Egész nap szarul voltam. Este 10 óra fele végre elszenderedtem.
Olyan boldog lettem, hogy egy strand rajzolódott ki körülöttem. (Mint később kiderült, kár volt elkiabálni.) Lángost ettem, fürödtem, fagyiztam.... minden jó volt. Csak azt találtam furcsának hogy teljesen egyedül voltam.
Később, már a tizedik hosszt úszhattam mikor a lábam bele akadt valamibe a medence alján. Kíváncsian alábuktam, hogy megnézzem mi az.
Megdöbbenésemre egy eszméletlen embert pillantottam meg. Még jobban megrökönyödtem mikor jobban megnéztem. Pofonütésként ért az, hogy Adrian ott fekszik a víz alatt és eddig észre sem vettem.
(Pedig ő olyan nekem, mintha a másik énem lenne. Valamilyen kötelék van köztünk. Én legalább is ezt érzem.)
Hirtelen pánik fogott el. Vettem néhány mély levegőt és sikerült túlesni rajta.
Most jött a neheze. Valahogy ki kellett vinnem észrevétlenül a szárazra. Azért észrevétlenül mert vérzett a feje, és gyanítom hogy valaki esetleg megtámadta. Már vagy tíz perce ültem a parton, amikor is megmozdult. Frászt kaptam olyan hangokat adott ki. De élt. Ezek szerint. Magához tért!
Úgy nézett rám, mintha életében nem látott volna. Meglepve kérdezte ki vagyok és honnan jöttem.
Két perc múlva valami csattant a hátunk mögött. Egy balta volt. A fejét majdnem levitte.
Úgy ugrottunk talpra, mint akit áramütés ért. Csapkodott össze - vissza. A végén egy kést találtunk, és visszavertük a támadását.
És ekkor jelent meg Ryan. Rávetette a szörnyetegre magát és addig ütötte míg el nem menekült. De az egy cetlit ott hagyott. 
Viszlát a sikátorban -állt rajta...
Végzetes születésnap
Egy vonaton kezdődött minden, szerintem a Démonhilltől Vámpír pusztáig tartó szakaszon járhattunk, amikor a szerelvény lerobbant.
Ez van –gondoltam magamban- már semmi jó sem fog történni velem a mai napon.
Harminc perccel később a puszta színt váltott. Hirtelen egy kísérteties Drakula kastélyhoz hasonlító izé termett előttem.
Nem tudtam mire vélni a dolgot. Pár pillanattal később kivágódott a vonat ajtaja és emberek özönlöttek be rajta. Nagyrészt ismertem őket. Közülük négyen – akik különösen közel állak hozzám – odajöttek mellém.
- Boldog születésnapot!- kiáltották egyszerre.
- Hogy micsoda?! Nekem?
- Igen! Neked te okos! Augusztus 13-a van!
Itt jöttem rá, hogy a szülinapi bulim helyszíne ez a kísértetkastély és az is leesett, hogy péntek van. Tök szerencsés vagyok , azt leszámítva hogy én augusztus 10-én születtem eredetileg. De nem baj, 13-án izgalmas a buli, főleg ha Péntek van.
Mit sem sejtve bementünk a kastélyba, ahol már nagy volt a nyüzsgés, mozgás. Csupa idegen emberek jártak - keltek, mi elsurrantunk mellettük. Olyan érzésem volt, mintha olyan helyre szöknék be, ahova tilos. Végre találtunk egy üres szobát. Egész délután jól elbeszélgettünk, ettünk, ittunk.
Eljött az este. Kb. fél tizenegy lehetett, amikor találtunk négyen egy mozi termet. Megnéztünk egy horror filmet 3D-ben. a film után eldöntöttük, hogy kisétálunk az erdőben lévő kunyhóba és szellemet idézünk. 2359-kor ott ültünk a kunyhóban, egymást körbe ülve. Háromszor szinkronban mondtuk el az állítólagos szellemidéző szöveget. Hiába, semmi nem történt.
Legnagyobb meglepetésünkre a kunyhóban lévő kandalló felrobbant. Kis híján megállt a szívem.
Ezek után az események őrült sebességgel teltek. Ryan, mint akit megbabonáztak állt mozdulatlanul. Mason, pont rosszkor nyitotta ki a száját, azonnal őt támadta meg a szellem. Adrian és én csak álltunk és nem tudtuk felfogni, hogy egy szellem hozzá tud érni és még ártani is tud egy embernek. Az erdőn keresztül menekültünk, de nem sok sikerrel. Mason úgy lemaradt, hogy mi visszafordultunk, de addigra a szellem már elkapta és tett vele valami különöset. Adrian és én mentünk segíteni neki, mert Ryan sokkos állapotban volt és minden csupa vér volt körülötte. Torkomban dobogott a szívünk, kalapálását hallani lehetett. Úgy rohantunk vissza a kastélyba.
De amint visszaértünk a kastélyba kaptunk egy üzenetet.
Vérrel volt a falra írva. Ez állt benne: „ TALÁLKOZUNK A STRANDON HOLNAP ÉJJEL”
FOLYTATJUK...
