősereg hiányzik, gondoltam. Jó, azért nem voltam ennyire nyugodt, mert sejtettem, hogy eljönnek, csak nem volt számomra teljesen mindegy, hogy mikor. Mert ha az elvérzésem után jönnek, akkor már tárgytalan a dolog. 

De mákomra, idejében érkeztek. Ty mozdulatait azonnal kiszúrtam, ő mozgott a legbiztosabban az emberek közül. Határozottan a férfi felé vette az irányt, míg a többiek kicsit elgondolkodtak, hogy kit is támadjanak vagy tartsanak fel. A legalacsonyabb tag, aki ha jól láttam csaj volt, odaugrott patkányhoz és a falba szúrta a két kezét a késeivel, majd otthagyta. De miért?! Miért kell otthagyni? Nyilván később baj lesz belőle... Mindegy, a nyakon szúrt képem, sem tudott megmukkanni, úgyhogy ebbe beletörődtem. Ty akármennyire is tűnt erősnek és gyorsnak, a férfi elmenekült. Jellemző... Engem simán kinyír, majd egy társam elől elfut. 

Ezután a jelenet után visszatértem a testemhez. Felette egy harmadik alak görnyedt és sírt. Egy pillanatra elkapott a szívinfarktus, de hála égnek csak azt hitte meghaltam, mert akkor megmozdultam és mondtam neki valamit, amitől elkezdett nevetni. Szóval úgy néz ki, a jövőben is profi jó humorom lesz, mikor élet-halál közötti állapotban leszek... Már csak azt kéne megtudnom, hogy kik ezek, mikor lesz ez az esemény és mit keresek én otthon? 

Tovább nem is tudtam ezen elmélkedni, mert felébredtem. Ekkor úgy határoztam, hogy ezeket az álmokat leírom, hogy később majd emlékezzek rájuk. Remélem lesz haszna a dolognak, ha már a kampós üggyel lassabban haladunk mint kéne.

Egy furcsa álom a jövőből

Tervezgetésünk elég gyorsan halad, már az akciónk váza nagyjából össze is állt. Én megpróbálom felhívni a figyelmet magamra, az összes lehetséges módon, míg a többiek a szemüket sem veszik le rólam és bevédenek. Ezzel csak annyi a baj, hogy Kampós nyilván nem nyilvános helyen akar majd kivégezni, valószínűleg barlangokba kell majd bemennem egyedül, úgy hogy a többiek csak később jönnek majd utánam, meg hasonló dolgokra kell számítsak. Ez ijesztő, de annyira nem mint ami tegnap történt velem.

Nem is tudom, hogy történt velem az, ami, de nagyon furcsa és ijesztő volt. Azzal kezdődött, hogy Shöle hazajött egy csomó fura cuccal. Főként gyógyszerek voltak, altatók, érzéstelenítők és egyebek. Ezeket a szekrény felső polcára tettük az én gyógyszereim mellé. Vacsoránál valószínűleg összecseréltem valamit, mert Shöle gyógyszerét vettem be, ami két percen belül ki is ütött. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy menten végem van. Utána teljes sötétség. Majd...

Egy sikátorban álltam, teljes sötétség volt. A körülöttem lévő bérházak mind lepukkantak voltak, elhagyatottak, kísértetiesek. Az eső szemerkélt, teljesen be volt borulva az ég. Ennél depressziósabb hangulatú helyen nem is lehettem volna. És ekkor megpillantottam önmagam. De nem tükörbe néztem, hanem  magam elé. Kb. négy méterre álltam, egy szakadt nadrágban, megtépett pólóban, vérző karral. Gyorsan odaszaladtam segíteni magamon, de nem tudtam hozzáérni sehogy. Szerintem egy szellem lehettem, mert ő nem érzékelt engem. Ekkor hirtelen egy számomra ismeretlen bumeráng szerű éles fegyver a nyakába (nyakamba) állt. Felordított a fájdalomtól én pedig próbáltam valami olyat tenni, ami hangot csap, de nem tudtam megfogni semmit. 

Ekkor egy újság átrepült a testemen. Egyszerűen átment rajtam. tényleg szellem voltam. Viszont annyit elkaptam belőle, hogy 2013.10.04. volt rajta. Szóval a jövőbe kerültem. És valami megpróbál meggyilkolni. De nem lehet kampós, neki nincsenek ilyen fegyverei, ő neki halottnak kéne már lennie. Ez a gondolat nem hagyott nyugodni, szóval visszamentem a jövőbeli magamhoz, aki már haldoklott. Próbált segítségért kiáltani, de nem jött ki hang a torkán.

Ebben a pillanatban feltűnt az elkövető. Egy kb. huszonéves férfi, és egy tinédzser. Nem sok közös volt bennük. A férfi élettel telinek, izmosnak tűnt, míg a kölyök vézna volt és sápadt. Viszont számomra a gyerek volt feledhetetlen alkat, mivel az arca majdnem teljesen olyan volt, mint egy patkányé. Szóval ez az idegen és patkány meg akartak ölni. És nem tudtam semmit sem tenni, hogy megakadályozzam. Már kezdtem belenyugodni, hogy 2013. október 4.-én meghalok, mikor a semmiből egy konyhakés repült egyenesen a patkány felé. De az kitért és elszaladt. Úgy tűnt nekem, annak aki meg akar menteni, patkány a fő célpont, nem a férfi, pedig nyilván ez az erősebb.

Azt hittem ,mindjárt előugrik Jax vagy Oxána és elviszi a haldokló énem, de tévednem kellett. Aki felbukkant nem értem jött, hanem egyenesen Patkány után ment és kezdte követni. Ekkor viszont vagy hárman bújtak elő a sötétből és támadtak a férfira. Közülük egy valaki odajött hozzám, káromkodott egy hatalmasat, majd itatott velem valamit. Fogalmam sincs, hogy megölni akart e, vagy megmenteni, ugyanis nem ismertem őt. Sőt, senkit sem ismertem a csapatból. Ezek nem Jaxék voltak. Velem egyidősek voltak, egyikőjük ismerős volt valahonnan, de nem tudom megmondani, hogy hol láthattam őt. Magasabb volt nálam, izmosabb is, és szerintem a bőre is sötétebb volt, de ebben nem vagyok biztos, mert éjszaka volt. Mindegy, a lényeg, hogy segített, mert elkezdtem mocorogni. Ő pedig rögtön hívta a mentőket. A hívásból kiderült, hogy Ty nak hívják és, hogy Magyarországon belül vagyunk. Ez sokkolt. Rájöttem ,hogy tényleg ismerem őt. 

És ekkor felébredtem. Ott feküdtem az ágyamban, a víz kivert teljesen, ziháltam. Majd újból visszaaludtam...

Tervezgetés

A második Stockholmi akciónkból sikeresen hazaértünk. Ennyire sikeres nyomozása még egyszer sem volt csapatunknak. nem is halt, sőt nem is sérült meg senki közülünk. Viszont mivel Hakänt is megölte Kampós, így már egyedül én maradtam neki. Tehát tény és való, hogy innentől kezdve csak rám vadászik.

Szóval ki kell eszelnünk valamit, ami megvéd. Elsősorban sajnos engem. Mivel, ha én meghalok, részünkről mindennek vége lesz, Kampós eléri célját.  Ezt nem hagyhatjuk, meg kell őt akadályoznunk. De hogyan? Azt sem tudjuk, hogy hová menekült, mit fog tenni, hol akar rám lecsapni.

Viszont akárhogy is lép, nekünk fel kell készülnünk rá, nem szabad hagynunk, hogy meglepetést okozzon. Szerencsére Shöle nagyon kreatív ötleteket ad nekünk régi bűntényekből merítve. Oxána, Jax, Danny, Justas és Meda szintén elég rendesen agyalnak. Viszont mi valahogy Jasonnel, Jakubbal és Jaceszel még nem tudtunk kinyögni semmi használható ötletet. De nem kell kétségbe esni, majd idővel csak eszünkbe jut valamit.

Másrészt megnéztem a lementett adatokat és szerencsére a nevek közül több mint a fele él még, csak mint lehetséges áldozat szerepel a listán. Viszont voltak akikkel már végzett, ráadásul volt akivel több mint egy évtizede. És a halottak között ott voltak Adrianék is. A többi emberről semmit sem tudok, a még élőkről sem, de nem is akarok. Eszemben sincs felvenni velük a kapcsolatot, mivel ha sikeresen elintézzük Kampós, már úgysem tudnák meg, hogy utánam valakit szintén meg akart volna ölni.

Ehhez viszont el kell intézni azt a dögöt. Remélem, ugyanilyen simán fog menni, mint ez a Stockholmi akciónk. Viszont ezt a lépést jól meg kell terveznünk....

Ugyancsak Stockholmban, csak most 100% életveszélyben

Előző beszámolómban említettem barátaim borzalmas felderítőútját. Nos, tanultunk az esetből, viszonylag hamar összekaptuk magunkat és újból elmentünk a helyszínre, ezúttal együtt.

Nem vesztegettük az időnket felderítésre, abban a hitben vágtunk újból az útnak, hogy többen vagyunk, erősebbek vagyunk, következmény nélkül végezhetünk kampóssal. Szóval teljes energia bedobással a plázához hajtottunk, kiugráltunk a kocsiból majd elleptük lementünk a csatorna rendszerbe. A többiek megmutatták, hogy hol és mit találtak a múltkor, minden úgy volt. Úgy tűnik nem mert vissza jönni kampós. Majd Jason elvezetett oda, ahol a holttestet találta. Még most is csupa vér volt minden. Úgy vettem észre, a rendőrök a test elvitele után nem foglalkoztak az esettel egy kicsit sem. De érthető, hiszen ez  ami dolgunk és elég egyértelmű volt, ami történt.

Miután ezt tisztáztuk magunkban, elkezdtük keresni a helyet ahol fegyvereket tarthat a szemétláda. Nem is kellett sokáig keresgélni, a második kanyarban azonnal kiszúrtunk egy vas ajtót, ami mögött a gyilkosságok elvégzéséhez szükséges eszközök hada sorakozott. És persze egy vezérlő számítógép. Arról írok most. Nem is érdekel, hogy kampós valahol észreveszi, hogy betörtek az egyik vezérlő gépébe. Sőt, direkt akarom felhívni a figyelmét arra, hogy betörtem a rendszerébe és minden adatot lementettem pendrivera (hála az égnek, hogy mindig nálam van) majd kitöröltem. Nem vizsgáltam meg tüzetesen, de annyira belenéztem, hogy tudjam miről szólnak. És a legtöbb adat emberi akta. Az, hogy a gyilkos társai, vagy az áldozatai adatait tartalmazza -e, nem tudom, majd kiderítem nyugodtabb körülmények között. 

A legboldogítóbb dolog számomra, hogy most mi vagyunk előnyben. Noha, lesz annyi esze, hogy egy másik géppel leköveti, hogy itt mit műveltem és esetleg fel is néz erre a blogra, mi előtte járunk. És ezt a lépés előnyt, mostmár nem fogjuk elveszíteni soha. Szóval, vigyázz magadra kampós, lassan be leszel cserkészve, és akármelyikőnk szívesen elvágja majd a torkod!