Elektra

1700-as évek elején járt az idő Elektra ekkor volt 13 éves. Szép volt aranyos, kedves, figyelmes őt mindenki szerette.
De csak addig, míg 1765-ben ki nem kellet végezni. Ugyanis Elektrát megszállta az ördög!
1764-ben Elektra hazafelé tartott az iskolából mikor meglátott maga előtt egy furcsa árnyékot. Nem ijedt meg, de furcsállta, mert abban az utcában nem volt senki vele. Ment tovább, de aztán megint meglátta azt az árnyékot, ekkor már megijedt és megfordult, de megint nem látott semmit. Nyugtatgatta magát, hogy ezt csak képzeli és biztos csak kimerült. Ekkor már elérte az utca sarkán levő katolikus templomot! Ekkor eszébe jutott, hogy a szülei a templomba mentek, el is indult a templom kapuja felé remélve hogy szülei körében biztonságban érzi magát. Gondolta nem maradnak sokáig és valószínű, hogy csak a pap és a szülei vannak ott. Tehát ment a kapu felé. Borzalmas sikolyokra lett figyelmes és hogy a pap ezt kiabálja: - Távozz, eme Szent helyről menj vissza oda ahonnan jöttél! De mire Elektra benyitott már nem látott senkit! Korom sötét volt a templomban. Ebben a percben hirtelen az összes gyertya égni kezdett. Meglátta a földön az apját és anyját vérbe fagyva. A leány szeméből könnycseppek gördültek és patakokban folytak! Egy éles hangot hallott s a pap a vállára tette a kezét. Ezt mondá neki: Ne félj gyermekem szüleid egy jobb helyre mentek! Jer, velem és nem esik bántódásod! Elektra fejében zakatoltak a gondolatok, nem tudta mi történt nem tudta mi tévő legyen csak azt tudta, hogy a pap, akit oly jól ismert nem olyan, mint volt. Hófehér ősz haja véres volt szeme vérben úszott szája körül peregtek a vörös cseppek! Íme, a papot megszállta az ördög! A kis Eli (Elektra) megfogta az új anyukája kezét és elment vele! Hazavitte a leányt, s az óta eltelt fél év! Elektra elérte a 14 éves kort a pap is nagyon megszerette a kis Elit! Az nap a pap úgy döntött, hogy eljött a búcsúzkodás ideje! Leültette egy székre s ezt mondta a leánynak: eljött az idő kincsem! Nekem végem, de az ,, örökségem'' neked át adom! Eli bólintott és könnybe borult arccal lesújtotta fejét, bekötötte a szemét s lekötötte a kezét. Ekkor előjött az apja eredeti énje! Hirtelen borzalmas hideg csapta meg Eli arcát, de nem ijedt, meg ám amikor meghallotta a borzalmas hangot, amely eddig vigyázott rá kezdett nyughatatlan lenni... Az a hang, amely a mesét olvasta neki és énekelte az altatódalt....-Ó Jaj Eli! Megszállta az ördög! Levette szeméről a fedőt és megpillantotta a papot, aki nagyon öreg volt és abban a pillanatban meg is hallt. Egyedül maradt a világon. Mérges lett széttépte a ruháit, összekarmolta az arcát magyarán mondva megháborodott! Az emberek őt őrültnek tekintették s mivel veszélyesnek hitték úgy döntöttek ki kell őt végezni! Elektrát mártírhalálra ítélték! De előtte elátkozta a jelen levőket! Megmondta nekik, hogy visszajön még és akkor elhozza a világnak a végét! Az emberek nem hittek neki és kivégezték! Eli halála nem fejeződött teljesen be eltemették, de az emberek mégis úgy érzik, hogy mindig mindenütt jelen van! És apróbb jeleit be is mutatja, hogy ő bizony létezik és vár, hogy eljöjjön az ő ideje!

A fekete hajú lány

A történet 1706-ban kezdődött. Debrecen szélén volt egy utca. Mindenki jóba volt egymással -EDDIG!- Az egyik fiú egy születésnapi "bulit" rendezett. Meghívott mindenkit. A születésnaposnak volt egy fekete hajú lánytestvére. A gyereknek 24:00-kor volt a szülinapja. Mindenki megjött.10,9,8,7,6,5-másodperc van hátra a szülinapig-4,3,2,1 Ekkor egy villám csapott le és hirtelen mindenhol sötét lett. De ahogy jött a sötétség el is múlt. Mindenki egy pillanatra megnyugodott. Amíg észre nem vették a szülinapost, aki kényelmesen el volt helyezkedve egy fotelba. Amikor az egyik gyerek odament, hogy megnézze jól van-e látta a nyakánál, hogy oda volt varrva a fejéhez. Megfogta a kezét, hogy él-e. De a keze pamutból volt és ott is varrás volt. Nem volt más csak egy PLÜSSFIGURA. Kicserélték őt egy plüssfigurára! Az ijedtség nagyobb volt a félelemnél, mert annyira nem szerették a szülinapost. Végül 1 hónap múlva egy gyerek rászánta magát, hogy tartson egy szülinapi bulit. Mindenkit meghívott. A fekete hajú lányt is. Mondanom sem kell neki is éjfélkor van az évfolrdulója.10,9,8,7,6,5,4,3,2,1 ekkor egy villám hasított az égbe, de koránt sem volt olyan nagy, mint az előző havi. Megint elsötétedett minden, de annyira nem volt sötét. Látni lehetett az alakok mozdulását. Amikor világos lett látták a szülinapos torkában egy kést tövig belenyomva. A vércseppek egy emberhez vezettek. A fekete hajú lányhoz. A keze is tiszta vér volt. Azonnal bedobták az egyik kútba. Mindenki megnyugodott.
1 hónap múlva megint egy bulit tartottak. Ám amikor mindenki megjött. Rothadás szag jött valahonnan. Kinéztek az ablakon. A kútban, amibe beledobták a fekete hajú lányt felnyílt a teteje és kijött belőle a lány.
Másnapra porig lett rombolva az utca...
100 év múlva itt egy ugyan olyan utca épült csak persze kicsit modernebb volt. Az ottani gyerekek amint játszottak találtak egy marhacsontot. Nem nagyon érdekelte őket. Másnapra az utca porig lett rombolva.100 év múlva (1906-ban) ugyanez megtörtént.2001-ben megtalálták a fekete hajú lány végrendeletét:
Az embereknek, akiket megöltem a csontját marhacsonttá alakítottam és szétszórtam a világban.
Ezért ha marhacsontot találsz az utcádban... RETTEGJ!!!!!!!!!

Halottak napja

Halottak napján emlékezünk elhunyt rokonainkra.
De mi történik, ha elfeledkezzünk akár egyikkőjükről is. Az egyik ismerősöm így járt. Szandra nagyapja egy éve hallt meg. A lányt nagyon megviselte a történet. De halottak napján mégse gyújtott gyertyát az öregúr sírjánál. A temetőt kivilágította a sok mécses és gyertya. A lány haza indult. Nagyon sötét volt az utcán, úgy érezte mintha valaki követné. Nagyon gyorsan lépkedet. Mikor az ajtóhoz ért leejtette a kulcsokat. Gyorsan fölkapta őket és berohant a lakásba. Megengedte a vizet majd levetkőzött. Beszállt a kádba. Hirtelen valami csöpögni kezdet a plafonból. A lány felnézett és elsíkítitotta magát. A plafonból vér folyt. Szandra kiugrott a kádból és a konyhába rohant. Csak egy törölkőzőt csavart maga köré. A konyhában minden a levegőbe röpködött. A falakból vér folyt. A lány pánikba esett és kirohant az utcára. Örülten sikítani kezdett. A szomszédok azonnal a segítségére siettek. De mikor elő adta történetét mentőt hívtak. Az orvosok szétnéztek a lakásba, de nem láttak semmi különöset. Szandrát elmegyógyintézetbe vitték. A lány ott egy kicsit megnyugodott a sok nyugtató hatására. De egyik éjszaka megjelent a nagyapja szelleme. Unokám elfeledkeztél rólam halottak napján a lelkem miattad a földön maradt. A lány rohamot kapott a földre esett és rángatózni kezdet soha többé nem tért magához. Csak egy üres test maradt. MI A TANULSÁG? SOHA NE FELEJSD EL EGYIK HALOTTADAD SE!

Jonny és a máj

Egy este Jonny a beteg nagymamájánál aludt, mert az anyja egy tragikus autóbalesetben meghalt és az apja a temetésen volt. A nagymama cseléde nagyon utálta a kisfiút és mindig szekálta. Amikor az apa telefonált, hogy indul haza a cseléd vette fel a telefont és azt hazudta a fiúnak, hogy az apja várja a temetőben. Jonny éjjel kiszökött és elindult a temető felé. Amikor odaért a bejárat mellett talált három sírt, benne három kinyitott koporsót. Az elsőben csak csontok voltak, a másodikban a csontokon bőr is volt, a harmadikban csontok, bőr és egy máj. Jonny tudta, hogy a nagymamája beteg és hogy új májra van szüksége az életben maradáshoz, ezért eltette a májat és nekiállt megkeresni az apját, Félórányi bolyongás után fáradtan hazaindult. Az apja már otthon aludt. Jonny egy üvegbe tette a májat és lefeküdt aludni. Suttogást hallott:
-Jonny add vissza a májam! Itt vagyok a házatok előtt a fiú megijedt és magára húzta a takarót megint hallotta a suttogást:
-Jonny add vissza a májam!!már itt vagyok az ajtód előtt! Nah most már Jonny nagyon megijedt és teljesen összekuporodott és bebujt a takaró alá, és nem mert megmozdulni. Megint suttogást hallott..
-Jonny add vissza a májam!!Itt vagyok feletted Jonnynak ennyi is elég volt elkezdett pityeregni, de a hang perceken belül abba marad és Jonny sem pityergett már.....soha többé.

Juj

Egy szokásos éjszakán, minden a megszokott módján történik, és én megyek a fürdőszobába megfürödni, kilépek a szobámból és végigsétálok a folyosón, felkapcsolom a villanyt és bemegyek. Bent megállok a tükrös szekrény előtt és felkapcsolom, vagyis csak kapcsolnám, mert egy váratlan hangos pukkanás keretében az egyik égő felmondja a szolgálatot és

egy pillanat alatt az egész ház sötétségbe burkolózik. Meglepődtem, hisz nem egy mindennapos esemény, de semmi különösebb, tudtam mi az akadály, és mit kell tenni.

Így hát ismét kiléptem a folyosóra és a bejárati ajtó felé haladtam, ami mögött volt a villanyórás doboz, a megoldások kulcsa.



Kinyitottam, utána a kis üveges ablakot is pedig nem láttam valami sokat, de mivel tudtam, hogy hol van, amit keresek, így nem volt nagyobb gond elintézni ezeket még az éjszaka sötétjében sem. Felkapcsoltam azt, amit kellett és diadalittasan indultam a házba. Mivel fél 12 volt így csak én voltam fent, a család többi tagja nem.

A célom helyén elégedett voltam az eredménnyel, hisz újra égett a villany a fürdőszobába, még ha egy kicsit hiányosan is, de nem tartott sokáig, ugyanis fél perc sem telt el,

Amikor újra elment minden, és maradt a mindent beterítő sötétség, fura érzésem támadt, mert ellentétben az első esettel, most nem voltam tisztában azzal, hogy mi miért is történik.

Talán ennek köszönhető, hogy másodpercekre lefagytam, valójában percekig, mozdulatlanul ültem a kád peremén, és a fejem próbáltam tisztázni, az agyam által generált hangok miatt, noha tisztában voltam velük, hogy csak a képzeletem játékai.

S ezután összeszedve magam, ismét elindultam, hogy megoldjam a dolgokat...az a fura érzés, valamiért nem akart elmenni, és egyedül hagyni, minden egyes lépésnél egyre erősödni kezdett a gondolat: itt valami nincs rendben...

- Áh, tudtam- hisz anyáék ajtaja előtt, a papucsokból már tudtam, hogy kint vannak, de...de ők fel szokták venni, sietni kezdtem, hisz, ahogy a hidegből éreztem: a bejárati ajtó nyitva volt. Szedtem a lábaim, hogy minél hamarabb a szülő közelsége megnyugtasson, ám a nyitott ajtó előtt senki nem volt...



Hirtelen megfordultam és gyorsan a testvéremhez vettem az irányt, akinek a szobája a fürdő mellett van. Nem akartam rögtön anyuékat zavarni ezzel. Benyitok az ajtón és nem a megszokott jelenet játszódott le, nem, nem kezdett el mocorogni, hogy miért zaklatom ismét ilyenkor.

Amint a szemem egy kicsit alkalmazkodott a sötéthez, azonnal észrevettem, hogy az ágya üres, nem tudom miért, de a furcsa jelenségek sokasága után ösztönösen a falon lógó szamuráj kardok felé nyúltam, s a legnagyobbat vettem le. Aztán kifelé menet valami csúszósba lépem. Mivel rajtam sem volt papucs így a hangtalanság mellett, éreztem a lábammal, akár a kezemmel, hisz a testemben szétterjedő adrenalin mindent a maximumra fokozott. Egy pillanat után villant át az agyamon a szörnyű felismerés...

- Hisz ez még meleg... - közelebbről megvizsgálva a lábam alatti tócsát, kétség nem fért hozzá, hogy mi is az a vörösség.



S ezután valami megváltozott... nem éreztem sem, félelmet sem, kételyt semmi iránt sem bánatot, hanem a testem magától indult az előretartott fegyverrel a nappaliból beszűrődő zaj felé. Nem éreztem semmit, automatikusan cselekedtem.



Még a nappaliban elém táruló eszméletlen látvány sem volt képes kizökkenteni, a vér és a húscafatok hátborzongató kavalkádja. Már ösztönből éltem és eluralkodott rajtam az ősi vadász, elintézni azt, ami veszélyt jelent a családomra. Igaz, ekkor még nem fogtam fel, hogy ez a fogalom számomra többé már nem létezhet... Hisz minden mit azelőtt családnak...apának és anyának neveztem, élettelen darabokban hevert a lábam előtt és erről az a valami tehet, ami most is éppen kegyetlen munkáját végezte az idáig számomra oly megnyugtató nappalim egyik sötét sarkában. Nem láttam mi az, amit az elfajult élőlény talán a kezében tart, és amire újra és újra visszahajtotta az általam fejeként megítélt testrészét. Nem érdekelt mi az, ami nem messze tőlem csámcsogott...hisz csak az áldozatot láttam benne, az áldozatot, amelyet nemsoká kettévág a tiszta erőmből meglendített penge-éles kard.

- Még 3lépés... még 2lépés... még egy lépés- diktálta az átalakult agyam.

S akkor megláttam az óriási fogakat melyek újra és újra belehasítanak egykori életadóm fejének hátra maradt maradványaiba...

-MOST MEGDÖGLESSSSSSZZZZZZZZZZ!!!- Hangzott a torkomból előtörő földöntúli kiáltás, miközben izmaim végezték a 2*es munkát, amit a már nem teljesen tiszta agy diktált nekik...karom lendítette a gyilkolásra éhes jéghideg pengét,ami hirtelen minden előjel nélkül megállt félúton áldozata előtt a levegőben, és...

- Ne...neeem,ez neeem lehet, ilyen nincs...nem tudhat ilyen gyorsan megfordulni... és megsebezni engem...

És tényleg nem, ez volt az utolsó igazság, amit a mostanra megviselt test még képes volt megállapítani... Hisz semmi sem képes erre, de az a valami nem egyedül volt...