Először is szeretnél elnézést kérni mindenkitől, hogy csak most írok beszámolót kalandjaimról. Harmadik éjszaka után az a kellemetlen meglepetés ért minket, hogy a gyárat mellettünk bezárták így a wifi kapcsolatnak annyi. Ezért törtem én fel 6 óra szenvedés árán, hogy megszűnjön. Nagyon le voltunk törve, szinte minden kapcsolatunk megszűnt a külvilággal. Nem valami jó kezdet...
Egészen két hétig minden nélkül bolyongtunk, próbáltunk tájékozódni, felfedezni a környezetünket. Ez rendkívül jól sikerült. Megtudtam a városról egyet s mást. Sajnos Adrian lebetegedett a 40 fokos lázára kellett vennünk csomó gyógyszert, rengeteg pénz ráment az utazásra szánt összegből. Ő még most is lábadozik.
Közben, kivettem neki pár legendákról szóló könyvet hátha van valami, és akkora szerencsém volt hogy az nem igaz. Volt benne egy történet egy kampós nevű gyilkoló őrültről. Még az évszámok is egyeztek. Visszamentem a könyvtárba és elkezdtem konkrétan erről érdeklődni. A könyvtáros először nagyot nézett, de minden ellenvetés nélkül elémtolt egy " Kapmókéz legendája" című könyvet. Azonnal megörültem neki, robogtam is vele vissza.
Igen ám, de annyira boldog voltam, hogy rossz irányba indultam és eltévedtem. Méghozzá olyannyira hogy a városi focicsapat stadionjánál kötöttem ki, ami tudomásom szerint a város legszélén van. Csak nem azon a szélén ahová nekem kéne menni. Nem tudom mi történt velem, általában kreatív vagyok, de itt teljesen lefagytam. Nem volt telefonom, kajám, pénzem. Nem volt semmim és kikötöttem egy vadidegen helyen, teljesen egyedül. Totál kétségbe voltam esve, olyannyira hogy odajött egy ember hozzám.
Először bepánikoltam, nem tudtam mit akarhat tőlem, mióta itt vagyunk egyetlenegy idegen ember nem szólt hozzám, a könyvtárost kivéve. Köszönt nekem egy "Labas" -t én meg majd felugrottam a park legmagasabb fájára. Utána nagyjából sikerült lehiggadnom, megkérdeztem tőle hogy kicsoda és mi a baja. Szerencsére tudott angolul, így megértettük egymást. Jakubnak hívták, 15 éves, a helyi ifjúsági csapat csatára. Azt mondta meglátta az arcom egy pillanatra és úgy tűnt neki hogy valami nagyon nincs rendben velem. Mondtam, hogy ez így van és megkérdeztem hogy nem tudja-e hogy az erdő merre van. Nézett nagyokat, mit akarhatok egy erdőben... De azért elvezetett oda, a végén már nem bírta magában tartani és megkérdezte hogy miért akarok az erdőbe menni. Mondtam, itt lakom, bonyolult ügy. Utána elköszönt és a lelkemre kötötte hogy ha ételre vagy valamire szükségem van hívjam fel, segít nekünk. Így jutottam el a város internet caféjába. Eddig fel sem fedeztem. Tegnap mutatta meg a helyet Jakub.
Legközelebb már tudni fogok innen írni akármikor :) Mellesleg úgy néz ki, Jakub is a csapatunk tagja lesz. De megegyeztünk vele hogy akármi van ő a háttérben marad, és szerzi nekünk az információkat a helyi sztorikról :)
